|
Témaindító hozzászólás
|
2012.12.23. 04:12 - |
Erdőnek indul ahová beteszed a mancsod, ám ezen a rejtélyes helyen bármi megteremhet. Beleütközhetsz barlangokba, épületekbe, és ki tudja még mi vár itt rád? |
[72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
Érezte, ahogy lelkében lufi módjára dagad az öröm. Végre sikerült neki valami! És nem mellesleg kiderült, hogy a szellemeknek igenis van hasznos képességük. Egója nem kis mértékben gyarapodott, s ettől a sikertől felbuzdulva tovább lopakodott. Biztos volt benne, hogy így már nem fogják észrevenni.
Egyre közelebb és közelebb ért. Ismét eszébe jutott, hogy ugyan mit is fog kezdeni magával, ha odaér a gyilkoshoz? Most még van ideje kísérletezni, de ha ott áll szemtől-szemben a gyilkossal, már nem...
Megtorpant, s körülnézett. A megszállósdi egyelőre nem ment, kár is lenne avval próbálkozni. Időpazarlás volna. Inkább valami más... Ekkor mintha egy láthatatlan égő gyúlt volna ki a feje fölött. Eszébe jutott egy zseniális ötlet. Lehet, hogy más élőlényeket - egyelőre - nem tud telepatikus úton irányítani, de... lehet, hogy tárgyakat igen?
Mohón körülnézett. Vajon működne? |
 A szellemek biza tudják kontrollálni, hogy mennyire legyenek átlátszóak, ha nagyon koncentrálnak. Pár perc után Ghosty észrevehette, hogy elkezd halványodni, és már nem is annyira világít. Ám nem tűnt el teljesen mindenki szeme elől, de ha nem figyelnek oda nehéz észrevenni. Így már lesz elég bátorsága megnézni ki adta le a segélykiáltásokat? |
És igen, ismét megtorpant, s fülelt. Már megint kínoznak valakit? Ez az erdő nem túl kellemes hely, egyfolytában öldökölnek. Bár, ez a hang, az előzővel ellentétben, pont abból az irányból jött, amerre tartott. Mi van, ha pont a gyilkosa gyilkol?
Az lesz a legjobb, ha ismét rejtőzve figyeli meg, mint a zombit. Ha észreveszi a gyilkos, lehet, hogy elmenekül. De az is lehet, hogy támad... Ki tudja. Ghosty úgy érezte, már semmin nem lepődne meg.
Lelapult, és a legkisebb nesz nélkül suhant a bokrok alatt. Csak ez az átkozott halvány derengés ne lenne! Bárcsak... Bárcsak lehetne szabályozni, hogy mennyire fényes egy szellem! Hirtelen lemerevedett. És ha lehet?
Próbaképp összeszorította a szemeit, és arra összpontosított, hogy visszavegyen a fényéből. Igaz, hogy ez a szemösszeszorítós-koncentrálós kombó eddig egyszer se jött be, de egy kis fényerő-halványítás mégse akkora feladat, mint megszállni egy másik élőlényt. Ennek sikerülnie kell. Feltéve, ha egyáltalán van ilyen képessége... |
Tehát Ghosty tovább indult az úton. Kifinomult érzékszerveinek hála tovább tudta követni azt a nyomot amit egy halandó macska már nem is érezne. Talán több száz métert is megtett, mindenféle akadályokon át, amiken könnyű szerrel átgázolhatott. Talán fél órás csend után újabb sikoly ütötte meg a fülét.
