|
Témaindító hozzászólás
|
2012.07.13. 23:02 - |
A leégett folyosó, ahonnan az egész kalamajka kezdődött. A hely, ahol Mental kis híján otthagyta a fogát, s a hely, ahol napjainkban egy itt ragadt lélek kísért, s bosszús azért, ami vele történt. Ez a hely, egy piromániás szellem történetét meséli el, aki szerencsétlenül meghalt a tűzben és elég zabos miatta, tehát jobb nem zavarni. |
[37-18] [17-1]
*KM*
Scott szinte halálra rémült a szellem látványától, ami csak éltette őt. Gloryval viszont nem tudott mit kezdeni. Voltak már hozzá hasonló eszementek, akiknek kimondottan tetszett amit látnak, hisz a legendás szellem, aki a folyosókat járja, nem mindennapos látvány! De ha bárkinek elmondanák a kalandos történetüket, -már ha túlélik a találkozást - biztosan őrültnek nézik őket. Kivéve ha a társuk ugyan olyan dilis, mint saját maguk. Mikor a nőstény elkezdett közeledni feléje, az alak olyan gyorsan eltűnt mintha megijedt volna. De ez nem így volt. Amint megszűnt létezni a két macska szemeinek, erős széllökést érezhettek, ami egyenesen őket célozta meg. Nem volt olyan erős, hogy felboruljanak, de ahhoz képest, hogy az udvaron az idő csendes volt, furcsa, hogy a házban ilyen... Kísérteties! Jobb szó nincs is rá. Talán szeles? De az meg olyan idiótán hangzik... Na mindegy, a lényegre is térnék. (Magyarázat: Megzavartak reag írás közben)
A macskák háta mögött újabb kopogás hallatszott, majd egy halk morgás. Amint a hátuk mögé tekintettek megláthatták újra az alakot. Sokkal messzebb volt, de mintha egyre nagyobb lenne? Mintha hallaná Scott gondolatait, egyre csak közeledett, és közeledett. Nem lépkedett, inkább teleportálás szerűen ugrált előre fél-fél métereket.
 |
Mikor a vakolat leeset, nos...szegény Scottnak nem voltak olyan reflexei mint Glorynak, így összelapította őt. Na nem azért annyira nem volt vészes, valójában nem volt olyan nagy darab, de a kandúr látszólag eléggé megijedt. Glory félrebiccentette a fejét és aranyosan elmosolyodott, ezután pedig odaügetett hozzá. - Jól vagy? - hajolt le hozzá, majd ismét elmosolyodott és egyik mancsával leporolta egy kicsit Scott fejét. Eközben észrevette, hogy milyen hideg is lett a folyosón. Miután befejezte a kandúr fejének tisztogatását körülnézett, s ekkor tűnt fel neki, hogy milyen köd szállt le a, a...a semmiből. ~ Most ez... ~ széles mosoly ült ki a képére, közben pedig csillogó szemeit Scottra meresztette. Valójában ez a nézés kicsit ijesztő lehetett, hatalmas szemeit egészen kinyitotta, a sötét miatt pedig kitágultak a pupillái. (vagy mi az?!) A nagy hidegben már a lehelletük is tisztán látható volt. Mikor Scott a nőstény mögé menekült Glory kérdőn pislogott hátra a kandúrra, majd mikor felemelte tekintetét meglátta a fekete alakot. Egy emberi alak volt, azt jól látta, és elég magas volt. - Te...te vagy? - nézett végig óvakodva a szellemen, majd tett felé néhány lépést ezzel magára hagyva a kandúrt, s közben egyre inkább bebizonyosodott, hogy igen, az ott egy szellem. Belül hihetetlenül örült, s ha tehette volna még képet is csinált volna róla, hogy ha egyszer kiszabadul és sikerül felkeresnie a régi társaságát, bemutathassa nekik. Igen ez egy elég beteges gondolat volt, pedig Glory teljesen normális...vagyis, ha az olthatatlan kalandvágya betegségnek számít, akkor ő sem normális.
Nagy csalódás volt, mikor hirtelenjében a szellem eltűnt az orra elől. Ekkor pillantott vissza Scottra, aki összekuporodva, fülét lelapítva, farkát maga alá húzva hasalt, s szemeit a macskaival takarta. A nőstény megcsóválta a fejét és visszaügetett hozzá.
