|
Témaindító hozzászólás
|
2012.07.09. 04:10 - |
A cellák, avagy a hajdani betegek nyugodt és békés szobáik. Totálisan biztonságos, hiszen egy szellem se kísért erre, mint a képen látható. A végetnemérő folyosón a számtalan szobába nézve széttört berendezést, vérfoltokat és olykor betört ablakokat lehet felfedezni. Bomlásnak indult hullákat már ritkábban. |
[69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
 Percekig csak ült egy helyben, némán, és fülelt. Biztos volt benne, hogy Gordon meghallotta őt, még is kételyek lepték el. Nem azért, hogy talán nem találja meg új barátját. Attól félt, hogy a nagy csöndben egy szellem hangját hallja majd meg, aki kiakarja szívni a lelkét. A gondolattól is megborzongott. Úgy döntött, hogy inkább összeszedi minden bátorságát, és zajongva tovább indul, hogy ez ne következzen be. Ám mikor vett egy 360fokos fordulatot füleit egy kísérteties hang csapta meg. Megdermedve állt szemeit összeszorítva. Szíve a torkában dobogott, miközben suttogva imádkozott a macskaistenhez.
-Csak ne szellem legyen, csak ne az, csak ne.... - Ekkor valaki a nevén szólította. Halk elnyújtott nyávogást hallatott, majd várta a végzetét. Ehelyett viszont csak egy hatalmas széllökést kapott, ami majdnem felborította. Szemei kipattantak, zavarodottan nézett körbe, és ekkor jött csak rá, hogy a félelmetes kísértete Gordon volt. Megkönnyebbülten és boldogan ugrálta körbe az oroszlánt, figyelmen kívül hagyva azt, hogy ő közben valószínűleg a sajgó fejével foglalkozik, vagy, hogy kárt tett az intézet falában. Bár ez nem valószínű... |
 Eutim a hirtelen kifejtett erőtől teljesen kikészült. Eldőlt a piszkos földön és onnan nézte a folyosó végét, hogy mikor bukkannak fel barátai. Mondani se kell, hogy se a kiáltozásból, se a falkongásból nem hallott semmit, ám a rengést inkább érezte. Fel is pattant, hogy körbenézzen és megfigyelje, mi történik. Mikor konstatálta, hogy nem lát semmi élőlényt, akkor kezdett pánikba esni.
~ Gonosz szellemek! Rossz lelkek, akik romba akarják dönteni az épületet! Nem hagyhatom! ~ forogtak az agykerekei, hogy mit is tehetne, hogy megállítsa az apokalipszist. Szóljon Mentalnak vagy állítsa meg egyedül a közelgő katasztrófát?
És ami a legfontosabb... mi van, ha a szellemek megszállták Gordon és Gerzson testét?! Meg kell találnia őket, hogy kiűzze belőlük a rossz lelkeket, mielőtt még túl késő lenne... |
 A nagy odafigyelésben már éppen kezdett megzápulni az agya, amikor a saját nevét hallotta felzendülni a folyosó egyik szegletéből. Először azt hitte, hogy valami kísértet, de rájött, hogy újdonsült fia szólongatja.
- Merre vagy?? - kiáltotta vissza, eléggé kétségbeesetetten. Úgy érezte magát, mintha valami lakatlan szigeten volna, és eléggé kezdett szédülni is. A pánik első jelei.
- Monty!! - kiáltotta még egyszer, türelmetlenebbül. Ekkor hirtelen megállt, tekintete összeszűkült és megvizsgálta a környezetét, lassan és behatóan. Látta, hogy valami megmoccan egy árnyékkal eltakart zugban.
