|
Témaindító hozzászólás
|
2012.07.09. 04:02 - |
Hogy mit keres egy fészer egy elmegyógyintézet területén? Nos jó kérdés, és, akiknek ugyancsak szúrja az oldalát (vagy az agyát és remélhetőleg nem fizikálisan :) ez a kérdés, az nyugodtan nézzen körül, a kísértetek nem tudnak harapni. ( De az a cuki cica ott igen. ) |
[67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
Örült hogy végre a nőstény is inkább menekülőre fogta. Nem is habozott sokat, azonnal utánamászott és leült mellé az ágra, hamarosan pedig Fénybundás is csatlakozott hozzájuk. Az akció és a kedves bókok után a kandúrban kezdett kialakulni a féltékenység, de egyelőre ezt még nem tette szóvá. Még csak rosszalló pillantásokat sem vetett Fénybundásra, pedig igen zavarta mikor rámosolygott Miára. Bár ezzel különösebben nem is tudott foglalkozni, ugyanis a kiscica felkapaszkodott a fára, és megindult feléjük.
- Mi a... - nézett le a fatörzsön kúszó zombira, majd felpillantott a többiekre. ~ JÁTSZANI? ~ hiszen kinek lenne kedve játszani egy zombival? - Ő az első akit láttunk... - válaszolta a másik kandúrnak, bár nem tudta pontosan kitől is kérdezte, de nyilván inkább Miának célozta a kérdést. |
Időközben észrevette a harmadik macskát is, egy rőtvörös kandúrt, aki láthatóan szintén nem volt elragadtatva a látványától. Luna ennek megörült, hisz minél több macska annál nagyobb a móka. Már ha a többiek benne vannak a szórakozásban...
- Remek... Újabb játszótárs - suttogta maga elé, és ismét felkacagott. Elégtétellel vette tudomásul, hogy az egyik - eddig a fészer tetején kuporgó - kandúr leugrott a földre, és éppen irányt változtatott volna, mikor a nőstény és a vörös kandúr felmenekültek egy-egy fára. Luna bosszúsan fújtatott, majd latolgatni kezdte magában: a két, fán kuporgó macska, vagy az előtte álló kandúr? Egy másodpercre megtorpant, és Derek ezt az időt kihasználhatja, hogy meneküljön, ha egyáltalán akar.
A kis zombi cicus Miáék felé fordult, és vékony, rekedtes hangján megszólalt:
- Mi van? Ti talán nem szerettek... Játszani? - már megint kacagott, s még mindig nevetve, nekiiramodott, s a következő pillanatban már a fa törzsén mászott felfele. |
 Derek érkezését ez zavart fejbiccentéssel vette tudomásul, majd már nyitotta volna ki a száját, hogy válaszoljon neki, mikor megpillantotta a ködből kilépő… Az.
- Mia... - kapkodott levegő után, miközben az arckifejezése jelezte, nem a bársonybundájú nőstényt akarja megnevezni, ahogy ösztönösen felmérte a frissen érkezett kölyök élettel össze nem egyeztethető sérüléseit.
- Neked nem lenne szabad élned, csak szólok. - nyávogta Lunának miközben óvatosan oldalra lépett a tanult stratégiát követve: Hogy elkerülje, hogy a zombi egyszerre támadhassa meg mindhármukat.
Aztán Mia megjegyezte, hogy másszanak fel, így ő is fürgén felszaladt egy másik, de a lánytól csak pár lépésre levő fára, hogy onnan zavartan átnézzen a feketebundás fajtársra, és égy vakmerően hosszú ugrással átlendüljön hozzá, milliméterekkel kerülve csak el, hogy leessen.
- Örülök, hogy megint találkoztunk - mosolygott rá, majd Lunára nézve, érezhető aggodalommal feltette a kérdést: - Ezek gyakoriak erre?
|
Mia hizelgonek tartotta a melle ugro egyenlore idegen kandurt. Bar jelenleg nem tudta mas erdekelni csak az ut es Derek igy inkab oket pasztazta, nem figyelve az ismerkedesre.
