Történet: Ahogy a legtöbb fajtatiszta társa, ő is tenyészetben született. De még milyenben! Szülési komplikációk léptek közbe, így egyedül maradt az alomban. Mostani őrült személyiségéhez még az is közrejátszott, hogy később kiderült a szülei között volt egy kis rokonság... Társainál kisebb termete, felemás szemszíne, zord külseje miatt nem kellett senkinek. Így hát a sorsa megpecsételődött, utcára a haszontalan korccsal! Kóbor kutyaként, egy kölyök nem élte volna meg a második napját. Így a sok balszerencse után jönnie kellett valami jónak is. Meg is érkezett hozzá a szerencse tündére, ki új szerető gazdát hozott számára. De, hogy ez a jövőben mennyire lesz szerencsés? Az később derült ki. Amint Daemon kamaszodott, egyre kezelhetetlenebbé vált, nem csak egy érdekes, eleve rosszat sugalló nevet kapott, hanem láncot a nyaka köré. Pár méteres láncon volt kikötve a hátsókertben. Eleinte nem tetszett neki ez a helyzet, hisz ő szabadnak született! Szabadulni is próbált, de hamar megtanulta, ha hangot ad a szenvedésének csúnya verés jár érte. Egyik nap gazdájának rossz napja volt. Tüskés bottal közeledett felé, ami már eleve nem festett jól. De ami ezután következett arra Daemon nem számított. Rövidebbre vette a láncát, hogy menekülni ne tudjon, majd kutyája verésén vezette le a dühét. A kutyának fizikai sérülése nem lett, lelki viszont annál több. Ez az ok nélküli verés folytatódott, hétről-hétre, napról-napra. Daemon egyre furábban kezdett viselkedni. Jelentkeztek nála a skizofrénia, a paranoia jelei, végül pedig a veszettségé. A Gazda ismét eljött, a bottal, és én feladtam a harcot. Lesz ami lesz, ha nem most hát mikor? Vesszen ő mintsem én! A kutya hirtelen kitámad, ahogy gazdája a kezét emeli, majd a végzetes állkapocs csattan a férfi karja körül, és nem ereszt. Az ember véletlenből az orrára csapott, amitől a kutya eresztett. Most megdöglesz te korcs! Ordította dühödten az ember, majd egyenesen a ház felé vette az irányt. A kutya nem tudta, hogy a férfi a pisztolyáért indult, de nem sejtett semmi jót. A szerencse ismét eljött érte. Hónapokon keresztül fárasztotta a rozsdás láncot, és most sikerült elszakítania. Tudta mit kell tennie. Át a megrongált kerítésen, a lánca körülbelül fél méteres maradványával menekülőre fogta a dolgot. A fájdalommal nem törődve futott. Egy kihalt vasútállomásnál megállt pár percet pihenni, majd nem gondolkodva tovább ment. Kiszaladt a városból, egyenesen az erdőbe, ahol egyre lassult. Addig futott volna míg meg nem hal, ha nem akad fel egy fán. Fáradtan terült szét a földön, hangosan zihálva, tekintetét ide-oda kapkodva a sötét erdőben.
-Itt van, érzem! Eljött értem, mind idáig követett! Sose leszek biztonságban... Pszt, Daemon, maradj csöndben! - Motyogta saját magának.
-Ne menekülj te dög, úgy is elkaplak! - Hallotta a távolból gazdája mély hangját, majd egy lövést. Halk nyüszítést hallatott kétségbeesetten. Egyre közeledő léptek, falevelek ropogása, gallyak törése a földön. Látta a távolból gazdája alakját, ahogy fegyverét rá tartja majd... Daemon szemeit összeszorította és hirtelen minden rossz megszűnt. Baglyok huhogása a távolból, tücskök ciripelése, majd békés csend lett urrá. Minden eltűnt ami rossz. Gazdája képe is csak a képzelet játéka volt, de ezt ő nem tudta.
-Egy újabb esély. Menekülj menekülj! - Vonyította, ám ahogy felpattant és futni készült a lánc visszarántotta.
-Daemon, Daemon... - Hallatszott a háta mögött egy vékonyka hang. A kan megfordult a tengelye körül. Egy hatalmas sötét árny, vörösen izzó szemekkel, és egy nála jóval alacsonyabb fehér macska állt ott. Az eszkimókutya morogni kezdett rémületében.
-Nyugalom nagyfiú! Látom megviselt az élet. - Mutatott a kan oldalán és hátán lévő sebekre.
-Jer velem, és nem lesz több okod a szenvedésre. - Jelent meg a kandúr képén egy széles vigyor. Daemon csak bólintott egyet, majd fejét lehajtotta. Ekkor a dobermann a macska mögött a kan segítségére sietve, kiszabadította azt. Daemon a láncot később vesztette el, amit a nyakán viselt. Így került az intézetbe, és így lett Mental pótolhatatlan testőre. Jó barátságot kötött a macskával, és úgy érzi örök hálával tartozik neki, amiért megmentette magától a sátántól, A Gazdától...

Személyiség: Csendes fajta, aki ritkán szól, de akkor az vagy elég fontos, vagy elég csípős megjegyzés. Megtanulta, hogy jobb ha fájdalmának nem ad hangot, így soha vagy inkább elég ritkán hallani nyüszíteni. A fájdalmat mellesleg elég jól tűri. Állkapcsa ritkán talál pontot, ám akkor nem ereszt. Orra viszont sokkal gyengébb pontja mint társainak. Egy seb is látható nagy szaglószervén, ami egészen végig nyúl keresztbe az orrán. Termete kisebb mint ami a fajtájára jellemző. Felemás szemszíne csak még rémisztőbbé, vagy inkább érdekesebbé teszi. Gyakran beszél magába, néha látszik, hogy milyen súlyos paranoia üldözi. Rajtakapni azon is, hogy saját magát bántalmazza, ezért néhol testén a szőre ki van hullva. Hamar rájöhet a macska/kutya, hogy Daemon nem hiába van itt.