|
Témaindító hozzászólás
|
2012.08.16. 14:40 - |
Az épületet kívülről már lassan kezdi birtokába venni a természet. Talán ez lenne az intézet legkellemesebb helye, hogyha nem szaladgálna összevissza a sárga ház őre, akinek feladata, hogy megbüntesse a ki, és beszökőket. Még nehezebbé teszi a szökést, a 3 méteres kerítés, amibe még áramot is vezettek. |
[57-38] [37-18] [17-1]
-Sose kapsz el élve! - Futott cikázva Eutim előtt, miközben dobhártyatépő nyávogást hallatott, végig a csendes folyosókon. Úgy vetődött ki a nyitott hátsóajtón mint akit jól fenékbe billentettek. Furcsa volt, mivel a kertbe vezető ajtó mindig zárva van. Most viszont biztosan tudták, hogy a három macska erre tart, és kinyitották. Csak ez lehet a titok nyitja. Monty nem figyelve a környezet hirtelen változására, tovább szaladt, mint akit meg akarnak ölni. Megkerült pár fát, a padokat, és csak később vette észre, hogy az öreg már rég feladta a harcot. A fiatal macska lihegve,- mint egy kutya- teljesen kimerülve ült le Eutim mellé.
-Nyertem! - Nevetett fel gúnyosan. - Te vagy a kisbaba meg a dagadt macska! - Kiáltotta büszkén, nyelvét mutogatva a kandúrnak. Pár perc múlva légzése visszaállt a normálba, ismét fitt és egészséges. Bár még egy ilyen maratonfutást nem bírna lerendezni összeesés nélkül. Nyitotta a száját, hogy válaszoljon Gordon kérdésére, ám Eutim belé fojtotta a szót. ~Pötyi? Úgy nézek ki én mint egy Pötyi, vagy egy Charlie? ~ Vonta fel egyik szemöldökét. Türelmesen végigvárta, hogy az öreg kandúr befejezze a tippelgetést.
-Gerzson? - Dobbantott egyet mancsával, felháborodva.
-Nesze a jutalmad! - Bökte oldalba Eutimot egyik mellső mancsával, miközben mérges tekintetével próbálta a levegőbe emelni, kevés sikerrel.
-Gerzson? Az olyan öreges név, mint amilyen te vagy! - Jelent meg a képén egy széles vigyor. Mintha most a világ legnagyobb sértését ejtette volna ki a száján.
-Monty a becsületes nevem! - Jelentette ki büszkén, kihúzva magát. Ha Eutimnak nincs több mondandója az oroszlán felé fordul.
-Akkor azt hiszem te vagy Gordon. - Jelentette ki, ugyan is a menzán nem igazán figyelt.
-Te hogy élted túl a háborút? - Pislogott rá kiscica szemekkel. A bengálinak nagy meggyőződése arról, hogy kint dúl a háború, és a legbiztonságosabb hely ahol most lehetnek, az a intézet. |
 Monty és Eutim, mint két kölyök már-már fogócskázva rohantak egymás mellett esetleg után, mikor hogy, ugyanis Eutim hiába volt hiperaktív jellemű és futkározott naphosszat, azért az idő kifogott rajta, de azért meg kell hagyni, nem volt egyszerű ellenfél a fiatal kandúr számára.
Miután kiértek a kertbe egy darabig kergették egymást, de végül Eutim feladva a harcot, elfogadta a kölyköt nyertesnek. Ezután ő eldőlt a szúrós és száraz füvön pihenni és onnan figyelte a másik kettő beszélgetését.
- Ó-ó! Hagy találjam ki, hogy mi a neved! Pötyi, igaz? Vagy... vagy... - hadart gyorsan, közben szavaiba bele-belelihegett, érthetetlenné varázsolva olykor mondandóját. - Charlie! Gvendolin! Nem... az lány név. Pedig milyen jó lenne... Gordon és Gvendolin. Vagy! Gerzson! - pattan fel örömébe. - Gordon és Gerzson. - megy oda hozzájuk, hogy vállba bokszolja "Gerzsont". - Kitaláltam, kérem a jutalmamat! - mondja óriási vigyorral az arcán. |
 A vörös -látva a másik kettő gyerekes viselkedését- csak komótosan követte őket a kertbe. Nagyon szép hely volt, olyan, mintha nem is a gyogyó udvara lenne.