-Mellesleg Mia, a bentrekedt .... - vetett egy tekintetet a kandurra.
-Udw, Fenybundas... - nezett ujra ra, majd az erdo szo hallattan kisse meglepodott, de mikor ra akart kerdezni mar keso volt, hisz a cicus ide irt. Nem kimelte a nostenyt, sem az ujjoncot,sot.. kozeledett de vegul leult es bamulni kezdett. ~ Vajon azt nezi melyik reszem lenne finomann?! ~ - merengett a nosteny farkait meg mindig ide-oda mozgatva, majd mikor a kis zombicica szinte az arcaba lepett mar nem dijjazta igy vad, agresszziv tekintettel szemezett a macskaval, akire fujt is egyet. Mikor Derek felbukkant a nosteny mellett ugy gondolta jobb visszavonulni, nem akarta hogy a kandurnak baja essen.
-Masszunk fel! - nezett a kandurokra, majd az egyik fa agara maszott fel, termeszetesen mostis kecsesen. |
Egy ideig értetlenül nézett le a fekete nőstényre. Megbolondult, hát miért nem jön fel?
- Mia...! - kiáltott le, s közben felhúzott szemöldökkel pislogott. Végül azonban, látva, hogy bizony nem fog feljönni, úgy döntött ő megy le. Hiszen hogy néz már ki, hogy Derek nagy gyerek módjára felfut a fára - esetünkben tetőre -, s várja hogy majd a másik elintézze a dolgot. Úgyhogy szépen fogta magát és leugrált Mia mellé. Ekkor újabb társaságuk akadt, egy másik nőstény, aki, mint kiderült a Fénybundás névre hallgatott.
- Derek... - biccentette, de még ezalatt az egy szó alatt is muszáj volt elnéznie a másik irányba, hogy lássa, merre van a zombimacska. - Nos...hamarosan megtudod. - mondta, de ebben a pillanatban már meg is jelent a kiscica...aki egyébként igazán aranyos lett volna, ha nem hulladoznának a testrészei, és nem meresztené rá azokat a vérvörös szemeit. |
A hullaszag lassan bekúszott a fészer környékére, alattomosan és láthatatlanul, mintegy előfutáraként a kismacskának. Nemsokára a - Mia és Derek számára - már jól ismert léptek is felhangzottak. Lassan és tétován, de közeledtek. A zombi kiscicus alakja lassan kibontakozott a sűrű ködből, amely belengte a környéket.
Már nem futott. Vörös szemei eszelősen csillogtak, rothadó pofáján széles vigyor ült. Aprócska termete ellenére vérfagyasztó látvány volt, főleg bomló teste miatt - néhol átlátszottak a csontjai.
Mikor elég közel ért, leült. Az egyik macska - valószínűleg a gyávábbik - felmenekült a tetőre. A látványtól kacaghatnékja támadt. Rekedtes, vékony, bádogszerű hangja volt, összességében elég rémisztő volt, ahogy nevetett. A földön, vele egy vonalban két macska is ült, Luna vörösen csillogó szemeivel végigmérte őket. (Mindeközben a tesén lévő egyik "lyukból" valami fura szagú cucc csordogált.)
- Óóóóóó... - nyávogta vérfagyasztó hangon, és felállt. Száját még szélesebbre húzta, félredöntötte a fejét, s elismételte: - Óóóóó.
Majd megindult a macskák felé. |
~ Ezek meg? ~ futott át a kérdés a fején, ahogy megpillantotta a érkező párost, majd egy puha mancslegyintéssel félig elköszönve, félig „szavad ne feled”-et jelezve Hessan felé fordult, majd el is lépett tőle, az érkezőket nézve, majd pici jelét sem mutatva a köszönés nélküli távozásnak, a páros felé szaladt.
Vett egy pillantást a tetőre mászó maine coon-ra, majd inkább a földön maradt nőstényt minősíti érdekesebbnek, így csöndesen, mintha ez teljesen természetes lenne, mellé sétál, és egy macskányira tőle leül.
