|
Témaindító hozzászólás
|
2012.07.09. 03:36 - |
Egy biztonságos hely az épületben, ahol akár egy napfelkeltét is megnézhetsz életed szerelmével, aki épp nyálában fuldoklik, szeme fennakad és a szőre hullik, de azért szereted és egy pillanatra elfelejtheted e hely borzalmait. Vagy nem. Ide még a szellemek se szoktak feljárni, ők valahogy nem szeretik. |
[114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
-Nos, nem éppen rájuk figyeltem, valahogyan jó érzés kijönni az intézetből, még akkor is, ha ez még mindig az intézet, csak a teteje. Amúgy is, a te zsákmányodat te vedd észre ne én. Madarat pedig nem könnyű fogni, ezzel természetesen nem azt mondtam, hogy nem menne, csak azt, hogy nem könnyű megfogni.- Persze, hiszen amire odaér a macska a madár elrepül, ehhez gyorsaság, és jó reflexek kellenek, és Darknessnek ez mind megvan, ettől függetlenül ez nem azt jelenti, hogy elsőre megfogta volna a madarat. Csak szimplán annyit, hogyha akarja meg tudja fogni.
Figyelte Cripleyt amint a mancsát belemártja a hóba, majd megkóstolja. ~Hehh, azt gondoltam volna, hogy valamit hozzáfűz, hogy vízíze van. Mindenestre dugdoshatja az orrom alá nekem nem kell hó.~
-Miket tesz a macskával az éhség.- mosolyodott el, majd eltolta Cripley mancsát az orra elől. -Én azt hiszem inkább kihagynám.- mondta majd feltápázkodott és elindult körülnézni a tetőn. Hátha vannak még madarak, vagy esetleg kimerészkedett egy-két patkány a tetőre. Bár ennek kicsi az esélye de megeshet. Szóval elindult a tetőn körülnézni. Bár úgy ismeri a tetőt, mint a saját mancsát egy eddig sosem látott lyukat vélt itt felfedezni. Mármint annyira nem figyelt, hogy észrevegye így szimplán beleesett. Az igazából nem érdekelte, hogy beleesett a lyukba, macskából van ő is, talpra esett. Az érdekelte őt, hogy nem figyelt oda, nagyon nem figyelt a lába elé, csak ment az orra után, úgy érezte, hogy tisztában van vele, hogy mi merre van, de most tévedett. És ez volt az amit nem tudott elviselni. Hogy ő tévedett, vagy nem figyelt oda valamire? Nos igen, nehéz beismernie magának, mert ő sosem hibázik, de ezt most megcáfolta. Gyorsan kiverte a gondolatokat a fejéből melyek szerint hibázott és körülnézett, hogy ő még is hol lehet. Úgy tűnik, hogy beesett abba a lyukba ami a padláshoz vezet...
//Folyt. köv; Padlás// |
Farkát ide-oda dobálva jelezte, hogy ideges. Nem csak azért mert Darkness őt akarja kihozni tettesként (és igaza is van), az éhség is beszél belőle. Ha a gyomrát marja valami, mert nem kapott enni, akkor amúgy is sokkal ingerlékenyebb. De ki nem?
-Te voltál itt előbb, tehát neked kellett volna észrevenned! - Dobbantott egyet a mancsával, majd elnézett a másik irányba. Ha a nőstény még visszaszól valamit nem figyel rá. Nehéz megállni, hogy ne övé legyen az utolsó szó, de ha tudja, hogy a vitában neki nincs igaza, akkor nem folytassa tovább a civakodást. Még a végén kiderülne, hogy tényleg ő a hibás. Ahogy a madarak után pillantott elképzelte ahogy az egyiket a földbe tiporja, és elharapja a nyakát, majd szépen nyugodtan felfalja. Hm... Hasa ekkor hangosan megkordult, Cripley pedig gondterhelten felsóhajtott. Tekintetét inkább a földre kapta, nem akart tovább az ételről álmodozni. Az csak ront a helyzeten. Egy darabig csak a havat vizsgálgatta. Milyen csodás, milyen tiszta, milyen fehér! És milyen hideg... Várjunk csak! Vajon milyen az íze? Egy gondolatlan ötlettől vezérelve mancsát a hóba mártotta, majd lassan a szájához emelte és óvatosan megkóstolta. Arra számított, hogy olyan, mint a csirkehús, de ahogy szétolvadt a szájában a fehér anyag, csak a vízhez tudta hasonlítani.
