|
Témaindító hozzászólás
|
2012.07.09. 03:36 - |
Egy biztonságos hely az épületben, ahol akár egy napfelkeltét is megnézhetsz életed szerelmével, aki épp nyálában fuldoklik, szeme fennakad és a szőre hullik, de azért szereted és egy pillanatra elfelejtheted e hely borzalmait. Vagy nem. Ide még a szellemek se szoktak feljárni, ők valahogy nem szeretik. |
[114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
Orult hogy Derek viszonozta a `puszit`, jol esett. Mar nagyon hianyzott Mianak egy tars, akarhogyan is gondolja Derek a `tars` szot. Kisse mondhatni meglepodott az `olelesen`, de hizelgo volt es egy romantikus pillanat. Ekkor Mia ujra Derek szemeit pasztazta. A nostenyt ugy tunik Dereknek sikerult elvarazsolnia, na meg amugyis eleg erzelmes teremtmeny.
Egy csunya hang, mely eleg ijjeszto volt, fuleit hegyezni kezdte es a hang iranyaba tekintett, majd hirtelen Derekre.
-Hallottad? - kerdezte remulten. Igaz, bator nosteny volt, de neki is vannak gyengei, na meg aztan sose lehet tudni kivel allhat szemben. Vigasztalta a tudat hogy mellette van Derek, igy ketten vannak, talan erosebbek ha ellenfel jon, de megis milyen allat lehet ez? Mint egy patkany kit most vett a szajaba es kutya, kinlodik szegeny allat, ez egyertelmu volt. Amint Derek a hang iranyaba indult a nosteny is felallt, hisz ot is erdekelte mi lehet ez, es veszelyt jelent-e rajuk nezve. A nostenyt duh boritotta el, hisz epp mikor kezdtek Derekkel osszemelegedni ez az idegesito, fulsuketito hang azonnal be kellett zavarjon. ~Mi a franc lehet ez?~
Azonnal Derek utan sietett aki mar hatra lepdelt, ez nem jelent jo jelt, vagyis tart az illetotol. Ekkor Derek ele setalt, meg mindig kecses leptekkel. Mikor meglatta a kis novesu kutyat, aki eleg rossz pacban volt, elgondolkodott es meg is remult, bar nem mutatta ki gyenge pillanatait. ~Ronda serulesei voltak az mar szent, de honnan? ~
-Csak fejezd mar be! - nezett a ronda dogre, mely veluk egy meretu lehetett. Csivava talan - meregette alaposan vegig a nosteny.
Viszont mikor a dog megszolalt erdekelte amit mond. ~Kijarat?! Vagy csak egy csapda?!~ A kutya lehet az utolsokat rugja, ugyhogy ki kene szedni belole amit tud, a serulesei alapjan vele mar nincs mit kezdeni, vagy a fene tudja.
-Miert pont nekunk arulnad el a titkot es megis hogyan lehet? - kerdezte a nosteny erdeklodve a kutyara tekintve. |
Néhány percig csak pislogtak egymásra, Derek nem tudta hova tenni ezt a nagy csendet. Végül mikor Mia pofin nyalta hirtelen dobbant egy hatalmasat a pici szíve, majd ismét minden visszatért a régi kerékvágásba. Egy röpke századmásodpercig csak meredt a nőstényre, de mondhatni azonnal viszonozta; dús farkával körbeölelte a nőstényt és kedvesen visszanyalt.
Ebben a pillanatban azonba valami idegesítő vinnyogás hallatszott hátulról, valami ami szinte kilyukasztotta a dobhártyáit. Szemeit összeszűkítette, s meginogtatta a fejét. ~ Mi a bánat? ~ zsörtölődött magában ~ Itt tényleg egyetlen boldog pillanata sem lehet a macskának?! ~ ezzel a lendülettel elindult az egyelőre még azonosíthatatlan élőlény (?) felé. Hamarosan kirajzolódott egy patkányra hasonlító alak, mire Dere hátrahúzta a fejét. Bár a fülsüketítő vinnyogás volt az ami a legjobban aggasztotta, nem volt mellékes az sem, hogy a kutya egyes részein a húsáig be lehetett látni. Mikor ez feltűnt neki azonnal tett hátra pár lépést, s meglepetten méregette az idegent. Közben vetett egy pillantást maga mögé, hogy lássa, mit reagál erre Mia. Lehet hogy ő már megszokta az ilyesmit, de Dereknek ez még nagyon új volt.