- Szép bunda. - nyávogja kedvesen, majd hozzáteszi - És szép szemek.
- Fénybundás. Erdő, orvosmacska. - hadarja a bemutatkozást, majd arra néz, amerre a feketebundás lány - Amúgy, kit várunk?
~ Ha itt lent maradt, nem lehet annyira veszélyes, ami jön... ~
|
Mia mindig imadta az adrenalint, nos most meg is kapta. Ilyen gyorsan talan meg sosem futott, mint most Derekkel es beteges modon talan meg elvezte is valahol melyen. Kezdett radobbenni, hogy mar nem menekul, ha akarna sem tudna, hisz be vannak zarva. Mikor Derek felugrott a tetore, Mia lent maradt, leult akar egy kis hercegno es varta a kolykot. Mindig onfelaldozo nosteny volt, de igen okos is. Az adrenalin hatasa megjott, a felelem elmult, bar nem mondhatni higgadtnak. A szive oly hevesen ver mint meg soha, megis nyugodt tekintete van. Csupan egyszer pillantott a kandurra, kit sikerult megszeretnie, meghozza akkor mikor feltette a kerdest. A nosteny egybol tudta ra a valaszt, hisz a buzt meg mindig erezni lehetett. Farkat mozgatni kezdte ide-oda es varta a kolyok felbukkanasat. |
Derek és Mia futásnak eredtek. Valójában maguk sem tudták merre mennek, hol Mia vezette Dereket, hol fordítva. Végül kiértek a fészerhez, ahol a kandúr felugrott a tetőre, és onnan kezdte el kémlelni a környéket.
- Leráztuk? - kérdezte miközben a környéket pásztázta, és egy pillanatra meg is nyugodott volna, ha meg nem érzi újra azt a szagot. ~ A francba... ~ tekintete ismét idegességben úszott, csak remélte hogy a kölyök nem tud felmászni hozzájuk. A kiscica mellesleg egyre csak közeledett és közeledett...a kandúr a nőstényre pillantott majd fintorogva a zombira nézett.
- Ki vagy és mit akarsz? - kérdezte hangosan, hátha választ kap a kérdésre, bár nem volt benne biztos. Az ilyen "élőlényektől" nem tudta mit várjon, egyáltalán hozzá szól-e. Végül csak várta hogy történjen valami. |
- Mi van odabent, amitől ennyire félsz? - nézett a másikra félrefordított fejjel - Nem tűnsz olyannak, akinek lenne miért aggódni.
Nekiáll letisztogatni a bundáját, majd félúton feladja, mikor rádöbben hogy esélytelen.
- Megköszönöm, ha... mutatsz olyan helyet, ahol van víz. Hogy lemossam magamat.
Hirtelen megint Hessan előtt terem azzal a gyors, és kissé idegesítő suhanásával, majd megtorpan, és vagy 10centit hátrál, így csak idegesítően közel leül, nem pedig felháborítóan közel.
- Így jó? - kérdezi, még egy pár millimétert hátrább fészkelődve - Egyszerűen nem tudom, a normális macskák mit tartanak illendőnek. Tehát, ha zavaró dolgot csinálok, nem azért teszem, mert nem tisztellek, vagy ilyesmi. Csak szólj.
- Mielőtt megkérdeznéd, - nyávogta, nem igazán figyelve, mert jobban lefoglalta, hogy legalább a mancsairól leszedje a földet - erdei macska vagyok, mégpedig orvosmacska. De bizonyos okokból - nézett fel - leléptem. - A kutya szellemét meg, - zavart mancslegyintés - szándékosan nem látom. Aki meghalt, nem akar jót az élőknek, ezt megtanultam. Tehát rá hallgatni, egyenes út a halálba, vagy hogy megzakkanjon a macska fia.