-Kérlek engedj már el! - Kiáltotta egy vékonyka hang, pontosan a nyom iránya felől. |
Ismét azonnal érezte, hogy nem sikerült. Magában káromkodni kezdett, és érezte, hogy úrrá lesz rajta a kétségbeesés. Hát már semmire sme képes? Amikor meghalotta Ace-t, a kétségbeesést felváltotta a düh. Szó szerint remegett a méregtől. Lassan megfordult, és gyilkos dühvel nézett a másikra. Nem tudott mit mondani, már megint ő vesztett. Nem tud semmit se kezdeni magával, nincs semmilyen ereje! Ha eleinte azt hitte, hogy a szellemeknek különleges erejük van, hát tévedett. A lebegésen, az átlátszóságon és a ködcsíkon kívül semmit nem tud kezdeni magával. Érezte, ahogy egyre inkább elkeseredik.
Ekkor megrázta magát. Nem szabad hagynia, hogy bedepizzen. Inkább meg kell keresnie a gyilkost. Igen... Bosszút fog állni. Bármi áron. Nem tudja hogyan, nem tudja, mit kell csinálnia, de ennek az életének egyetlenegy célja van: a bosszú.
Még egyszer utoljára, megvetően végigmérte Ace-t, majd fölényesen távozott. Lehet, hogy ezt a csatát elvesztette, de a háborút nem. Nem hagyja, hogy egy apró kudarc letérítse útjáról...
Megszaglászta a földet. Halványan, nagyon halványan érződött még a szag. Csak a szellem orra érezhette, ettől meg kicsit felvidult. Azért mégiscsak van előnye a szellemlétnek. Ismét, már nem is tudja, hányadszor, elindult a csapán...
|
Ace nem szólt semmit, némán állt, ugyan olyan zavarodott tekintettel, és bámulta a másikat. Mivel megunta a várakozás letette a hátsóját.
-Na most mi lesz? - Húzott széles vigyort a képére, és hamar meg is kapta a választ. Az erős koncentrálás ugyan nem volt rá hatással, de most egyenesen át akar hatolni a testén egy szellem! Szája mosolyba húzódott, miközben motyogott valamit. Ghosty biztos lehet benne, hogy nem komplett ez a macska. Ő ugyan nem érzett semmit mikor áthaladt a hús-vér macskán, Ace viszont... Szóval leírhatatlan érzést élt át. Nem hasonlítanám a fájdalomhoz, ez inkább olyan furcsa... Gyomorforgató érzés. Mikor vége volt a kandúr egész teste megremegett, majd dermedten állt tovább a helyén.
-Megmondtam, hogy nem tudsz ártani nekem. - Suttogta halkan, szellemfüllel viszont jól hallhatóan. Ezzel lassan tovább sétált. Acenek úgy ahogy igaza volt, a szellemek nem arra vannak programozva, hogy másoknak ártani tudjanak. Mármint fizikailag biztosan nem... |
Ghosty próbálkozott és próbálkozott, de nem sikerült. Egyszerűen nem ment. Beleadott apait-anyait, de nem, nem és nem! Pedig sikerülnie kell!
Az újabb kudarctól teljesen magába zuhant. Ennek a sikertelen próbálkozásnak sikerült lerombolnia azt a kis egót, amit Ghosty épített nemrég.
De miért nem sikerült? Biztos nem a technikájával volt baj. Mert a szemkontaktuson kívül milyen testi eszköz számít még a telepátiában? Semilyen. Akkor jobban kéne koncentrálnia? De hát nem tud jobban! Ez a maximum, most tényleg beleadott mindent! És mégsem sikerült! Hol lehet a probléma?
Gondolkozzunk logikusan. Egy másik lény testébe költözni biztos nem egyszerű dolog. Eddig mivel próbálkozott? Belenézett a másik szemébe, és koncentrált. De ettől még nem biztos, hogy megszállja a másikat! Lehetséges, hogy... valahogyan bele kéne mennie a másik macskába? De hogyan? Olyan bonyolult ez az egész... De inkább nem próbálkozik tovább. Még egy kudarélményt nem tudna elviselni. Inkább tovább keresi a gyilkost...