-Hm... Ez tök finom! Nem kérsz? - Tolta havas mancsát Darkness orra alá. |
Elvolt foglalva a gondolataival, így amikor Cirpley beszélni kezdett szinte nem is figyelt oda, hogy mit mond a másik. Mindesetre azt meg hallotta, hogy milyen, jó lenne ha a hó meleg lenne.
-Nos, amellett, hogy tényleg nagyon szép... Utálatos dolog ez a tél. Hideg van, és még hó is van, ami megint hideg.- vonta meg a vállát, majd elnyúlt a tetőn. Igazából el is felejtette, hogy ő most tulajdonképpen éhes lenne. Lehet, hogy annyira éhes, hogy már nem is az? Vagy időközben fényevővé vált és így nincs szüksége táplálékra? Nem... Inkább az első lehet a lehetséges válasz erre a kérdésre. Teljesen elmerült a gondolataiban, amik már nem az eredeti témánál voltak, és már azon gondolkodott, hogy lehetséges-e az, hogy egy macska annyira éhes legyen, hogy már ne is. De mivel Darkness is csak alkalmi süket ezért egyből meghallotta amikor Cripley őt hibáztatta a madarak miatt.
-Te is észrevehetted volna őket, ez egyáltalán nem az én hibám. Mindenki fegyelmezze magát, ha beszélsz és nem figyelsz emelett valamire az száz százalékban a te hibád. Egyébként meg nem csak te vagy éhes. - vetett egy mérges pillantást Cripleyre. |
Szinte menekülve futott fel a lépcsőn, majd teljes nyugodtsággal haladt tovább a hosszú folyosókon, abban a tudatban, hogy itt már nem támadhatja meg őket a patkány. Bár amit vele tett, hogy a fényre is képes volt kimerészkedni, csak azért, hogy megkóstolja szerény személyét, bármi kitelhet ettől a rágcsálótól. Úgy tűnik a vírus ami megfertőzte nem csak a külsejét, de az agysejtjeit is lerombolta. Hosszú néma gyaloglás után végül a tetőn kötöttek ki. Cripley fáradtan, de még is önfeledten ugrálva tette meg a felfelé vezető lépcsőfokokat. Kedvenc helyére mentek, ahol minden olyan tökéletes, és nem zargatja soha senki. Ha nem lenne olyan hideg, és lenne élelem fel is költözne ide. Vett egy nagy levegőt, majd kilépett a friss levegőre. Nem csak az elérhetetlen szabadság és a tiszta levegő illata csapta meg, hanem a hidegség. Minden olyan fehér volt. Szinte az egész tető, az intézetet körülölelő fák, mindent jeges hó borított. Ahogy Darkness után lépkedett ropogott a lába alatt ez a hideg, fehér anyag. Milyen ellenállhatatlan hangja volt! Miközben a nőstény a tájat kémlelte Cripley egy nagyobb hókupacot vizsgált. Fejében megfordult, hogy beleveti magát, és mintát gyűjt, komolyabb kutatások érdekében, ám visszatartotta a hideg. Ez a fehér valami még a levegőnél is hidegebb volt. Pedig milyen kár! Miután unalmasnak találta a havat Darkness mellé futott, majd hozzá hasonlóan nézte a külvilágot, ami olyan csábító, még is elérhetetlen. Hisz mindig az a jó ami tilos...
-Mekkora kár, hogy a hó nem meleg. - Szakította meg a csendet.
-Mert olyan szép meg minden, de amúgy meg tök hideg és... - Folytatta volna, ám ekkor nem olyan messze tőlük madarak szálltak fel. Szerencséjük, hogy előbb vették észre a ragadozókat, mint fordítva. Cripley ijedten felugrott, attól félve, hogy talán valami olyat lát ami veszélyt jelent rájuk. Csalódnia kellett, de nem is keveset.
