|
Témaindító hozzászólás
|
2012.08.14. 23:47 - |
Egy hatalmas terem, a végében egy színpaddal. A terem két oldalán rengeteg etetővályú helyezkedik el egymás mellett felsorakozva. Kora reggel két kutya végigmegy a termen, és megtölti a tálakat a saját gyomruk tartalmával. Ezt viszont senki se tudja... A napi koszt látványa viszont árulkodik erről. A teremben Mental fontos híreket közöl az intézet lakóival, és azt is pletykálják, hogy a híres banda, a Peace Peaches néha koncerteket is ad, az intézet lakóinak ezen a színpadon!
*Bővítve: Vigyázz a színpadra felvezető lépcsőkkel. Megeshet, hogy némelyik már nincs az eredeti helyén...
2012.10.01. 16:31 - #9 hozzászólás |
[45-26] [25-6] [5-1]
 Gim éppen gyanakvóan akarta tovább méregetni az ebet, mire a lyukból kimászó Eutim beleütközött. A vörös vetett rá egy rövid, fagyos pillantást, majd ismét a vauvau felé fordult, korántsem barátságos pofaállással.
- A nevem Gordon Gim és nem szőrmók. - mondta összeszűkült tekintettel, majd a levegőbe szimatolt - És úgy tűnik nem nekem kellene egy lavór szappanos víz.
Lassan és fennhéjázva beszélt, hogy lássák, nem mindennapi macskával állnak szemben. De víz gondolatától a hideg futkosott a hátán. A mosdástól meg méginkább.
- Mellesleg én vagyok az új doktor. - tette hozzá orrhegyről, majd intett Eutimnak - És ha nincsen panasza, akkor Eutim tovább folytatja körbevezetésemet.
Monológja végén farokfelvágva, orrát a magasba emelve vette az ajtó felé az irányt. Kimértségével próbálta jelezni műveltségét és szakképzettségét. |
 A kényelmes és puha landolás után egy sokkal fájdalmasabb és keményebb zuhanás jött, ugyanis Gordon rendesen ledobta magáról a másik kandúrt. A piszkos bundájú macska elterült a földön, majd feltápászkodott, sajnos lemaradva így doktora monológjáról. Egy pillanat erejéig megrázta a bundáját, csak úgy megszokásból, ugyanis nem nagyon került le róla a piszok. Bundáján amúgy se nagyon volt már tiszta terület, így már nem is számított neki annyira. Nekiiramodott és elkezdte követni doktorát, kibújt ő is a lyukon és a nagy lendülettel ismét nekiütközött Gordonnak.
- Bocsi, doki... - kezdte zavartan, majd észrevette Armanit, akire barátságosan rámosolygott. - Szia, kiskutya! - üdvözölte. |
 Hirtelen a lyukból egy talpig bepókhálózott macsak tűnt fel. Armani nem tudta mire vélni, mire csak kinevette.-Szépen festesz szőrmók! Elkélne egy mosdás!-mondta neki, persze nem akarta megbántani ami a hanglejtéséből észre is vehető.-Üdv! Armani vagyok!-mondta nyugodtan, majd hátrább araszolt s várta, hogy jön-e még ki valaki a lyukból, közben a mancsai között ott álldogált Monty is, akit előrébb tessékelt.-Tessék Monty! Látod, mondtam, hogy nem szellemek...csupán fajtársaid!-mondta mosolyogva a kandúrnak, majd figyelve hátrább lépett. |
Armani a bátor hős, a szellemek közé vetette magát, torkából mély morgás tört elő. Ettől Monty is felbátorodott, és ugyan a német dog lábai alatt, de beszállt a buliba, és a kutyával kórusba morgott, majd fújtatott. A sötétség amibe belelesett teljesen megbabonázta. Mozdulatlanul állt ott, mint egy szobor.
~Szóval így jutottak be azok a rafinált sze... szellemek! Vagy csak elakarják velünk hitetni, hogy így mentek be, mert igazából áttudnak menni a falakon. hm... ~ Pár pillanatig magában morfondírozott, majd hirtelen valami elpattant benne, és hangos ordibálásba kezdett, a sötétség ellen.
