|
Témaindító hozzászólás
|
2012.07.09. 03:36 - |
Egy biztonságos hely az épületben, ahol akár egy napfelkeltét is megnézhetsz életed szerelmével, aki épp nyálában fuldoklik, szeme fennakad és a szőre hullik, de azért szereted és egy pillanatra elfelejtheted e hely borzalmait. Vagy nem. Ide még a szellemek se szoktak feljárni, ők valahogy nem szeretik. |
[114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
 -Szerintem nem tévedek. Nézz rám. Megismertél, látszott rajtam egyből, hogy nem véletlen vagyok itt? Szerintem erre még a te válaszod is nem lenne. - pislogott párat majd folytatta. -Ahogyan rajtad sem látszik, amíg este (?) nem lesz. Nem ismerlek annyira, hogy tudjam te miért vagy itt. De tudod mit. Nem leszek rá kíváncsi, mert mindenkinek nehezére esik az ilyen dolgairól beszélni. - tört elő egy pillanatra belőle az az énje aki egy kicsit is törődik másokkal. Annak ellenére, hogy úgy gondolja, hogy ő száz százalékig álomvilágban él nagyon gyakran előtör belőle az az énje, aki akkor volt. Aki akkor régen volt. -Nekem ezt tényleg nem kell mondani. Én száz százalékban olyan macska vagyok aki figyel arra, hogy kiben szabad megbízni. Hidd el olyanban még soha életemben nem bíztam meg, akiben nem szabadna.- húzta fémosolyra a száját, majd leugrott a fotelról, már ha fotelon volt, Rose usere már nem emlékszik arra, hogy ki hol volt, mert lusta volt visszaolvasni annyira, lényegtelen. Tehát Neurotic elé sétált, majd hozzá érintette az orrát a másikéhoz. Lehet, hogy érzései nem látszódtak Neurotic arcán, de Rose valahogyan felismerte a másik szemében a szomorúságot. Elhúzta az orrát, majd mosolyogva nézett Neuroticra. |
ARRÉBB
Ismét visszatért a régi, önző, makacs, kényes, egoista Rosalie. Neurotic azonban nem változott vissza önmagává, folytatta az aranyos, gyerekes viselkedést. Maga sem tudta ez mire jó, talán szeretné megmutatni a nősténynek ezt az énjét is. Rose válaszán elmosolyodott, ezzel jelezve, hogy azért mégis számít az ő véleménye a kandúr számára, közben pedig a hátára fordult. Rose a következő kérdést átugrotta, mire Neurotic fejében felszabadultak a gondolatok. Talán nem is fontos neki, csak sajnálja, és ha már balszerencséjére megismerkedett vele, nem akarja "megbántani"? Nem, az nem Rosalie lenne. Akkor már rég könnyűszerrel a szemébe vágta volna, hogy egy "félskizofrén" bolond, és messze elkerülné. Ezután azonban előbújt belőle egy sokkal jobb gondolat, miszerint ennyire ellenállhatatlan, még így is, hogy nincs vele minden rendben. Ennek az elméletnek azonban nincs különösebb értelme, tehát Rose se tudja miért kell neki Neurotic. Ha pedig így van, akkor ugyanúgy állnak, mert ő se tudja miért, de kell neki Rosalie. Miután visszazökkent a valóságba pislogott párat, majd elfeküdt a kanapén, és figyelte mit mond a nőstény. - Tévedsz. Mindenkin látszik ha valami nincs rendbe vele, néha még figyelni se kell, mert egyszerűen látod rajta. Legalábbis az esetek nagy részében...talán én kivétel vagyok. - mondókája elején még büszkén mondta a nőstény szemébe, hogy nem elég figyelmes, legalábbis Rose ezt érezhette, még ha Neurotic valójában nem is arra célzott hogy a nősténynek gyenge a megfigyelőképessége. Az utolsó mondatra már elhúzta a száját, hiszen azért ez mégsem volt nagy büszkeség a számára. Ha jobban megnézzük, végülis, ő sem kivétel, hiszen Rose előtt még egy roham