|
Témaindító hozzászólás
|
2012.07.09. 04:02 - |
Hogy mit keres egy fészer egy elmegyógyintézet területén? Nos jó kérdés, és, akiknek ugyancsak szúrja az oldalát (vagy az agyát és remélhetőleg nem fizikálisan :) ez a kérdés, az nyugodtan nézzen körül, a kísértetek nem tudnak harapni. ( De az a cuki cica ott igen. ) |
[67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
 - Akkor én valószínűleg természetfeletti erővel rendelkezek - nyávogta a vámpírmacskának egy biztató mosoly kíséretében - ami megnyugtató. Ha a fejemmel lenne baj, biztos fájna.
- Akárhogy is - nézett Derekre, és Miára, majd a hulla kölyökre - az a tarkaképű, aki itt volt, azt nyávogta, hogy odabent az épületben furcsa dolgok vannak. Elsősorban azt akartam felderíteni, csak jött ez a közjáték.
- Szóval, vigyázzatok egymásra, én most megyek. Ne egyétek meg egymást, ha lehet. - sóhajtotta, majd a rá jellemző rövid ugrássokkal eliramodott a épület félé, hogy aztán fájdalmasan felszisszenjen, lelassítson, és zavartan visszanézzen a csapatra, aztán egy fejcsóválás kíséretében most már óvatosabb lépésekkel eltűnjön a fűben a szemük elöl.
// Blazepelt out // |
Sértetten üldögélt a fészer mellett, és azon gondolkozott, hogy sírjon-e, vagy ne, de aztán úgy gondolta, hogy így is eléggé megalázottnak érzi magát, nem kell erre még egy lapáttal rátennie. Hirtelen szörnyen elhagyatottnak és magányosnak érezte magát. Miért van az, hogy mindenki fél tőle? Miért nem akar senki se barátkozni vele? Mielőtt azok a hangok játszani hívták a leégett folyosón, mindenki egy kis tündérnek tartotta őt, és mindenki szeretett vele játszani. Most meg, igaz, hogy egy-két testrésze pozíciót váltott, és mintha egy pöppet érdekesebb szaga lenne, de mindenki, aki meglátja, vagy fejvesztve menekül, vagy fintorog. Már épp kezdett lenyugodni, de amikor Mia megköszönte Nightmare-nek azt, hogy leteremtette Lunát, a kis zombinál elszakadt a cérna.
- Neeeeeeeeeeee! - üvöltötte, majd hasra vágta magát a földön, és kis mancsaival eltakarta szemeit. Csak a válla rázkódásából lehetett kivenni, hogy épp mit érez.
Ekkor lépteket hallott, és óvatosan kilesett foszladozó ujjai közül. A vörös doki közeledett, és épp kérdezett valamit, ami annyira megbotránkoztatta Lunát, hogy még a csuklást is abbahagyta.
- Hogy-hogy igazi macska? Talán úgy nézek ki, mint egy kutya? - kérdezte, de a következő kérdéstől még jobban megdöbbent. Még a száját is nyitva hagyta, aminek következtében az állkapcsa rémisztően recsegni kezdett. - Már hogy lennék halott?! Hahó! Élek! - mondta és az egyik mancsát (miközben még mindig hasalt) meglengette a kandúr szeme előtt. Ekkor a vámpírmacska leugrott a fáról, és egyenesen felé indult. Luna arckifejezése a halálos döbbenetből azonnal durcás-sértettre váltott, és ismét eltakarta a szemeit. Nem vagyok itt, gondolta. Azonban mikor Nightmare elkezdett hozzá beszélni, lassan levette mancsait a szemeiről, és kerek szemekkel nézett a nőstényre. A pofiján az érzelmek most lassan változtak meg; a sértettség helyét először a meglepettség vette át, majd a lelkesedés. A hozzá intézett szövegből azonban egy dolog ragadta meg igazán a figyelmét.
- Azt mondtad, gyengébb vagy nálam? - kiáltotta boldogan, és talpra szökkent. - Igazán?! - mielőtt azonban eljárta volna hírhedt örömtáncát, az utolsó pár mondaton elgondolkozott.
- Szóval, azt mondod, veled is előítéletesek a többiek? Veled se úgy viselkedik a többi macska, mint egymással? - szemei furcsán csillogtak, pofiján ferde vigyor terült szét. |
Mia és Derek mind meghálálták azt, hogy porig rombolta a kiscica játékát ám Luna még is csak kölyök. Zombi, de ettől teljesen eltekintve egy kölyök akinek vannak érzelmei. Egy felnőtt zombit biztosan nem sajnált volna meg, de Lunát igen. Mia hozzáintézett kérdésére gyorsan válaszolt.