De ha majd ott áll a gyilkos előtt, akkor se fog sokkal többet tenni. Ugyanez volt a gond zombival is: előtte be kellett volna gyakorolnia, és csak utána kipróbálnia, szemtől-szemben az ellenfelével. Most pedig itt van egy tökéletes kísérleti alany...
Döntött. Megpróbál belesétálni a macskába. Már így is eléggé hülyét csinált magából, teljesen mindegy, hogy ezek után őrültnek nézik, vagy őrültnek nézik. Ha meg ez se jön be, akkor egyszerűen tovább megy. Nincs vesztenivalója.
Vett egy nagy lélegzetet, ismét belenézett Ace szemébe, majd elrugaszkodott... |
Ace zavarodottan nézte Ghosty próbálkozását.
-Mi bajod? - Vonta fel egyik szemöldökét. Mivel a szellem még úgymond újonc a szakmában, valószínűleg még nincs elég ereje ahhoz, hogy mások testébe szálljon. Vagy csak nem akarja eléggé? |
Ghosty, aki újonnan kapott egy szuper eredeti nevet, eddig fenyegető, harcra kész pozícióban állt, és várta a másik macska támadását - ami elmaradt. ehylette jött egy rakás maszlag az "ő erdejéről", és a családjáról. Ghosty lassan leeresztette felpúpozott hátát, pofáján a fenyegető arckifejezés átalakult csodálkozóvá, majd lemondóvá. Ráébredt, hogy ezzel az idegennel (neki is kéne egy név O.o) felesleges harcolni, még veszekedni is. Teljesen hibbant a szerencsétlen. Jobb tehát, ha nem is törődik vele, és egyenesen tovább megy. De még mindig megvolt az a kényelmetlen érzése, hogy ez a macska lényeges számára...
Mi lenne, ha újra megpróbálna megszállni valakit? De ezúttal máshogy kell megpróbálnia... Úgy látszik, nem elég a szemkontaktus. Valami varázsige?... Ugyan, dehogy. Lehet, hogy csak a nkoncentrációján kell javítani... De nem lehet benne biztos, ha nem próbálja ki...
Vett egy nagy levegőt, kihúzta magát, majd szoborrá merevedett, s tekintetét a másik macskáéba fúrta. Olyan erősen koncentrált, ahogy csak bírt. Minden gondolatot, minden érzést száműzött, csakis arra figyelt, hogy megszállja a másik macskát. Ha ez nem sikerül, hagyja a csudába az egészet, és megy a gyilkos után. De sikerülnie kell... |
Megvárta amíg a szellem... Na adjunk már neki egy nevet, mert ez így nem jó! Tehát megvárta amíg Ghosty (szuper eredeti név) abbahagyja a beszédet, majd sértődötten dobbant egyet a mancsával.
-Bizony az én erdőm! - A többit mintha hagyta volna elmenni a füle mellett, a fenyegetéssel együtt.
-Itt lakok én, a szüleim is itt laktak, és meggyőződésem róla, hogy a szüleim szülei és az ő szüleik is itt laktak. - Húzta ki magát büszkén.
-És ezért vagyok felhatalmazva rá, hogy akit nem látok szívesen azt elzavarjam! - Szemeivel villámokat szórt, izgatottan várta a szellem reakcióját. Tehát a hibbant macska támadni fog. De ha már úgy is meghalt mit árthatna neki? A nagyobb kérdés viszont, hogy ő hogyan tudna neki ártani? |
Amikor a macska azt a nem teljesen értelmes mondatot végigmondta, kikerekedtek a szemei. Nem kétséges, ez az alak bizony teljesen be van kattanva. A következő mondat hallatán hátrahőkölt. Szemei dühösen felizzottak. De nem hátrált meg, mikor az idegen közelebb lépett hozzá, ő is tett egy lépést előre.
