|
Témaindító hozzászólás
|
2012.07.13. 23:02 - |
A leégett folyosó, ahonnan az egész kalamajka kezdődött. A hely, ahol Mental kis híján otthagyta a fogát, s a hely, ahol napjainkban egy itt ragadt lélek kísért, s bosszús azért, ami vele történt. Ez a hely, egy piromániás szellem történetét meséli el, aki szerencsétlenül meghalt a tűzben és elég zabos miatta, tehát jobb nem zavarni. |
[37-18] [17-1]
Loreley földbegyökerezett lábakkal állt. - Hagyd őket... - mondta Lunának, de ő természetesen tovább kergette a szellemet. - Ne, Luna! - kiáltotta miközben a kölyök után futott. Aztán ismét megtorpant mikor egy szellőhöz hasonló fuvallatt járta át a folyosót, s a hangok eltűntek...és...Luna is? - Luna merre vagy?! - kiáltotta miközben ide-oda kapta a fejét, de semmi...semmi hang, a szellem is és Luna is eltűnt. Talán magával vitte volna a kölyköt? Miután több mint negyed órával később sem érkeztek hangok, és nem tudott mit tenni, bűntudattal teli szívvel sietősen elügetett.
/Loreley el.../ |
*KM*
~A hangok egyre nagyobb hangerővel folytak. A kíváncsi Luna nem bírt magával, és minden figyelmeztetés nélkül futni kezdett utánuk.
-Gyertek vissza, játszatok velem! - Utolsó szavai ezek voltak, miután eltűnt a sötétségben. Loreley hiába keresné, többé soha nem látták...~
 |
Mikor odaért a hangokhoz, azok megint elhallgattak. A fenébe! Nem volt elég gyors. Megtorpant, s bosszankodva feliáltott:
- Hova lettetek már megint? - ide-oda kapkodta kis fejét, s közben hegyezt a füleit, nehogy bármiről lemaradjon. A fehér nőstény ekkor megszólalt. Luna odakapta a fejét, hogy lepisszegje, de erre végül nem került sor.
- A kertbe? Oké, de csak akkor, ha az új barátaim is jönnek! - mondta és szemei még jobban ragyogtak, mint eddig. Ismét minden figyelmét a hangoknak szentelte, de sokáig nem hallott semmit. Majd hirtelen a közvetlen közeléből hallotta őket, és most nem csak lépteket, hanem beszédet is. Az új pajtás hozzá beszélt!
- Akkor vigyázz, mert elkaplak! - kiáltotta boldogan, és nekiiramodott. olyan gyorsan szedte kis mancsait, amilyen gyorsan csak bírta, de félúton elbotlott a saját lábában, és orra bukott. Azonban ez nem gátolta meg abban, hogy folytassa útját, villámgyorsan felpattant, és továbbrohant. A lelakatolt ajtó előtt aztán megtorpant, két lábra emelkedett, és mellső tappancsaival ránehezedett az ajtóra.
- Gyertek visszaaaaaaa! - kiabálta, majd hátranézett Lorryra. - Már megint eltűntek! - mondta bosszúsan.
 |
*KM*
~Amint Luna tett a zaj irányába pár lépést, az ismét elhallgatott. Majd pár másodperc múlva mintha valami elgázolt volna a két macska mellett, érezhették a szelet, és hallhattak egy egyre hangosodó zihálást. Ahogy az izé a kölyök mellé ért, a zihálás abbamaradt, és értelmes, hallható, mégis kísérteties hangok váltották.
- Kapj el ha tudsz! - Lehelte egy láthatatlan alak Luna fülébe, majd még hallani lehetett a lépteket, ahogy az a valami a lelakatolt ajtó felé tart. ~
|
A hangok ismét erősödtek, mire Lorry méginkább megrémült. Ennek tetejébe rosszabbul sült el a dolog mint azt várta, persze Lunával egyenesen kellene társalognia, nem is hibáztatta őt. Mikor a kölyök elkezdett rohanni, Lorry meg sem mozdult, nem tudta mit csináljon. Nem akarta itthagyni Lunát, de ő maga reszketett, minden lába földbegyökerezett. - Luna, nincs kedved kimenni a kertbe? - kérdezte meg ismét a kölyköt a dologról, és olyan hangosan mondta, hogy a kölyök biztosan meghallja. Eközben a hangok gyengültek, míg végül teljesen eltűntek. A fehér nőstény kissé megnyugodott, de ismét kirázta a hideg mikor az ellenkező irányból meghallotta a lépteket. Összehúzta magát, és sietősen tett Luna felé néhány lépést. - Luna, ő nem a barátod. Rosszat akar neked, hidd el, tudom. - próbálta kétségbeesetten elmagyarázni a kölyöknek. Örült volna, ha végre sikerülne elrángatnia innen. Abban is biztos volt, hogy többet nem teszi be ide a lábát ha nem muszáj. Közben fejében kavarogtak a gondolatok, itthagyja Lunát, és lesz vele ami lesz? Elvégre nem lehet mindig ott mellette. De valahol mégsem volt szíve magára hagyni, így csak reménykedni tudott abban hogy Luna hallgat rá. |
Lorry válasza pár perce ugyan, de legalább elterelte Luna figyelmét. A kölyök már nem törődött az "új játszótársaival", helyette csodálkozva meredt a felnőttre.