-Valamikor, még igen régen egy Olaszországi kereskedő macskája voltam. Akkoriban még gyakoriak voltak a kalóz támadások, végigsöpörtek a falvakon és a városokon a pusztítást maguk után hagyva. Akkor a gazdám éppen nem volt otthon de én otthon maradtam, bent égtem egy házban majd a havmaiból összeállva újraéledtem vámpírként.- hadarta el, majd lemászott a fáról Luna mellé.
-Nem úgy értettem... Illetve de. De hidd el. Gyengébb vagyok nálad, de gyorsabb. Sokkal gyorsabb. Viszont az évek során megtanultam, hogy nem lehet valakit leállítani csak akkor ha elmondod neki, hogy idegesítő amit csinál. De nekem nem a figyelem a legfontosabb. Én tökéletesen megvagyok egyedül. Viszont ha barátokat és társaságot szeretnél akkor ne légy ellenséges. Lehet, hogy számodra jó szórakozás, de biztosítani kell a macskákat, hogy mi sem vagyunk rájuk veszélyesek, nem bánjtuk őket és ha erről meggyőződnek jó társaság lehetnek.- húzott egy kedvest mosolyt az arcára. Majd suttogva hozzátette. -Nagyjából hatszáz év leforgása alatt megtanultam, hogy hogyan bánjak a normális macskákkal.- mosolygott tovább majd Fénybundásra pillantott.
-Nos, azt hiszem igen.- válaszolt a kandúr kérdésére. - Igen kevesen vannak akiknek nincs valami baja az elméjével, vagy nem rendelkezik természetfeletti erőkkel.- vont vállat. |
- Sok mindent megtanultam... Régebben. - hárította el a válaszadást Mia fel sem tett kérdésére, majd óvatosan átdőzsölte a pókhálóval a lányon levő zombi harapta sebeket.
- Érdekesebb kérdés, - nézett Lunára - ez tud beszélni? Azt hittem, valami... izé.
- Tehát te egy igazi macska vagy? - óvatoskodott közelebb Lunához, Miát ott hagyva Derek gondjaira - Nem fáj hogy így... szóval minden kétséget kizárólag halott vagy?
- Tehát Nightmare kisasszony meg vámpír. Azért ennyire különös.
Zavartan leül pár lépésnyire mindenkitől:
- Ezen a helyen mindenki ilyen... furcsa? |
A nosteny kedves tekintettel figyelte Fenybundas bemutatkozasat, na meg azt is, ahogyan ot ujra bemutatja, ezen kivetelesen jot mosolygott. Figyelte, ahogyan a kandur erdeklodik a vampircicus felol, mennyire biztonsagos, hogy itt van, de ez ertheto volt, enis tartottam tole valamilyen szinten, de nem zavart a jelenlete annyira, hogy elfussak.
-Ugy tunik sok mindent tudsz - lesett Fenybundasra, amikor magyarazta a pokhalo gyogyhatasait. A vampircica egyre szimpatikusabb lett Mia szemeben, ahogyan az a zombit elzavarni probalta.
-Hogyan lettel vampir? - tekintett ra Mia erdeklo tekintettel, melyben egy csepp rosszindulat nem volt. Ugy tunt megbekelt az uj tarsal. A zombicica reakcioja kiveteles tetszett a nostenynek, mivel vegre alul maradt es nem piszkalja oket tovabb.
-Ezer hala a zombiert - nezett Nightra mosolyogva. -Nekem mar kezdett az agyamra menni... - tette hozza. |
Miára mosolygott, majd figyelte a zombicica próbálkozásait. Közben Fénybundás hirtelen eltűnt, majd visszatért valamiféle gombolyaggal. Mikor kiköpte a pókhálót kérdőn néztem rá, de hagyta, had ügyeskedjen, még ha közben bele is mászott a képébe. Csak megköszörülte a torkát, de hagyta hogy végezze a dolgát. Ha már orvosnak mondja magát, csak tud valamit. Mikor Luna elkezdett nyivákolni, azonnal a fa felé figyelt. ~ Rendesen kiakadt azon, amit mondtunk. Mondtak...szóval megbántottuk. Jaj, nehogy már éppen most lágyuljon el a szíved! Ez egy zombi. Halott. Csak valamiért feléledt... ~ győzködte magát, mert észrevette magán, hogy sajnálkozó pillantásokat vet a kiscicára. Nightmare kiosztotta neki, de kellett is hogy észhez térjen. Nehogy már előttük hulljon darabjaira, és össze vissza rágcsálja őket. Figyelte amint leül a fészernél, de nem szólt semmit. Örült hogy végre lenyugodtak az események. Megvolt a menekülés, a játék, a harc, és a végén kikerült a vesztes fél. Már ha mondhatjuk így... |
Reményei, hogy ismét ő lesz a középpontban, egy szempillantás alatt szertefoszlottak. Szembesülni kellett e kegyetlen valósággal. Amikor Fénbundás leteremtette, egy szempillantás alatt lefagyott pofijáról a vicsor. Vérvörös szemei óriásira kerekedtek ki, a vérengző arckifejezés helyét pedig a másodperc törtrésze alatt átvette a döbbenet.