- A te erdőd? - kérdezte gúnyosan, megvető arckifejezéssel. Egy kis időre elfelejtette eredeti célját. Élvezte, ahogy felhúzhatja ezt a - láthatóan teljesen abnormális - macsekot. Nem félt tőle, hisz úgyse árthat neki! Ám ekkor kényelmetlen érzés kerítette hatalmába. És ha mégis?...
Elhessegette a gondolatait, majd a további kérdéssorozatot végighallgatva ismét megszólalt. Hangja ezúttal éles és metsző volt.
- Az, hogy honnan jöttem, az azt hiszem, nyilvánvaló, ha elárulom - én bizony egy szellem vagyok... - szemei mélyén felvillant valami. Kis szünet után folytatta. - Az hogy miért vagyok itt, az csakis rám tartozik. Vagy komolyan azt hitted, hogy elárulom neked? - félredöntötte a fejét, és úgy nézett az idegenre, mint ahogy azokra a kisgyerekekre szokás, akik épp valami hatalmas nagy baromságot mondtak. - És, hogy tudok-e neked ártani? - arckifejezése egyszeriben megváltozott; gúnyosból fenyegetőbe váltott, fogait kivicsorította, hátát felpúpozta. - Ne akard kipróbálni...
Egyelőre fogalma sem volt róla, hogy mit tudna ártani a másik macskának, de ezt az idegen úgyse tudja. Ha eddig még nem látott szellemet, sőt, nem is tudja, hogy mi az, akkor azzal sincs tisztában, hogy egy szellemnek milyen képességei lehetnek. Bár az eddigi viselkedése alapján nem biztos, hogy beijed, és utat enged neki, de... talán itt az idő, hogy kipróbálhassa új képességeit?... |
A szellem reakciójára a macska felnevetett. Volt benne némi erőltetés, ugyanis látszott rajta, hogy nem tetszik neki ez a hangnem.
-A nap lemenőben van, és a csillagok úgy fognak állni, hogy egy... szép lepkét formáljanak, tehát egyértelmű, hogy esett az eső. - Vigyorgott amíg mondta a mondatot, ám a jókedv rögtön lefagyott a képéről.
-Nem! Nem egyértelmű! - Vágta rá mogorván. Gyilkos tekintettel meredt a szellemre.
-Rengetek érdekes lényt láttam már az erdőmben, de ilyet, mint te... Na azt nem. - Lépet hozzá közelebb. Látszott, hogy a macska nem teljesen ép elméjű, hisz ha így lenne rémülten és sikítozva menekülne ettől az érdekes jelenség elől, amit szellemnek hívnak.
-Honnan jöttél? Tudsz nekem ártani? Miért vagy itt? - Bombázta volna még tovább kérdésekkel, de előtte megvárta, hogy választ kapjon. Mit tegyen most? Hagyja elmenni a füle mellett a kérdéseket és induljon esetleg tovább? De a macska feltett egy nagyon jó kérdést. Ő, mint szellem tudna ártani egy hús-vér macskának? |
Egyre magabiztosabban suhant a talaj felett, hisz az előbbi hihetetlenül logikus döntése alaposan legyezgette az egóját. Ám ekkor legnagyobb meglepetésére - és rémületére - kiugrott elé egy macska.
Olyan hirtelen toppant meg, hogy ha normális macska lett volna, akkor biztos megbotlott volna. Egy másodperc erejéig képes volt azt hinni, hogy a gyilkosa ugrott ki elé az útra, de hamar felmérte, hogy ez a macska nem az, aki megölte. Tekintete a macska pofáján lévő karmolásra vándorolt, és arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg ez a macska verekedett az előbb.
Az idegen macska kérdése meglepte. Hát nem ordít róla, hogy ő egy szellem? Átlátszó test, a föld fölött való lebegés... Bár, lehet, hogy ez a macska még soha nem is hallott szellemekről. Nem tudja, hogy mi vár rá a halál után. Igaz, ő sem tudta, amíg meg nem halt...