- Kiszellőztetni? A... fejünket? - egy kis ideig csak meredt maga elé, aztán gondterhelten megszólalt: - De hát... De hát az én fejemen nincs lyuk!... A tieden van? - kérdezte tágra nyílt szemekkel és közelebb lépett Lorryhoz, hogy megbizonyosodjan erről. Hiszen máshogy nem lehet egy fejet kiszellőztetni, mint egy lyukon keresztül? Vagy Lorry a fülekre gondolt? Végtére is azok a fejbe vezetnek... Azonban mielőtt odaért volna hozzá, a hangok ismét jelentkeztek, ezúttal pont az ellenkező irányból. Luna azonnal felkapta a fejét, szemei ismételten felcsillantak, s ijesztően nagy hangon elrikkantotta magát:
- Most nem menekültök!
Eszeveszetten rohanni kezdett az új barátai felé, akik valamiért nem mutatkoztak. De csak eddig! Most elkapja őket, az biztos! Mondhat Lorry a fejéről, amit akar, de ő nem hagyja meglógni a pajtásait.
|
*KM*
~Amint Luna közeledni kezdett a zajforrás irányába, a kísérteties hangok úgy maradtak abba. Talán ez nem is véletlen? Perceken keresztül nem is történt semmi. A kölyök macska kereshette tovább játszópajtását, a folyosó végébe nem találhatott mást, csak pár menekülő, vagy éppen áldozatára váró pókot, és egy hatalmas lelakatolt vasajtót. Vajon ki, vagy éppen mi lehet oda bezárva amit ennyire őriznek? Egy dühödt szörny, amit jobb is a lelakatolt ajtó mögött tudni? Vagy talán egy teljesen ártatlan lény, aki megérdemelné a szabadságot? Ezt valószínűleg Luna, és Loreley sose fogja megtudni. Kevesen tudják, hogy ez egy hatalmas tragédia színhelye, ami elindította a Nightmare Mental Hospitalt, és majdnem megölte a tulajdonost, Mentalt, és testvérét Eutimot. Sok pletyka szól erről a helyről, az igazságot viszont szinte csak azok tudják akik ott voltak a tűz okozta balesetbe. Körülbelül tíz, tizenöt perc elteltével újra jelentkeztek a hangok. Ám most távolabb, a másik irányból hallatszottak a léptek, amiket ismét követett a köhögés és a nyögés. ~
|
Úgy tűnt sikerült, Luna megnyugodott. Bár nem tartozott a legudvariasabb kölykök közé, Lorry természetesen elnézte neki, nem csak azért mert úgy gondolta szegénynek kissé nem ép az elméje, hanem azért mert még kölyök, és véleménye szerint nem baj az ha egy kölyök kibontakozik, főleg egy ilyen esetben. - Tényleg, semmit. - mondta még mindig ugyan olyan kedvesen, de azért egy bíztató mosolyt felhúzott az arcára. - Nekem nem, mert születésem óta vak vagyok. Megszoktam már. - mosolyodott el ismét, ám ekkor rémísztő hangokat vélt hallani a folyosó végéről. Lorry felkapta a fejét és füleit a hang irányába fordította. Pontosan tudta ki ez és mit akar, és most az egyszer hálát adott hogy nem lát. - Luna... - szólította a kölyköt majd szag és hang alapján próbált rátalálni. Nem úgy tűnt, mintha félt volna, sőt, nagyon is örült annak hogy "új barátra" lelt. Lorry soha nem gondolta volna hogy találkozni fog ezzel a szellemmel, amióta itt van egyszer sem hallotta. De sajnos így már biztos hogy nem csak pletyka az egész. - Luna, mit szólnál ha kicsit kiszellőztetnénk a fejünket? - kérdezte, közben