Hessan
Kingush 2012.12.21. 18:11
Alapok
Hessan
Nem: Kandúr
Kor: Felnőtt
Fajta: Macska - Tonkinéz
User: Kingush
"Nehezen vezethető félre bármilyen céljától is. Könnyű szerrel hazudik, viszont akárkinek és ezt remekül csinálja, annyira benne maradt ez az élet, hogy nem bírja felejteni. "
Jellemzés
Megjelenés: Egy nagyon szép termetű és jó súlyban lévő kandúrról van szó. Az átlagos kandúroktól magasabb egy pár centivel, alkatra pedig sportos és kissé nyurga, mégis a lányok körében szexis. Vajszínű bundáján, sötét barna és fekete foltok vannak, de nem túl gyakoriak. Égszínkék és kicsit mandula vágású szemei vannak, amellyek áthatóak tudnak lenni idegenek számára.
Tulajdonságok: Egy közkedvelt, barátkozó és kedves kandúrról van szó. Bárkinek segít bármikor, de ha vissza is kapja azt. Nem vet meg senkit, ám ha ujjat húznak vele a lenéző beszólásokkal könnyen tönkretesz bárkit lelkileg. Mégis nehezen lehet kihozni a sodrából, előre látó és jobb szeret felkészülni a váratlan helyzetekre. Nehezen vezethető félre bármilyen céljától is. Könnyű szerrel hazudik, viszont akárkinek és ezt remekül csinálja, annyira benne maradt ez az élet, hogy nem bírja felejteni. Érdekes tulajdonsága, hogy nem egy nagy nőcsábász, általában nem bírja azokat a nőstényeket, akik azonnal kapnak az alkalmon, hanem inkább azokra, akiket be kell őszerinte "törnie", akiért küzdeni lehet és kell is. Jól kijön minden korosztállya, viszont nagyon tisztelettudó és sosem küzd nála gyengébbekkel. Erejét nem fitogtatja, mégis tisztába van erejével, ami nem kis erő.
Élet
Történet: Itt született az intézetben, anyja és apja is itteni macskák, de akkor még normális volt a létesítmény. 4 testvérével élt az alomban, pár napos korukig. Majd, mikor már kinyitották szemüket és stabilan álltak, könnyen túladtak rajtuk és 2-őt egy helyre, 2-őt pedig külön-külön helyre adományoztak. A két egyben lévő cicus volt ő és Sirena a testvére. Mindig is jól kitartottak egymás mellett, egy gazdag úri családhoz kerültek, ahol minden jót megkaptak. A család kissé elkényeztette a nőstény cicát, míg a kandúrt hanyagolták. A kandúr észrevette a nagy változást testvérén és mint kívülálló figyelte a következményeket, előre kiszámította pontosan, hogy mikor hogyan fog viselkedni. Mellette tapasztalta ki ezt a tulajdonságát is. A kandúr egy szép napon fogta magát és elhatározta, hogy visszatér a szülőhelyére, de amint belépett megérezte a változást és az építményhez sietett. Amikor megpillantotta az építményt, szörnyülködve rádöbbent a nagy igazságra és, hogy ki áll ezek mögött. Már szinte mindent tud a kandúrról, kívülről-belülről ismeri mégis megtartja magának. Minden információt elsökézből tud meg.
Halála: Egy óvatlan pillanatban, mikor nem figyelt, Kerberosz belebújt a testébe, hogy belülről mardossa, végül megölte és az örök sötétségbe küldette, hogy lelke örökre magányosan és fájdalommal együtt éljen a semmiben
Család
Apa: Mac / Halott /
Anya: Marion / Halott /
Testvérek: Maryon ( Nőstény ) Nethyl ( Nőstény ) Figo ( Kandúr ) / Igényelhetőek, de csak engedéllyel! /
Pár: -
Kölykök: -
Egyéb:
Képek


|