- Jaaahahahaj! - felugrott és rohanni kezdett, olyan gyorsan, amilyen gyorsan még egyetlen macska sem, soha a világon. Azt se tudta merre, csak futott, amerre talált utat. Elszaladt Monty mellett is, majd Monty után egyenesen a falba, ami feje nyomán kissé megrepedezett... |
Milyen ironikus, hogy Monty az életéért menekül az intézetbe... A legtöbben örülnek ha kijutnak onnan, és annak még jobban örülnének, ha örökre megszabadulhatnának. A kölyök viszont nem ezek közé tartozik. Neki teljes meggyőződése arról, hogy a gyogyiba vannak a legnagyobb biztonságban. Hisz mindenki tudja, hogy kint dúl a háború... Meglepődött, hogy a korához képest Eutim milyen gyors. Hisz mennyi lehet, úgy száz, kétszáz éves? És még se tudja leelőzni. Mikor versenytársa visszanézett rá Monty csak bosszúsan nézett, majd hátra pillantott, hogy ellenőrizze Gordon követi-e őket. Nagy megdöbbenésére nyoma se volt az oroszlánnak. Nem törődve azzal, hogy elveszíti a versenyt hirtelen lefékezett. Túl hirtelen! A mellső lábai már megálltak, de a hátsók még mentek volna, aminek az lett a következménye, hogy bukfencezett előre párat. Ez viszont nem tántorította meg attól, hogy visszainduljon megkeresni az új... apját? Milyen csodálatos érzés ez, hogy végre van valaki akihez tartozik, és akire számíthat. Tehát elindult vissza, megszédülve, párszor neki is ment a falnak, de hamar visszanyerte az egyensúlyát és futni kezdett.
-Gordoooon! - Nyavíkolt hangosan, mint egy kiscica aki az anyukájáért sír. Egy hosszú folyosón megállt és hangosan szólongatni kezdte az oroszlánt, míg választ nem kap. Ha pedig ez nem történik meg tovább indul. |
Annyira rohant előre, hogy nem is figyelt arra, hogy mögötte Monty lohol, csak mikor egyszer hátrafordult, akkor konstatálta, hogy a másik is követi, és kicsit sem boldog amiatt, hogy az idős macska megelőzte, és hagyján, utol se tudja érni!
A kandúr normális körülmények között egy széles és őszinte vigyorral ajándékozta volna meg társát, de ezúttal nem volt rá képes, csak egy halovány mosoly villant fel az arcán, de szemében nem volt látható az a csillogás, ami általában. Nem nyugodott addig, míg teljesen be nem ért az intézet belsejébe, nem szívhatta magába azt a dohos levegőt és nem győződhetett meg arról, hogy zárt térben van és nem eshet semmi baja, mert a szellemei és Mental (természetesen) megvédi.Tehát addig rohant a kandúr, míg fel nem ért a cellákhoz nagylihegve. Körbenézett és ekkor vette észre, hogy mindkét macskát elhagyta. De, gondolta, biztos Monty az apját kísérgeti, aki testalkatából gondolva nem szállítja olyan könnyen pehelysúlyú testét. Így Eutim nem tehetett mást lepihent a földre, hogy megvárja társait. |
Mikor látta elrohanni két társát kétségbeesetten vette fel ő is a nyúlcipőt, félve, hogy eltéved befelé menet. A félelme nem volt alaptalan, ugyanis nyomát vesztette a két kandúrnak. Próbált szagok alapján odajutni, bár nem ez volt az erőssége.
- Hahó... - motyogta halkan és tágra nyílt szemekkel. Majd ez a kétségbeesés hamar átment mély morcosságba és sértettségbe.
~ Nincs is szükségem rájuk, odatalálok egyedül is. ~ makacskodott és elindult lassan, előre.
Eddigi tapasztalatai szerint minden moccanásra figyelnie kell. Így hát ezt is tette, közben kereste barátainak szagát. |
Csak figyelte ahogy elbambul a kan, kozben pedig elmosolyodott.
-Nos, fogalmam sincs milyen nyugis hely van amely nem lenne tele olyan remenyel teli macsekokkal mint mi vagyunk... - nezett a kanra mosolyogva.
-A teto elegge megnyugtato hely - felelte.