Hirtelen hanyatt vágja magát, és gyors hempergőzéssel megpróbálja ledörzsölni magáról a sarat, nem sok sikerrel, így abbahagyja, és nyafogós fejet vágva felnéz a tonkinezre:
- Mond, hogy van itt valami víz...
|
 A kerberosznak továbbra sem tettszett az abesszin vélekedése róla, szellemtársairól, sőt, mondhatjuk, hogy semmiről, erre véleményét is adta egy halk morgással, de olyan gyorsan, ahogy csak tudta félbeszakította magát ( mármint a morgást ) és elképedve, már-már meghatódva nézte, ahogy az apró macska megpróbálja Stefánt eltemetni. Ha keze lett volna, minden bizonnyal keresztet vet a macska előtt és utána megáldja, de mivel nem volt ember, így csak fejet hajtott előtte.
Ránézett majd a tonkinézre, aki néha ugyan felpillantott, de pár szónál nem váltott vele többet. A szellem ezen csak elmosolyodott.
- Futni futhatsz, de el nem menekülhetsz! - mondta, mintegy végszóra és ezzel el is halványult... |
Hessan félvállról vette a Fénybundás nevezetű macska beszédét, szinte hidegen hagyta annak jelenléte is. Tudta ő is, hogy néha tud nagyon bunkó lenni, de sosem bánta meg annak mindig valami oka volt. Kerberosznak viszont igaza volt, nem lenne szabad hagynia, hogy a körülötte lévő szellemekkel diskuráljon. Mert akkor még ha nem is őrült, annak fogják hinni. Így ismét a vörös bundás abesszinre pillantott, majd kék szemei jéghideg csapként zúdultak rá. -Hmm...jobb ha nem látod!-mondta nyugodtan, próbálta higgattan kezelni a helyzetet.-Na és ha már ilyen mókásan indult a találkozásunk, kérndeznék valamit.-mondta, s ha Kerberosz hozzá szólna nem fog vissza szólni innentől kezdve. Csak ha a kis bundás elmegy messzebbre tőlük vagy valami ilyesmi.-Igazad van!-mondta a szellemnek, mikor még a másik ásott.-Szóval...-lépkedett oda a kandúrhoz.-Gondolom nem ismerős annyira a terep....megmutassak 1-2 helyet?-kérdezte meg tőle, s teljesen nyugodtan leült a saras abesszinel szemben.-De azt most mondom, hogy a kórházba nem megyek! Csak a kinti dolgokat fogom megmutatni, ha akarodŰ!-ajánlotta fel, most kissé barátságosan a segítségét, ha esetleg kell neki. De azért néha néha Kerberoszra pillantott. |
- Nem szeretem a kutyákat. - nyávogta az abeszin a földet nézve, miközben mancsait módszeresen megtörölgette a földbe - Nálunk a kutyák csak olyan veszélyes állatok, mint a borzok. Nem szoktunk beszélgetni velük. Személy szerint azt sem tudom, én megérteném-e egy élő kutya beszédét.
- De ha, - folytatta, továbbra sem nézve a tonkinézre - tegyük fel, a kutyáknak lehet szelleme, akkor ők sem érdemelnék meg, hogy temetetlenül rohadjak, mint valami szemét.
- A holtak csak arról tudnak beszélni, hogy milyen rossz nekik halottnak lenni, és mi mindent tenniük kellett volna, amikor éltek. - dorombolta furcsán, nem boldogan, inkább szomorúan, ahogy a sebesült macskák teszik - csak amíg élünk, addig tudjuk a sorsunkat megváltoztatni.
Hirtelen a hullához szalad, majd képességeihez mérten, nekiáll rákapni a földet.
- Ahhoz túl nagy, hogy tisztességesen eltemessem, de - egy pillanatra Cerberoszra pillant, majd elkapja róla a tekintetét, és visszatér az ásáshoz - függetlenül attól, hogy mi, ő is megérdemli a rendes végtisztességet.
- Egyébként pedig, - teszi hozzá, most először nézve Hessanra, arcán csalódott felháborodással - természetes, hogy megfogom nézni azokat a macskákat, akiket említettél. Mert ha segítségre van szükségük, segíteni fogok rajtuk. Csak még elintézem ezt.