Már válaszra nyitotta a száját, ám eszébe jutott valami, és gyorsan becsukta. Mi van ha ez egy csapda? Annyi minden történt már vele, nem meglepő hogy már mindenkiről a legrosszabbat feltételezi. Lehet, hogy csak feltartják, amíg ki nem hűl a nyom? Esetleg eltereik a figyelmét, hogy a gyilkosa rátámadhasson? Butaság, egy szellemnek nem lehet ártani. Akkor meg? Tényleg csak egy ártatlan macska volna?
- Nem egyértelmű? - kérdezte, s átfutott az agyán, hogy mi lenne, ha egyszerűen átsuhanna a macskán, és folytatná az útját?... De lehet, hogy ez a macska még segítség lehet számára... |
Dorcsu
A szellem hagyja elmenni a füle mellett a segélyhívást. Jól is teszi, hiszen ha most letér a követett útról valószínűleg később már meg se fogja találni. Ám alig tesz meg előre pár métert mikor hirtelen egy macska ugrik ki a bokrok közül. Amint meglátja a furcsa lényt megdermed, és ijedten bámulja. Hisz nem mindennapi látvány egy fehéren világító szellem, nemde? A macska aki a tovább haladást akadályozta teljesen átlagosnak tűnt. Piszkos szürke bunda, megviselt kinézet. A bordái beestek, ám nem úgy néz ki, mint akit félteni kellene. A pofáján egy hosszú karmolás jelzi, hogy nem rég verekedett.
-Mi vagy te? - Szólalt meg pár perces némaság után. |
ĐoĐonak
 A rejtélyes erdő még egy testtelen alak számára is veszélyes. A fák törzsei között köd gomolygott, ami hirtelen összeállt egy macskai formává. A lény először meglepődve nézett körbe, Tényleg ide akartam jönni? gondolta magában. És mintha a szél azt súgta volna: Nem, ide még legrosszabb rémálmaidba se akartál volna jönni.
Talán igaza volt a szélnek. De várjunk csak! Nem is járt semmilyen levegőmozgás az erdőben. E felismerés után halk kuncogás hallatszott. És mintha visszhangja is lett volna. Az ifjú padavanunk nagyot nyelve jön arra rá, hogy halála után is él benne a félelem. De vajon egy szellemmacska mitől félhet? Talán egy szellemkutyától? Hahaha, jó vicc.
Ahogy a szellem előrecsusszant volna, pontosan előtte esett le egy állatt bomló lába. Automatikusan fel is pillant a fára, ahol észrevehet egy felakasztott tetemet. Közelebbről megvizsgálhatja vagy esetleg tovább halad, nem is figyelve a roppantul ismerős halottra...? |
Ismét megtorpant, s ingerülten a hang irányába kapta a fejét. Mi lehet ott? Valaki éppen öldököl? Valószínűleg igen. Már indult volna, hogy segítsen, de megtorpant. Neki a sjaát gyilkosát kell megtalálnia. Nem szabad hagynia, hogy még egyszer elkövessen egy hibát. Nem biztos, hogy ha letér az útjáról, akkor újra visszatalál.
Másrészről viszont, mi van, ha épp az ő gyilkosa gyilkol meg valakit? akkor megmentheti a bajbajutott nőstényt, és a gyilkosát is elkaphatja - kettő legyet egy csapásra!
Megzavarodott. Nem tudta mit tegyen. Végül úgy, döntött, hogy nagyobb bűn volna elsétálni a gyilkosa mellett, így elindult a hang irányába.
De állj! //igen, imádom ezt csinálni xD// Az a macska nem lehet a gyilkosa! Ezek a nyomok egyértelműen a gyilkosé, és ha a gyilkos az a macska lenne, aki most éppen megöl valakit, akkor a nyomok arrafelé vezetnének! De nem arra vezetnek! Tehát az a macska nem az ő gyilkosa!