-Fenébe! Szólhattál volna, hogy ezek itt vannak, akkor nem beszélek, és talán el is kaphattunk volna egyet. Franc, amúgy is tök éhes vagyok. - Szitkozódott miközben megvető pillantásokat küldött Ness felé. Hisz itt valaki hibás, és valakit hibáztatni is kell. Igaz, hogy ő a bűnbak, de még szép, hogy másra keni. Nem is ő lenne ha nem így tenné. |
PINCE
Igazából, már majdnem mondott valamit arra, amit Cripley mondott, de szinte válasz lehetőséget sem hagyva Darknessnek meg is szólalt újra a kandúr, hát jó. Menjenek a pincéből. Tényleg jobban járnak ha magukra hagyják a patkányt. De nem azért mert féltek volna tőle, nem csak a patkány is dühös volt, Darkness is mérges volt a patkányra, és Cirpley megsebesült, ahogyan Dark is... Szóval, ketten természetesen lett volna esélyük legyőzni a patkányt, ha nem sebesültek volna meg mindketten.
Igazából most, hogy nem arra figyelt nem is fájt neki a seb, amit a patkánytól szerzett, pedig nem a legjobb helyen volt, és nem mellesleg a patkány mutáns, sokkal nagyobbak a fogai, mint a többinek, és élesebbek is, ez pedig alátámasztja azt, hogy lehet ez a patkány akár vámpír is. Mindegy, hagyjuk, lényegtelen, ott hagyták magában, majd legközelebb megfogják.
TETŐ
Az a helyzet, hogy Cripley tervezett vezetni, bár egy idő után megálltak az egyik folyosón, és nem tudták, hogy merre menjenek, így Darkness javaslata alapján a tető lett kitűzve, mint cél. Legalább egy kis friss levegőt is szívnak. És ha mázlijuk van van erre pár egér, aki szintén úgy döntött, hogy nem bírja tovább azt a bűzt ami az intézetben van is ki jön szellőztetni a fejét. Bár, az egereknek ilyenkor télen kisebb bajuk sem nagyobb annál, mint, hogy kint járkáljanak a hidegben. Az intézetben legalább úgy ahogy meleg van.
Amikor kilépünk az intézet falai közül, és szívunk egy kis friss levegőt meglepő dologban részesülhetünk, főleg, ha a pincéből jöttünk fel, ahol, ha a macska már régóta van bezárva teljesen megszokható hullaszag, de amikor kijövünk annyira frissnek tűnik a levegő, hogy az már szinte szokatlan a bent lakók számára. Hát igen, érdekes dolgok ezek. Mindenestre, végre kiértek, és meg kell lepődni rajta, hogy már bizony tél van.
-Amikor utoljára kint jártam még bőven ősz volt. Most vagy nagyon gyorsan telik az idő, vagy csak nagyon rég jártam kint. - nézett körül, majd leült egy olyan részére a tetőnek ahol éppen nem volt hó. Farkát maga köré húzta, majd onnan nézte a tájat. Úgy tűnik Darkness is kivételesen egy nyugodt pillanatában volt, bár fogjuk ezt a sebre... |
Lassan, de biztosan közeledett a ksicica, s közben pofájáról nem tűnt el az émelyítő vigyor, vörös szemeit még mindig nem vette le a két felnőtt macskáról. Rohadó teste cafatokban vált le a csontjairól, de csak apránként, így nem volt olyan feltűnő, mint azt bárki is gondolná. A hullaszag egyre erősödött körülötte, s ezzel párhuzamosan mintha egyre sötétedett volna. Egyszerre mintha megszűnt volna a világ, nem volt más, csak Luna, Mia és Derek.
A két macska előtte először mintha megdermedt volna, aztán lassan kiült arcukra először a borzalom, majd a félelem. Lunát ez meghökkentette. Megtorpant, s pár másodpercig farkasszemet nézett a másik két macskával, majd lassan leült. Szemei látszólag egyre erősebben és vörösebben csillogtak, a mosolya mintha egyre vérfagyasztóbb lett volna. Így ült ott jópár percig.
Mikor Derek futást indítványozott olyan hirtelen és gyorsan pattant fel, hogy az külső szemlélő számára nagyon ijesztő lehetett.
- Ne! - visította. Hangja egyszerre volt rekedtes és puha, magas és bádogzerű, s mintha egy hosszú cső végéről szólt volna. A két macska megfordult, s futni kezdtek. Luna azonban nem hagyta, hogy csak úgy lerázzák. Még csak az kéne!
Nekilódult, s eszeveszett tempóban megindult a felnőttek után. Eszelős tekintetét egy pillanatra sem vette le Miáról és Derekről...
