|
Témaindító hozzászólás
|
2012.07.09. 04:10 - |
A cellák, avagy a hajdani betegek nyugodt és békés szobáik. Totálisan biztonságos, hiszen egy szellem se kísért erre, mint a képen látható. A végetnemérő folyosón a számtalan szobába nézve széttört berendezést, vérfoltokat és olykor betört ablakokat lehet felfedezni. Bomlásnak indult hullákat már ritkábban. |
[69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
-Igen tudom...- mosoly -most már megint tudom... néha kicsit fáj a fejem...- húzza a száját és lassú léptekkel ballagott Sal mellett
//Em el//
 |
 Sal teljesen nyugodt maradt továbbra is. Majd a nőstényre s onnan le a mancsára pillantott.-Hiszen tudod, hogy ez egy betegségem!-vallotta be magának, s a nősténynek is végül. Majd egy ártatlan arcal rápillantott a nőstényre.-Akkor menjünk!-mondta, majd megvárta a nőstényt és elindult a kert felé.
// Saletino e // |
Amikor Saletino felállt kicsit eldőlt és csak bambult, majd figyelte a kandúr lépteit -Rendben!- mosolyodott el és oda sétált kecsesen -Saletino... Még mindig csinkítod magad...?- nézett mostmár kissé szomorkásan végig a macsekon -Régebben sem szerettem mikor bántottad magad...
|
Félig meddig figyelt a néhai hangfoszlányokra Eutim és Gordon beszélgetéséből, de különösebb figyelmet nem szentelt neki. Jobban érdekelte az élete szerelmének története s azt előbb megjegyezte, mint a beszélgetést.-Hmm...értem!-válaszolt röviden, s nyugodtan, majd a dorombolást viszonozta bár neki valamiért csábító volt a dorombolása, de többet nem szánt rá.-Te is nekem!-mondta nyíltan sosem volt aza szégyenlős fajta, hisz félig meddig tisztában volt azzal, hogy bolond, szóval ő úgy volt vele, hogy ennél hülyébbnek nem nézhetik. Majd megnyalta Em fejét s felállt közben elindult kifelé a cella ajtón, majd a küszöbnél vissza fordította a fejét s bájosan nézett a nőstényre.-Nem sétálunk valami kellemesebb helyen?-kérdezte nyugodtan, s egy kedves mosoly is megjelent száján, amely nem volt gyakori. |
 Vidáman lépdeltek, mikor semmi ok nélkül Gordonra pillantott, aki egy sóhajtás kíséretében elkezdett beszélni hozzá.
- Harmadszorra...? - kérdezte meglepetten, továbbra is a másikat nézve, nem kellett neki a szeme ahhoz, hogy lássa az utat, elég volt hozzá a bajsza. - Ez is egy teszt vagy a bátyám ezt már tényleg nem mondta? Tudod... én Beethoven utódja vagyok. - mondta elmosolyodva, majd kacagott egy rövidet - Rossz szót használtam, a reinkarnációja vagyok.
- A többiek... már ezer évet megéltem itt, de be kell valljam, nagyon rossz az arcmemóriám. Nem emlékszem nagyon a többiekre. Legalábbis nagyon keverem őket. Amúgy vegyesen vannak, azt hiszem. Vannak egészségesek és betegek is. De gondolom az egészségesek is csak azt állítják magukról, hogy betegek... - mondja mosolyogva, majd semmi reakció nélkül bekanyarodott ő is a menzára, majd ott folytatták a beszélgetést... // folyt ott // |
 Mióta feltette kérdését, azóta vagy 3-at lépett és egy fikarcnyi szándékot sem látott az öregen, hogy válaszoli akarna. Kedvére nézelődött tovább. Feltette megint kérdését, egy kicsit hangosabban, de pont akkor fordult el a másik. Erre hirtelen haragjában megállt és megvárta, míg a kandúr ránéz.
- Kedves Eutnim, szerinted a falnak intéztem a kérdést? Harmadszorra kérdezlek a panaszaid felől. - fintorgott, majd eszébe jutott az a bizonyos első benyomás. Bár ez már nem az első, de mégis abbahagyta a fintorgást, és próbált szelíd lenni. Mégis csak ő a doki.