se fogta el, csak az este. Talán egyszer már nem csak éjjel jön elő belőle a másik énje, erre még gondolni is rossz volt. - Talán jobban ki kéne nyitnod a szemed, mint eddig, és ne bízz meg senkiben, bár gondolom ezt nem kell mondani neked. - nézett a nőstényre, ám képe ezúttal enyhe szomorúságot tükrözött volna, ha nem tudná kitűnően elrejteni minden érzését. Márpedig ő nem az az érzelgős fajta, ha kell nyugodt szívvel öl, vagy nyugodt szívvel keveredik barátságos társalgásba, a kettő között nem tesz különbséget a lelkében. Most azonban igenis félt attól, hogy egyszer fejét vesztve, tudatán kívül fog mászkálni a folyosókon... |
ARRÉBB
Talán egy kicsit kezdett visszatérni az a Rose akit más nem érdekel csak maga. Ugyan is egy pillanatra elgondolkodott. És igazából arra a döntésre jutott, hogy szüksége van Neuroticra, de még haragszik rá, viszont magára egy pillanatig sem. Valamint arra is rájött, hogy úgy érezte bízik a másikban, de ez így mégsem teljesen igaz. Nehezen bízik meg másokban, és ez alól Neuroticot sem mentesíti, ugyan is egy furcsa belülről fakadó érzés nem hazudtolhatja meg Rosalie elveit, miszerint másokban megbízni nagy hiba. -Hogy különlegesnek tartsd-e magad? Hmm... Szerintem igen.- Válaszolt Neuro kérédésére, majd a következő kérédést egyszerűen kihagyva, mert hagy ne kelljen már neki magyarázkodnia. Ha Neurotic akar akkor rájön magától is. -Az idiótákat? Elsőre sosem tudhatod, hogy ki idióta és ki nem. Ha pedig már találkoztál valakivel akinek van valami gond az agyával, de elsőre nem látszik, megszereted majd később kiderül, azt hiszem már nem fog érdekelni. - Vonta meg a vállát. |
ARRÉBB
Mikor a nőstény tanácstalanul maga elé meredt Neurotic ismét elmosolyodott. Könnyebben ment, mint azt hitte. Elégedetten viszonozta a dörgölőzést, közben elmosolyodott és halk dorombolásba kezdett. - Ez azért meglepett. - nézett a nőstényre, hiszen a legtöbben elfordulnak tőle amint kitudódik a baj. Ki akar egy bolond társaságában lenni? ~ Nem értem. ~ csóválta meg magában a fejét. - Szóval tekintsem magam különlegesnek? - villant fel egy vigyor a képén, majd fejét a magasba emelte, s onnan kérdőn tekintett le a nőstényre, ám azért válaszolt is magában a saját kérdésére. ~ Tudom hogy az vagyok. A magam furcsa módján. ~ húzta félmosolyra gondolatban a száját, s miután választ kapott újabb kérdést tett fel Rosenak. - És miért van rám szükséged? - helyezte mancsait egymás tetejére, fejét rájuk helyezte, és hatalmas szemekkel bámulta Rosaliet. - Mégsem kerülöd az idiótákat? - hangsúlyozta ki azt a bizonyos szót, miközben rezzenéstelen arccal nézte a nőstényt. Tekintete egy édes kölyök pillantásaihoz hasonlított, mintha hirtelen átváltozott volna egy Rose féle kényes szobamacskává. Pedig ez közel sem volt így, pusztán előhúzta egy kedvesebb énjét; hiszen kedveli, bár nem bízik meg benne egészen. |
ARRÉBB
Rose kezdett egy kicsit megenyhülni, de ez még nem teljesen jelentette azt, hogy megbocsájt. Neuroticra nézett, majd vissza emelte a tekintetét maga elé, és egy nagyot nyelt. ~Persze, mint mindig, sosem tudom mit beszélek, amikor mérges vagyok. De ez nem jelenti azt, hogy szükségem van rá... Még, hogy nincs! De nagyon is van. ~ jött egy hang valahonnan mélyről. Igaza van, szüksége van Neuroticra. -Jó igazad van. - fordult végül Neuro felé, majd buksiját hozzádörgölőzte Neurohoz.