//folyt. köv. Fészer |
~Vegre nyugalom~ Merengett a nosteny magaban, nezelodott a tetorol, ujra a messzibe, ahol olyan jo lenne Derekkel problema mentesen elni, de sajnos ezek mind csak almok. Ekkor Derek hangjara lett figyelmes Mia. A bambulasnak vege..
-Mit? - nezett hirtelen a himre, majd jobban odafigyelve egybol megerezte o is az undorito buzt. ~Megis mi a fene ez? Nemtudom mennyire nyugodt hely is ez...~ Mia kezdett ideges lenni, nem szerette ha egy nap tobb idiota is megtalalja, azonban nem volt mit tenni, itt ok a predak, meghozza eleg jok. Derekre pillantott majd bolintott es figyelt a szag iranyaba, ahol semmit sem velt latni. Nem tantoritott, tovabb figyelt, sot, egyre jobban erdekelte ez a rejtelyes, beteges dolog, amivel szembe kell nezniuk. Egyet tudott, nem fogja konnyen beadni a derekat es Derek elete fontosabb mint a sajatja, ugyhogy johet aminek jonnie kell, de persze ezen a helyen a futas nem szegyen, sot.. - ekkor meglatott egy kis rondasagot.
-Ha ilyen kolykom lenne... huhh... - nezett vegig a kolykon, mely probalt kozeledni felejuk. Mia lassan attol tartott nem er a kozelukbe egy darabba. Csak figyelte a kolyokrol hullo hus cafatokat, testreszeket, majd Derekre tekintett.
-Meg nem volt szerencsem ekkora csufsaggal... - nezett Derekre majd a futas kerdes utan egybol bolintott es egy utolso pillantast vetett a ronda kisdogre.
/folyt feszer/
|
Látta hogy Mia elgondolkodott egy pillanatra, erre el is mosolyodott egy kicsit. Persze furcsa kérdés volt, nem is lepődött meg hogy mégegyszer átgondolota magában a nőstény. Sőt örült is neki. Mikor válaszolt csak bólintott egyet, hiszen igaza volt, ő se ment volna el a kutyával ha egyedül van.
- Érzed ezt? - kérdezte fintorogva néhány másodperc múlva, ugyanis szörnyű bűz csapta meg az orrát. Fogalma sem volt mi lehetett az, az első pillanatban azt hitte, hogy visszatért az a kutya...de amikor meglátta a kis sárgás pamacsot közeledni feléjük azonnal megnyugodott. ~ Szerencsétlen kísérlet. ~ fújta ki a gőzt, ám mikor a kiscica közelebb jött újra visszamászott a gombóc a torkába. A szemei vörösek voltak, a húsa bomladozott, de...mégis mozgott. Derek már látott ilyet, ezért annyira nem lepte meg a látvány, inkább attól ugrott fel a pulzusa, hogy ez a valami mozgott...sőt egyenesen közeledett feléjük, lassú, de biztos léptekkel.
- Ez...ez...ugye nem az amire gondolok? - pillantott gyorsan a nőstényre, de azonnal vissza is kapta a tekintetét a kölyökmacskára.
~ Ezek tudnak beszélni? ~ tette fel magában a kérdést, ugyanis hangosan inkább nem mondta ki. Már majdnem megkísérelte megszólítani az idegent, de a pofájáról ítélve nem volt beszélőképes, tehát ezt az ötletet elvetette...bár ki tudja. De ez egyáltalán kit érdekel? Most éppen menekülniük kéne?
- Futás? - nézett Miára, bár még nem mozdult. Az egészhez nem igazán tudott mit szólni...az intézet állítólagos legnyugodtabb helyén mindössze egy nap alatt összefutottak egy beteg, ki tudja mennyire élő kutya féleséggel, és egy...zombi kölyökkel? Megrázta a fejét, hogy felébredjen egy kicsit, majd a nőstényre nézett. |
Egyre közelgő, lassú, ütemes léptek voltak, melyek néha-néha megszűntek. Nem lehett tudni, honnan jön, merre tart, és egyáltalán micsoda az, ami közeledik.
Nemsokára egy félig leomlott téglafal mellől felbukkant egy apró kölyökmacska.