-Gyertek hát gyertek csak! Sötétség gyalázatos, megzabolázhatatlan lényei! Hagyjátok el az intézet békés területét, és menjetek ki a háborúba! - Dobbantott egyet a mancsával, majd büszkén kihúzta magát. Ebben a pillanatban ugrott elő egy oroszlánnak kinéző macska a színpad alól. Monty rémültségében hatalmasat ugrott, és ráfújtatott az idegenre.
~Tehát mégse szellem! ~ Állapította meg, miközben körbejárta a vöröst. Mikor végzett az elemzéssel leült vele szembe, szúró tekintetét a szemeibe mélyesztve.
-Mi vagy te? -
 |
A nagy kapálózás végén, amikor sikerült lefejtenie a szeméről pókhálót és Eutimot is arrébb taszajtotta, hogy levegőhöz jusson, már nem félt, hanem az ideg mardosta. Szemei vérben forogtak és fújtatott. Kintről tovább hallotta a motoszkálást. Ekkor társára nézett:
- Szerencséd, hogy süket vagy, máskülönben már giliszta se lennél! - buggyant ki varázsló éne.
Továbbra is dúlva-fúlva, tele ragacsos pókhálóval indult a fény felé. Hevesen visszanézett Eutimra és arra ösztökélte, hogy kövesse és menjenek ki ebből az istenverte sötétből. Magában morgolodott tovább, addig, amíg meg nem látta a rozoga deszkákon át, hogy áll odakint valami. Valami nagy.
~ Végre valami, amit széttéphetek. ~ fújtatott.
Végül az általa képzett lyukon kezdett kifele mászni, még mindig telis-tele volt pókhálóval, így egészen természetfeletti látványt nyújtott, úgy nézett ki, mint valami zombi. Meglátta a hústorony ebet és már nem fújtatott, hanem egy teljesen közömbös arckifejezést vett fel. A város, ahonnan ő jött tele volt hozzá hasonlókkal, és Gordon egyet sem látott különösebben veszélyesnek. Végigmérte az idegent, majd leült. Kívülről nem látszódott az ostoba arckifejezés miatt, de gondolkodott, hogy mit is kezdjen ezzel itt előtte. |
A lökdösődést abbahagyta, ahogy Gim rámordult és csalódottan figyelte, ahogy a másik az ellenkező irányba iramodik. Eutim sóhajtott egyet, miközben vágyakozva nézett a sötétség felé. A következő pillanatban rögtön Gordon felé fordult volna, ha meghallotta volna a puffanást, majd a segélykérő kiáltást, de ez elmaradt, így inkább a kandúr a hátsó lábával elkezdte a fülét vakargatni, majd felállt és elindult arra, amerre Gordon is.
- Doktor úr... - kezdte, de ekkor rátalált a lábával a vörösre. Megbotlott benne, majd egyenesen rázuhant. - Előbb nem volt itt ez a valami... - nyávogta az orra alatt, miközben feltápászkodott. - Ó, maga az, Dokibácsi? |
Hirtelen egy hangos visítás csapta meg a fülét, amelyre már ő is arra fordította a fejét és érdeklődve bár, de értetlenül hallgatózott. A kandúrnak igaza volt, még is csak hangok szűrődnek ki a színpad alól.
-Igen!-felelte a kandúrnak, majd mögé lépett és két mancsa közé vette szinte. Egyszer csak egy segítség hallatszott, hisz a hallása jobb volt valamivel, közelebb lépett s kaparni kezdte a színpad oldalát. S morgást hallatott, hogy mi fog történni ezután csak sejtette.
-Nem szellemek! Nyugodj meg!-mondta, majd hümmögött egyett.-Csupán vannak ot valakik...persze élőlények.-tette még hozzá, hogy Monty ne ijedjen meg. Valószínűleg, ha a másik két illető felfedezi őket, jobban megfognak rémülni, de Armani csak sejtette. Majd elindult a hangok után, s észre vett egy kis rést amellyen nem kukucskált be, csupán morgott egyett. Szerette ijesztgetni a lakókat, de ezt sosem mondta el másnak, majd hátrább állt, mivel a hangok egyre intenzívebben jöttek. |
Miután ismét képes volt a tiszta gondolkodásra, és a fájdalom is alább hagyott a fejében, tett egy újabb próbát, ám most mancsával kopogtatta meg a színpad falát. Még mindig hallotta a belülről jövő lépteket, a halk beszédet, ám nem tudta még is hová tegye az új információkat.