-Nem belőled van elegem. Hanem abból, hogy csak megyek vakon a fejem után, és nem tudom, mikor mit mondok. - lépett ki a szíve mélyéről a régi énje. ~Nem, ez nem én vagyok. Nincs szükségem rád. Én már nem te vagyok. ~ mondogatta magának, de nem használt semmit, ám az egoista hercegnő szó után egyből visszatért, majd el is tűnt. -Ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok rá kíváncsi. Mások dolgai, mint mindig, most sem érdekelnek. De te nem más vagy, hanem te. - |
ARRÉBB
Roset szépen kihozta a sodrából, jobban mint azt gondolta volna. Sóhajtott egyet, unottan csapott párat a farkával és közben a nőstény tekintetét kereste, miközben az hisztizett. Mikor Rose megfordult észrevette a vörös foltot a nőstény bundáján, s éppen egy újabb megjegyzésre készült mikor a szürkeség megfordult, és egy másik bejáratot keresve eltűnt a fészerben. Neurotic némi habozás után ugyan, de utána ügetett, elvégre mégse tűnhet el csak úgy, ha már így megbántotta. Bement a résen és követte Rosaliet, felugrott mellé a kanapéra és leült. - Talán kicsit bunkóbb voltam a kelleténél. - jegyezte meg savanyún, ám őszintén bocsánatkérésként, de többre nem tellett tőle. Ezután újra felvette a kemény énjét, majd elkezdett válaszolgatni a nőstény kinti kérdéseire. - Biztos hogy nem kellek? - kérdezte rejtélyesen és kissé "viccesen", majd a nőstény bundájára nézett. - Mert valaki kicsit...nagyon siethetett utánam ha közben megsérült. - mosolyogta, majd figyelte mit reagál a nőstény. Ezután újabb választ adott az egyik kérdésre. - Láttad, nem? De gondolom nem meglepő, hogy egy ilyen helyen alig akad normális élőlény. Rossz halra akadtál, szépség. - nézett mélyen Rosalie szépen csillogó szemeibe - csak mondd meg ha tényleg eleged van belőlem. Hozzászoktam. - vigyorogta, bár tudta hogy Rose elutasítása kicsit jobban fájt volna neki mint valaki másé. Ő különleges nősténynek számított Neurotic szemében, bár még maga sem tudta miért. De ki ő, hogy szaladjon mások után, ő csak éli az életét amíg még teheti. Amíg még nem őrül meg teljesen. - Érdekel az eddigi életem? Őszintén. Mert én nem hiszem hogy egy egoista hercegnő túlzottan foglalkozta mások dolgaival. - mondta csendesen, ám annál határozottabban, s itt valószínűleg megint kiütött egy biztosítékon Rosalienál. - Úgyértem, ez az igazság, ezt te is tudod. - tette hozzá, ezzel jelezve hogy ezúttal nem sértésnek szánta azt a bizonyos nem kívánatos jelzőt. |
ARRÉBB
A kérdésére a válasz eléggé meglepte a nőstényt. Elkerekedett szemekkel nézett Neuroticra, majd egy pillanat alatt felfújta a dolgot. -Igen? Akkor menj utadra, nem kellesz. Meg leszek én egyedül is. - Fordított hátat Neuroticnak, majd megint megnézte az oldalát. A sebből már annyira nem folyt a vér mint eredetileg, de azért mégy egyszer megnézte, majd letisztította a bundáját. ~Tessék, ezért nem szabad megbízni senkiben. Idióta voltam. ~ Sóhajtotta, majd hátrapillantott Neuroticra. Mielőtt lelépett volna még egy pillanatra Neurotichoz fordult. -Tudod, furdal a kiváncsiság, hogy mi történt tegnap este veled, de inkább mégsem vagyok rá kíváncsi. Nem is az a gondom, hogy nem mondtad el. Hanem, hogy semmit nem mondtál magadról. Tudom, lényegében nem hagytalak szóhoz jutni. De párszor kérdeztelek, te pedig csak hagytad, hogy beszéljek.- Vonta meg végül a vállát, majd visszament oda ahonnan kijöttev az imént. Egy másik bejáratot találva bement, majd a poros kanapéra leült. ~Őszintén? Még úgy senki sem bántott meg, hogy számított volna. De most... chh. ~ |
ARRÉBB