~ Meg is van a kedvenc helyem! Persze majd csak a főnöki szoba után, hehehe...~
Beleszippantott a levegőbe és a kis barnát kereste. Mikor megvolt odament hozzá.
- És téged hogy is hívnak, ifjú barátom? - kérdezte nyájasan. Mostantól mindent elkövet azért, hogy mások bizalmába férkőzzön. Elvégre nem felejtette el valódi célját. Ha már megvan a bizalmasokkal, tovább mehet a hívek gyűjtéséhez. |
 Lesunyta a füleit s szinte össze gömbölyödött, mint egy kiscica. Sosem volt az a hű de bátor kutya, főleg nem, ha a saját fajtársai akarták harcba kényszeríteni vagy esetleges konfliktusokba keveredett. Hirtelen a kan hátra pillantott, s a következőkben már félelmet vélt benne felfedezni Burt. Mire ő is körbe vizslatott, de nem látott semmit....majd hirtelen egy árny suhant el pontosan az orra előtt, mire hátra ugrott s azonnal futásnak eredve követte a Dobermann-t.
// folyt. köv.: Büntiszoba // |
 Furcsa... Hisz az előbb olyan félénknek és gyámoltalannak tűnt, főleg mikor frontálisan ütközött egy fával. És most? Képes kötekedni Rocky szent személyével? Ez hallatlan!
-Velem beszélsz nem mással! Fegyelmezd magad hát! Tudod te ki vagyok én? - Csattogtatta állkapcsát, miközben Burt fölé hajolt, hogy még jobban megrémítse a goldent.
-Ennek az intézetnek az egyik vezetője, úgy biza! - Húzta ki magát. A dobermann mindig is azt akarta, hogy felnézzenek rá, és ezért érdemeit hangoztatta, megpróbálta félelemben tartani a sárga ház lakosait, de ezzel csak minél jobban elásta magát mások szemében. Hisz ez a kutya nem tűnt gyengének, vérben úszó szemeivel bárkit megrémíthet, tekintetéből sugárzik a téboly. Ám még is egy nála jóval gyengébb macskának engedelmeskedik, mint egy kiskutya. Úgy ugrik ahogy Mental nyervog, és főleg ez az oka, hogy mások nem tisztelik.
-Bármikor ... - Motyogott valamit, majd hirtelen becsukta a száját, és magába folytotta a szót.
~Hát legyen! ~
-Biztonságosabb helyet? hm... Tudtommal a kertnél még az alaksor is biztonságosabb. - Tekintetét hirtelen a háta mögé kapta, majd lassan körbenézett.
~Árnyak! Mindenütt! ~ Szemeiből ijedtség tükröződött.
-Rendben van. Mental azt mondta, hogy felelősséggel tartozok, és vigyázzak a lakókra. Legyen úgy! Gyere velem. - Azzal még egyszer körbenézett, és elindult a hátsó bejárati ajtó felé. Két lábra ágaskodott, és egy könnyed mozdulattal lenyomta a kilincset. Mielőtt átlépte a küszöböt még utoljára hátra nézett. Nem Burtot nézte, jóval mögötte kémlelte a tájat.
~Ott van! ~ Pupillája kitágult, szaporán kapkodta a levegőt, és sietősen, szinte berohant az ajtón.
-Gyere már! Siess ha nem akarsz az életeddel fizetni! - Szinte suttogta az alábbi mondatokat a kannak, majd ahogy ő is beért az intézetbe, becsapta mögötte az ajtót. Hogy miért volt olyan ijedt azt nem árulta el. Ha amaz kérdezné játszaná a süketet.
//Folyt. Köv.: Büntiszoba//
|
Értetlenül nézett a kanra, hiszen az előbb még olyan jól hallott!-Netán te is hibbant vagy?-kérdezett felvont szemöldökkel. -Vagy csak szimplán süket?-kérdezte s nem foglalkozott azzal, hogy a száján jól kiolvashatók legyenek a szavak. Majd hátrább lépdelt, újra remegni kezdett...s érezte, hogy a félelem ismét eluralkodik rajta.~De hiszen Burt! Az üldöződdel beszélsz! Fuss! Menekülj!~hangzottak a szavak a fejében, amire csak mégjobban össze zavarodott.-Öhm....annyit, hogy nemfogok megszökni! Nincs értelme!-felelte ismét. -És, hogy esetleg nem tudsz valami biztonságosabb helyet?-kérdezte, s leült a fenekére próbált felülkerekedni rettegésén. |
-Micsoda helyes meglátás. - Húz széles vigyort a képére, majd jobban felméri Burtot. Maga a kutya nem sugároz sok magabiztosságot, pedig lakozik benne erő. Csak talán ezt ő nem tudja... De az is lehet, hogy ez mind csak valami jó színészkedés... Felvonja szemöldökét, miközben gondolataiba mélyed. Pár percig elbambul, mire észhez tér. Enyhén megrázza a fejét, szemeit összeszorítja. Vicces látványt nyújthat miután annyi ideig bamba pofával bámult a goldenre.