fejével az ablak felé biccentett. Talán a legjobb dolog amit most tehetnek hogy kimennek a szabadba, mert hiszen egy szellem mégsem a legjobb társaság. Legbelül Lorry nagyon is félt ezektől a hangoktól, ha lett volna értelme most nem tudná hova kapni a tekintetét. Ennek ellenére nem sikerült elrejtenie félelmét, Luna érezhette hogy nincs minden rendben. Ám a fehér nőstény nem remélte hogy Luna megérti ha most elkezdené magyarázni neki, hiszen ő új játszótársként tekint a szellemre. Azt viszont remélte, hogy kedve támad itthagyni a helyet, hogy sikerül elvinnie ettől a szellemtől. Hiszen mégsem hagyhatja itt szegényt, nem is tudja mi történik vele. A nőstény egyre idegesebb lett, nem tudta hol van a szellem, de a léptek alapján nincs olyan messze... |
Továbbra is kíváncsian nézett Lorryra, de közben gondosan ügyelt arra, hogy még véletlenül se nézzen bele azokba a rémisztő szemeibe. Luna még álmában sem gondolta volna, hogy a nőstény vak, így arra a következtetésre jutott, hogy Lorry direkt néz rá ilyen rémisztően. De hogy miért, arról fogalma sem volt. Az persze eszébe sem jutott, hogy bántani akarná őt. Hiszen itt mindenki olyan kedves! És a barátai. A barátok pedig nem bántják egymást, ezt mindenki tudja.
A fehér nőstény megpróbálta megnyugtatni, ami sikerült is. A kölyök immár minden szorongás nélkül nézett rá Lorryra és azt válaszolta: - Oké - ezek után Lorry egy titkot akart elárni neki. Luna arca egy szempillantás alatt váltott át szemtelenül kíváncsiból rémesen izgatottá.
- Rendben! Imádom a titkokat! - csacsogta boldogan és egészen közel hajolt a nőstényhez, hisz a titoknak nem szabad kitudódnia! Arra persze nem gondolt, hogy amit két személy tud, az többé már nem titok.
Lorry pedig elmondta neki, ugyanolyan nyugodtan, mint ahogy addig beszélt. Luna pofiján az érzelmek most nem hirtelen, ugrásszerűen változtak meg, hanem lassan leolvadt arcáról az izgatott vigyor, hogy a helyét átvegy a határtalan döbbenet.
- Szóval te nem látsz... Semmit? - Bociszemei még nagyobbra tágultak, és elképedésében hátsó felével lehuppant a földre. Pár percig csak ült, bambán bámulva a nőstényre. Majd lassan megnyugodott. Hirtelen úgy érezte, mintha mindig is tudta volna, hogy Lorry vak. Mintha ez teljesen nyilvánvaló lenne - ahogy az is volt, csak Luna eddig nem volt képes észrevenni.
Tétován felemelte az egyik mancsát és meglengette a felnőtt macska orra előtt, mintegy tesztképpen, hogy Lorry nem-e viccelődött.
- Nem rossz vaknak lenni? - kérdezte minden udvariasság nélkül, hiszen ő nem érzett semmi szemtelenséget ebben a kérdésben. Azonban még a válasz előtt felpattant, és megfordult. Egyszerre csak hűlni kezdett a folyosó, és rémisztő hangok hallatszottak a folyosó végéről. Ám a kölyök számára ez egyáltalán nem volt rémisztő, inkább izgalmas.
- Újabb barátok! - kiáltotta frlcsillanó szemekkel, majd rohanni kezdett a hangok felé, ám azok, mintha csak erre vártak volna, elhallgattak.
- Ne már! Gyertek vissza! - mondta félig könyörgően, félig parancsolóan.