- Gyerünk Scott! Nem olyan ijesztő mint amilyennek hiszed! Vagy...láttad...már ha láttad. - a lelkesítő beszéd közben mancsával felemelte Scott egyik mancsát. - Gyere, nem lesz semmi baj...vagyis remélem. - kuncogta el a mondat végét, majd egy könnyed mozdulattal átugrott a kandúr felett. - Merre vagy? - kiáltotta miközben ide-oda nézett, hátha valahol ismét felbukkan a sötét alak. Valójában Glory szíve is gyorsabban dobogott a látványtól, persze ő is félt egy kicsit, de a félelmet szinte egészen elnyomta benne az izgalom, a kalandvágy, és a gondolat, hogy ő bizony látott egy szellemet...az első szellemet. Mert ki tudja mennyien vannak még? Biztosan van még pár eltévedt lélek, akik még nem fejezték be a dolgukat ebben az életben. Sokan meghalhattak már ebben az intézetben, akár a tűzben, akár a kísérletek alatt, vagy akárhogy máshogy. Errefelé sokféleképpen meghalthat a macska. ~ Még a végén felcsapok szellemvadásznak. ~ játszott el a gondolattal, s közben el is mosolyodott egy kicsit. Elvégre lehet itt szórakozni, igaz hogy egy börtön a hely, de legalább nem unják halálra magukat, bár az ilyen játékok többnyire életre-halálra mennek ebben a bolondok házában. Miután felébredt a gondolataiból megint hátranézett Scottra, hogy megnézze mi van vele, de azért fél szemmel, fél füllel még mindig a szellemet leste. |
 Scottot kis híján agyon csapta a leomló vakolat darab. Na jó, ez enyhén szólva túlzás, a vakolat darab annyira nem nehéz, és még csak a mérete sem volt túl nagy, de Scott nem kapcsolt elég gyorsan így rá esett az összes vakolat, nem mellesleg amilyen érzékeny a macska még az a könnyed vakolat is fájt neki ami rá esett. Ezek mellett ki is volt akadva azon, hogy nekik most szellemet kell keresniük. Nem elég neki az, hogy már a vakolat lehullásától is halálra rémült?
Aztán érezhető volt a hőmérséklet változása. Ami idebent megint csak nem volt normális. Lehetett látni a leheletet, az pedig, hogy egy kis köd is társult az pedig nagyon nem volt normális. ~Mi történik?~ kérdezte meg magától, majd lépteket hallott a háta mögül, remélte, hogy csak egy másik macska közeledik, de nem így volt. Hátranézett és egy fekete emberi alak állt a folyosó végén. Igaz, messze volt, de egyből le lehetett szűrni, hogy nem valóságos. Vagy is az, csak éppen nem élő. Scott abban a szent minutumban leblokkolt amint meglátta a szellemet, majd amikor megrázta a fejét, hogy ébredjen végre fel beszaladt Glory háta mögé, összehúzta magát, fülét-farkát behúzta, mancsait a szeme elé rakta, majd a gondolotaiban hangosan elkezdett üvöltözni.
~Ne gyere közelebb... Ne gyere közelebb, nagyon kérlek... NE gyere közelebb!~ és ezt még megismételte párszor... Fogalma sem volt róla, hogy telepatikus képességekkel rendelkezik, de ha tudta volna, nagyon remélte volna, hogy a szellemekre is hat a telepátia. |
*KM*
A legtöbb lakó tudtában van, hogy a baleset ami itt történt összeköthető Mental jelenlegi kinézetével. De nem ez a leghátborzongatóbb. Hisz ezen a szent helyen emberek vesztették életüket a tűzben, és állítólag még ma is itt kísértenek. Igaz talán, vagy csak egy mítosz? Sokan jöttek már, hogy meggyőződjenek róla a saját szemükkel, és sokak nem is tértek vissza. Úgy gondolom, hogy ez már elég indok arra, hogy a lakók elhiggyék, tényleg van itt valami...