-Tessék? - Biccentette oldalra a fejét, majd egy ötlet hirtelen átvillant a fején, és homlokát kezdte ráncolni.
-Mit mondtál? Hangosabban beszélj velem, nem értek semmit! - Váltott át mogorva stílusra, hogy a saját figyelmetlenségét áthárítsa a kanra. |
Hirtelen kicsi és szúró fájdalom nyilallt a hátsó részébe. Majd kissé szédelegve felkelt s megpillantotta maga előtt a nagy termetű Dobermann-t. Pupillája kitágult s a levegőt hevesen kezdte venni, majd hirtelen ismét lenyugodott. -Áááhh....ha ki is tudnék szökni, sem lenne jó nekem az a világ!-mondta s legyintett a mancsával.-Mért esetleg te?-kérdezte s szinte nyomozósan pillantott a kanra.-Esetleg tudsz valami jó és békés helyet, ahol megtudnék pihenni?-kérdezte egy vigyor kíséretében, s nyugodtan leült a fenekére. Bár megtartotta a tisztes távolságot, nem engedte magához közel a kant, ha az még is megpróbálná ő azonnal hátrálni kezd, s nem engedi, hogy egy fél méteren belül közelebb jöjjön. |
~Várj, várj, várj... Csak még egy kicsit, pár lépéssel közelebb... ~ Izmait megfeszítve várt, egy bokorban, miközben próbálta magát fékezni. Éhes volt már, de természetesen nem a húsra, csak a félelem látványára.
~Most! ~ Adta ki magának hirtelen a parancsot, ám mielőtt elrugaszkodhatott volna a földről, prédája hirtelen elsuhant mellette, mint akit puskából lőttek volna ki. Rock értetlenül nézett utána, nem figyelve arra, hogy mennyi előnyt hagy a golden retrievernek. Hirtelen ő is kiugrott a bokorból, üldözőbe véve a kutyát. Mivel neki kellett becserkésznie az erdőből a betegeket, kísérleteknek köszönhetően gyorsabb volt, és izmosabb mint az átlag. Szinte repült a levegőbe, ám mikor úgy tűnt, hogy valamilyen okból kifolyólag zsákmánya lassít, és beéri, rávetheti magát, váratlan dolog történt. A kan nekiütközött egy fának, Rock pedig körülbelül egy méterrel mögötte érkezett földre. Gyorsan kapkodta a levegőt, de fáradtsága ellenére azt észben tartotta, hogy addig kell cselekednie amíg áldozata kivan ütve. Türtőztetve magát nem ugrott neki. Már gyakorolta az önkontrollt, és mellesleg se lenne értelme széttépni egy lakót. Így hát míg az kába volt, belecsípett a hátsójába, majd elállva az útját mellé sétált. Tekintetét kereste, ami egyre kitisztulni látszott.