- Fejezd már be ezt a...zajt. - nem igazán talált megfelelő szót a hangra, amelyet ez a nála szinte azonos méretű állat kiadott. Azon, amit mondott, végképp meglepődött, ezt pedig fancsali képe is tükrözte. Egyik mancskát óvakodva felemelte, ha esetleg tovább kellene tolatnia.
~ Miről zagyvál?! Tessék, még egy bolond...a francba is, nem várhatott volna ez legalább...holnapig?! ~
- Nézd...nemtudom, hogy...szóval, ki vagy te? - kérdezte miközben a földre helyezte a lábát és a kutyát nézte. Beszéde alapján gyakran lehetnek hangulatingadozásai, külseje alapján pedig...nos...egy félresikeredett kísérlet eredménye.
- Miféle kiút? - kérdezte kissé óvakodva, miközben az addigra földre kuporodó kiskutya felé tett néhány bizonytalan lépést.
- Sőt...nézd, barátom....tudni akarom én miről beszélsz? - kérdezte kissé ideges fejhangon, de azért nem akart ellenséges lenni. Hiszen az egyik pillanatban magabiztos volt, a másik pillanatban pedig már egy félénk kölyök kuporodott össze. Nem tudhatta mit várhat ettől a lénytől, de talán jót tenne ha legalább meghallgatná. |
~A naplemente csodálatos látványa még romantikusabbá teszi ezt a pillanatot. Az összképbe csak egy valami keserves visítása ront bele. Túl távol van, hogy a lény fajtáját belehessen azonosítani, de látszólag egyre közeledik.
Mi lehet ez? Macska? Nem, a hangja alapján egyértelmű... Talán egy patkány? Bár ahogy közeledett egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ez a valami nagyobb mint egy közönséges patkány. Egy gén genetikált óriáspatkány? Ahogy közeledett úgy növekedett az éles visításai hangereje, ami egyszerűen széttépte a macska dobhártyáját. Mikor már olyan közel ért ez a rágcsáló, hogy be lehessen azonosítani, hogy ez bizony egy kutya, még hozzá a csivava fajtából, abbahagyta a visítozást. Hirtelen megtorpant, egész testében remegett, félelmét az is bizonyította, hogy farkát maga alá húzta. De még is mit tudhat egy macska a kutyák viselkedéséről? A csivava bézs színű bundát viselt magán, ám nem ez volt az első dolog a külsején amit észrevesznek. Hatalmas sebek tarkították a testét, amik a húsig hatoltak. Hányingert keltő látvány volt ez az ártatlan lélek, aki valószínűleg egy kísérlet elől menekült el. Feltűnő volt még felemás szeme. Az egyik sárga volt, ami szinte világított, a másik pedig kék. Pupillái nem voltak. Radar szerű füleit hegyezte, az egyikből ki volt harapva egy kis darab.
-Kérlek, kérlek, segítsetek nekem! Ne hagyjátok, hogy megtaláljanak! - Nyöszörögte vékony hangon, majd tett egy lépést közelebb a macskák felé.
-Kérlek... - Suttogta szüntelenül, majd hirtelen abbahagyta a remegést és kiegyenesedett.
-Mind megfogtok halni! - Mondta vészjósló komoly tekintettel. Nem csak tartása, hangszíne is teljesen megváltozott. Mélyebb volt, ridegséget sugározott egész léte. Ám nagy fenyegetést nem jelentett a macskák számára, a náluk szinte kisebb kutya.
-Ti lesztek a következők kiket elragad a Sátán macskája! Ha úgy gondoljátok itt biztonságba vagytok tévedtek. - Kapkodta tekintetét a két macska között.
-De én tudom a kiutat! - Szólalt meg pár perc hatásszünet után.
-Segítenetek kell... - Hangja ismét megváltozott, szinte suttogott. Majd remegve lekuporodott a földre. Így nézett fel a macskákra, kiskutya szemekkel. Ám egy ilyen kinézetű kutyára, hogy is gondolhatná valaki, hogy aranyos?