- De... de... - dadogta, és hol Fénybundásra nézett, hol Nightmare-re, könyörgően, egyre elkeseredettebben. - De... - dadogta újra, majd lehuppant a hátsójára. Kész, ennyi, legyőzték, neki annyi. Most Nightmare intézett hozzá egy végtelennek tűnő prédikációt. Még mindig kikerekedett bociszemei megállapodtak a vámpírmacskán, és ott is ragadtak egészen a monológ befejezéséig. Ezek után a zombicicus még egy darabig ott ült a faágon, lemerevedve, mint egy szobor, és szívfacsaróan keserves képet vágott. Mintha kicserélték volna, a kis pattogó, harcias kölyköt, aki pankrátor-bemutatót adott, most itt ült a helyén egy hallgatag, megilletődött kismacska. Ismét Night-ra nézett, majd megszólalt halk, nyafizó hangján:
- Most ezt miért kellett? Idejössz, köbö úgy mint egy császár, rögtön mindenki veled van elfoglalva, te meg még nagyképűsködsz is? - ennél a pontnál csuklott két aprót, köhécselt egy picit, majd folytatta. - Itt mindenki tök gyáva, te meg jössz itt és kijelented hogy senki vagyok és nem kell tőlem félni és hogy felesleges "támadnom" és a többi. Lehet, hogy hú de veszéles vagy, satöbbi, de annyira nem nézel ki durván, és nem tűnsz olyan izomagynak, hogy mindenki rögtön becsináljon tőlef és... És elegem van, mindenki mindig azt hiszi, hogy én tök veszélyes vagyok, és senki sem akar játszani, vagy barátkozni, és mindig mindenki menekül, és te meg még itt sértegetsz is, hát ez nem - hiszem - el! - az utolsó három szót már szinte kiabálta, majd szipogott párat, és levonult a fáról.
- Tipikus. A szerelmespár megint turbékol, a dokicica okoskodik, te meg ott kiskirályoskodsz - tette még hozzá, majd leült a fészer sarkába, és elgondolkozott azon, hogy most mihez kezdjen. Az egója porig rombolva, és még mindig csuklik. Nagyszerű... |
Egy elégedett mosolyt lehetett lántni az arcán. Derek és Mia nem nagyon beszélt vele, ám Fénybundás rászállt a témára, hogy veszélyes-e rájuk, normális macskákra nézve. Hát, lehet, hogy az lenne, ha nagyon éhes lenne, így nem az. Egyáltalán nem az. Az évek során tökéletesen meg tudta azt gátolni, hogy a vér szagára egyből harapjon. Szerencséje van Miának, hogy éppen Nightmare jött feléjük most, mint vámpírmacska. Egy fajtársa már réges-régen támadott volna. Bár kortól, türelemtől, és akaraterőtől függ. Nightnak pedig ez mind megvolt. Szóval az elégedett mosoly miért jelent meg az arcán? Fénybundás már nem volt ellenséges vele, ezért nem csak elégedett volt, hogy milyen meggyőzően tud beszélni hanem hálás is. Nagyon kevesen vannak olyanok akik akármilyen módón is eltudnak tűrni egy ilyesmi fura macskát a közelükben. Akkor Fénybundást letudtuk bemutatkozás satöbbi-satöbbi megvolt, viszont a kis zombi cicus kiakadt Nightmare megjelenésétől.
-Drága zombi cicus, vitatkozni nem állok le veled, nem hiszem, hogy hamar felfognád amit magyarázok, valamint harcolni sem, a végkimetellel mindenki tisztában van. Ne érts félre, nem bántanálak, agresszív nem vagyok, és hiába vagy zombi, kismacska vagy. Mindenféleképpen erősebb vagyok, ha gondolkodsz nem támadsz.- vonta meg a vállát, ha a zombi cicus még is támadni készülne, mire ugrana addigra Nigth már talán három-négy ággal feljebb van a fán.