Vörösesfehér bundája volt, szeme körül fehér foltokkal. Azonban ez a kiscica nem nyújtott túl kellemes látványt. Testét körüllengte a halálszag, tesén a hús pedig jól láthatóan rohadt - néhol már foltokban kilátszottak a csontjai. Szemei vörösen lángoltak, s folyamatosan pásztázták a tető környékét. Végül megállapodtak a két macskán.
A kis zombi széles vigyorra húzta a pofiját, bár a vigyor inkább rémisztő volt, mint bizalomgerjesztő, főleg mivel látni lehetett erősen hiányos fogazatát, s félig lebomlott szájüregét. Erősen megtépázott (és csonkított) farkával ide-oda csapkodott, majd lassan elindult a két macska felé. Elég rémisztően festett, mivel az intézet területén még nem láttak macskazombit - főleg nem egy ilyen cuki kiscicáét... Az ember megsajnálná, ha épp nem tojna be halálosan tőle.
Háborodott tekintetét mereven előre szegezte, s az se zavarta, hogy menet közben hátrahagyott egypár húscafatot, illetve egy lábujjat is... |
Derek mondatan elmosolyodott. Orult, hogy kifogott egy epp elmeju macskat, raadasul kandurt, aki igen helyes. Viszont a kandur kovetkezo kerdese kisse varatlanul erte a nostenyt. ~Hogy elmentem volna-e?~ A baj ezzel a kerdessel hogy meg Mia sem tudta ra igazan a valaszt. Talan ha nem lett volna itt a hozza oly kozel allo Derek, magat fel tudta volna aldozni ha a dog csak hazudott, de igy valoban el kellett gondolkodnia, hisz ha atveres az egesz, Derek is belehalhat. Mia altalaban megfontolt volt es minden aprosagra odafigyelt, jo donteseket szokott hozni, igy nem banja hogy nem ment a kutyaval, akirol kesobb kiderult hogy orult.
-Nem, azt hiszem akkor sem mentem volna, tul bizonytalan volt az egesz - mondta a nosteny egy kis idozes utan. Ez volt a valosag, tul kecsegteto ajanlat volt, foleg ahoz hogy igaz legyen. A kutya nem volt kiszamithato, igy jol at kellett gondolnia. |
Amit Mia mondott bizony mélyen belevésődött a kandúrba. Ha jobban belegondolt ilyet még soha nem mondott neki senki, nemhogy egy ilyan nőstény mint Mia.
- Nos...én sem tudom. - nézett a nőstény szemeibe, majd sóhajtott egyet. - Ha nem lettem volna itt, elmentél volna vele? - kérdezte csak úgy kíváncsiségból, na meg szerette volna megtudni, hogy csak miatta nem ment-e vele. Persze ha így van azt úgysem fogja a szemébe mondani, s ellent mondott, hogy egy ilyen okos nőstény belement-e volna. Dehát, egy ilyen ajánlatot mégis ötször meg kell gondolni. |
Egy jo ideig figyelte a dogot, majd mikor elment lehajtotta fejet, hisz lehet ez lett volna az egyetlen esely, amit elszalasztott Derek, miatta. Mely levegot vett es mikor a kutya leugrott Derekre pillantott, aki mar ment is meglesni mi tortent a beteg csivavaval. Mikor Mia is odament kisse sikerult ot is meglepnie a kutyanak, ugyanis sehol semmi... semmi nyom.. ~Megis mi a fene volt ez?~ Akarhogy is torte a fejet nem jott ra.. am abban mar biztos volt, jobb hogy nem kovettek.. igy meg van eselyuk talan..talan..
-Igen, enis ugy gondolom - eroltetett egy mosolyt a nosteny majd viszonozte a dorgolozest.
-Nemtudom mi lenne velem nelkuled, Derek. - mondta a nosteny komoly tekintettel. |
Mikor Mia kimondta a döntést, az lett volna a normális, ha megkönnyebbül, de ehelyett csak tovább fokozódott benne a feszültség. Lehet, hogy éppen most szalasztották el az egyetlen lehetőségüket, viszont a kandúr valójában örült, hogy inkább biztosra mentek. Ez a valami egy kicsit se volt megbízható, jobban jártak így. Ezt pedig akkor gondolta egészen komolyan, mikor a kutya leugrott a tetőről. Az éles nyüszítésbe Derek beleborzongott, de néhány másodperc múlva úgy döntött, megnézi mi lett vele. Ám meglepően, mikor lenézett a tetőről, nem volt ott semmi...se vér, se holttest, semmi. Mostmár végképp nem tudta mi volt ez amit láttak, de úgy döntött nem is akarja megtudni. Sóhajtott egyet, majd visszalépdelt a nőstényhez.