//Úristen ilyen hosszú reagot sem írtam rég... O_o// |
*KM*
~A hosszú folyosó lassan sötétségbe borult, ahogy a nap nyugovóra tért. Lámpák itt nincsenek, így az egyetlen fényforrás az ablakokon keresztül jut be, ahogy a nap sugara besütnek rajta. Most viszont a látásviszonyok romlottak, ami még hátborzongatóbbá tette a helyet. A két macskát hideg szellő járta át, ami ebben az érdekes, hogy az összes ablak zárva van. A hőmérséklet csökkent pár fokot, de mégis annyit, hogy érezhető legyen a hirtelen változás. Majd egy kis csendes szünet után, ami hagy annyi időt, hogy megnyugodjon a macska, vérfagyasztó hangok érkeztek a folyosó végéből. Jól hallható léptek közeledtek a két macska felé, amit kísérteties nyögés, majd köhögés követte. Ezek viszont gyorsan megszűntek, és újra bekövetkezett az az iszonyú csend. ~
|
Kissé furcsállta a kölyök válaszát, pislogott is párat. Valamiért egyre inkább beigazolódott benne az az érzés, hogy Lunával nincs minden rendben, hisz az előbbi örömteli megnyilvánulása után ez az egyhangú válasz elég furcsán hatott. Mindenesetre hamarosan újra megszólalt a csöppség, méghozzá olyan őszinte hangon, hogy Lorrynak szószerint megesett rajta a szíve. Szegény nem is tudja hol van, mi ez a hely, mi minden veszély várhat rá. Sóhajtott egyet, majd épp készült volna kinyögni a választ, mikor Luna feltette azt a kérdést, melyre remélte hogy nem kerül sor. Úgy tűnik hiába, nem tudja teljesen elrejteni hogy az ég világon semmit sem lát a környezetében. - Nyugodj meg Luna. - nézett a kiscicára, s olyan lágy hangon szólt hozzá, amennyire csak tudott. Nem akarta felzaklatni a kicsit, hiszen valószínűleg egyébként is elég baja van. - Luna. Elárulok neked egy titkot, rendben? - kérdezte kedvesen miközben maga mellé húzta hófehér, tollszerű farkát. Igaz, amit mondani szándékozott egyáltalán nem volt titkos. Meg kell hagyni nagy hátrány, különösen egy macska számára hogy nem lát, ezért nem is nagyon híreszteli, de ha Lunának eljár a szája, ami egyébként miért is történne meg, nem nagy baj. Mellesleg lehet hogy szegény el is felejti egy idő után, ki tudja miféle gondjai vannak még. - Az igazság az hogy én nem látok. Semmit... - mondta még mindig ugyanazzal a nyugodtsággal, s remélte sikerült kicsit megnyugtatnia Lunát, vagy legalábbis nem szorong tovább amiért kifejezéstelen tekintettel nézi őt. |
Eszébe se jutott bocsánatot kérni, amiért felborította a fehér nőstényt. Luna mindig is híján volt az alapvető udvariasságnak, az pedig eszébe se jutott, hogy Lorry esetleg haragszik Luna nemtörődömsége miatt.
- Nem - mondta válaszul arra, hogy érdekes volt-e a pillangó lenyelése. Majd felnézett Lorryra, és olyan nyíltan, ahogy csak egy kisgyerek tud beszélni, megkérdezte:
- Leszünk barátok?
Kis szeme ragyogott, bambán eltátott szájjal mosolygott a nőstényre, közben leült a padlóra. Azonban valami szöget ütött a fejébe.
- Miért nézel ilyen furcsán? - a kölyköt szorongás fogta el az üres, távolba meredő szemek láttán. - Ne... Ne nézz így rám! - elfordította a fejét, de ugyanolyan kíváncsian fürkészte Lorryt, mint azelőtt.
|
A hancúrozás egy pillanatra abba maradt, ekkor Lorry megtorpant. A következő dolog, amit érzett, hogy valami hirtelen nekidől, pontosabban szinte ráugrik, majd a földre esik. A hirtelen történések kicsit megrázták, de hamar ismét lábra állt, s mikor a kölyök megszólalt azonnal felé fordította a fejét. - Örülök, Luna. - a kölyök virágzó hangján maga is elmosolyodott. Luna következő boldog kijelentésére nézett egyet. - Biztosan érdekes volt. - mondta egy enyhe mosoly kíséretében. A kicsi úgy beszélt, mintha egy hihetetlenül fantasztikus dologban lett volna része. Mintha élete egyik legboldogabb pillanatát élte volna át, amikor lenyelte az a halott lepkét. Pedig az előbb még nekivágódott Lorrynak, ami valószínűleg az ijedtség vagy a megszeppentség rovására írható. Nyilván azért, mert még kicsi, neki minden apró dolog érdekes. Vagy talán neki is baj van a fejével, mint az ittlévők nagyrészének? A fehér nőstény leült, s úgy tett mintha végigmérné a kiscicát. A hangja alapján nagyon elbűvölő és bájos teremtés lehet, kár hogy nem tudja a saját szemével is megnézni a csöppséget. Míg ezen gondolkodott sóhajtott egyet, s fülelte a kölyök minden egyes mozzanatát. |
Bárhogy is igyekezett, a pillangó benn maradt az orrában, és ez kimondottan bosszantotta Lunát. Annyira el volt foglalva az orra belsejét csiklandozó rovarral, hogy észre sem vette a másik macskát, aki a leégett folyosóra tévedt. Egy utolsó kísérletet tett arra, hogy kifújja a pillangót az orrából, de mikor ez is kudarcba fulladt, sóhajtott egy nagyot. Ennek következtében pedig a pillangót ügyesen le is nyelte. Ettől úgy megdöbbent, hogy ugrott egy nagyot hátra, nekiütközött valaminek, és felborult. Hunyorogva felnézett, hogy megállapítsa, minek ment neki. Két dolgot is megállapított: hogy az a valami inkább valaki, méghozzá egy macska, és hogy ez a macska hozzá beszél. ~ Szuper! Egy újabb barát! ~ gondolta boldogan a kis nőstény, majd nehézkesen felállt.