/foly kov./ |
A nőstény kijelentésén elmosolyodott. Ha jobban belegondolt jól teszi, mert mást nem igen tud kezdeni, ez az intézet tele van veszélyekkel.
Egy kicsit elbambult a nőstényen, de hamar megrázta a fejét és válaszolt.
- Hmm...nos...amerre te. - gondolkodott el egy pillanatra - Én még nem ismerem annyira ezt a helyet. - tette hozzá miközben Mia után sétált, majd körülnézett odakinn. Sehol senki és semmi, tehát nyugodtan kimehetnek. Derek a falhoz sétált és kedvesen Miára nézett.
- Szóval...tudsz valami szellem és vérmentes helyet?
/Folyt. köv.../ |
-Szeretem a veszelyeket - jegyezte meg mosolyogva.
-Na de menjunk valamerre, kezd uncsi lenni ez a lepukkant szoba - nezett a kanra majd leugrott az agyrol es kecses leptekkel haladt az ajto fele, mikor megfordult kifele biccentve. ~Tetszett a kandurka, de egy ilyen helyen milyen mar a "Szerelem" ? beteges...~
-Merre szeretnel menni? - kerdezte kedvesen a kandurtol. |
Elmosolyodott a nőstény válaszán, majd a földön heverő rugóra pillantott.
- Azthiszem nekem is meg kell még szoknom az ilyesmit. - mondta, s egyúttal elhatározta, hogy ezentúl mindig mindenre fel lesz készülve, elvégre egy ilyen helyen ez a legjobb orvosság a szívinfarktus megelőzésére.
- A kíváncsisiság elég veszélyes egy ilyen helyen - jegyezte meg - De így legalább összefutottunk. - mosolyodott el. |
A nosteny elmosolyodott a kerdesen.
- Hat, kitudja.. az itt rejtozkodo szellemek biztosan. - valaszolta, persze elviccelte a dolgot, hisz nemsok macsekot ismer meg. Nem volt sok alkalma ismerkedni, ezert is orul annyira Derek tarsasaganak.
-Bevallom neha meg mindig kitor a frasz es felall a hatamon a szor ha furcsa hangot hallok - intett a fejevel a rugora, mely kipattant. -Az se nyugtatott meg, de megis erdekelt milyen hang is ez es csak remenykedni tudtam, hogy nem szellem lessz, vagy akarmilyen mas hulye dolog. - nezett a kanra. |
- A Mia is szép. - jegyezte meg mosolyogva - Illik rád.
- Valóban az....lenne. - hangsúlyozta ki keserűn a szót, majd az ablakról a nőstényre esett a tekintete. Kicsit váratlanul jött neki ez az "ölelés", de egyben jól is esett neki, ugyanis mióta kettészakadt a volt családja nem igen volt része bármilyen kedvességre utaló dologban. - A többiek is ilyen szépek is kedvesek mint te? - kérdezte a nősténytől. |
Mikor Derek Mia szemeibe nezett, a nosteny masfele tekintett, majd ujra ra de immar nem a szemeibe, csak a pofajat figyelte.
-Derek - ismetelte a kandur utan.
-Szep nev - jegyezte meg, majd az ablak fele biccentett.
- Es meg az milyen szep lenne mi? - nezett kifele a torott ablakon majd a kanhoz kezdett kozeledni, fejevel hozzasimult, majd megjegyezte: - Enis orulok.- |
- Értem... - mondta lassan, majd a nőstény szemeibe nézett. ~ Végülis nem nagy csoda, Mental nyilván elintézi hogy ne tudjunk róla semmit. ~
- Derek. - biccentette, majd leült a nősténnyel szemben. - Nos, ahogy látom te is teljesen ok nélkül vagy itt. - jegyezte meg. - Tudod, örülök hogy veled futottam össze, nem valami féleszűvel. - mondta kedvesen, persze tudta hogy kevés ilyen van errefelé, de legalább már ismer egy normális élőlényt. |
-Dehogy, semmi baj - nezett ra a nosteny megertoen, hisz valoszinuleg itt bent mindenkinek ez a fajdalmas pontja, a dolog amirol nem szivesen beszel. Kicsit megnyugtatta a nostenyt a kan kozelsege, bar nemtudni miert, eddig senki nem erdekelte.