{Illusztráció}
 |
Elmosolyodott a nosteny Derek kerdesen. - Megnyugodhatsz, meg nem ... csak jo neha almodozni - nezett ra a nosteny. Lepni akart, hogy a kandur vegre biztos legyen a dolgaban, na meg abban is hogy tetszik Mianak, de nemtudta hogyan csinalja. Egy kis vacilalas utan, ugy dontott lep. Derekre pillantott majd pofan nyalta, varta a kan reakciojat. |
- Ahogy láttam neked is. - mosolyodott el a kandúr.
- Igen, igen igazad van...talán csak nem kezdek máris megbolondulni? - nézett lassan a nőstényre, persze azért látszott rajta biztos benne, az elméje még teljesen ép.
Kezdett egyre különösebb lenni a helyzet. Talán ilyen hamar megkedvelte a nőstényt, de az eddigiek alapján elég esélytelen volt a helyzet. |
Egybol kiszurta, hogy Derek kisse habozik, vagy talan nem biztos magaban. Nem tudta eldonteni mibaja, miert tart tole. Mikor vegre Mia szemeibe mert nezni a kandur a nosteny kisse meglepodott, hisz eddig nemnagyon volt ilyen, a kan visszahuzodo. - allapitotta meg.
-Szoval tetszik az alomvilag - mosolyodott el kedvesen Derek szemeibe nezve, bar nemtudta eldonteni a kan mit akar tole. Baratsag, szerelem? Mi jarhat a fejeben? Vegul reagalt Derek mondatara...
-Boldog macska? Itt? Ezt meg te sem hiheted el. - vigyorodott el.
-Itt legfeljebb egy elvetemult, elmebeteg lehet boldog! - jegyezte meg kisse gondolatlanul, hisz o mindig boldog akart lenni, a helytol fuggetlenul. ~De ki akar szerelmet egy ilyen helyen? Hat senki...~ |
Aranyosan mormolódott egy sort, majd egy félresikeredett mosollyal a nőstényre nézett, bár ez az összhatás talán tovább ronthatta Derek karmáját a nőstény szemében.
Mia gondolatai érdekesek voltak, s még milyen jó lett volna, ha igazak is lettek volna. Ha tényleg elrepülhetnének innen, jó messze, távol ettől a helytől.
- Ez tényleg szép lenne. - nézett kedvesen a nőstényre, majd mikor az közelebb ült hozzá Derek - bár egy kicsit habozott, hisz a vér teljesen a fejébe szállt - is közelebbhúzódott hozzá egy kicsit. Rövid pillantást vetett a földre, majd ismét a feketeségre nézett. Mia igazán kedves és szép nőstény volt, de sajnos a kandúr valahogy nem akarta, vagy legalábbis nem tudta elhinni, hogy egy ilyen nőstény jól érezhetné magát egy balfék társaságában, habár egyelőre úgy tűnt elég jól megvannak.
A kandúr körbenézett, majd ismét a nőstényre pillantott.
- Hát, ez nem egy álomvilág, de talán itt is lehet boldog a macska. - rántotta meg a vállát, miközben teljesen belebambult a nőstény zöld szemeibe. ~ Talán kicsit máshogy mint odakinn...egy fenét! Bármelyik pillanatban kés alatt végezheted, szellemek és fogyatékosok üldöznek. Ez aztán boldogság. ~ szidkozódott magában az újabb értelmetlen mondata után. |
-Te bizony - nezett ra a nosteny meg mindig mosolyogva.
-Miert tagadod ? - kerdezte a nosteny, aki nagyon elvezte a kan tarsasagat.
-Tudod, ha par percre sas lehetnek, felkapnalak teged is es elrepulnek jo messze, ahol egy macska se jar rajtunk kivul. Egy nyugodt kis varos, bekes, baratsagos emberekkel. - nezett a kanra, mikozben kozelebb ult hozza.
~Szep volt ragondolni, eljatszadozni a gondolattal, hogy innen valaha is lelephetunk, egy boldog helyre, messze ezektol a dolgoktol~ |
Lassan bólogatott miközben a nőstény magyarázott neki, ám utána hirtelen felkapta a fejét.
- Mi? Ki? Én? Nem, nem...vagyis... - végül úgy döntött inkább hamar befogja a száját, mielőtt mégjobban leégeti magát. ~ Ügyes vagy. Gratulálok ha még egy mondatot se tudsz rendesen kimondani. ~ megrázta a fejét majd ismét Miára pillantott. Úgy tűnt kicsit elgondolkodott, na meg el is mosolyodott valamin. - Mi jutott eszedbe? - kérdezte kedvesen miközben lassan a tető széle felé sétált/tak, ahonnan még közelebbinek érezni a messzi szabadságot. |
-A teto az egyetlen hely ahova nem jarnak, na meg szep is a kilatas - magyarazta kozben Derekre tekintett es vezette a teto fele.