- Hát...a legjobb lesz ha ezt elfelejtjük. - motyogta maga elé, majd Miára nézett, végül pedig hozzádörgölte a fejét. Ha Mia itt van neki, már azt sem bánta, hogy itt kell meghalnia. |
~Amíg az ítéletet hozták tekintete végig a két macska között cikázott. Mikor már egyértelmű volt, hogy a tárgyalást elveszti, és a döntés, halálbüntetés, a menekülési útvonalat kezdte keresni. Vagy leugrik a tetőről, vagy a lépcsőt válassza. Az első véget vetne minden szenvedésnek... Hm... A remegés ismét alábbhagyott. Hirtelen kiugrott a biztonságot nyújtó rejtekhelyéről, -Derek mellől- és elkezdett szaladni lépcső felé. Pár szökkenés után viszont még visszafordult. Szájából nyár csöpögött, hangos morgást hallatott. A tartása és a tekintete is teljesen megváltozott. Már nem sugárzott belőle rémültség.
-Rohadjatok a pokol legmélyebb bugyraiba, miután itt letöltöttétek a kiérdemelt büntetéseteket! - Hangja ijesztően csengett, és a lehető legmélyebben, amit ő kitud adni. Nem várta meg a választ, rögvest megperdült egy ugrással, és már rohant is. Amint eltűnt a két macska látótávolságából a csendet éles nyüszítés szakította meg. Keserves és elnyújtott nyüszítés, ami a leggonoszabb állatnak is a lelkéig hatolt. Ez ugyan csak pár másodpercig tartott, sokkal többnek tűnt. A csivava nem hagyott nyomot maga után. Se végtagok, se kivájt szemgolyók, se vér...~
{Illusztráció}
 |
Mia altalaban jo allatismero volt, jol fel tudta merni a terepet. Egyertelmu volt hogy az eb beteg, igy akarmit is mond lehet a kepzelete szulemenye.
-Nem megbizhato - vagta ra a nosteny is, majd a csivavara tekintett.
-Sajnalom - nezett a szemeibe.
-De nem akarom Derek eletet is kockaztatni, majd talan ha a sajat neved is tudod - nezett megvetoen a gethes kutyara. Felt belemenni a dologba, bar meresz macska volt vilag eletebe, ez mar tul sok volt, hisz nem csak az o eletenek lenne vege, hanem Dereknek is es ezt nem kockaztathatja. Mar egyertelmu volt hogy Mia erez valamit Derek irant, csak meg nem meri kimondani. A kutya lassan mar nem is erdekelte, kiveve Derek utolso mondatai.. amin a nosteny elmosolyodott, talan kisse zavarba is jott, hisz a him rabizta az eletet, ami nem semmiseg. Miutan Derekre nezett rajott, ugy lesz a legjobb ha nem mennem a kutya utan, inkabb maguk talaljak majd meg a kiutat, ha pedig nem... marad ez a beteg hely, igaz sokkal jobb lenne kint, de nem ilyen aron. |
Bólintott Miának, hiszen nyilvánvalóan az az őrült macska tehetett erről.
A kutya ide-oda kapta a tekintetét, mintha nem egészen tudott volna kiigazodni azon amit lát. Mintha, nem egészen tudott volna kiigazodni...saját magán. A viselkedésre egyik pillanatról a másikra változott, Derek egy kicsit el is torzította a képét, amikor a csivava erőteljesebb hangnemre váltott. ~ Szerencsétlen... ~ gondolta teljesen őszintén, s közben a fejét ingatta. ~ Mental újabb állatott kergetett az őrületbe. ~ gondolta majd figyelte mint mond a kutya. Mental nevét emlegette, aztán pedig szinte kívánta, hogy helyet cseréljen Derekékkel.