-Nem szükséges megvédeni vele szembe.- mutat Lunára miközben Fénybundás visszaért. -Ha bármit is akarna csinálni ő bánná meg, a felfogása pedig lassú.- Lunára pillant. -Nem sértés, ez tény.- visszafordul a kandúrhoz. -Szóval a lényeg, hogy nem hinném, hogy előbb eljut az agyáig az amit mondtál, mint a saját gondolata ami pedig az, ha nem megyek ő támadni fog. Ha akar hajrá, ha majd lepottyan a fáról a mai nap folyamán kb. negydszerre akkor majd rájön, hogy hülyeség volt és minden rendben lesz.- |
~ Persze, ártalmatlan, mint nyuszt a mókusokra - gondolta miközben még mindig feszülten nézte Night-ot - Talán még nálam is gyorsabb... Egy picivel. És a szemei sem túl bizalomgerjesztők. ~
~ Fééénybundás, szedd össze magad. - nyávogta le magát gondolatban - Ha ellenséges szándékai lennének, nem nyíltan jött volna ide. Derek is megtudna nyuvasztani, ha akarna, vele mégsem vagy ellenséges. Komolyan, agyadra ment Hessan ijesztgetése erről a helyről. A macskák rendesek. Attól meg, hogy valaki furcsa, vagy... egészen nem normális, nem kell berezelni. Mindenre van normális magyarázat. Legtöbbször. ~
A kandúr továbbra is gyanakvóan nézte a vámpírmacskát, éppen csak észrevehető, de fenyegetőnek szánt viccsorral, majd egy pillanat alatt megváltozott a viselkedése, leengedett, és barátságosan felnyávogott a lánynak.
- Okés leszel, igaz? Nincs megeszlekes, és széthullásos jelenet, mint a halott kölyöknél?
- Tehát, Fénybundás, erdő, orvosmacska. - hadarta a szokásos bemutatkozást, meg sem várva a paracica válaszát - Mármint ez vagyok én. Az obszidiánbundájú szépség Mia, a nagydarab srác pedig Derek. - egy pillanatra elhallgatott - Bár Mia már említette, hogy ö Mia.
- Szavad ne feled, maradj ott. Vagy gyere le. Egypillanat. Máris itt vagyok, tényleg, Nightmare-lány, furcsa szemmel - hadarta dupla sebességgel, ahogy Miára pillantott, és alig lassabban, mint a vámpírmacska, jellegzetes ugráló futásával a fészer mögé szaladt, ahonnan negyed perc múlva vissza is tért, szájában egy jókora adag összegöngyölt pókhálóval.
- Tmmedmm... - jegyezte meg a másik kandúrnak, ahogy megállt előtte. - Tmmumm..
- Pókháló. Elállítja a vérzést, és fertőtlenít. Nem megenni, rászorítani a sebre. - kezdett bele megint, miután kiköpte a göngyöleget, majd gyorsan hátrált egy lépést, mikor észrevette hogy gyakorlatilag benne áll Derek arcában.
~ Személyes távolság, személyes távolság. A többi kandúr nem lesz boldog attól, ha kérdezés nélkül túl közel mész, vagy hozzájuk érsz. Figyelj oda Fénybundás. A macskák ilyenek. ~
- Értek hozzá, ne félj - nyávogta, miközben már fordult vissza a vámpirmacskás fa felé, Night-et keresve a szemével, aztán rápillantott a hulla kölyökre, és tőle eddig nem hallott szigorú hangon rányávogott:
- Te pedig, igen te, te kölyök. Most azonnal abbahagyod a durvulást, vagy szólok az anyádnak, hogy rakjon helyre! Mit gondolsz magadról, hogy így durvulsz? Hát illik így viselkedni egy macskának? |
Fenybundas mondatara Mia elmosolyodott. Elegedett mosoly terult el a nosteny pofajan, majd az ujjoncra tekintett. ~Vampirmacska, csodas, hat ez hianyzott annyira~
-Hat akkor udv a csapatban - mosolyodott el kedvesen a nosteny.
-En Mia vagyok, egy artalmatlan, egyszeru macska - tette hozza. Nem akart goromba lenni, hisz konnyen kart tehet benne ha akar, igy jobb ovatosnak lenni. Na meg aztan eddig nem tunt o sem gorombanak, addig meg minek csipkelodni?
Luna mondata viszont mar kezdte duhiteni, mar reg nekirontott volna, ha tudna hogy elbir vele, de sajnos nem birna el. Viszont egyutt, talan..
-Kozonseg? Mindjart leesik a fel arcod "draga". Ne elottunk hulladozz mar.. - kezdte el magat nyaldosni Mia. A kissebb harapast sajnos nem erte el, igy nyalni sem tudta, viszont a mancsait tisztitgatta unalmaba.
Mikor Derek kerult a kozelebe abbahagyta a tisztitgatast es kedvesen elmosolyodott.
-Mostmar igen - nezett a kandurra.