-Mi járatban erre? Tán eleged lett az itteni csodás életből? - Célzott arra, hogy talán szökni próbált. |
Tartása és járása egy ismételteni szorongásról árulkodik, feje ide oda cikázik minden kis neszre oda figyel...sőt még olyanokra is, amik valójában nincsnenek.~Nyugi Burt! Nyugi! Csak a képzeleted!~nyugtatja magát a kamasz eb, de hiába az agya képzelő ereje túlszárnyalja az ép eszét. Hirtelen meg áll egy bokor alatt és össze görnyedve a fejét a mancsai alá dugta.-Nem akarok hallani semmit! Nem érted?!-kiabálta szinte és még a visszhangot is hallotta, pedig nem is barlangban volt. Reszketett minden eggyes porcikája és a valótlan képek valóssá kezdtek válni előtte, hiába volt behunyva a szeme. Hirtelen felugrott és egy nagy szökenéssel már futott is a vakvilágba, hiába érezte lábainak sajogását. Hiszen mostanában folyamatosan csak szaladt...az egyedül lét kezdte teljesen megőrjíteni az elméjét....lábai sajogásával most nem törődött, majd hirtelen lefékezve egy fa törzsének ütközött, amellyett nem vett figyelembe és ahogy az fejbe kólintotta, azzal a lendülettel eltűntek a hangok és képek előle. Fejét megrázta...bár még szédült picit, még is kedve jobb lett, hogy eltűntek a rémképek....de a neszek még mindig ott voltak. |
 Hátra pillantott, hogy ellenőrizze Brutalt, aki még mindig nyugodtan ült a helyén. ~Helyes ~ Jegyezte meg magában Mental. Szerette ha a dolgok úgy mennek ahogy ő elképzelte. Terve volt Scottal, ezért is volt létfontosságú, hogy veletartson. Kedves macskának tűnt, aki megbízik benne. Kár is lenne elveszíteni ezt a fajta bizalmat...
-Rögtön sejtettem. - Mondta, majd felállt és nyújtózkodásba kezdett.
-Nos, akkor kövess, mutatok neked egy olyan helyet ahol még biztos nem jártál. - Húzott képére egy vigyort. Még utoljára ellenőrizte a helyet ahol Brutal rejtőzik, majd elindult a bejárat felé, ahol már Daemon az egyik testőre várta. Helyzete miatt nem szaladgál egyedül, még a saját intézetében se. Az ajtót pedig csak egy nagyobb termetű kutya képes kezelni. Azt pedig mégse akarhatják, hogy Total Brutal véletlenül betévedjen az intézetbe... Micsoda pánik törne ki akkor!
//Folyt. Köv.: Kísérleti szoba// |
Scott egy ideig teljesen nyugodtan álldogált a kertben, nem gondolta, hogy bármiféle veszély leselkedhet itt rá, ám amikor Mental megemlítette, hogy egyedül itt veszélyes, ha kedves az élete, akkor kezdett eluralkodni rajta a pánik. Miféle veszély leselkedhet itt rá, ha az még akár meg is ölheti? Többet a kert közelébe sem jön, majd az ablakból kinéz, majd vissza, nem akarja megpillantani azt a szörnyűséget ami a kertben várhat rá. Igazából érdekelte, hogy mi lehet az, de valójában még sem, igaz ez egy kicsit furcsa, de így van ahogy mondom, illetve írom.
Scott pár másodperc múlva visszatért a földre, majd kétségbeesetten Mentalra pillantott, lehet, hogy nincsen egyedül, és a főnök mellett biztonságban van de akkor is. ~Menjünk innen! Menjünk, menjünk, menjünk! ~ mondogatta magában, majd Mental ajánlatán egyből kapott is. Ugyan már, hogy ő körülnézzen egyedűl, az lehetetlen, de egy olyan személlyel akire itt minden, és mindenki hallgat bármikor szívesen menne. -Igazából, ismerem az épületet. De csak a biztonságosabb pontokat, de rendben. Megköszönném. - húzta széles mosolyra a száját, majd el is indult. Egy perccel sem tölt el itt több időt.
//Folyt. köv: Ahol Mental// |
Kellett pár másodperces idő, mire Mental rájött Scott mit is akar mondani. A múltban történt baleset óta nem hall valami jól, de megtanult szájról olvasni, ami valamennyi segítséget nyújt számára.
-Ó, szóval Scott. - Már megszokta, hogy kijavítják. Ahogy öregedik a névmemóriája is úgy romlik.
-Mily öröm ezt hallani! - Húzódik széles mosoly képére, azonban tisztában van azzal, hogy Jack... pardon, Scott talán hazudik neki.
-Nos, mindenesetre, nem ajánlom, hogy egyedül itt tartózkodj... Ha kedves az életed. - Az utolsó mondatot elég halkan mondta. Annyira biztos, hogy ő ne hallja, ettől függetlenül, ha a kandúr fülei épek és egészségesek, valószínűleg az ő figyelmét biztosan nem kerülte el.