Az, hogy Mia rábízta a döntést, teljesen felkavarta belülről. Ha most mennek, lehet, hogy megszabadulnak az itteni rémségektől, bár erre elég kevés esélyt látott. Ha pedig rosszul dönt...mi jöhet? A kutya elvezeti őket Mentalhoz? Ez is megfordult Derek fejében. Esetleg egy csapdát állítottak nekik? De miért pont nekik? Teljesen döntésképtelen volt. Csak akkor "ébredt fel", mikor a kutya mellé szaladt.
- M...mi történt? - nézett le a remegő állatra, aki minden ok nélkül riadtan megbújt a két macska mellett. Aztán végül a kandúrnak is leesett, hogy nyilván képzeleg, mint errefelé a legtöbben.
- Nem tudok hinni neki. - sóhajtotta, miközben félszemmel Miára nézett. Nem akart rosszul dönteni, félt attól, hogy emiatt a döntés miatt elveszítheti. Márpedig, annak ellenére, hogy csak nemrég ismerte meg, nagyon megkedvelte a nőstényt. - De neked igen. - mondta halkan a feketeségnek. Mia talán meg akarja próbálni, és ha így van, akkor ő követni fogja, s úgy döntött ezt a tudatára is adja. - Ahova te mész, oda én is. - tette hozzá, s idegességében már a bajszát mozgatta. Ha jobban belegondolt, ez egy kicsit nyálasan hangzott a részéről, de legalább teljesen őszinte volt. |
~Mint egy üldözési mániás, úgy kapkodta a fejét ide-oda, legtöbbször a háta mögé tekingetve. De a külsejét nézve meg is lehet az oka arra, hogy benne legyen egy csöppnyi paranoia. Talán csak pár másodpercet várt, talán perceket, de a csivavának ezek szinte óráknak tűntek. Hisz akármikor megtalálhatják itt... Kérlelő pillantásokat vetett a kandúrra, ám az nem szólt hozzá, ezért tekintete a nőstény macskára vándorolt. Mental, erre a szóra mintha valami elpattant volna az eb kis agyába, farkát maga alá húzta, morogni kezdett és rángani. Egy pár pillanatra a két macskát kémlelte, majd tekintetét a földre kapta, és morgása halk nyüszítésbe ment át.
-Mental, Mental, Mental... - Motyogta alig hallhatóan. Nem sokkal később, mikor a rángás abbamaradt, kölyökkutya szemekkel nézett fel a Miara.
-Miért pont ti? Miért pont... - Hangja halk volt, érződött benne a rémültség. Kis hatásszünet után folytatta amit elkezdett, ám már teljesen más hangnemben.
-Miért pont én? - Kiáltotta a felhőknek, mintha azok tudnának neki segíteni.
-Te is lehetnél a helyembe! - Nézett megrovóan Miara.
-Vagy te! - Kapta a tekintetét Derekre. Ám ebben a pillanatban eltűnt belőle minden rosszindulat, és ismét remegni kezdett. A két macska már sejthette, hogy a kutyának komoly személyiségzavara lehet.
-Kérlek menjünk már... - Suttogta, majd mikor hátra kapta a tekintetét ismét, hogy ellenőrizze a terepet, egy árny suhant fel a létrán, ami felvezet a tetőre. Ám mindez csak a képzelet szüleménye volt, és csak a csivava fejében létezett. De ezt ő, hogy is tudhatná? Ijedten futott a kandúr mellé, most már még jobban remegve.
-Kérlek... Kérlek... kérlek... - Suttogta miközben mereven bámulta egy pontot a távolban. ~
{Illusztráció}
|
~Megszokni? Innen? Hisz ez csodas lenne... ~ - merult el a nosteny gondolataiba, am a kutya kisse furcsan reagalt a kerdesekre. Nem igazan nezett a macskak szemebe, vegulis azzal a beteges szemeveivel ne is nagyon pasztazza a nostenyt. Csak allt Derek mellett meglepetten, vacilalva, sok minden atfutott az agyan. Mia minden alma az lenne ha megszokhetne innen , Derekkel egyutt, hisz vele jol megerti magat es kint biztosan minden szebb lenne mint ezen a beteg helyen. ~Nem tudja a nevet... Biztosan Mental muve~- am a gondolatait ki kellett mondania. Ekkor a kandurra tekintett, aki ugyszint donteskeptelen volt, ahogyan a nosteny is.