Megvárta a válaszát, majd gondolkodott egy csöppet, hogy ezt a fajta problémát hogyan kovácsolhatja a maga javára.
- Mesélhetsz ám a többi itt lakóról is. Mind betegek vagy vannak egészségesek is? Esetleg az erdőbéli szomszédok? - tapógatózott a sötétben. Lehet, hogy ez mégis csak egy egyszerű állatkórház.
Majd egy újabb rövidke gondolatmenet után a mellettük elkanyarodó folyosóra mutatott, aminek végén egy kellőképpen megviselt és rozoga ajtó volt. Át lehetett rajta látni még ilyen távolságból is, és Gim egy csarnokot látott.
- Javaslom nézzünk be ide is. - mutatott a menza felé.
// Gordon Gim el // |
Elgondolkodik a másik érvelésén, majd bólint. Minden apró kétsége elszáll a másikkal szemben, hiszen mindenre tud ésszerű magyarázatot adni. És ráadásul még vicces is ez a fazon.
~ Mindenképp szólok Mentalnak, hogy megtarthatjuk. ~ döntötte el magában, ezt még egy bólintással is nyugtázta, amit Gordon Gim nyilván nem tudott hova tenni, maximum tikkelésnek gondolhatta. Végül nagy vidáman elindultak. Mentek, mentek egy darabig, az útközben feltett kérdést az öreg macska süketsége miatt nem hallhatta.
Közben a hosszú folyosó nem akart véget érni... Vagy talán azóta csak két perc telt el...? Lehet. |
~ Pincében? Nem hangzik túl rózsásan...jobb lesz vigyáznom. ~
- Ó, nem vagyok én szenilis. Csak kíváncsi voltam, hogy tudod-e a neved. Ha tudod, az már haladás! Csak utánad, Eutim. - mondta illedelesen, majd előre mutatott a mancsával.
Ahogy mentek a folyosókon és útvesztős, koszos járatokon át, Gim gondolkogóba esett, hogy vajon mi lehet ez a hely. Diliház? Kizárt. Az ki van csukva, hogy annyi lehetőség közül pont egy őrültekházába jusson. Olyan katonákkal, akiknek az a legnagyobb problémájuk, hogy a jobb, vagy a bal mancsuk ujjával fikázzanak lehetetlen világuralomra törni. Végül csak beletörödően sóhajtott egyet.
~ Az első feladatuk az lesz, hogy kitakarítanak. Csak tiszta környezetven tudok gondolkodni. Aztán kell nekem egy külön szoba is. ~
Nézelődött. Hirtelen belelépett valami ragadósba.
~ Pfuj... ~ rázogatta a mancsát. ~ Hmm.. de ez az Eutim elég értelmesen néz ki, a lepukkant külsejét leszámítva. De miből is kéne kigyógyítanom? ~
- Jut eszembe...meg sem kérdeztem, mi a panasza? |
A kandúr két lábon állva vigyorogva nézett Gordon Gimre, majd kicsit meglepődött.
- Eutim. Drága bátyám elfelejtette volna mondani a nevemet vagy sikerült találnia a számomra egy szenilis pszichiátert? - kérdezett egyensúlyozva, majd mikor az mellé állt és megdicsérte újra négy lábra ereszkedett és leült.
- Nahát! Igazán kiváló teszt volt, legalábbis ilyet még nem láttam. Lehet, hogy te végre nem fogod a pincében végezni. - mondta mosolyogva, majd felállt és egy kis nyújtózkodás után le sem véve a szemét újdonsült orvosáról tett egy lépést előre.
- Akkor gyere, évek óta itt élek, ismerem a helyet, mint a mancsomat! - mondta izgatottan, majd várta, hogy Gordon elinduljon mellette. Imádta a helyet, számára egy idegenvezetés itt felért a Paradicsomi érzéssel. |
Feltápászkodott a földről és elkezdte leporolni magát. Magában szitkózódott, és morgolódott. Majd hirtelen bevillant neki az, amit az öreg mondott és felkapta a fejét.