-De a kis zombi fognyomat sajnos nem erem el.. ezert kicsit kellemetlen - mondta halkan Dereknek. Elotte nem szegyelte gyengeseget. |
Fénybundásnak részben igaza volt, annyira nem volt veszélyes a kölyök, legalábbis eddig. Viszont mégsem tetszett neki, hogy össze-vissza harapdálja őket. Mikor a hátára mászott meghempergett a földön, így levakarta magáról Lunát, és 1-2 fogdarabot is kirázott a bundájából. A kiscica pedig máris új játszótársak után nézett: felugrált Nightmarehez és a többiekhez, és felháborodottan vicsorgott rájuk. Amíg ők odafenn elvoltak, addig Derek odament Miához. - Jól vagy? - kérdezte, hiszen nyilván nem volt a legkellemesebb ez a zombitámadás. Közben odafenn a kölyök tovább küzdött, hogy ismét ő legyen a középpontban. Meg kellett hagyni, a vámpírmacska sokkal barátságosabbnak és értelmesebbnek tűnt mint a zombi, de a kandúr legszívesebben mindkettőt jó messze elkerülte volna. |
Teljesen belemerült Mia megtámadásába, így egyáltalán nem szentelt túl sok figyelmet a környezetének. Kissé zokon vette, hogy a fekete nőstény nem száll be a játékba, de annyi baj legyen! Akkor kicsit erősebbre vesszük a figurát...
Mielőtt belevethette volna magát a "véresebb" harcba, hirtelen valami elkapta, lerántotta Miáról, és bukfencezett vele párat a fűben. Luna (kétes helyen tartózkodó) pici szíve kihagyott egy dobbanást, majd az enyhe sokk hatására irtózatos tempóban kezdett dobogni. Azonban a rémület helyét pár másodperc múlva átvette a felhőtlen boldogság. Igen! Végre valaki, aki vele egy szinten mozog! Afeletti örömében, hogy Derek hajlandó "harcolni", nem is tétovázott, gyorsan lábrikán harapta a kandúrt, majd nehézkesen felmászott a hátára, és ott kezdett el "garázdálkodni". Az egyáltalán nem zavarta, hogy komolyabb kárt nem sikerült tennie Derekben, legfeljebb egy-két fog-, illetve körömdarabot hagyott hátra a kandúr bundájában.
Az viszont nem tetszett neki, hogy az a vörös szemű macsek van a középpontban helyette, és mindenki rá figyel, nem rá, a veszélyes vadmacskára. Minden olyan szépen alakult, erre bejön a képbe ez a kis senkiházi. Na de majd Luna megmutatja neki...
Szépen odasétált a fa alá, amin Vörösszem néni tartózkodott, majd felvicsorgott rá.
- Menj máshová és hagyd békén a... közönségem! Vagy bajok lesznek! - hörögte továbbra is vicsorogva, aminek az lett a következménye, hogy az állkapcsa vészesen inogni kezdett. Oda se neki, egy kis csapkodás balra, egy kis csapkodás jobbra, és máris folytatódhat az elijesztés c. műsor, aminek következő részében Luna ide-oda ugrált, és olyan fenyegetően morgott, hogy az egy falka oroszlánt is elijesztett volna (főleg ha beleszámítjuk a gyomrából fel-feltörő bugyborékoló hangot). |
-Mint mondtam Nightmare vagyok, és egy ártalmatlan vámpírmacska. - mondta Dereknek, majd a zombi leesett a fáról. ~Ügyes kölyök...~ mosolygott magában, majd vissza tekintett Derekre. -Már miért bánnám? Hagy legyen, szinte érinthetetlen vagyok számára.- vonta meg érdektelenül a vállát. De most tényleg, miért érdekelné őt a zombi, a szellemek még akár tehetnek kárt egy macskában, megszállhatják, de egy zombi. Egy zombi mit tud tenni egy vámpír ellen. Mire kettőt lép addigra Nightmare már méterekkel arréb jár. Nem túl zavaró tényező. Bár azt meg kell hagyni tényleg van egy undorító szaga, amit Night még jobban is érez, mint a többi macska. Persze, megvan mindennek az előnye és a hátránya is. Még a zombiságnak is. Végül is, vannak akik félnek tőlük, és a megeszem az agyad dumáiktól. De tényleg? A zombik vajon tényleg agyat esznek, egyáltalán szükségük van ételre? Érdekes kérdések, mindenesetre térjünk vissza a valóságba, ugyan is miután Derek is eltűnt a fáról és a kis zombival kezdett szórakozni megjelent mellette egy másik macsek. Akinek a jelenlétével eddig is tisztában volt, bár nem nagyon törődött vele.