-Edes volt ahogy elbambultal - jegyezte meg mosolyogva.
-Na de itt is lennenk - ult le a teton majd az eget kezdte el bamulni. ~Gyonyoru... barcsak madar lehetnek nehany percre, kirepulhetnek ebbol a dilihazbol, persze jo messzire valahova a varosba ahol mar biztonsag van, de remelhetoleg sas legyek mert akkor felbirom Dereket is~ -vigyorodtam el gondolataimban, foleg a vegen. |
Mia mosolyáról Derek lassan kezdte azt hinni, hogy kissé túl feltűnően bambult el. ~ Szedd már össze magad! ~ utasította magát gondolatban, s közben egy pillanatra elpillantot valamerre, majd ismét a Miára nézett mosolyogva.
- Akkor csak utánad, mutasd az utat. - mondta, majd követte a nőstényt. Nagyjából sikerült is rögzítenie az utat, ahonnan felugráltak a tetőre.
- Szóval erre nem járnak szellemek...hmm, érthető, ez túl szép nekik. - nézett körbe a kék, illetve már rózsaszínes égbolton. |
Nagy megkönnyebbülés volt számára, mikor a kandúr végre feladta. Így lesz a legjobb, neki is és Ryannek is. Amikor viszont szinte megfenyegette ismét összeszorult a gyomra, de csak bólintott egyet. Eddig se tervezte elmondani senkinek, dehát ezek után végképp nem beszél. Miután megbizonyosodott arról hogy a kandúr elment, vagy legalábbis odébb állt, sietősen odébb állt.
/xD nemgond :D Loreley el.../ |
Úgy látszik a kajálási ötlet nem jött be. Amit lerendezett nem is csoda ha Loreley nem kíváncsi tovább rá. ~Törd a fejed Ryan, hogy tudnád rávenni, hogy maradjon? ~ Pillantott az égre, pár másodperc gondolkodási időt hagyott magának mielőtt válaszolt.
-Hát rendben. - Sóhajtott. Beadta ugyan a derekát, most engedi megszökni a fehérséget, de ez nem azt jelenti, hogy feladja. Az nem rá vallana.
-De ha megtudom, hogy eljárt a szád, annak következményei lesznek. - Jelent meg a képén egy ravasz vigyor. Mivel a mancs lendítésre Lorry nem reagált, biztos lehet benne, hogy a nőstény tényleg vak. Főleg, hogy voltak erre utaló jelek már, csak ő nem figyelt rá. Nagy hiba volt, máskor nem lesz ilyen figyelmetlen.
-Elmehetsz, de nem most láttál utoljára. Nem olyan nagy ez az intézet mint képzeled. - Biccentett Loreleynak, majd elindult az ellenkező iránynak, le az intézetbe vezető lépcsőn. Előbb akart távozni a helyszínről mint a fehérség. Miközben egyre megszaporázott lépteivel elsietett a tettszínhelyről, gondolataiba új terveket szövögetett. Máskor jobban meggondolja kinek árulja el a tervét. Jobban teszi ha első csatlósait jobban megválogatja, és inkább üresfejű macskákat válogat maga mellé. Nem gondolta volna, hogy ép elméjűeket ilyen nehéz befolyásolni...
//Ryan el... //Bocsi, feladtam, elfogyott az ihlet. xD//
|
Érezte hogy a kandúr odébb megy, mire Lorry felkapta a fejét. Remélte hogy elment, és végre békén hagyja, de mint kiderül egyáltalán nem így történt. Sőt, még bocsánatot is kért az udvariatlanságáért. Nem gondolta hogy a kandúr elsőre elhiszi neki, hiszen azt is gondolhatta hogy csak kibúvót keres.
- Nincs étvágyam... - motyogta majd a kandúrra tekintett.
- És ugyan miért? - kérdezte miközben felvonta nem létező szemöldökét - Inkább keress valakit a tervedhez. - mondta, majd megpróbálta kikerülni a kandúrt, ám az minden egyes kísérlettel elé ugrott.