A szökést egy ismerős hang zavarta meg. Neurotic megtorpant majd hátranézett Rosaliera. - Igen. - bökte oda neki mintha nem is ismerné őt, majd ismét maga elé nézett és tovább ügetett. Azonban nem sokáig, hisz végülis nem bírt elmenni így mégis visszafordult. Most jön a faggatás, vagy az egyszerű hallgatás. Szúrós tekintettel nézett Rosera, ám mikor meglátta a nőstény kissé szomorkás tekintetét és csillogó zöld szemeit, azonnal megenyhült. Úgy fél méterrel Rose előtt megállt és leült, közben hol a nőstényt, hol a tájat fürkészte a szemeivel. Nem igazán tudott mit mondani, nem is akart, így csak látszólagos nyugodtsággal ült egy helyben. |
ARRÉBB
A reggel? Nem nem zavartatta magát annyira vele, békésen aludt tovább, bár mondjuk jobban örült volna neki ha nem éppen egy ilyen poros helyen van. Főleg, hogy vett egy nagy levegőt melynek következtében temérdek mennyiségű port szippantott be, amitől hevesen tüsszögni kezdett. Ezért felébredt és megpróbálta kifújni az orrából a maradék port. -Remélem mindenki számára világos, hogy miért nem jó poros helyeken aludni. - nyújtózott ki, majd körültekintett. Szemével Neuroticot kereste, de akárcsak éjjel most sem találta a fekete kandúrt. Átmászott a poros kanapén, majd fel arra az asztalra, onnan továbbá néhány doboz és irány az ablak. ~Ha este bemászta akkor most kimászok. ~ Jelentette ki, ám még sem úgy alakult, ahogyan azt tervezte. Az egyik üvegszilánk egy kicsit megvágta az oldalát így amikor leugrott az ablak párkányról kénytelen volt leállni, és csak utána gyorsan Neuroticot megkeresni. Nagy baj szerencsére nem történt, csak egy kicsit vágta meg magát, egy kicsit vérzett. Megpróbálta tisztítgatni, de a bundája egyre jobban szívta be a vért. ~Remek, az hogy egy kicsit fáj egy dolog, de ez így látszani fog. Jobb lenne figyelnem arra, hogy mit csinálok. ~ Állt fel, majd elindult a Neurotic szagmintája alapján az egyik irányba. - Csak így elmennél? - Vonta fel kissé szomorúan az egyik nemlétező szemöldökét. |
ARRÉBB
Mikor beköszöntött a reggel Neurotic ásított egy nagyot, megnyújtóztatta elhalt végtagjait, majd az ellentétes oldalára fordult. Ekkor valami furcsa fájdalmat vélt érezni, de egyelőre nem törődött vele. Mikor oldalra pillantott meglátta Rosaliet, amint édesen összegömbölyödve alszik. Neurotic elmosolyodott, majd felállt, bár érezte hogy valami nincs rendben. Mikor körülnézett hirtelen nem is tudta hol van, így felugrott a kanapéra és jobban szemügyre vette a környéket. Volt néhány bútor, letakart dobozok, nameg rengeteg egér. A padlás közepén valamiféle fényt látott, hát szemével követte a fénynyalábot, s így rá is akadt egy ablakra. Talán ott jöttek be? Leugrott az ágyról hogy az ablakhoz ügethessen, ám mikor leérkezett a földre a fájdalom belenyilalt a lábába. Leült, majd a hátsó lábára tekintett. Külső sérülések nem igazán látszódtak, csak néhány mély fognyom. Mikor az asztalra tekintett végképp előbújtak az emlékek, mire a feketeség nyelt egy nagyot és az ablakhoz igyekezett. Ott felugrott a párkányra, de azonnal visszahőkölt mikor észrevette, az üveg bizony elég érdekesen van betörve. Könnyen megvághatja magát ha nem vigyáz, de hiszen ha éjjel sikerült bejönnie, akkor most is menni fog. Miután sikeresen átért a túloldalra körülnézett, hogy van-e valaki a környéken. Sóhajtott egyet majd hátrapillantott, s az üvegen keresztül Rosera tekintett. Úgy tűnt őt szerencsére nem bántotta. Tekintetét ismét maga elé emelte, leugrott a párkányról és szaporán elindult előre. |
ARRÉBB