-Talan ez Mental muve, sot, lefogadom ! - nezett Derek szemeibe, am tekintetebol latni lehetett hogy nemtudja mi legyen a lepes. 90% hogy csapda vagy egyszeru atveres, viszont a maradek 10% igen kecsegteto volt.
-Miert pont nekunk mondod ezt el? Merre a kiut? Mond es megyunk! - probalta kijatszani a ronda kutyat. Ha a nevet nemtudja, honnan tudna merre a kiut. A kandurra tekintett.
-Derek.. donts te - nezett ra. Ha Derek ugy dont mennek, hat ha kell fejjel megy a falnak, am ha nem, azt is elfogadja. De hogyan tudnanak itt maradni azzal a tudattal hogy egyszer volt eselyuk lelepni... |
A különös lény, mintha megijedt volna a sok kérdéstől, fejét a bundájába fúrta. Pontosabban inkább csak a testéhez szorította, hiszen szőre nem igazán volt. Értetlenül nézte a kutyát, de fellélegzett, mikor néhány másodperc múlva ismét rájuk pillantott; a zagyva válaszok hallatán viszont ismét kiült arcára a csalódottság. Mikor azt mondta, nem emlékszik a nevére, Derek arra következtetett, hogy Mental elrontott egy kísérletet, így a kutyának kiestek az emlékei. De mi van, ha az őrült macska feljegyezte a kísérlet menetét, és kifejlesztett egy emlékezettörlő "kezelést"? A kandúr nyelt egyet, majd Miára nézett. Hogy kiszökni az intézetből? Persze, minden vágya, hogy eltűnjön innen Miával...de annyian próbálták már, és senkinek sem sikerült. Ha még is, utánuk mentek, s jobb esetben elkapták őket, rosszabbik esetben pedig azonnal a kísérleti asztalon végezték. Talán hinnie kellett volna a kutyának? Nem tudta kicsoda, miféle, még a saját nevét sem tudta megmondani. Az pedig, hogy egy menekülési útvonalat akart nekik megmutatni, teljesen leblokkolta Dereket. Ha most beleegyezik, akkor lehet hogy kiszabadul innen, de lehet, hogy az egész csak egy...próba...csapda, átverés. A kandúr a földet bámulta, de végül felemelte a tekintetét, és hol a nőstényt, hol a kutyát nézte. Rossz ötletnek tartotta bízni az idegenben, nem akart olyasmibe belemászni, amiből baj sülhet ki. Mindenesetre eldöntötte, hogy ha Mia menni akar, akkor ő vele megy. Amióta az intézetben van, ő az egyetlen macska akivel egyáltalán beszélgetni képes...nos, többnyire normálisan. |
~Egy darabig csak nézte a két macskát, ám mielőtt hozzászólhattak volna, szemeit lehunyta, és orrát bundájába fúrta, ahol még ép volt a teste. Kérdések bombázták, ám nem válaszolt. Füleit viszont, mint egy radar, úgy mozgatta a hang irányába, így a macskák biztosak lehettek benne, hogy nem süket. Percek telhettek talán el mire szemeit ismét kinyitotta és felegyenesedett. Csak akkor állt fel ha már teljes csend volt.
-Nem tudom... - Fordult Derek felé.
-Nem tudom ki vagyok. - Ezzel választ adott a kandúr első kérdésére. Ki az az idióta aki még a saját nevét se tudja? Valószínűleg nem erre a feleletre vártak. Ám ez rosszat is sejthetett. Talán Mentalnak sikerült kifejlesztenie egy emlékezetölő szert?
-Nincs más választás. Se nektek, se nekem. Sietnünk kell, ha veletek meglátnak titeket is elkapnak. - Az alábbi mondatokat Mianak címezte, a kérdésére.
-Ha segítetek viszonozzuk. Én megtaláltam a kiutat innen! Ez az egyetlen, de ez biztos! Teljesen biztos. Igen, teljesen az... teljesen... - Suttogta szüntelenül ezt az egy szócskát amíg félbe nem szakították. Tekintetéből sugárzott a téboly, és nem csak azért mert hiányzott a pupillája, és így elég érdekes látványt nyújtott. Olyan furcsa volt. Az ajánlata viszont kecsegtető. Amiről minden macska álmodik, hogy kijusson innen! És most itt a lehetőség. De mi van ha csapda? A döntés csak Mián és Dereken áll. ~
{Illusztráció}
|
[114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