Ugyan a nap még ébren volt, az intézetet ezen a részen sok fa vette körül, amik nem engedték, hogy beszűrődjön a folyosóra a fény. A fák közvetlenül a baleset után kezdtek itt nőni, az ellenére is, hogy senki nem ültette őket. Napról-napra nagyobbak lettek, mára pedig már szépen eltakarják a kilátást. Talán tényleg azt akarja valaki, hogy reggel is sötétség legyen a folyosón? Ki tudja...
A hőmérséklet lassan ugyan, bár érezhetően csökkent. Igaz, hogy tél volt, de az intézetben nem megszokott, hogy a macska látja a leheletét. Erre nincs olyan zord tél, mint máshol. A két macska valószínűleg felzavarta az itt élő valami nyugalmát, és közeledése okozza ezeket a változásokat. Halk léptek hallatszódtak a hátuk mögött, majd ha odakapták a tekintetüket nem olyan messze megpillanathatták egy fekete alakot állni. Teljesen sötét volt, csak körvonalát láthatták. Egy emberszerű alak volt, elég magas, talán egy férfi szellem lehet? Hát persze, hisz a legenda szerint egy ilyen kétlábú gyújtotta fel az intézet ezen részét. Ha elkezdenek felé közeledni, vagy megszólítják köddé válik...
|
Hatalmas szemeit a kandúrra meresztette. Valami ilyesmi reakcióra számított, tehát annyira nem lepte meg hogy nem akart szellemvadászt játszani. Azután viszont mintha kicserélték volna a macskát, azt mondta, mégis menjenek és keressék meg azt a gyújtogatós rémet.
- Ez a beszéd Scott! - kuncogta miközben enyhén megcsapta farkával a kandúrt, miközben elhaladt mellette, ezzel jelezve hogy kövesse. Glory megindult a folyosó vége felé, ahol állítólagosan meg szokott jellenni az az izé. Na de egyáltalán hogyan hívják elő?
- Nyilván nem is létezik. - ásította hangosan, mintha csak hergelni akarná a szellemet. Persze ezt az egészet ő sem gondolta komolyan, nem remélte hogy megjelenik majd valami. De azért ki tudja...meg aztán, jó kis bátorság tuning ez Scottnak.
- Hallottad ezt? - torpant meg hirtelen és a fülét hegyezte. Nem, nem a kandúrt akarta ijesztgetni, tényleg hallott valamit. Ám nagy meglepetésére "csak" egy omló vakolat darab volt az. Glory felnézett a mennyezetre. Az a szürkés feketés valami odafenn már úton volt lefelé, a nőstény pedig érezte ahogy a farka hegyét éri, miközben odébb ugrott. Miután végre biztonságban tudta magát hátranézett a romra, majd ismét maga elé tekintett, s lemondón sóhajtott egyet.
- Minnél inkább akarjuk, annál biztosabb, hogy nem fog megjelenni. - mondta miközben leült és a puszta falat kezdte el bámulni. Valójában annyira nem is volt az puszta, hiszen óriási képek lógtak rajta. Nem mindet tudta hozzákötni valamihez, de a nagyja kísérletekhez és természetfeletti lényekhez fűződött. Továbbá több kisebb képen is megjelent néhány ismert arc, mint maga Mental az egykori gazdájával. Persze mindez nehezen volt csak kivehető, a tűz miatt ugyanis a legtöbb kép fekete volt, szinte beleolvadt a falba, bár volt néhány amelyik viszonylag épen átvészelte a balesetet. |
Igen, szerencsétlen Scott esett alulra, de annyira nem volt fájdalmas az esés, mint amilyennek egy külső szemlélőnek tűnhet. ~Úgy gondolod? Nem fog fájni, ne aggódj, de ezért még kapsz.~ Jelent meg egy játékos széles mosoly az arcán, majd mielőtt Glory elkezdhette volna pofozgatni őt egy egyszerű mozdulattal átfordult és a nőstény került alulra. Igazából kölyökkorában így sosem játszott a testvérével, így nem is nagyon tudja, hogy ez még is milyen lenne, de valami ilyesmi játékkal egész jól elboldogul. Majd amikor Glory valamilyen csoda folytán kiszabadult Scott mancsai közül a játék abba maradt.