-Nightmare vagyok, és ne aggódj, nem bántok senkit.- miért hiszi mindig mindenki azt, hogy ő is egy nagy veszély forrás? Amíg annyira nem kínozza őt az éhség, hogy a gyengébb társait is képes lenne lecsapolni addig nincsen semmi baj. Annyira meg ő sem erős, és nem is hülye, hogy neki menjen egy nála erősebb macskának, mert ő most enni fog. És meg kell hagyni, tényleg sokan erősebbek nála. Nagy termetű macska, és alapból biztosan erős lenne, de a vámpírok gyengék így nem nagyon támad rá senkire. |
- Én hallgatnák rá - jegyezte meg Fénybundás Lunának, ahogy óvatosan lemászva a párocskához trappolt - mármint Miára. Kivéve persze, ha az a célod, hogy Derek becsavarjon levelekbe, és megegyen reggelire. Vagy ebédre.
- A kölyökhulla nem túl veszélyes. - jegyezte meg Derekre nézve, majd egy visszafogott szusszanással az oldalára dőlt.
- Csak egy pillanat. Azt hiszem, ez a ugrás hülyeség volt. - nyávogta csöndesen, majd elhallgatva felnézett Nightmare-re.
A következő pillanatban újból talpra ugrott, egy fájdalmas fintor kíséretében, és bizalmatlanul bámult a vörös szemű lányra.
- Te ki vagy, és mit akarsz? - nyávogta idegesen fel a fára, enyhén felborzolt bundával, egyértelművé téve, hogy a gyors mozgású, apró cicát komolyabb fenyegetésnek látja, mint a hulla kölyköt, akiből eközben lehet, Derek mar hamburgert is csinált. |
A nostenynek tetszett hogy Fenybundas ilyen bator, de valahogy Derek volt a celpont, hogy neki ne essen baja ugyhogy ra kellett koncentralni, hisz Derek nelkul..Epp megszolalni keszult a nosteny mikor egy ujabb macska jott be a kepbe. ~Csodas, megis mi johet meg?!~ Bar jobb ha nemtudom..~ Furcsa voros tekintete nem igazan vonzotta Miat, na meg nosteny volt.. legalabb a kandurok nem unatkoznak majd, vagy talan pont ezert lessz Mia a celpont.
-Udv - merte vegig a nostenyt. Mia nem volt ellenseges, hisz azt ki kell erdemelni. De a " zavarok?" kerdesre nem felelt... talan azert mert zavarta, de ha artalmatlan akkor nem, viszont sosem lehet tudni. Mia figyelmet lekototte az uj voros tekintetu macska, kirol semmit nem tudni, majd hirtelen egy harapast erzett, erre fujni kezdett es mikor epp lerazni akarta valahogy magarol a kis dogot, Derek mar megtette. Kedves tekintettel nezett Derekre, aki jelenleg a mindene volt. Vegul kozel lepett a zombihoz es a "finom" kis karmaival ahogy tudta felpofozta. Persze ezzel nehany darab hus karba veszett, de neki az sem gond ha a szeme ennyire erdekli.
-Takarodj! - mordult a zombi kolyokre. Mianak kezdett elege lenni, viszont ekkor fajlalni kezdte a harapast, de nem mutatta ki fajdalmat, ezt sosem szerette. |
A kiscica egyre közelebb jött, végül pedig már csak egy kicsi kellett volna, s az ágon termett volna. Derek lekevert neki egy kisebb pofont, mire az egy kicsit lejjebb csúszott, de aztán újra próbálkozott. Amíg lefelé nézett a zombimacskára, elhúzta a száját, bár ezt nyilván nem látták a többiek. Mia tényleg szép nőstény volt, de szúrta a fülét, hogy mások is bókolgatnak neki, méghozzá a jelenlétében.