Ezzel visszafordul a maradványokhoz, és meglepően rövid idő alatt, gyakorlott módon beteríti egy pár centis földkupaccal, közben ápolt bundáját teljesen összesarazva. Bár ez látszólag nem érdekli, amikor a végén kifulladva az oldalára dőlve elterül, félig a másik kandúrra nézve. |
A szellem átlátszó teste olykor-olykor felvillant, majd ismét elhalványult, de látszott, hogy vigyorát azonnal letörölte az, hogy az idegen macska drága öccsükre ugrott és vizsgálgatni kezdte. A következő pillanatban teljes valójában megjelent a dög és Fénybundás mellett. Hessanra se pillantva közölte a kandúrnak: - Ilyet mondani egy idegennek... - csóválja a fejét - Ráadásul egy ilyen fiatal kölyöknek, aki azt hiszi, hogy a világ csak körülötte forog és holnap is van nap. Ezt még én se tudtam volna ilyen aljas módon csinálni. - fordul ekkor már a másik felé, de arcán már nincs vigyor. Valahol a szomorúság és az értetlenség keverékét lehetett leolvasni róla.
- De te nem ilyen vagy. Na, meg komolyan elhiszed, hogy léteznek szellemek? Előbb lennél képes elfogadni azt, hogy vannak természetfeletti lények, minthogy a te tökéletes valódról kiderülne, hogy mégsem olyan tökéletes? - ekkor újra megjelenik egy apró mosoly az arcán. - Ha az állítólagos szellemeiddel foglalkozol az élők helyett, akik körbe vesznek... eléggé pórul járhatsz.
Majd Fénybundás felé fordul, s kis híján megszólította, de gyorsan a szájába harapott; rájött, hogy nem áll szándékában lebuktatnia magát. Egyelőre nem. Mégiscsak jobb valakinek a megvalósult önismeretét eljátszani és elhitetni vele, hogy őrült, mit inkább egy átlagos szellemként lebegni... |
A kandúr eltávolodott tőle, amit egy jó pontnak betudhatott.-Nos az eggyetlen aki bolond lehet, az te vagy!-mondta neki irigylésre méltó kedves gúnnyal. -Hisz az imént mondtam el! A többit pedig derítsd ki te magad!-sóhajtott-Logika!-mondta vissza, majd ismét Kerberoszra próbált figyelni, de észre vette az apró mozdulatot a kandúron, hogy hallotta a szellemet.-Nincs semmilyen látnoki badarságom.....Élő állatot annyit látok nap, mint nap amennyit csak akarok....de egy szellemmel már annál inkább érdekfeszítőbb a beszélgetés.-felelte röviden Kerberosznak, majd ismét a kandúrra pillantott.-Különben sem azt mondtam, hogy én öltem meg a kutyát....hanem, hogy könnyen a sorsára juthatsz...-kacsintott, majd nyújtózott egyett. |
- Értem. – nyávogta Fénybundás újra felemelkedve, majd egy hermelin fürgeségével a halott kutyán termett, és néhány másodpercig vizsgálgatta.
- Nem macska ölte meg. És nem is másik kutya. Vagyis, nincs köze azokhoz a kutyákhoz, akiknek a szagát ott azon a rémes úton éreztem. És nem is az egyik.
- Ez persze azt is jelenti, - ugrott le puhán, továbbra is barátságos képpel - hogy nem fogsz bántani, mert a kutya sorsára jutni, azt jelenti, hogy a … - rövid gondolkodás, mintha a megfelelo kifejezést keresné - a gazdád bántana, aki ezzel a kutyával végzett.
- Logika. - sóhajtotta lemondóan - majd közelebb ugrált Hessanhoz, sokkal inkább macskához méltó rövid ugrássokkal, de most betartva a másfél ugrásnyi távot, amit megkövetel az illem - szóval itt is van valami csapat. És te tudod hogy kik.