-Armani! Te is hallod? Mi lehet ez? - Fordult kérdő tekintettel a német dog felé. Annyira kába volt az elmúlt pár percben, hogy nem is figyelt a dög... pardon, dog kérdésére. Ismét közelebb sétált a színpadhoz, óvatos, megfontolt léptekkel, majd egyik fülét a falnak nyomta és várt. Gordon ebben a pillanatban visította el magát, amitől Monty annyira megrémült, hogy tett a levegőben egy száznyolcvan fokos fordulatot, majd egyenesen Armani lábai közé szaladt.
-Sze... sze... szellemek! - Kiáltotta rekedt hangon.
-Védj meg, kérlek védj megy... - Suttogta szüntelenül a kannak, miközben egyre jobban összehúzta magát, mellső mancsaival a szemét takargatta.
|
A vörös érezte, hogy valakmi koppan kívülről és éppen meg is akarta nézni, hogy mi lehet, amikor társa gyorsan elmondta monológját és elkezdte beljebb "tessékelni". Gim az egyre sötétülő alagút felé tekintett, de sajnos egy lehelletnyi hűs levegőt sem érzett. Inkább dohos, áporodott penészszagot.
- Na de kérem! - ellenkezett, majd egy mélyről jövő, rekedtes morgást hallot, ami rendesen betette nála a kaput és visszafelé kezdett el iramodni.
De ez sem tartott sokáig, mert beleszaladt egy sűrű pókhálóba és felbukott. Mellkasa hevesen járt, azt hitte szellem kapta el. Magában megint motyogni kezdett egy varázsigét, ami természetesen nem járt sikerrel, végül csak kapálózott, mint a felborított teknős.
- Eutim! Eutim! Segííííííííííts! - visította. |
A kandúr csak mosolygott a másikon, bár továbbra sem nyerte el a tetszését az, hogy a másikkal nem tud egy jót játszani, így míg Gordon elindult szellemek és túlvilági kapuk után rohangászni, addig a másik elmélyülten követte, annyira, hogy még észre sem vette, hogy a színpad beleremeg valamibe. Na, és azt, hogy észrevette volna azt, hogy társaságot kaptak, meg se kell említsem, ugyanis a kandúr továbbra is Beethoven...
- Doktor úr, ön is érzékeli ezt a kellemes hűvösséget...? Mintha szél járna a színpad alatt. Közel járhatunk a kapuhoz! Nyomás! - játszotta meg magát, és ezzel a felélénküléssel együtt elkezdte a másikat még beljebb tolni. |
A kan szép nyugodt léptekkel követte a kandúrt, de a nőstény eltűnt a szemük elől. Armani mit sem törődve haladt tovább a folyosókon, hiszen teljes biztonságban érezte már magát. Hisz kitől kell félnie! Szellemek? Ugyan nincsenek! Mikor Monty elkezdett képzelődni, s nekirohant a falnak Armani ügetésbe kezdett s odalépett a kandúrhoz.-Jólvagy?-kérdezte, s fogaival óvatosan felhúzta Monty-t ülésbe. Mivel kb ő az egyetlen nagy termetű kutya az intézetben, egyrészt feltűnő egyéniség másrészt pedig nem egy félős és szégyenlős típus, bárkihez odamegy és persze mindenkit ismer. Éppen így Eutimot is. Hirtelen megcsapta orrát a kandúr szaga, s csöndes léptekkel elindult irányába, majd annak háta mögül a fejét a kandúr elé tette s távol tartotta, hogy még véletlenül se tudja megkarmolni.-Helló Eutim! -mondta, s hátrább lépett az esetleges megijedés végett.
Úgy tűnik, valaki nem olvassa el mások reagjait!