- Nem sokat lehet kideriteni - valaszolt a kan kerdesere, mikozben ujra a szemeibe nezett.
-Mia vagyok - mutatkozott be. - Na es te? - kerdezte kedves hangon. ~Meg szerencse hogy emlekszek a nevemre, ebbe a dilihazba az se lenne csoda ha azt se tudnam mi es ki vagyok..~ |
Úgy tűnt elsőre sikerült beletalálnia a nőstény fájdalmas pontjába. ~ Gratulálok Derek. ~ sóhajtotta magában, majd néhány lépéssel közelebb ment hozzá.
- Sajnálom... - nézett rá bocsánatkérőn - De senki sem önszántából került ide. - mondta bíztatón, bár tudta, hogy ezzel nem igazán lehet vigasztalni másokat. - Igen, ez már az én fejemben is megfordult... - valóban jobban járnak ha nem próbálkoznak szökési kísérletekkel, hiszen Mental mancsa bármeddig elér.
- És tudsz valamit az itteni vezetőségről? - kérdezte érdeklődve, hiszen nagyjából tudni szerette volna mire számítson. Ő ugyanis csak a nevét tudta, meg azt hogy aki épelméjú, az legszívesebben megszabadulna tőle, de itt el is fogytak az információi.
- Egyébként, megtudhatom hogy hívnak? - kérdezte kedvesen. |
~Vegre egy baratsagos kandurcica~ Merte vegig alaposan a kandurt, mikozben a szemeibe nezett es csendben figyelte. Elegge ijjedosnek tunt, ami ezen a helyen jo nagy hatrany.
- Eletfogytig? - kerdezte a kanra nezve, majd elfordult. -Tudod, nem igazan szeretek errol beszelni, mivel nem a legszebb pillanatai eletemnek az idekerulesem. De minden esetre, eleg reg.
-Ha sikerulne is kiszoknunk, gondolj bele... par napba telne, mig ujra visszahoznanak minket, raadasul duhosen! - magyarazta unottan a kannak, de inkabb szomoruan mint unottan, hisz mar tudta a "jarast". Ekozben kinezett azon a torott ablakon. Szivesen lenne odakint, egy biztonsagos helyen, vagy egy szereto csaladnal, nem mint annal a senkihazinal, aki idehozta. - morgolodott magaban, majd ujra a kanra nezett.
-Na es te miota? - kerdezte a nosteny erdeklodo tekintettel miutan kiverte a fejebol a kergeto almokat.
|
Unottan elfeküdt a poros matracon, s közben a további életén gondolkodott. Itt, a sárgaházban semmilyen jövő nincs előtte, vagy megőrül, vagy a kísérleti asztalon végzi. Azt pontosan tudta, hogy a hatalmas kerítés miatt, na meg az őrök miatt lehetetlen kijutni innen.
A következő dolog, melyre feleszmélt, egy bizonyos "hahó" volt, amely méghozzá egy szépen csengő hangtól érkezett. Derek az ajtóra pillantott. Hirtelen azt hitte már itt kísértetek járnak, - ami végülis könnyedén lehetséges a hely minőségét tekintve - persze mikor meglátta a fekete nőstényt az ajtóban, azonnal megnyugodott. A csillogó zöld szemek hamar feltűntek neki, de gyorsan pislogott párat és válaszolt is.
- Csak gondoltam körülnézek a börtönben, ahol valószínűleg életfogytiglanra vagyunk ítélve...ártatlanul. - mondta kissé komikusan, majd megköszörülte a torkát és leugrott az ágyról.