Saját eszén elámulva visszakanyarodott a jó irányba, majd szimatolt párat. Igen, még meg van a csapa. Folytatta tehát útját... |
A nyomok szaga még éppen annyi ideig megvolt, hogy a szellem tudja követni egy újabb sűrűbb erdőrészig. Itt már kisebb volt az esélye, hogy elmossa a szagokat, ám szemei elől itt már eltűntek a mancsnyomok, így csak is a szaglására támaszkodhatott.
-Nee! - Hangos sikoltás zavarta meg a keresést. Jól hallható volt, hogy a hang tulajdonosa nőstény, ám nem arról az irányból jött mint amerre a nyomok vezetnek. Segítsen a bajba jutott idegennek, vagy menjen tovább? |
Megtorpant, s felnézett az égre. Már csak ez hiányzott! Természetesen az esőnek is most kell esnie. Jellemző. hirtelen ötlettől vezérelve lenézett a saját testére - aznap már ki tudja, hányadszor. Elég furcsa látvány tárult a szemei elé: Látta, ahogy az eső keresztül esik rajta.
De már megint nem azzal foglalkozik, amivel kéne... Az a kérdés, hogy ha már az eső ilyen frankón elmosta a lábnyomokat, mivel próbálkzzon? Temrészetesen szaglással. Bár nagy a valószínűsége, hogy az eső a szagokat is eltünteti, de azért egy szellemnek ez nem lehet akadály, hisz rendkívül kifinomult érzékszervei vannak, mint ezt már tapasztaltuk.
Szaglászni kezdett. Igen, halványan érzett egy szagot, ami minden kétséget kizáróan a gyilkos macskától származott. Elindult a csapán, először lassan, majd gyorsabban suhanva. Most már nm ronthatja el... |
A szellem minden akadályon átsuhant. Szó szerint! A lábnyomok frissek voltak, és jól lehetett látni, míg el nem kezdett esni az eső. Ahogy a fák egyre ritkábbak lettek, kiért egy tisztásra, és így semmi nem akadályozhatta meg abban a vízcseppeket, hogy elmossák a mancsnyomokat. Az érzékei megerősödtek, tehát ha a látását nem tudja már használni biztosan van még valami... |
Szemei kikerekedtek, egész testét forróság járta át. Mégse rontott el mindent... Mégse... Istenem, miért nem gondolkozott először! Rájöhetett volna, hogy végig rossz embert, akarom mondani, macskát üldözött... De most már felesleges azon rágódni, hogy mi lett volna, ha. Inkább azzal kéne törődni, hogy hogyan találja meg az igazi gyilkost?
Tekintete a porban lévő lábnyomokra tévedt. Szíve nagyot dobbant. Hátha ezek a gyilkosa lábnyomai? De hát biztosan nem, hisz a gyilkos macska már majd' egy hete járt erre, annyi idő alatt meg eltűntek volna a lábnyomai. És ha nem?
Töprengve nézte a lábnyomokat. Végül is, mit veszthet vele? A testével már úgysem tud mit kezdeni, de ha siet, talán még elkaphatja a gyilkost. Minden az időn múlik.
Ismét elindult... |
[72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
A szellemek biza tudják kontrollálni, hogy mennyire legyenek átlátszóak, ha nagyon koncentrálnak. Pár perc után Ghosty észrevehette, hogy elkezd halványodni, és már nem is annyira világít. Ám nem tűnt el teljesen mindenki szeme elől, de ha nem figyelnek oda nehéz észrevenni. Így már lesz elég bátorsága megnézni ki adta le a segélykiáltásokat?
A rejtélyes erdő még egy testtelen alak számára is veszélyes. A fák törzsei között köd gomolygott, ami hirtelen összeállt egy macskai formává. A lény először meglepődve nézett körbe, Tényleg ide akartam jönni? gondolta magában. És mintha a szél azt súgta volna: Nem, ide még legrosszabb rémálmaidba se akartál volna jönni.