-Nade ha már itt tartunk, mi lenne ha körbevezetnélek? Jobb dolgom most úgy se akad. - Terelte is rögtön a témát, mielőtt Scott reagálhatott volna az előző mondataira. Ha valaki jól ismeri Mentalt az tudhatja, hogy készül valamire, hisz tőle ez a önzetlen segítségnyújtás egyáltalán nem megszokott. Kedves mosolya viszont, amit a kérdéssel együtt küldött Scottra egyáltalán nem árulkodott arról, hogy ez a kedves, sérült, idős macska, valami rosszban sántikál.
//Bocsánat az elég érthetetlen reagért ^^" az álmosság, tudod :'D // |
Már éppen tovább indult volna, felderíteni az egész kertet, amikor újra zajokat kezdett hallani. Mint mindig, most is a jól bevált módszert kezdte alkalmazni. Le a földre, mancsokat a szem elé, és fülelni. Az a valami, vagy valaki nem járhatott már túl messze amikor Scott arra lett figyelmes, hogy valaki beszél. Egyelőre még nem hozzá, de biztos, volt benne, hogy hozzá is fog, mivel egy másik valaki is elindult arra amerre ő van. Viszont a hang kissé ismerős volt. Már volt néhányszor a menzán, amikor ott volt Mental is, és kétség nem férhet hozzá, ez Mental lesz. ~Éljen, éljen. Ha ő itt van akkor nem lesz bajom, ugyan is rá mindenki hallgat itt. ~ kezdett örvendezni, majd szépen lassan lenyugodott, és megfordult. Szerencséjére Total-t nem látta meg, de ha ez megtörtént volna biztosan nem jött volna többet a kertbe.
-Üdvözletem. - mosolyodott el. -Scott. - helyesbített, de nem volt nagy probléma, hogy összetévesztette a nevét valaki máséval, végül is. Sokan laknak az intézetben. -Én, innen megszökni? Én nem az a macska vagyok. Ez a hely sokkal biztonságosabb, mint az ami odakint van. - pillantott a kerítés felé. -Csak körbe szerettem volna járni a helyet. - nézett körbe, majd vissza Mentalra. |
 Egy hatalmas fa tövében ásott magának egy zugot ahol észrevétlenül megbújhat. Hatalmas testét rengeteg falevél, és ág belepi, aminek köszönhetően alig lehet észrevenni. Csak hat pár vörösen izzó szeme rikít ki, így leleplezve a tökéletes álcát. A híre viszont körülment az intézetben, már hetek óta nem lépett senki a kertbe. Brutal pedig azóta itt fekszik, mióta egy félig kopasz házi macskát kis híján megölt, de Mental még idejében leállította. A fehér macska az egyike azoknak akikre Total hallgat. Most viszont zajra lesz figyelmes. A földön megjelenik 12 vörös pont, ahogy Brutal szemei kipattannak a nesz hallatán. A tettes egy madár volt, ahogy egy fáról felszállva zajt csapott. A zombikutya viszont elkezdett a zaj irányába settenkedni, ahol Scott is tartózkodott...
-Brutal, állj! Majd én elintézem! - Nézett fel a hozzá képest hatalmas lényre. Hirtelen termett a kutyaszerű teremtmény mellett, azt viszont nem lepte meg hirtelen felszólalása. Egy pillantást vetett rá, majd engedelmesen leült a bokrok takarásába. Mental elégedetten bólintott, majd nagy zajt csapva elindult a másik macska felé. Nem mutatott érzelmeket, fapofával közeledett a kandúrhoz, majd megtartva a méteres távolságot, leült, és jobban végigkémlelte.
-Hm... Te bizonyára Jack vagy, nem igaz? - Vonta fel nemlétező szemöldökét. Jól ismerte a lakókat, de vele is megesett, hogy összetévesztette őket. Öreg róka nem vén róka, főleg, hogy ő egy macska!
-Új vagy itt? Tudhatnád, hogy a kert nem éppen a legbiztonságosabb hely. A legtöbben azért jönnek ide, hogy megszökjenek... De mind odavesznek. - Küld egy oldalpillantást Brutal felé, aki a bokrok takarását élvezi.