- Mondd, te régóta vagy ebben az....intézetben? - kérdezte, remélve hogy a nőstény tud valamit, elvégre jobban jár ha hamar megismerkedik a hellyel. |
Nyugodt leptekkel haladt a folyoson. Elmelkedett, visszaemlekezett milyen is volt a kolyokkor, majd hirtelen megrazta a fejet. ~A multban csak fajdalmat talalsz~ Nyugtatta magat, de a hulye is tudta hogy az akkori idok sokkal szebbek voltak, mint ez a dilihaz. Ekkor egy hangot hallot. ~Mi a fene?!~ nezett az egyik ajto fele. -Haho! - kezdett el fulelni a nosteny a varatlan, kisse ijeszto hang utan, de semmi reakcio. Vacilalni kezdett, ugyanis tul kivancsi volt ahoz, hogy ne deritse ki mivolt ez a hang, viszont egyedul rizikos.. hisz itt sose lehet tudni. Halk, kecses mozdulatokkal indult a hang iranyaban, majd megallt az ajto mogott. ~Kandur~ Vigyorgott a nosteny, mikor megerezte a kandur szagat, majd besetalt a szobaba. Korulnezett gyonyoru szemeivel, majd a kandurra tekintett. - Mit kuksolsz itt? - kerdezte kedves tekintettel a nosteny. |
~ Mi a... ~ a kandúr fancsali képpel bámulta a lába előtt heverő koponyát és néhány csontot. Sokat hallott erről a helyről, de nem gondolta volna hogy egyszer ő maga fogja megtapasztalni a saját szemével az itteni körülményeket. A csonokat kikerülve óvatosan benézett az egyik nyitott ajtó mögé, s miután biztonságosnak tudta a helyet azonnal be is ügetett a szobába. Vérfoltok, por és kosz mindenütt...ha jobban belegondol ez a hely egy luxuslakosztály a volt gazdája házához képest. Persze ott nem voltak szellemek és agyilag nem százas élőlények, tehát ilyen szempontból a volt otthona biztonságosabbnak bizonyult.
Kirázta a hideg, mikor belegondolt a bomlás és használat alatt lévő hullákba, s halkan felmordult a tényen, hogy hátralévő életét valószínűleg itt kell töltenie. De ha már úgy is itt fog meghalni legalább már megkapta a bemelegítőt az itteni életőből...
Sóhajtott egyet majd felugrott az ágyra, ám mikor abból kipattant egy rugó Derek ugrott egy szaltót, és tág szemekkel bámult a levegőben repülő rugóra. Ijedtsége persze hamar alább hagyott, így immár nyugodtan leült a matracra. |
[69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Percekig csak ült egy helyben, némán, és fülelt. Biztos volt benne, hogy Gordon meghallotta őt, még is kételyek lepték el. Nem azért, hogy talán nem találja meg új barátját. Attól félt, hogy a nagy csöndben egy szellem hangját hallja majd meg, aki kiakarja szívni a lelkét. A gondolattól is megborzongott. Úgy döntött, hogy inkább összeszedi minden bátorságát, és zajongva tovább indul, hogy ez ne következzen be. Ám mikor vett egy 360fokos fordulatot füleit egy kísérteties hang csapta meg. Megdermedve állt szemeit összeszorítva. Szíve a torkában dobogott, miközben suttogva imádkozott a macskaistenhez.
Eutim a hirtelen kifejtett erőtől teljesen kikészült. Eldőlt a piszkos földön és onnan nézte a folyosó végét, hogy mikor bukkannak fel barátai. Mondani se kell, hogy se a kiáltozásból, se a falkongásból nem hallott semmit, ám a rengést inkább érezte. Fel is pattant, hogy körbenézzen és megfigyelje, mi történik. Mikor konstatálta, hogy nem lát semmi élőlényt, akkor kezdett pánikba esni.
A nagy odafigyelésben már éppen kezdett megzápulni az agya, amikor a saját nevét hallotta felzendülni a folyosó egyik szegletéből. Először azt hitte, hogy valami kísértet, de rájött, hogy újdonsült fia szólongatja.