- A körülményeidet nézve, gondolom, elkergettek. Miért?
Miközben a tonkinéz a kissé bogaras abesszint nézi, könnyedén feltunhet neki az a önkéntelen, de nagyon apró mozdulatot, ahogy az a füleit a hátuk mögül megszólaló Cerbi felé fordítja, majd vissza, mintha nem hallotta volna a szellemet. |
A szellem továbbra is csak mosolyogva figyelte a két macskát, miközben a földön henyélt.
- Tudod, Hessan, a kölyöknek elég furcsa lehet, ha azt látja, hogy folyamatosan felém fordulsz... mikor nincs is itt semmi. - felelte, majd teste halványulni kezdett, végül teljesen el is tűnt. Egy darabig csak a hirtelen feltámadt szél zúgása hallatszott és a macskák légzése, halk szívdobogása...
Aztán a két macska mögül a kerberosz érces hangja újra felcsendült.
- Milyen rafinált tudatalattid van tenéked. Ide-oda ugráltat, hogy összezavard saját magadat. - folytatta továbbra is a játszadozást, majd közel hajolt a tonkinéz füléhez, hogy belesuttogjon. - Igazából az élőkkel kéne inkább foglalkoznod, nem gondolod? Vagy lehet, ő is csak az elméd játéka...? - majd újra elhalványult a teste.
Majd meghatározhatatlan irányból, a testetlen hang folytatta.
- Valóban meglepő, hogy mennyi mindent tudsz. Na, de vajon igazak is vagy csak te hiszed őket annak? |
Hessan továbbra is röviden szólva letojta a másik viselkedését. Jobban érdekelte őt Kerberosz, mikor már azt hitte, hogy a másik elmegy szóba elegyedett ismét a szellemmel.-Látnoki képesség? Bővebben?-kérdezett vissza. Nem hinném, hogy halucinálok, sosem voltam őrült macsek, ebben biztos vagyok! Az intézetben tudtommal még nem jártam! De itt már minden előfordulhat!-válaszolta, majd hirtelen a képe előtt megjelent a hím, aki kisebb volt nála hisz Hessan már jóval érettebb volt nála és tapasztaltabb. Hessan kimutatta a foga fehérjét, s felborzolta a szőrét.-Ha nem tartod be a tisztes távolságot, könnyen a kutya sorsára juthatsz kölyök!-vetette neki oda, majd ő maga kihúzta magát, de nyakát védve tartotta és felvolt készülve esetleges támadásokra. -Az egy hajdani kísérleti alany holtteste. Akiket elfognak és rosszul sül el a kísérlet, arra ez a sors vár. Különben pedig egy szigeten lévő elmegyógyintézetbe kerültél, ahol régebben emberek voltak. De maga a ház leégett és csak néhány macska maradt életben!.....-itt picit elgondolkodott, majd egy hümmögéssel folytatta.-Azt hiszem ... Mental a vezér neve....már azoknak akik az intézetbe élnek...-válaszolta a kandúrnak, majd ismét Kerberoszra pillantott, aki kissé meglepően nézett rá.-Nem hitted volna, hogy ennyi mindent tudok mi?-kérdezett a szellemtől, majd nyugodtan leült ismét a hátsó felére.
|
- Értem. - nyávogta olyan hangon, ami egyértelművé tette, nem érti, de semmiféleképpen sem szeretné megbántani a másikat. Kínos csendbe burkolózva, tanácstalanul nézett a másikra, láthatóan azt fontolgatva, inkább magára hagyja.
Ez persze nem is lett volna meglepő, hiszen Hessan nagyobb volt nála, ugyancsak kandúr, és látszólag nem teljesen normális.
Félig már elfordult, hogy inkább útjára menjen, de hirtelen visszafordult, és a bizalmatlanság legkisebb szikrája nélkül a másikhoz szaladt.
- Végül is, Hessan, csak egy házicica vagy. - közölte zavaróan puha, barátságos hangon a látszólagos sértést a másikkal, aki, mielőtt komolyabban feleszmélhetett volna, azt vette észre, hogy a kistermetű fajtárs már alig egy mancsnyi távolságra van tőle.