- Mit akarsz még? - mondta immár kissé felháborodva, hiszen nem értette mit kíván még. Mostmár tudja hogy nem lát, nem veszi hasznát. De akkor mit tervez? |
Ismét ezek a kifogások... Egyértelmű volt, hogy a nőstény szabadulni akar Ryan fogságából, de ezt a kandúr semmiért nem engedné. De ha úgy tart maga mellett csatlósokat, hogy közben nekik semmi kedvük a társaságában heverészni, akkor meg mi értelme az egésznek? Hisz egyszer úgy is kereket oldanak, ha nem értenek egyet vezetőjük elméletével.
-De ha elmondod valakinek az segítene könnyebben viselni a terhet ami nyom... - Próbálta rávenni Loreleyt arra, hogy beszéljen. De ezek szerint még nem tartja elég megbízható személynek. ~ De majd fog! ~ A fehérségnek viszont igaza volt, a teknőc tarkát egyáltalán nem érdekelte a kis története. Ha viszont tényleg ez kell, hogy sikerüljön meggyőznie, hát legyen.
-Figyelj... - Kezdett volna bele, de amit Loreley lassan kinyögött magából teljesen lesokkolta. ~Tehát vak? Micsoda? Istenem milyen idióta vagy Ryan! Akkor ez volt az! Hogy nem vettem észre? ~ Szó nélkül elfordult, hátat fordítva Lorrynak. Nem is akarta látni, amíg nem teszi rendbe a gondolatait. Pár percig csak magát szidta, néha motyogott pár érthetetlen szót. A makacsság végül felülkerekedett a kandúron, és döntést hozott.
-Nos, elnézést az udvariatlanságomért. Mi lenne ha megennénk valamit? - Célzott, hogy menjenek a menzára, ahol a koszt úgy néz ki mintha valaki kiöklendezte volna... De sebaj, legalább Lorry ezt nem láthatja!
-Szeretnélek jobban megismerni. - Tette hozzá, majd megjelent képén egy vigyor. Csak ekkor fordult vissza a fehérséggel szemben. Persze ha az addig nem akart szökni, mert akkor elállja az útját. Ha Loreley felé néz egyik mellső mancsát meglengeti a szeme előtt, hogy biztosra menjen. |
Mikor a kandúr hosszasan elhallgatott Loreley hirtelen azt hitte lelépett, de érezte hogy itt van mellette, s hogy szinte a fejét veszi, olyan közel áll hozzá.
- Én sem ma kerültem ide, és már volt szerencsém ép elméjű macskával találkozni. Olyan nagy ez az intézet... - magyarázta, bár érezte hogy minden hiába: őt találta megfelelőnek, és ebből nem tágít.
Mikor Ryan azt mondta szép és okos, a nőstény hirtelen elmosolyodott magában, hiszen még soha nem jegyezték meg hogy néz ki. Nem tudta magáról hogy milyen a külseje, csak a bundája nagyságát és puhaságát érezte. Ezek a gondolatok azonban hamar elpárologtak a fejéből, hiszen tudta, Ryan csak azért dicsérgeti hogy maga mellé állítsa. A mondat második fele is rásegítette ebben, miszerint benne is van valami furcsa. Eddig remélte, hogy a kandúr nem vett észre semmit, de talán a elmondaná neki, hogy nem lát, akkor végre békén hagyná. Egy vak macskával Ryan nem sok mindent tudna kezdeni, még akkor sem ha az úgy ismeri ezt a helyet mint a mancsát. Legalábbis Loreley erről próbálta meggyőzni magát, de vajon Ryant is sikerül?
Amikor megkérdezte tőle, hogy a múltban történt-e vele valami, Lorry az egyik macskát a homlokára tapasztotta, szemeit lehunyta és megrázta a fejét. - Nem gondolom hogy tényleg érdekel. - mondta egyhangúan - Mellesleg azon lelkizéssel nem lehet változtatni. - mondta, majd vett egy mély levegőt és a kandúrra nézett. - Tudod... nem véletlenül nem láttam amikor nekem jöttél. - mondta kissé szaggatottan - Én tényleg vak vagyok. - nagy megkönnyebbülés volt, hogy végre kibökte. Így mostmár talán odébb áll, és belátja, hogy ezzel a hátránnyal nem sok mindent tud kezdeni. |
Loreley kérdése hallatán felhúzta nemlétező szemöldökét, majd elnézett a távolba. Nem sokáig ugyan, de elgondolkodott egy ideig. Még, hogy őrült ötlet? A felháborodást követte a komolyabb elgondolás, vajon mi lenne erre a megfelelő válasz? Majd a villanykörte elkezdett pislákolni a kandúr feje fölött, és ismét a fehérségbe fúrta szemeit.