- Nem lesz baj. - mondta a nősténynek, majd megfordult, ugyanis a kölyök túl közel került hozzájuk. Derek ismét lekevert neki néhány pofont, majd a másik kandúr felajánlotta, hogy eltereli a figyelmét. Derek Fénybundásra nézett, majd nézte ahogy felugrál az ágakon és eltereli a zombi figyelmét. Eközben Mia leugrott a földre, mire Derek lenézett, hogy szerencsésen földet ért-e, s hogy a bomladozó kis húsdarab nem-e választotta inkább őt célpontnak. De nem, úgy tűnt Fénybundás elterelő hadművelete bevált, bár az akció során leesett Derek mellé, és néhány kisebb sérülésre is szert tett. Egy ideig nézte a kandúrt és a magasban lévő kismacskát, ám a következő percben egy hangot hallott a háta mögül. Mikor megfordult egy pillanatra kitágultak a szemei, ugyanis a másik nőstény...elég érdekesen nézett ki. Mármint a szemei...vörösen izzottak. - Te...te... - pislogott egy párat - Ki...mi vagy te? - nézett a nőstényre, ám alig hogy az válaszolt - már ha válaszolt - hirtelen lezuhant mellette valami. - Ha nem bánod hogy van itt egy zombi... - mondta gyorsan a nősténynek egy sóhajtás közepette, miközben odakapta a tekintetét a zombira. Hamar talpra állt, majd...majd visszahelyezte a kiesett szemgolyóját, végül pedig rávetette magát Miára. Jól látta?! Igen, tényleg meg akarta enni a nőstényt. - Maradj nyugdton! - kiáltotta le, s remélhetőleg a nőstény meghallotta és hallgat is rá. Ezután Derek nem gondolkodott sokat, leugrott, s remélhetőleg sikerült becéloznia a nőstényt és a zombit. A kiscicát lerántotta Miáról és bukfenceztek egy párat, majd a kandúr felállt és megrázta magát. Ezután tekintetével a hullát kereste, majd miután sikerült beazonosítania vetett egy gyors pillantást Miára, hogy megnézze, jól van-e. |
Nagy nehezen küzdötte magát felfele, nem törődve azzal, hogy a testén tátongó lyukakból időnként lepottyant a földre egy-egy "meglepetés". Vörösen csillogó, eszelős tekintetét a macskákra szegezte, s lassan, nehézkesen egyre felljebb és felljebb mászott. Ki gondolta volna, hogy ilyen nehéz egy zombi élete? Már majdnem ott volt, mikor a fekete nőstény leugrott a fáról. Mi a?... Hát ennek meg mi baja? Luna értetlenül pislogott lefele, közben úgy ölelte át a fatörzset, mintha az élete múlna rajta.
Ekkor meghallotta a varázszót. "Játszani". Felkapta a fejét és szemei azonnal a vörös bundás kandúron ragadtak. Elővillantotta a foghíjas vigyorát, és erőtlen kacagás tört ki belőle.
- Játszani - ismételte meg bárgyú hangon, majd ezúttal sokkal fürgébben (már amennyire egy zombi fürge tud lenni) mászott felfele a fán. Egy pillantásra se méltatta Dereket, ahogy elhaladt mellette, de amikor elhaladt Nightmare mellett, egy pillanatra ledermedt, és azon gondolkozott, hogy most egy másik zombit lát, vagy Nightmarenek szimplán ki van lyukasztva a szeme. Ám nem sokáig foglalkozott vele, minden figyelmét lekötötte Fénybundás.
- Minjárt elkaplak! - hörögte lelkesen, csillogó szemekkel, közben a szája széjén valami habzó trutymó folyt le, de oda se neki, csak tovább, tovább. Mindjárt meglesz...
Viszont a vörös kandúr hirtelen átugrott a másik fára. Luna körülbelül olyan képet vágott, mint akitől most vették el a kedvenc játékát. Pár percig így maradt, szorosan átölelve a fát, bárgyú tekintettel a semmibe meredve, majd mikor az (erősen hiányos) agyának sikerült feldolgoznia az információt, hirtelen felkiáltott:
- Akkor is elkaplak!! - majd nekikészült a gigantikus ugrásnak. És három... kettő... Ugrás!
PLACCS. A kiscica elrugaszkodott, ugrott, de alig rúgta el magát a fától, máris a földön találta magát, alig fél méterre Miától. Amikor földet ért, az nagyjából úgy nézett ki, mint amikor egy gumilabda vágódik a földnek, először kilapul, aztán visszaölti az eredeti formáját. Mikor felemelte a fejét, az egyik szemgolyója kipottyant az üregéből, de oda se neki, egy mancsmozdulat, egy kis nyomkodás, és mintha meg sem történt volna. Bosszúsan nézett körül, keresve Fénybundást, de abban a pillanatban, ahogy megpillantotta a nőstényt, elfelejtette a vöröskét.
- Hohó! Akkor megeszlek téged! - kiáltotta (vagyis hörögte) lelkesen, a következő lépésben pedig egyenesen rávetette magát Miára, vagyis a hátára, s harapdálni kezdte. Igaz, inkább játék volt, mint igazi támadás, de kívülről nagyon is brutálisan nézett ki. |
A messziségben egy vörös szempár tűnt fel, természetesen az istenért sem szeretné megzavarni a fészernél történő társalgást, de még is idesodorta őt valami. Nem, nem ételt keresett, még a tegnapi nap folyamán szinte teljesen jól lakott, ha most vért érezne biztos, hogy nem hagyná őt hidegen, de mindenképpen megpróbálná megakadályozni, hogy harapjon. Pontosan tudja, hogy nem szép dolog de muszáj ennie neki is. Még is csak... hát igen, valamilyen formában ő is élő. Meg, neki még szerencséje is van, mivel szerencséjére ő nagy bundával van megáldva ezért nem látszik a bőre, mert akkor biztos, hogy hullának látszana.