-A szellemet? Megkeresni? Minek?- vágott egy kicsit fura fejet amin látszott, hogy egy kicsit megrémült az ötlettől. ~De.. szellemek nincsenek? Vagy még is lennének? Nem, nincsenek.~ Viszont amikro Glory elindult, ő nem ment vele. Egy kicsit habozott, nem akart egy szellemmel sem találkozni, sem most sem semikor. Nem tűnt jó ötletnek.
-Hát, nem feltétlen lennék rá kíváncsi. - mondta, valójában ha ember lenne teljesen le lenne fehéredve, de így, hogy macska csak annyit lehetett észrevenni, hogy meg-meg remeg a hangja. De amikor belenézett a nőstény türkiz kék szemeibe Scott egyből megenyhült és felpattant.
-Akkor keressük meg azt a szellemet.- húzott egy kicsit erőltetett halvány mosolyt az arcára. |
Amikor Scott legurult Glory nem engedte el, vele együtt leesett a földre, ráadásul úgy intézte hogy ráessen szerencsétlen kandúrra. ~ Hát, legalább egy valaki élje túl fájdalommentesen. ~ gondolta magában, de még a földön sem hagyta abba a terrorizálást. Tovább pofozgatta Scottot, ugrált körülötte mint egy játékos kölyök. A szemében is látszott a játék élvezete, mert bizony, Glory imádott bolondozni. Egy pillanatban elsuhant Scott mellett, majd ravaszul rámosolygott.
- Bárcsak több ilyen macska lenne itt mint te. - sóhajtotta miközben leült, hiszen Scott eddig tökéletesen megfelelt Glory elvárásainak, ami a jó társaságot illeti. Teljesen ép az elméje, így lehet vele értelmesen beszélgetni, ami valljuk be nagy kincs egy ilyen helyen. Igaz hogy egy kicsit félős, de az nem gond, majd Glory lehel belé egy kis bátorságot.
- Gyere...keressük meg azt a szellemet. - ajánlotta miközben lassan kocogni kezdett a fal mellett. Na nem mintha azt remélte volna, hogy hirtelen előjön majd onnan egy fehér vagy éppen fekete átlátszó valami, de valamiért meg akarta próbálni. Persze aztán, ha felbukkan az a valami nyilván menekülni fog, aztán hacsak nem kapja el nevet majd egy jót az egészen.
- Ha tényleg létezik előbb utóbb csak előjön. - sóhajtotta miközben visszakanyarodott Scotthoz, s lépésben haladt a kandúr felé. Ez a nőstény önmagában elég furcsa jelenség volt, de az esze mégis a helyén van, még ha csak bizonyos eseteknél is engedi érvényesülni azt.
- Ne mondd, hogy te nem vagy rá kíváncsi. - mondta bizsergő tekintettel mikor leült Scott mellé. A kis játék után ez aztán tényleg jó téma volt, főleg hogy a kandúr nem rajong az ilyesmiért...de Glory játékként fogta fel ezt is. |
Nos, igen. Akárki akármit gondol, Scott figyelmét nagyon könnyű elterelni, így amikor az egyik pillanatban még fél, a másikban már képes boldog lenni. Ezért nem látjuk őt sosem szomorúnak. Mondanak neki valami vidámat és máris jókedve támad. Ez végülis jó dolog, mert így nem kell semmivel sem sokáig törődnie, de van amikor épp emiatt felejt el dolgokat. Valamiről beszél, másvalaki beleszól, és ahelyett, hogy szólna, hogy ő beszélt inkább hozzászól a másik témájához. De hát ez van, őt így kell szeretni. Glory még mondott pár szót a testvéréről, ehhez már Scott nem is szólt hozzá, majd amikor a másik felugrott az ablakpárkányra, Scott követte a példáját. Szinte már el is felejtette az elöző kicsit szomorúbb témát. Jön a következő, és így újra vidám.
-Hát eléggé.- mosolygott a nőstényre, majd egy nem várt "támadás" áldozatává vált. Mivel meglepődött sikeresen felborultak a nem túl széles ablakpárkányon, ám egyelőre még nem estek le. Mivel Scott került alulra így nem sok mindent tudott tenni. Macskamódon átölelte ő is a nőstényt, majd -mivel rossz felé gurult- leestek. Persze, ha Glory időben kapcsolt ő még fent maradt a párkányon, ám erre nem sok esély volt. |
Nem nézte volna ki Scottból a pillangó-kergetést vagy efféléket. Valahogy Glory fejében nem tudott összeállni a kép egy félős macskáról, aki egyik percről a másikra játékos kölyökké válik. De úgy tűnik létezik, ha már ő maga mondja.