-Tévedsz! Nem most kerültem ide, régóta járom már az intézetet, hogy keressek egy hozzám hasonló értelmes élőlényt. Sok macskát kiválasztottam magam mellé, de egy idő után kiderült, hogy mindenkiben van valami defekt. Te viszont okos vagy, ami jól jönne számomra, és neked is. Csak nem akarod belátni, hogy mellettem a helyed! - Dobbantott egyet mancsával, majd kilépett Loreley mellől, és megfordult, hogy ismét vele szemben álljon.
-Szép vagy és okos, még is van benned valami furcsa... Talán egy csalódás a múltban, egy tragédia? - Mint az elmegyógyintézet Pszichocicája, aki próbálja megfejteni minden egyes betege múltját, és arra gyógyírt találni. Csak, hogy Ryan nem gyógyítani akar, hanem maga mellé állítani, hogy tiszteletet nyerjen, és hatalomra tegyen szert.
~Ha nem megy szépen, hát feltépem a sebeket! ~ |
Rendületlenül nézegette a földet amíg Ryan körbejárta, de összerezzent a szavak hallatán. Ne, csak ezt ne...tudja hogy mi vár rá: pontosan az amit Ryan mond. Itt semmi esélye nincs a boldog életre, viszont arra sincs, hogy letaszítsák Mentalt. Csak nyelt egyet, hiszen semmi értelmeset nem tudott volna mondani, érezte, hogy összeakadt volna a nyelve beszéd közben. ~ Soha nem adja fel. ~ sóhajtozta magában.
- És miért pont engem találtál meg az őrült ötleteddel? Annyi más értelmes macska van itt rajtam kívül. Több mint gondolnád. - mondta miközben zavartan tekintett ide-oda. |
Várt ugyan egy számára kedvező, pozitív válaszra, de Ryan türelme is véges. De még ha olyan türelmes is lenne, mint ahogyan gondolja magát. Pár perces néma csend után négy lábra állt, és lassan meg kerülte Loreleyt. Szemeivel a nőstény tekintetét kereste közben. Miután tett körülötte egy félkört, leült mellé, elég közel.
-Talán vannak más terveid a jövőre nézve? Oh, csak nem egyedül kínok között meghalni egy ilyen piszkos helyen? - Talán egy kissé nyers volt amit mondott. ~De még milyen igaz! ~ Loreley tudhatja, hogy Ryan nem fogja elengedni addig amíg nem mondd igent. A macska kitartásáról híres, és amit a fejébe vesz, azt véghez is viszi. Kezdve azzal, hogy már idekerülése óta próbál csatlósokat gyűjteni maga köré, és átvenni a hatalmat Mental felett. Milyen rég is volt, hogy befogták? Ugyan, hisz ki emlékszik ilyesmire? Csak most gondolkozott el rajta mélyebben, hogy is került az intézetbe. Annyira rég lett volna? Míg magában ezen elmélkedett, és Loreley fehér bundájába bambult, a szokatlannál tovább volt csendben. |
Mikor a kandúr lehajolt hozzá Lorry tett hátra néhány lépést, majd leült és a földet kémlelte. Ő bizony nem megy bele semmiféle Mental elleni háborúba, még ha igaza is van a kandúrnak. Hiszen itt mindenki meg szeretne szabadulni attól a macskától, de ez túl bonyolult.
A "társ" szóra lassan meginogtatta a fejét. Nem akart vitába szállni Ryannel, de tudta, hogy a világ - esetünkben Elmegyógyintézeti - uralomra vágyóknak nincs társa, legfeljebb csak ideiglenesen, s miután elérték sikerüket eldobják őket is.
A nőstény lopva a kandúrra pillantott, de nem mondott neki semmit. Talán a hallgatás az igen jele, de ez esetben a nagy csend nemet mondott. Hogyan győzhetné meg a kandúrt, hogy hagyja ki őt a dologból? |
[114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