- Mental...? Jah, hogy Mental! Igen ő...ő volt az aki küldött... a nevem Gordon Gim, öm...agyturkász -hebegett- vagyis ezentúl én vagyok a kijelölt orvosod, kedves...?
Gimnek már bizsergett a mancsa. Lassan, de biztosan, de halad a küldetésében. Próbált kedvesen mosolyogni, de csak az idétlen vicsorgásig jutott.
- Jut eszembe...az előbbi kirohanásom csak egy teszt volt...és átmentél, öreg barátom! - állt mellé majd folytatta - Mivel új vagyok errefelé, és messziről jöttem egy igen nívós intézetből, 13 diplomával stb, stb, körvezetehetnél. Úgy gondolom, sok a beteg, akin még segíthetnék.
~ Ördögien zseniális vagyok, Már-már félek magamtól brrr! Meg kell ismernem a betegeket, hogy aztán az uralmam alá hajtsam őket! Tökéletes és hibátlan terv! ~
Gondolatán egy rövid ideig mosolygott, majd felvette egy komoly és profi dilidoki szerepét. |
A kandúr egy jó darabig várt a válaszra, mire a másik végre abbahagyta a "hipnotizálást". Mikor az lenézett, próbált továbbra is a szájára figyelni. Amennyiben nem lett volna süket a kiáltástól rémülten ugrott volna hátra, inkább csak az volt rémisztő, hogy a vörös minden előrejelzés nélkül két lábra pattant, majd el kezdett nevetni... amit nem kellett leolvasni a másik szájáról.
- Mester...? - kérdezte vissza, hátha nem jól olvasta le. - Mental tett meg téged orvosnak és kért meg arra, hogy engem gyógyíts? - kérdezte bizonytalanul, értetlenül nézve a másikra. Ebben a pillanatban az elvesztve egyensúlyát, az átkozott gravitációnak köszönhetően a földre esett. Szemét Newton. Az idősebb macska szája elét ette a mancsát és halkan kuncogott rajta, majd követte a másik példáját és ő is két lábra emelkedett. |
Gordon Gim mélyen a másik szemébe bámult, és ezért jó ideig nem is válaszolt a kérdésre. Próbálkozása ismét kudarcba fulladt, és már a mancsa is elfáradt. Durcásan leemelte a mellső lábát és maga mellé tette. Sértődötten és hanyagul válaszolt, miközben másik mancsát felemelte és körmeit kezdte el vizslatni.
- Nevezz csak a mesterednek, - mondta nyugodtan, majd felkiáltott - mert a szolgám leszel!
Két mellső mancsát az égbe emelte, próbálta felvenni a legördögibb pózt, amit bárki valaha is látott az életben, amihez persze egy idétlen pofa is járult (pont, mint a képen). Mindezt egy hangos "Bruhahaha!"-val fűszerezte persze.
Aztán elvesztette a lendületét, kicsúszott a lába és pofára esett.
- Keine Angst...jól vagyok.... - szólt, majd majd nehezen feltápászkodott.... |
// Cellák előtti folyosón, cal' arréb Saléktól //
Ahogy nézte az értetlen kandúrt, hirtelen az ő arca is teljesen meglepődötté vált. Annak érdekében, hogy még véletlenül se hagyjon figyelmen kívül egy szót se, ami netalántán véletlen elhagyná Gordon száját, így követte a másik fejmozgását minden irányba. Külsőleg elég furcsán hathatott ez az egész, de szerencsére nem látta senki őket. Ha mégis... ez egy sárgaház, ez mindennapi dolog.
A vörös macska végül abbahagyta a nyaktornát és megállt a tekintete Eutimon, s csak egy mondatot vágott hozzá. Az idősebb macska elmosolyodott.
- Ej, derék levente, én paraszt létemre csupán azt tudnám megmondani, hogy merre van Buda, de ezt se tehetném meg, mivel nem vagyon nékem hosszú botom, melyet egy mancsomba kapva, mutogassak valamerre, vagy ne legyen a nevem Toldi Miklós! - nagyon jót mulatott a saját maga alakításán, majd megpróbált kibújni Toldi szerepéből, már épp adta is volna a válaszát, mikor hirtelen Gordon elkezdett a mancsával az orra előtt bűvészkedni. Miközben az a hipnózist próbálgatta, addig Eutim zavartan válaszolt a kérdére, hol a vörös mancsát figyelve, vagy annak az arcát.