Rose nem mondott semmi mást Neuroticnak, látszott rajta, hogy egy pillanatra abba maradt a rángatózás, és Rosalie büszkén nyugtázta, hogy a hangja nagyjából megnyugtatta a másikat a hangja. De nem volt ám ilyen egyszerű a kandúr tovább folytatta a harcot magával, amit Rosalie csak kivülről figyelt. Rájött, hogy semmit sem tud tenni. Csak várni tudott, és eközben természetesen valamivel el kellett foglalnia magát. ~Majd megkérdezem tőle, hogy mi volt ez. Én sokat meséltem már. Most ő jön. Alig ismerem ezt a macskát de úgy érzem, hogy valami megfogott benne. ~ Sóhajtott egyet, majd elindult a másik nyomában. A kanapé ami mögé Neurotic ment poros volt ugyan, de Rosalie ideiglenes pihenőhelyként választotta. Igazából furdalta őt a kiváncsiság, hogy mi lehet Neuroval, de most nem tudta megkérdezni. Egyszercsak arra lett figyelmes, hogy már csak a kandúr halk szuszogása hallatszik a kanapé mögül. Mostmár biztosan nem lesz semmi - gondolta, majd átmászott a kanapén és egyenesen Neurotic mellett landolt. Türkizkék szemei csak úgy csillogtak amikor a kandúrra nézett. Igen, ez csak valami. Valami furcsa. Rosalie összegömbölyödött, majd hamarosan ő is elaludt. Igaz, már közel a reggel, de egy kis alvás elkél még. |
ARRÉBB
A vergődés abbamaradt, mikor a nőstény felugrott az asztalra. Phantasm hátrafordította fejét és néhány másodpercig mereven bámult a szürkeségre. Ismerős volt neki, de nem ugrott be kicsoda. Teljesen ledermedt mikor Rose megszólította, legszívesebben elbújt volna valahol, de nem volt képes megmozdulni. Közben fejében össze-vissza cikáztak az események, a tűzből felé suhanó szellemek és árnyak nem hagyták nyugodni. Figyelte mit akar a nőstény, legalábbis úgy tűnt, ám valójában teljesen máshol járt. Egy erdőben, mint mindig, egy fekete macskával. Utána hirtelen minden eltűnt, körülötte teljes sötétség lett, és újra előjöttek a hófehér rémek. Fejével jobbra-balra kapkodott, körülvették őt. ~ Ne...menjetek innen...hagyjatok békén... ~ kérlelte magában a körülötte legyeskedő valótlan szellemeket, persze hiába, nem tűntek el. Ha a nőstény közben beszélt hozzá valószínűleg értette annak minden egyes szavát, de nem tudott vele mit kezdeni. Végül belefáradt a képzelgésbe, újra magának rontott, s vergődni kezdett az asztalon, addig-addig hogy leesett onnan. Puffant egy nagyot, de azonnal felugrott és gyorsan berohant egy sarokba, - már amennyire lába engedte - s a kanapé mögött ismételten elkapta őt a rángatózás. Szeretett volna eltűnni a nőstény elől, hiszen mindig is utálta a társaságot, egy belső hang viszont talán csak nem akarta, hogy ilyen szánalmasan lássák őt. Egy idő után végül abbamaradtak a hirtelen mozdulatok, minden elsötétült, és újra mély álomba merült. |
ARRÉBB
Álmában pontosan ugyan olyan volt minden, mint régen amikor még Rosaliet nem az izgatta a legjobban, hogy hol teszi le a fejét aludni, hanem az, hogy másoknak ne okozzon semmi gondot, hogy mindenki boldog legyen körülötte. De aztán hirtelen minden egy rémálommá kezdett változni, a melegség a jókedv eltűnt, és hirtelen egy gonosz, ámbár nagyon becsületes macska jelent meg mellette, akit nem érdekel magán kivűl senki. De még is volt valami csábító ebben a sötét világban. Azt tesz amit szeretne, és minden körülötte forog, és lehet, hogy nem ez lett volna a jó út, de a szürke macsek erre az útra tért rá. Pár másodperc múlva kipattantak a szemei, majd maga mellé pillantott, Neurotic eltűnt mellőle, és hirtelen egy furcsa érzés nyilalt a nősténybe. Lázasan kerseni kezdte a másikat, ám sehol sem találta. ~Nem, az nem lehet. ~ Ellenkezett magával, majd elkezdett ide-oda kóvályogni a tetőn. A szagminta alapján még itt kellenne lennie. A kis sufni, vagy mi felé kezdett el szaladni, majd járatot keresni, hogy valahogyan bejusson. A lyukon ahol nem rég még Neurotic ment be még szabad volt de Rosalie egyelőr nem vette észre. Csak egy ablakot talált, ami ugyan kivételesen berácsozva nem volt, de az üveg nem a legjobban volt kitörve. Megróbált óvatosan bemenni, majd megkeresni Neuroticot. Amint beért ment az orra után. Meglátta a másikat amit az asztalon, mintha harcolna saját magával. Felpattant ő is, majd Neurora nézett. -Neurotic... - suttogta. ~Értelmetlen lenne megkérdezni, hogy minden rendben van-e, hiszen látszik, hogy nincs. De talán... Mi történik? Vagy, miben tudnék s...s...segíteni. Ááá. Én nem tudok segíteni. Ahhw... ~ Törte a buksiját majd Neuroticra pillantott újra. Nem tudott semmit mondani, mit mondhatott volna? Segíteni nem tud, az, hogy mi történik meg hülyén hangzana. Ha figyel Rosera mond valamit, ha nem, akkor megpróbál vele beszélni. |