Mikor a nővéréről kezdett kezdtt el mesélni félrebiccentette a fejét, és úgy hallgatta a történetet. Úgy vette le, hogy ő és Dilayla jóban voltak amíg együtt voltak...na igen, nem sokaknak akadnak olyan furcsa testvérei, mint Glorynak. A velük töltött idő alatt sokszor kívánta, bárcsak normálisak lennének, legalábbis Blue az lehetett volna. Soha nem értette mi baja van vele, de ő és nővére soha nem értették meg egymást. De ami múlt, elmúlt, Ginny meghalt, ők szétszakadtak, s Glory csak remélte, hogy Blue nem kerül be az intézetbe. Egy légkörben vele? Inkább meghal, minthogy újra lássa.
- Bárcsak én is azt remélhetném, hogy még él a testvérem. - hadarta, mert ezt nem tarthatta tovább magában, viszont elég kegyetlenül hangzott. Na nem mintha véresen komolyan gondolta volna, de azért mégsem szép dolog ilyet kívánni valakinek. Különösen, ha az a valaki a saját nővéred.
Glory felugrott az ablakpárkányra, és onnan nézte a tájat. A fák már szinte teljesen kopaszok voltak, a füvön pedig ott csillogott a dér. Nos igen...volt, ahol teljesen kopasz volt a föld, itt-ott szinte teljes dzsungel volt, valahol pedig szép, rendezett volt...többnyire.
- Szóval azt mondod gyerekes vagy? - pillantott ravaszul Scottra, majd széles mosolyra húzta a száját. Ha a kandúr lent van, megcélozza és ráugrik, ha pedig nem sikerül, akkor a földről vetődik rá. Ha pedig időközben felugrott mellé, akkor könnyű dolga van: macska módra átöleli, elkezdi harapdálni a fülét és játékosan pofozgatja. |
-Hogy engem miért néznek gyerekesnek? Mindentől megijedek, nagyon kíváncsi vagyok, és bárkivel bármikor leállok játszani. Ha egy kölyök kerget éppen egy lepkét... Nagyon jó segítő társat találhat bennem, aki szívesen leáll vele játszani.- nos igen, Scott tényleg eléggé gyerekes, és ezt ő is belátja. De nem tud ellenne semmit sem tenni. Egyszerűen nem képes felnőni, és képtelen kinőni fóbiáit is. Számára ezek a dolgok már annyira magától értődőek, hogy mások szerint ez nem átlagos, de Scottnak pontosan ez az átlagos. Ezért nem néz le senki olyat aki kölyökként viselkedik, mert hogy valójában ő is az. Egy nagy kölyök.
Glory elmesélte a történetét, Scott pedig megértette, hogy nem szívesen beszél erről a másik, így nem firtatta tovább. Nem mellesleg, ő maga is biztos bement volna az erdőben a nőstény helyében.
-Nos, Dilayla... Ugyan olyan volt, mint én csak nőstényben. Természetesen ami a bundánkat illeti. Ám a személyiség teljesen más volt. Igaz, nem voltunk sokáig együtt, de abban a kis időben megismertük egymást. De néha annyira jelentéktelennek tűnik számomra az a pár hónapos testvéri kapcsolat, hogy nagyon sok mindenkinek csak a nevét említem meg. Vagy még azt sem... Szóval visszatérve. Ő szinte nem félt semmitől, amikor valakit választottak, hogy viszik kísérletezni, mintha ő maga akart volna menni. De ezt én pontosan tudom, hogy miért volt. Én féltem, Dilayla nem. Valamint ritkán volt az, hogy valami mellékhatás járt a kísérlet mellé. Természetesen ott volt, de nem nagy mértékben. Erős volt, mind lelkileg, mind testileg. Én pedig a kis törékeny Scott. És szerintem amikor bezáratták a labort akkor azért váltunk ketté, mert rájött, hogy valahogy meg kell tanulnom egyedül boldogulni, és nem mindig rá kapaszkodni. Abban pedig biztos vagyok, hogy él. Egy olyan erős macska, mint ő biztosan. - az emlékre mosolyogva gondolt vissza, ám tényleg... Scott számára már nagyon nem jelent semmit ez a kapcsolat. Talán, ha Dilayla is itt lenne teljesen más lenne a helyzet. A legjobb testvérek lennének akiket csak a világ ismer, de így. Így nem számít már semmit a múlt, mikor most Scott itt van, testvére pedig kitudja hol... |
- Persze, tudom, ha felbukkan fuss ha csak tudsz. - mint egy vers, úgy szavalta el ezt a szöveget, hiszen tudta, hogy azt a macskát messze el kell kerülni. Nem akart úgy járni mint szegény Scott, vagy éppen a többi macska aki műtőasztalra került. A kandúr szavaira teljesen kirázta a hideg.