Feketeszem |
Miután átszaladt pár folyosón, le és vissza két lépcsőn teljesen kiment a fejéből mi is menekülésének az oka. A menza ajtaja előtt fékezett le. Halál szaga kúszott az orra alá, ahogy átlépte a küszöböt, amitől csak mosolyra görbült a szája sarka. Aki éveket élt már meg az intézetben, az már igazán megszokta az itt uralkodó orrfacsaró bűzt, és ezt a légkört. Az irányt rögtön a legközelebb elhelyezkedő etetőhöz vette, ami furcsa mód üres volt. Képéről lefagyott a mosoly. Végigszaladt az egész termen, de élelmet sehol nem talált. Mikor a színpadhoz ért fülét zaj csapta meg, amire hirtelen megtorpant, és ledermedt mint egy szobor, füleit hegyezte. Mintha macskák beszélnének, bár szót tisztán is értett. De mi van ha ezek már nem élő személyek? A hang forrása kétségeket kizárva a színpad belsejéből jött. Húsvér macska oda nem tudna bejutni, tehát biztos szellemekkel akadt dolga! De... a szellemek képesek a tiszta gondolkodásra, és az értelmes beszédre? A kandúr fején átszaladt egy kusza gondolat. Feje fölött megcsillant a villanykörte, vagy csak a menza egyetlen épp csillárra kapott életre, és kezdett el pislákolni. Tolatott pár métert, majd izmait megfeszítette, és egyesen, fejjel nekiszaladt a színpad oldalának. Szédülten esett vissza ülepére, nagyokat pislogott, majd szemeit összeszorította.
-Madarak! - Suttogta magának, ismét kinyitotta a szemét. A kép egyre kiélesedett. Ugyan ott van mint eddig, nem tudott átfutni a falon. Hirtelen fájdalom nyílalt a fejébe, Monty egyik mellső mancsával a fájó pontra kapott, száját halk nyögés hagyta el.
-Szóval nem a fal van elvarázsolva. -
|
- Ugyan már, mi nekem a túlvilág? - horkant fel Gim, majd az Eutim mancsában lévő koponyára meredt - Azt meg tedd le, ki tudja mennyi kórokozó van rajta, pfhujj! - karmát beleakasztotta a szemüregbe és arrébb taszította. Ezután hátsó lábával port is söpört felé.
Gimnek egészen úgy tűnt, hogy a koponya gúnyos mosolyt vetett volna rá, és egy óvodás nyelvöltés után Eutim elé fordult.
- Bízd ide a dolgot. Ha van itt valami, akkor én megtalálom azt. Csak hagyj mindent az oroszlánra! - húzta ki magát magabiztosan. A félelmei teljesen elszálltak, élt benne a bizonyítási vágy. Egészen besétált a sötétbe, ahol a hangok továbbra is felverték a csendet. Gim megrázta a fejét és próbált nem figyelni rájuk.
~ Csak trükk. Manapság a filmiparban semmi sem lehetetlen. ~ |
Az öreg kandúrnak bármennyire is az volt a terve, hogy kicsit megijessze új barátját, nem igazán jött össze neki, ugyanis a doki követte a színpad alá.
~ Na, ez nem jó... Gyorsan, barátom, találjunk ki valami másik játékot... ~ gondolkodott el, miközben a másiknak a dobhártyája épp most rezgett bele a hangos kiáltásba. ( Amit persze a piszkos bundás egyáltalán nem hallhatott. )
Egy pillantást vetett a vörösre, aki épp borzolgatta bundáját. Eutim lassan körbenézett, maga mögé és -fölé is, de végül Gordonon maradt a tekintete, amiből tisztán ki lehetett olvasni: "Van valami az arcomon, vagy mi bajod?"
- Szerintem mókás egy hely, ittlétem alatt még sosem jutottam ide le, szóval muszáj feltérképeznem. Lehet, találunk egy kaput egy másik világba. - lenézett a porba, ahol a koponya feküdt. A kandúr elmosolyodott, majd mancsával felemelte. - Lehet, itt megtaláljuk a túlvilág átjáróját! |
Gim látta, ahogy a másik bemegy oda a sötétbe. Felegyenesedett, és levetkőzte nyúl bensőjét. Nem akarta, hogy gyávának tűnjön, ezért csak aggógó pillantásokkal figyelte Eutimot, majd nagy nehezen rávette magát, hogy kövesse is, vissza a sötétbe. Egy félelmetes sikolyt hallottak odabentről. Gim pupillája egészen összeszűkült, szőre felállt és meg is dermedt egy pillanatra. Aztán, hogy oldja a feszültséget, megszólalt:
- Hamarosan osztják az ebédet, nem kéne kimenni, mert hosszú lesz a sor... - vigyorgott esetlenül.