Mindegy, térjünk vissza a fészerhez. Szóval már messziről látszottak a világító szempárok, bár amikor közelebb ért rájött, hogy nem ő itt az egyetlen természett feletti lény, szóval, egy zombi... Ez így kezd érdekes lenni. Természetesen róla is lehetne gondolni, hogy zombi, de ezt gyorsan megcáfolta, ugyan is még kb. 10 méterre volt attól a fától, ahol a macskák voltak, de Nightmare szinte egy pillanat alatt a fán termett, egy másik ágon.
Fénybundás pár ággal alatta, Mia és Derek majdnem ugyan azon a szinten, és a kis zombi pedig valahol teljesen máshol. Night nem figyelte, hogy merre van, amúgy is veszélytelen rá nézve egy zombi, ezek mellett kölyök is, Luna nem tudná Nightot bántani, Night pedig nem szeretné bántani.
Vörös szemeit a párocska felé emelte. -Üdvözletem- emelte az egyik mancsát a melkasa elé. -Nightmare vagyok.- mondta, majd várta a reakciót. Nem tudhatja, hogy ki mit gondol majd róla, rengeteg olyan macskával találkozott aki félt tőle, így meg sem lepődne ha ez most is így lenne.
-Remélem nem zavarok.- mosolygott. |
- Ugyan, szépséges - egy pillantást vetett Derekre, majd mint aki most kapcsol, megrázta a fejét, és egy szinte hangtalan "bocsánat." szusszanás után folytatta - kedves Mia, és Derek, egyáltalán nem bántam meg. Ha csak egyetlen van belőle, nem okozhat gondot.
- Ezt a… szerencsétlent bízzátok rám. - kacsintott a párosra, majd lenyávogott Lunának:
- Dehogynem. Gyere játszunk. Kapj el.
Szinte nyestszerű fürgeséggel feljebb szaladt a fán, bevárva, hogy a lassú zombie utolérje, majd mikor eléggé közel került, egyetlen iramodással visszaugrott arra a fára, ahonnan az előbb érkezett, látszólagos nemtörődömséggel.
Aminek persze meg is lett az eredménye, mert nekicsapódva egy ágnak, elvétette az ugrást, és fájdalmas puffanással érkezett az egyik alsóbb ágra - de legalább a kiszemelt fára.
Kissé ködös tekintettel letörölte a vért a szája sarkából, aztán szédelegve, de vidám hangon odanyávogott a halott kölyöknek:
- Onnan nehezen kapsz el. Gyere csak. |
A kandur bokjaira Mia nem igazan reagalt, hisz megiscsak ott volt Derek. Kulonben meg neki se tetszene ha egy nosteny Derekkel kezdene ki elottem. En valoszinuleg eddig se birtam. ~Bar lehet ot nem is zavarja?!~
-Fenybundas, talan megbantad a csatlakozast ? - mosolyogtam a kandurra. Kicsit pechesnek tartottam szegenyt, hisz epp hogy csatlakozott maris menekulore kellett vegye a dolgot. Par percig a nosteny biztonsagba erezte magat bar ezen az erdos orvososdin meg nagyon jarkalt az agya, hisz ez a mondat igazan megfogta Miat. Miaz hogy orvos? es Miaz hogy az erdoben?! vagy o ertette felre? Mar varta hogy feltehesse a nagy kerdest az uj kandurnak. Mikor Fenybundas ujabb kerdest rakott fel, Derek szinte azonnal megvalaszolta, amin Mia kisse elmosolyodott majd Derekre pillantott csillogo szemeivel. ~Talan megis feltekeny?~ Ekkor meglatta hogy a kis husdarab epp felejuk tart, felfele a fan.
-Na es most? - nezett a tobbiekre. Nem igazan akart vacsi lenni.
-Valahogy le lehet gyozni ezt a szornyeteget? - tekintett a ket kandurra, majd leugrott a foldre, mikor a zombicica mar tul kozel volt.
-Merre menekuljunk? Megse lehet gyorsabb nallunk, ha elfutunk valahova valoszinuleg nem tud kovetni minket ... - vetette fel az otletet a ket kandurnak, majd a dogre nezett. |
[67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Akkor én valószínűleg természetfeletti erővel rendelkezek - nyávogta a vámpírmacskának egy biztató mosoly kíséretében - ami megnyugtató. Ha a fejemmel lenne baj, biztos fájna.