ARRÉBB
Álmában érezte, hogy valami finom puha dolog hozzásimul, azonban nem ébredt fel. Legalábbis még nem. Egy ideig békésen pihent, ám egyszerre hirtelen felnyíltak szemei, s óvatosan oldalra pillantott. Egy szürke nőstény feküdt mellette. ~ Rosalie. ~ súgta egy belső hang, ám ez nem jutott el Phantasm agyáig. Furcsán nézett a kis szürkeségre, aki békésen aludt mellette, majd körülnézett. Ekkor megpillantott egy kisebb építményt a tető másik felén, talán padlásnak használhatták egykor. Rajta észrevett egy zárt ajtót, mellette pedig egy kisebb lyukat a téglákból összeeszkabált falon, amelyen némi szenvedés árán, de be tudná magát préselni. Nem is habozott sokat, hirtelen felpattant és futásnak eredt. Teljes erőből nekirohant a vasajtónak, persze azonnal összeesett. Nem tudni mit képzelt, áttör az ajtón, koordinációs zavara van, mindenesetre bizonyos hanghatásokat maga után vont a történés. A feketeség percekig mozdulatlanul feküdt, majd egyszer csak érdekes mozdulatok vették irányításuk alá a testet. Lábai a magasba rándultak, majd újra és újra. Néha mintha fel akart volna kelni, ám feje azonnal visszaesett a földre. Így ment ez néhány másodpercig, majd mintha mi sem történt volna felugrott a magasba, s mikor leérkezett rémült tekintettel körbenézett. Szőrét felborzolta, szemei nagyra nyíltak, majd egy mozdulattal hátraugrott és bepréselte magát a kis nyíláson. Feje és oldala sajgott az ütéstől, bár nem tudta mitől, talán kiesett neki az apró jelenet. Miután sikeresen megérkezett felugrott egy öreg asztalra, ott elvetődött, majd egyik hátsó lába után kapott és tépni kezdte azt. Közben morgott, mintha veszekedne saját magával, pontosabban a lábával, ide-oda gurult és vergődött az asztalon. |
ARRÉBB
Ezek után már Neurotic nem kötött bele semmi mondanivalójába, de nem is mondott semmit. Ez kicsit aggasztotta Rosaliet, mert így nincs miről beszélni, ha pedig nincs miről beszélni unatkozni kezd, és lehet, hogy alaphelyzetben mást tenne, és elkezdene beszélni, de most más helyzet van. Neurotic látszólag elfáradt a nap folyamán, de Rose még csak most kezdett el élni. A hátára fordult, majd mancsait a magasba emelete, aztán visszahúzta őket, és így tovább még párszor. Aztán megunta, és felpattant, keresni valami dolgot, amivel elszórakozhat. Eközben Neuro nyugodtan szundikált, és ez egy picit zavarta, de nem akarta felkelteni. Ha aludni szeretne hagy aludjon.
Elkezdett téblábolni a tetőn, majd megpillantott még néhány macskát, de egy szót sem szólt nekik. Inkább visszahúzódott, mielőtt észreveszik. Gyorsan visszament Neurotic mellé. Megint lefeküdt, de most szorosan Neuro mellett, szinte odabújt a másikhoz, majd halk dorombolás kiséretében elaludt ő is. |
ARRÉBB
Türelmesen és elégedetten hallgatta Rosalie mondandóját, úgy tűnt egy kicsit sikerült felhúzni, vagy legalábbis magyarázkodásra bírni. Maga sem tudta hogy ez mire volt jó, talán megismert még egy kis darabot Roseból, és nem mellesleg rövid, de jó szórakozás volt. Ezután nem szólt semmit, csak akkor pillantott a nőstényre mikor az elfeküdt a tetőn. Neurotic ásított egyet, majd követte Rose példáját, fejét mellső lábaira helyezte majd az égre tekintett. Egyre sötétedett, és bár egyelőre az ég még rózsaszínben pompázott, a holdat már enyhén látni lehetett. A rózsaszín szép lassan ment át lilába, végül kékbe, majd az utolsó napsugarak is eltűntek az égboltról. Hamarosan a csillagok is felkerültek az égre, és teljes sötétség kerítette hatalmába a környéket. A feketeség persze mindezt teljes nyugalommal átaludta, békésen szundikált Rosalie mellett. |