Szorosan felzárkózott Eutim mellé és csak fülelt. A hangok eléggé sok irányból jöttek, így nehéz volt eldönteni, melyik út "tiszta".
~ Hamarosan vissza kéne fordulni. Mondjuk most...? ~ nézett vissza oda, ahonnan bejöttek. |
A kandúr várta, hogy a másik visszatérjen hozzá. Eutim nem szerette az olyan játékokat, amiben ő nem vehet részt, és az énekes produkció pont az egyik ilyen volt. Magában dúlt-fúlt, és csak akkor felejtette el a bánatát, mikor újdonsült barátját elnyelte a színpad sötétsége. Közelebb rohant a baleset helyszínéhez, de a felszálló portól csak tüsszögni kezdett és nem látott semmit. Süket-vak-vén macska, a legjobban használható szolga.
Mire Eutim kitrüszkölte magát és a port is kitörölte a szeméből, addigra a színpad alatt felfedező túrát tevő Gordon Gim rátalált az egyik rég fellépett énekes fejére.
A piszkos bundájú macska értetlenül nézett hol a mögötte rémülten összerezzenő doktorra, hol a beszakadt színpadi lépcsőre. A rombolást nézve elmosolyodott, amit a másik nem láthatott, és gondolta, hogy ne csak Gordon szórakozzon, belevetette magát a színpad mögé... pontosabban alá. Pár pillanat után egy éles sikoly hasított a hatalmas terem csöndjébe. |
Előadásával teljesen meg volt elégedve. Büszkén lépkedett le a lépcsőn, de sajnos az, hogy ezúttal beszakadt, elég illúzióromboló volt. Fejjel előre zuhant a nyílásba, a feneke pedig az égnek meredt. Teljes erejéből húzta volna vissza magát megmaradt két hátsó lábával, de a nagy erölködésben a fok beszakadt és ő elveszett a feljáró sötétjében. Odabentről puffanások és recsegések halladszódtak, majd mikor elcsitultak, Gim végre megszólalt.
- Jól vagyok, semmi pánik...jah, te nem is hallod...kitűnő.
Hogy jelezze Eutimnak, hogy még él, mancsát kidukta két korhadt deszka rése közül. Eléggé pánikba volt esve, hallotta szívének kalapálását is. Körülnézett maga körül, de a portól nem lehetett látni semmit.
~ Nézzünk szét a kulisszák mögött is. ~
Amikor az leülepedett a beszűrődő fény egy rég halott macskának koponyájára világított.
~ Jéé, egy koponya....EGY KOPONYA!!!!!~
Gim kiviharzott onnan, fejjel törte ki a deszkákat és Eutim mögé kuporodott.
- E-e-e-e-egy k-k-koponya, ot-ot-ot-ott....! |
Eutim mosolyogva figyelte, ahogy az orvosa vonakodva odalép mellé, majd beleszagol. Az öregnek megfordult az a fejében, hogy viccből belenyomja a másik arcát a moslékba, de Gordon Gim olyan hamar ellépett az ételtárolótól, hogy szegény Beethovennek még lehetősége se volt arra, hogy bevesse a csodálatos tréfáját.
- Felesleges megkérdezni, úgy sem tudja senki. - felelte kifejezéstelenül. Igazából ő sem akarta nagyon tudni, hogy mi lehet az, amit mindenkivel etetnek. Tekintetével követte, ahogy a doktora felmászik a színpadra, majd elkezd rajta ugrálni és hatalmasra nyitva a száját, random szavakat adott ki.
Az előadás vége felé megértette, hogy énekel, így illendőségből elkezdett tapsolni, széles mosollyal az arcán.