- Amúgy nincs gazdám, itt senkinek sincs olyanja. Szabad lehetsz itt, mint a madarak! ..Mit is mondtál, hogy hívnak? Vitéz Károly? Vagy ifjabb Houdini..? |
Gordon Gim meglepődött arckifejezéssel reagált a kérdésre. Lenézett magára, majd vissza az öregre. Tekintete összeszűkült és fejét ide-oda kezdte ingatni, fel, le, jobbra, balra, és a vele szembe ülő tekintetét figyelte, ami természetesen követte mozdulatait. A varázslat ismét kudarcba fulladt, de Gimnek most nem volt ideje ezzel foklalkozni.
~ Franc...na majd a következő! ~
Képzeletben már dörzsölte is a mancsait. Ez után szeme kikerekedett, majd ismét felvette gyanakvó nézését, és köszörült egyet a torkán.
- Khm. Ki lészen a te gazdád, öreg parasz? - kérdezte fennkölt hangon, és próbált színpadias lenni. Sajnos az etikett nem az erőssége, így be sem mutatkozott. Számára fontosabb volt a vezető megtalálása, hogy tervét vele szemben megvalósíthassa és a vezetői székébe magát ültethesse. Még mielőtt az öreg válaszolt volna, Gim mancsát felemelte, közel a másik arcához emelte és karmait a levegőben ki-be húzogatta, majd mélyen a szemébe nézett és mormolni kezdett ismét. Ez lett volna a hipnózis.
~ Mert hát szolga is kell...~
Mosolyodott el félig és gonoszul Gordon Gim. |
Mikor Gordon Gim ránézett, majd hátra, ő is vetett egy pillantást a folyosó végére, abba az irányba, amerre a másik kandúr, hátha a különös viseletet hordó macska meghallott valamit, ami mindkettejük számára veszélyt jelenthet, de semmi nem volt ott.
~ Biztos bolond... ~ gondolta ugyancsak magában a piszkos bundájú, majd elmosolyodott. ~ Végül is, mit várjon a macska egy szanatóriumban? ~ a gondolatát ekkor a vörös közeledése zavarta meg. Nem zavartatta magát, egész közel jött Eutimhoz, aki meglepődve, ugyanakkor mozdulatlanul kísérte végig, ahogy Gordon Gim körbejárja és megszaglássza, majd leült vele szemben. Pár pillanatig tartó kínos csönd után a kandúr megszólalt.
- Segíthetek...? - kérdezte, szorgalmas 'idegenvezető' módjára.
Válasza csupán egy hosszas Bruhahaha volt. Az előbbi gondolata igazolódni látszott. Ez tényleg bolond! |
Em is elpirult miután Eutim megjegyzését hallodta -Öm... Eh... Ööö...- csak ezek a motyogások hagyták el a száját majd szégyenlősen Saletino-ra nézett és mégjobban bele pirult a pofikája -Én hát... 2 vagy 1,5 éve volt, hogy az erdőben elkóboroltam morcos voltam Iva-ra de lehet, hogy inkább féltékeny voltam rá... Tiger meg anya mindig csak rá figyeltek na mindegy... az a lényeg, hogy túl közel voltam az intézethez mire észbe kaptam már jöttek azok a nagy ebek és elvittek engem... a látvány, ami fogadott borzalmas volt, félelemben élem a mostani életemet ja és skizofrén lettem- jegyezte meg mosolyogva -És te Saletino...? Te, hogy keveredtél ide...?- majd a másik pillanatban -nagyon.... hiányoztál már nekem... azt hittem, hogy meghaltál!- oda bújtt a kandúrhoz és dorombolásba kezdett
|
Tekintete meglágyult, mikor érzékelte, hogy az öreg kandúr úgy sem tehet semmit.-De...-helyeselt Eutim-nak, s közben fülét hátra sandítva neszeket hallott kintről, de nem mozdult. Majd hirtelen a nőstény képe jelent meg előtte, elősször azt hitte, hogy megint csak képzelődik, de még sem. -Jaj semmi!-mondta mosolyogva a nősténynek, de már tényleg semmi baja nem volt. Eutim megjegyzésére kissé belepirult, de közben a nőstényt figyelte, majd a távozó kandúrt.-És hogy keveredtél erre?-kérdezte, érdeklődve nézett a nőstényre, majd oda ült mellé. |
Mikor befejezte a varázslatot felpillantott. A szélgörcsök abba maradtak. Észrevette, ahogyan egy elég megviselt külsejű macska kijön egy szobából és bámul felé. Maga mögé nézett, de nem látott semmit.