ARRÉBB
- Hé, képes vagyok magam megvédeni, de jobb volt, hogy ott volt mellettem Lucky. Legalább nem mindent nekem kellett intéznem. Mert hidd el, vannak olyanok is akik melléd állnak, de képtelenek bármit is elvégezni. Így legalább bebizonyította, hogy ő igen is képes egyszerre ellátni magát, és mást is. - Fordította el a fejét Neurotic felől, majd egy pillanat múlva ismét ott volt. -Nem, a barátok nem használják ki egymást. De szerintem te is azt feltételezted volna rólam az ő helyében, hogy az én tökéletes színészi képességeimmel képes vagyok megjátszani magam, és csak kihasználni őt. De bizonyítottam. Leginkább neki, de részben magamnak is, hogyha valakiért ki kell állnom azt meg teszem, de nem szívesen. Az nem én vagyok. - Fejezte be a mondani valóját, majd a napfelé nézett. A nap már alacsonyan járt, és már nem volt olyan világos, mint amikor feljöttek ide. Mostmár a narancssárga helyett minden rózsaszínben, és kicsit kékben úszott. Rose kinyújtóztatta első mancsait, majd elterült. Nem volt épp a legkényelmesebb, de ennél jobb helyet a pihenésre talán nem is lehet találni az egész épületben. |
Egy pillanatra elgondolkodott azon amit Rose mondott. Nem is olyan naiv hercegnő mint amilyennek hitte. Mármint, az tény, hogy hercegnőnek hiszi magát, de nem olyan butus és meggondolatlan mint amilyennek első benyomásra gondolta. Tehát ő is olyan mint Neurotic, nem szeret megbízni másokban. ~ Ha őszinte vagy abból csak rossz sül ki. Meg abból is, ha nem. ~ sóhajtotta magában, bár lehet hogy ez nem egészen így volt, mindenesetre az ő felfogása szerint ez így megy. Ezután újabb néhány másodpercig elmerült a távolban, hallgatta amit a nőstény mondott. Az amstaffos történetnél elmosolyodott majd Rosalirera tekintett. - Ha testőr kellett melléd akkor mégsem tudtad annyira jól megvédeni magad. - vágta hozzá vigyorogva. Kíváncsi volt a nőstény reakciójára, megaztán valahogy jó érzés volt kötekedni. Persze érthető, hogy kellett neki egy szolga, hozzászokott hogy mindent a lába elé tesznek. - A barátok nem használják ki egymást. - tette továbbra is az értetlent, de látszott rajta hogy élvezi amit csinál és csak szerette volna kicsit felhúzni Roset. A mosoly szép lassan enyhült a képén miközben tekintetét visszaemelte a naplementés tájra, de nem tűnt el egészen. |
ARRÉBB
Látszólag Neurotic elgondolkodott de ez Roset nem zavarta, mert látszott a másikról, hogy egyébként figyel rá, meg amúgy sem akar rossz benyomást kelteni, de lehet, hogy valahol valahol legbelűl már rég letépte volna a fejét, mert még is hogy képzeli azt, hogy nem figyel rá. De inkább tűrtőztette magát, és nem hagyta, hogy ez felül kerekedjen rajta. - A menhelyen? Hát nem is tudom... Inkább vagyok itt, mint ott. Ha pedig a macska jót akar magának senkiben sem bízik meg. Az pedig más kérdés, hogy vannak olyan személyiségek akik mindenkiben vakon megbíznak. De én gyakran bizalmatlan vagyok másokkal. Egyébként nem tudom, hogy voltál-e szabadon már városban, vagy erdőben. De a város és az erdő is veszélyes lehet olyan macskák számára akik nem tudnak magukra vigyázni. Természetesen amíg én az erdőben voltan tudtam magamra vigyázni de találkoztam egy amstaffal, aki elvégezte helyettem a piszkos munkát. De őszintén, Lucky jó munkát végzett, és még barátnak is jó volt, mindent elvégzett helyettem. Vadászott, és nyugalmas helyeket keresett, de még is elfogtak. Viszont merem állítani, hogy benne száz százalékban meg lehetett bízni. Nem mellesleg, az eszével sem voltak gondok. Az igaz, hogy néha azt érezhette, hogy kihasználom, és csak a védelmemre szolgál, de nem ez