- Szia! Luna vagyok! - csacsogta vidáman, majd gyorsan hozzátette: - Az előbb lenyeltem egy pillangót!
A kölyök ragyogó pofija láttán mindenki azt hihette, nincs annál nagyobb öröm az életben, mint lenyelni egy halott rovart. Az csak hab volt a tortán, hogy a kölyök hangja olyan lelkes volt, mintha valami hihetetlenül izgalmas dologban lett volna része.
|
~ Még néhány lépés, és itt a kanyar. ~ gondolta Lorry miközben ügyesen szedegette mancsait, nehogy megbotoljon egy leomlott vakolatdarabban vagy valami kiálló ismeretlen tárgyban. Szép, nyugodt tempóban ügetett, végül befordult a folyosóra. Ugyan az a kellemetlen szag fogadta, mint minden más teremben, mégis pontosan tudta, hol van. A gyújtógatómániás szellem "otthona"...kissé mindig is tartott ettől a helytől, dehát ebben az épületben szinte mindentől elkapja a macskát a hideglelés. Épp indult volna tovább, mikor egy hirtelen zaj elvonta a tekintetét. Óvatosan megindult a hang irányába, ám a "Megvagy" felkiáltásra összerezzent. Néhány másodpercig csak mozdulatlanul állt, és azon tanakodott, vajon tovább menjen-e. Végül úgy döntött tesz még előre pár bizonytalan lépést, majd ismét megállt. Hamarosan rádöbbent, nincs mitől tartania, ugyanis megérezte egy másik macska szagát. Nem volt omlós hullaszaga, tehát valószínűleg nem szellem, a hang alapján pedig még kölyök. A tüsszentés-sorozat hallatára ismét felkapta fejét, füleit a hang irányába fordította. - Szia, a nevem Lorry. Te ki vagy? Tudok valamiben segíteni? - kérdezte kedvesen miközben lassan megindult az össze-vissza ugrándozó és hapcizó cica felé. |
Egy bájos vörös kismacska ugrándozott végig vidáman a folyosón, egy rózsaszín pillangót kergetve. Ügyefogyottan csetlett-botlott, nem is figyelt arra, merre megy. Egy sarkon befordulva éppen a leégett folyosóra került, ám nem érdekelte különösebben. Luna sose félt az intézettől, a piromániás szellem legendáját pedig egyenesen izgalmasnak találta, de persze mindez sérült elméjének köszönhető. A pillangó megpihent egy törmelékdarabkán, Luna pedig egészen közel kúszott hozzá.
- Megvagy! - rikkantotta, s rácsapott a mancsával, mire a rovar éllettelenül pottyant le a földre. A kölyök értetlenül pislogott, majd odahajolt, hogy megszaglássza játszótársát, mely valamiért már nem mozgott. Azonban egyszerre túl sok levegőt szívott be, így véletlenül beszippantotta az aprócska pillangót az orrába. Hátrahőkölt, s szaporán tüsszögni kezdett, mancsaival pedig megpróbálta kiszedni az orrlyukaiból a zavaró tényezőt, vagyis a pillét.
|
A leégett folyosó, ahonnan az egész kalamajka kezdődött. A hely, ahol Mental kis híján otthagyta a fogát, s a hely, ahol napjainkban egy itt ragadt lélek kísért, s bosszús azért, ami vele történt. Ez a hely, egy piromániás szellem történetét meséli el, aki szerencsétlenül meghalt a tűzben és elég zabos miatta, tehát jobb nem zavarni. |
[37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