~ Biztos bolond.~
Ezen a gondolaton elmosolyodott, majd a kandúrhoz lépett, hogy körülsétálja, és láthatatlanságát kihasználva jobban szemügyre vegye. Mikor körbeért csak ész nélkül vigyorgott és elé csücsült.
~ Hm...Ha követem talán elvezet a hely vezetőjéhez, már ha létezik ilyen. De előtte a szolgámmá kell tennem, elvégre ő jobban ismerheti ezt a porfészket. ~
Mancsával az állát vakargatta, gondolkodva a varázsigén, amit bevethet a vén kandúron.
~ Áhhá! Meg is van! Majd ha kettesben maradunk alkalmazom is rögvest. De bent van még valaki. Ő is a szolgám lesz! Mindenki a szolgám lesz! ~
Elfeledkezve magáról "Bruhaha!"-zni kezdett, majd mikor észrevette magát mancsával a szájához kapott. |
Emilia hamar letudja Eutim bemutatkozását és már fordul is vissza Salhoz és provokálni kezdi. Eutimnak persze semmi köze nem volt az egészhez, tehát félrenézett, pontosabban White útvonalát nézte, ahol puha tappancsaival távozott szép, könnyedén. Mivel elvolt foglalva a mélázással, így még Em kitörését se hallhatta, és nem is látta. Az előadás után Eutim bájosan nézett a fiatalokra.
- Igazából a legjobb az lesz, ha magatokra hagylak. Éljenek az egészséges kölykök. - tette hozzá, majd a válasz elhangzása után, szó nélkül az ajtó felé irányította magát és kilépett a folyosóra. Ekkor vette észre az ugyancsak a folyosón, de lehajtott fejjel ácsorgó Gordon Gim-et. Ha nem lett volna süket, hallhatta volna, ahogy a kandúr pusmog magában. Akkor minden bizonnyal meg lett volna arról győződve, hogy ez a szerzet itt imádkozik. Bár... a folyosó közepén? Ellenben most, mivel nem hallotta, ötlete sem volt arra, ki, avagy mi ez és mit csinál... Így csak teljesen értelmes arccal, csendben nézte a fajtársát. |
Amikor válaszolt Eutim gyorsan felé fordította figyelmét -Örvendek a szerencsének!- Saletino-hoz lépked -Hé Saletino! Valami baj van vagy miért nézel ilyen morcosan?
~Emilia! Hagyd már békén úgy sem érdekled! Nem vagy valami szép se piszkos a bundád és amúgy is... hülyének néznek!
-NEM! Ez nem igaz!!- mondta kissé hangosan magának mikor rájött, hogy hangosan gondolkodik elszégyelte magát -Bocsánat srácok... ^^"
|
[69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Sal teljesen nyugodt maradt továbbra is. Majd a nőstényre s onnan le a mancsára pillantott.-Hiszen tudod, hogy ez egy betegségem!-vallotta be magának, s a nősténynek is végül. Majd egy ártatlan arcal rápillantott a nőstényre.-Akkor menjünk!-mondta, majd megvárta a nőstényt és elindult a kert felé.
Vidáman lépdeltek, mikor semmi ok nélkül Gordonra pillantott, aki egy sóhajtás kíséretében elkezdett beszélni hozzá.
Mióta feltette kérdését, azóta vagy 3-at lépett és egy fikarcnyi szándékot sem látott az öregen, hogy válaszoli akarna. Kedvére nézelődött tovább. Feltette megint kérdését, egy kicsit hangosabban, de pont akkor fordult el a másik. Erre hirtelen haragjában megállt és megvárta, míg a kandúr ránéz.