ennél sokkal több volt. Egy igazi kutya macska barátság. - Fejezte be végül, de ugyan már. Így ismerjük ezt a gyönyörű hercegnőt? Hát nem, tehát pár másodperc múlva egyből belekezdett következő mondani valójába. - Visszatérve... Az, hogy egy kicsit üldözési mániám lett, legalább is szerintem. Aztán kitudja, semmi gondom nincs ezzel a hellyel. Jó, nem tagadom, a kaja pocsék, az itt lakók meg nem normálisak, legalább is többségben. De, hé ha most nem lenne itt normális társaság akkor mi most nem ülnénk itt, és nem beszélgetnénk. - Dörgölte hozzá a fejét Neurohoz. |
ARRÉBB
Újból a tájra tekintett, közben pedig figyelmesen hallgatta a nőstény történetét, bár nem igen látszott rajta hogy figyelne. Közben azért egy-egy résznél bólintott, ezzel tudatva hogy képben van, és Rose nem a falnak beszél. Mint kiderült a kis szürkeség egoista mód imád magáról beszélni, de Neurotic emiatt nem zavartatta magát, inkább csak ránézett és elmosolyodott. - A világért sem untatnálak, szépség. Megaztán, nem túl érdekes az én történetem. - füllentette, bár nem egészen volt így. Viszont ha elkezd beszélni az egybeütközne a betegségével, amit nem szívesen köt mások orrára. Hiszen a tűz óta van az, hogy bizonyos szinten skizofrén, ám mégis tudja hogy mit csinál, élete minden percében. Még este is, mikor ő nem ő, hanem a démonja, aki irányítja. Legalábbis egyelőre, de ki tudja, talán egyszer majd teljesen elválik egymástól a két személyiség. Mikor ezek a gondolatok átfutottak a fején az égre nézett. Egyre sötétedett, és kezdett attól tartani hogy hamarosan beüt a ménkű. Amióta itt van ugyanis semmi baja nincs, de félt hogy pont ma este bújuk elő belőle az ördög. Ugyanis soha nem lehet tudni, mikor fordul ki önmagából, és elsősorban Rosaliet féltette, nehogy véletlenül őt találja a lehető legközelebbi célpontnak, ha nem sikerülne nyomós okkal lelépnie. Pislogott párat, majd ismét Rosera nézett. Talán jobb lenne inkább őt beszéltetni, de nem jutott eszébe semmilyen értelmes kérdés. Mit keres ő egyáltalán ezzel a nősténnyel? És egyáltalán hogyan képes társaságba menni annak ellenére hogy tudja, ha rajtakapják mindenki elfut tőle? - Nos, lehet hogy a menhelyen jobban jártál volna. Itt senkiben sem lehet bízni. Vigyázz, nehogy a végén te is megbolondulj mint a legtöbb itteni. - mondta Rose szemeibe, s a mondat végére sikerült felerőltetni magára egy mosolyt. Igen csak jól sikerült, nem is látszott, mekkora erőfeszítésbe került ez Neuroticnak. |
[114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
-Szerintem nem tévedek. Nézz rám. Megismertél, látszott rajtam egyből, hogy nem véletlen vagyok itt? Szerintem erre még a te válaszod is nem lenne. - pislogott párat majd folytatta. -Ahogyan rajtad sem látszik, amíg este (?) nem lesz. Nem ismerlek annyira, hogy tudjam te miért vagy itt. De tudod mit. Nem leszek rá kíváncsi, mert mindenkinek nehezére esik az ilyen dolgairól beszélni. - tört elő egy pillanatra belőle az az énje aki egy kicsit is törődik másokkal. Annak ellenére, hogy úgy gondolja, hogy ő száz százalékig álomvilágban él nagyon gyakran előtör belőle az az énje, aki akkor volt. Aki akkor régen volt. -Nekem ezt tényleg nem kell mondani. Én száz százalékban olyan macska vagyok aki figyel arra, hogy kiben szabad megbízni. Hidd el olyanban még soha életemben nem bíztam meg, akiben nem szabadna.- húzta fémosolyra a száját, majd leugrott a fotelról, már ha fotelon volt, Rose usere már nem emlékszik arra, hogy ki hol volt, mert lusta volt visszaolvasni annyira, lényegtelen. Tehát Neurotic elé sétált, majd hozzá érintette az orrát a másikéhoz. Lehet, hogy érzései nem látszódtak Neurotic arcán, de Rose valahogyan felismerte a másik szemében a szomorúságot. Elhúzta az orrát, majd mosolyogva nézett Neuroticra.