-Tán te is azért vagy itt mert elhagynád ez a csodálatos helyet? - Húzódik képére széles vigyor, ami már inkább hasonlít egy kutyaféle vicsorra. |
Nyugodtan sétálgatott a kertben, szerte szét, és fel alá. Ahhoz képest, hogy egy elmegyógyintézetben van nagyon jól érzi itt magát. Nincs nagy veszély, és még csak fertőzést sem kaphat, legalább annyit nem, mint kint az erdőben. Nem mellesleg lényegében így is a természet lágy ölén sétálgathat, miközben egy kerítésen belül van. És oké, Scott is beismeri, hogy a kaja pocsék, de valamit enni kell, de viszont a biztonságosabb helyek az intézetben egészen szépek. A tetőtől kezdve, a kertig bőven akad látnivaló. Tehát Scottnak nincsen mitől félnie. Legalább is szerinte nincsen.
Éppen egy madár repült el fölötte ami megmozgatta leveleket. Scott gyorsan lehasalt, és mancsait a szeme elé helyezte, majd halkan megszólalt. -Oké, megadom megam! - szólt, majd füleit radar szerűen mozgatni kezdte. ~A veszély elment.~ Nyugodott meg egy pillanat alatt, majd újra felállt, és nyugodtan mászkálni kezdett. Fogalma sem volt arról, hogy egy madártól ijedt meg, de ez őt nem zavarta. Nem szokta érdekelni az, hogy mitől fél, hanem az, hogy megmeneküljön. Ugyan is az élete fontosabb annál, hogy lássa az ellenfelét, még akkor is ha az egy szellem, vagy egy aprócska bogár. |
Az épületet kívülről már lassan kezdi birtokába venni a természet. Talán ez lenne az intézet legkellemesebb helye, hogyha nem szaladgálna összevissza a sárga ház őre, akinek feladata, hogy megbüntesse a ki, és beszökőket. Még nehezebbé teszi a szökést, a 3 méteres kerítés, amibe még áramot is vezettek. |
[57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Monty és Eutim, mint két kölyök már-már fogócskázva rohantak egymás mellett esetleg után, mikor hogy, ugyanis Eutim hiába volt hiperaktív jellemű és futkározott naphosszat, azért az idő kifogott rajta, de azért meg kell hagyni, nem volt egyszerű ellenfél a fiatal kandúr számára.
A vörös -látva a másik kettő gyerekes viselkedését- csak komótosan követte őket a kertbe. Nagyon szép hely volt, olyan, mintha nem is a gyogyó udvara lenne.
Lesunyta a füleit s szinte össze gömbölyödött, mint egy kiscica. Sosem volt az a hű de bátor kutya, főleg nem, ha a saját fajtársai akarták harcba kényszeríteni vagy esetleges konfliktusokba keveredett. Hirtelen a kan hátra pillantott, s a következőkben már félelmet vélt benne felfedezni Burt. Mire ő is körbe vizslatott, de nem látott semmit....majd hirtelen egy árny suhant el pontosan az orra előtt, mire hátra ugrott s azonnal futásnak eredve követte a Dobermann-t.
Furcsa... Hisz az előbb olyan félénknek és gyámoltalannak tűnt, főleg mikor frontálisan ütközött egy fával. És most? Képes kötekedni Rocky szent személyével? Ez hallatlan!
Hátra pillantott, hogy ellenőrizze Brutalt, aki még mindig nyugodtan ült a helyén. ~Helyes ~ Jegyezte meg magában Mental. Szerette ha a dolgok úgy mennek ahogy ő elképzelte. Terve volt Scottal, ezért is volt létfontosságú, hogy veletartson. Kedves macskának tűnt, aki megbízik benne. Kár is lenne elveszíteni ezt a fajta bizalmat...
Egy hatalmas fa tövében ásott magának egy zugot ahol észrevétlenül megbújhat. Hatalmas testét rengeteg falevél, és ág belepi, aminek köszönhetően alig lehet észrevenni. Csak hat pár vörösen izzó szeme rikít ki, így leleplezve a tökéletes álcát. A híre viszont körülment az intézetben, már hetek óta nem lépett senki a kertbe. Brutal pedig azóta itt fekszik, mióta egy félig kopasz házi macskát kis híján megölt, de Mental még idejében leállította. A fehér macska az egyike azoknak akikre Total hallgat. Most viszont zajra lesz figyelmes. A földön megjelenik 12 vörös pont, ahogy Brutal szemei kipattannak a nesz hallatán. A tettes egy madár volt, ahogy egy fáról felszállva zajt csapott. A zombikutya viszont elkezdett a zaj irányába settenkedni, ahol Scott is tartózkodott...