~ Fura doki. ~ jegyezte meg magában. |
Gim alig-alig tudott figyelni a másik monológjára, annyira feszélyezték a hangok. De végül sikerült meghallgatnia az öreget.
~ Ha hatalomra jutok azonnal felderítetem a hangok eredeték, és ki is iktatom...hát hogy lehet így nyugodtan enni!? ~
Odalépett az egyik vályúhoz és beleszagolt, de majdnem elájult. Ez a bűz még beleinek szeleinél is rosszabb volt. Teljesen belezöldült, de szőre eltakarta.
- A napi menüt meg sem merem kérdezni.... - motyogta, de inkább magához, mint társához szólt.
A borzalmakat kielégítendő odakocogott a színpad deszkáihoz és felszaladt rajta. Nem tudni, hogy Gim súlya miatt nyekerektek ennyire, vagy azért mert amúgy is annyira rozogák voltak, de szerencsére egyik sem szakadt be. Gordon kiállt a színpad közepére és lelkesen nézett le Eutimra. Teljesen beleélte magát, elképzelte, hogy tele van a csarnok (és már kitakarítatta). Sörényét hátranyalva, megfeledkezve magáról énekelni kezdett.
Méghozzá kedvenc animációs meséjéből példaképének, Zordonnak dalát. |
A kandúr elgondolkodott az állításon. Meg kell hagyni, jó pár éve nem mozdult ki az épületből, így teljesen el is felejtette, milyen a környék, ahol az intézet áll. Ezt a dolgot végül a másikra hagyta, nyilván ő jobban tudja, hiszen nem állandó tag itten.
- Ó, ez? - ocsúdott fel, mikor meglátta, hogy a másiknak megint elkezdett mozogni a szája. - Ez az étkezde! - mondta lelkesen és rögtön oda is rohant az egyik vályúhoz. - A lakók itt szoktak enni és ott - mutat a színpad felé - szokott Mental fontos dolgokat bejelenteni. És néha megesik, hogy egy-egy meghitt, gyertyafényes vacsorán fellépnek együttesek és adnak koncertet... - mondta eltorzult arccal. - Bár ugyanazokat a csoportokat sosem látjuk viszont... - teszi hozzá a vállát megvonva. - És nem gondolom, hogy Mental irodájában lógó hangszergyűjteménynek ehhez köze lenne. - tette hozzá.
A következő pillanatban a vörös felpattant és felborzolta a szőrét.
- Ugyan, csak vicceltem, tényleg nincs közük egymáshoz. - mondta barátságos mosollyal, közben legyintve egyet. |
[45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Gim éppen gyanakvóan akarta tovább méregetni az ebet, mire a lyukból kimászó Eutim beleütközött. A vörös vetett rá egy rövid, fagyos pillantást, majd ismét a vauvau felé fordult, korántsem barátságos pofaállással.
A kényelmes és puha landolás után egy sokkal fájdalmasabb és keményebb zuhanás jött, ugyanis Gordon rendesen ledobta magáról a másik kandúrt. A piszkos bundájú macska elterült a földön, majd feltápászkodott, sajnos lemaradva így doktora monológjáról. Egy pillanat erejéig megrázta a bundáját, csak úgy megszokásból, ugyanis nem nagyon került le róla a piszok. Bundáján amúgy se nagyon volt már tiszta terület, így már nem is számított neki annyira. Nekiiramodott és elkezdte követni doktorát, kibújt ő is a lyukon és a nagy lendülettel ismét nekiütközött Gordonnak.
Hirtelen a lyukból egy talpig bepókhálózott macsak tűnt fel. Armani nem tudta mire vélni, mire csak kinevette.-Szépen festesz szőrmók! Elkélne egy mosdás!-mondta neki, persze nem akarta megbántani ami a hanglejtéséből észre is vehető.-Üdv! Armani vagyok!-mondta nyugodtan, majd hátrább araszolt s várta, hogy jön-e még ki valaki a lyukból, közben a mancsai között ott álldogált Monty is, akit előrébb tessékelt.-Tessék Monty! Látod, mondtam, hogy nem szellemek...csupán fajtársaid!-mondta mosolyogva a kandúrnak, majd figyelve hátrább lépett.