Ilyen közelről több furcsaság is feltűnt a tonkinéznek. A másik bundája zavaróan tökéletes volt, pofikáján, és fülén még felületi karmolások sem voltak, mintha eddigi életét valami szörnyen biztonságos helyen töltötte volna, olyan gazdák között, akik szó szerint még széltől is óvták. Hessan tudta magáról, hogy nagy, és erős, így nem is lepődött meg azon, hogy a barnabundás kisebb nála, de közelebbről sokkal kisebbnek tűnt. Őszintén szólva, látott a másiknál már nagyobb termetű nőstényt is, nem is egyet. Valójában, bármiféle kölyköt leszámítva, mindegyik nagyobb volt ennél a macskánál.
Egy pillanatra át is futott az agyán, beszélgetőtársa lehetséges, csak egy kölyök lenne, de annak felnőtt macskára jellemző illata volt. És hirtelen ez is helyett kért magának a furcsaságok polcán Hessan elméjében: Fénybundásnak, felnőtt, ivarérett kandúr létére, illata volt, nem szaga. Mint a friss fűnek, vagy mint az erdei virágoknak.
- Meg tudnád mondani, hol… - nyávogta az abesszin azon a barátságos, és kissé felelőtlen hangján egy szétnézés kíséretében, majd megakadt a szeme a kutyaszabású tetemén, rémülten lelapult a fűbe, majd másodpercnyi kihagyás, és a maradványok feszült figyelése után, fülét továbbra is félig a hulla felé fordítva folytatta:
- Tehát, meg tudnád mondani, hogy hol vagyok? És ha esetleg tudod, mit keres ott egy döglött kutya? |
A szellem még mielőtt választ kaphatott volna, felfigyelt valamire, ami közeledni kezdett feléjük. Puha, alig hallható léptek, amik alatt a gallyak és a falevelek zörögtek, a bokrok ágai, ahogy elhaladt mellettük, sercegtek. Csak egy pillanat erejéig figyelt a közeledő felé, de hamar visszanézett a kis játékszerére.
- A kis szerény. - húzta széles vigyorra a száját, ami meglehetősen gúnyosnak hatott, majd eljátszott azzal a gondolattal, hogy megkérdőjelezze a macska állítását, de végül is inkább csak megvonta a vállát, hiszen célját elérte, felkeltette a másik érdeklődését... viszont a másik törpe kandúr megjelenése elrontotta a szellem játékát, ellenben jót mosolygott Fénybundás szavain. Ha ember lett volna, minden bizonnyal karba font mancsokkal, fölényesen nézett volna a tonkinézre, jelezve, hogy bizony, ő most alaposan cserbenhagyja. A karba fonás helyett csupán lebegve elnyúlt a... levegőn és úgy nézett a macskára, majd ő is elkezdett vele szórakozni.
- Vicces dolog a látnoki képességek, igaz? De lehet, csak te hallucinálsz? Nem lenne szép dolog az, ha azt gondolnád, hogy én igazából nem is létezek. - keserves arcot vágott, mint mikor egy kisgyerek nem kaphat több édességet. |
[67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Derek érkezését ez zavart fejbiccentéssel vette tudomásul, majd már nyitotta volna ki a száját, hogy válaszoljon neki, mikor megpillantotta a ködből kilépő… Az.
A kerberosznak továbbra sem tettszett az abesszin vélekedése róla, szellemtársairól, sőt, mondhatjuk, hogy semmiről, erre véleményét is adta egy halk morgással, de olyan gyorsan, ahogy csak tudta félbeszakította magát ( mármint a morgást ) és elképedve, már-már meghatódva nézte, ahogy az apró macska megpróbálja Stefánt eltemetni. Ha keze lett volna, minden bizonnyal keresztet vet a macska előtt és utána megáldja, de mivel nem volt ember, így csak fejet hajtott előtte.