- És téged miért néznének gyerekesnek? Szerintem te egy rendes macska vagy. - állapította meg mosolyogva, hiszen az eddigiek alapján elég barátságos kandúrnak tűnt. Na meg egy kicsit félénknek, de nem csoda ha valaki egész életét kísérleti patkányként tölti.
- Igen, tudod... - köszörülte meg a torkát, s közben egy pillanatra a földre nézett. Ezután szép lassan ismét a másikra emelte a tekintetét, majd úgy döntött belekezd a bandás sztorikba. - Na ez hosszú lesz, szóval kapaszkodj meg. Adott három kölyök, szülők nélkül: egy merész kalandor - ez volnék én - tette hozzá büszke fejjel, majd folytatta - egy megfontolt, kissé irigy és komor nővér, és egy félénk, aranyos hugica. - mondta majd megvárta, amíg Scott rögzíti a dolgokat. - Miután a Ginnyt széttépte egy kutya Blue és én egyedül maradtunk. Ginny nélkül viszont hamar szétszakadtunk...különösebben nem kedveltük egymást. - tette hozá halkan, majd legyintett egyet a mancskával - Egy frászt, utáltuk egymást. - kacagott fel, majd elhelyezkedett, ugyanis kezdte úgy érezni, hogy zsibbadnak a végtagjai. - Én hozzáverődtem egy bandához. Amolyan "bátorságpróbákat" tartottunk...ebből állt az életünk. Aztán jött ez a dolog, és én voltam az egyetlen aki bemerészkedett az erdőbe. - mondta, s egy sóhajjal tett pontot a mondat végére. Szinte az egész életét levázolta most Scottnak, amit nem is bánt, hiszen jó volt valakinek elmondani. Így viszont talán furcsának fogja találni Gloryt, hiszen miért merészkedett volna be az erdőbe? Semmi "jutalmat" vagy effélét nem kapott volna ha visszamegy...annál fontosabb volt valami más akkoriban. Dehát fiatal volt még, nagyon is fiatal. Na nem mintha most öreg lenne, máig nem nőtt be a feje lágya egy része...csak tanult ezt-azt az évek során.
Miután mindezt elmondta, és Scott is megnyugodott - hiszen láthatóan kissé felzaklatta az egér - visszatért egy előbbi mondatára.
- Dilayla? Ő milyen volt? Vagyis, nem tudod hogy él-e... - kérdezte, csak azért, hogy valamennyire össze tudja hasonlítani őt a saját testvéreivel. Hátha Scott nővére/húga normálisabb volt mint az övéi. Mellesleg nem akarta szerencsétlen macskát untatni, eleget beszélt. Legalábbis amíg nem akar tudni még valamit, addig nem mondd semmit, mivel szerinte nincs annál rosszabb, mikor valaki feleslegesen jártatja a száját. Ezt egyébként Glory sem szerette, de ha neki valami nem tetszik azt gyorsan a másik tudatára adja...ahogyan azt is, ha érdekli valami. |
-Igen, rajtam kísérleteztek. Igazából elaltattak, de régen nem mindig, így pontosan tudtam, hogy milyen. Ha Mental feltűnik, és mondjuk felajánl egy Intézet vezetést, akkor ne nagyon menj bele. Nagy valószínűséggel el akar kapni kísérletezni rajtad.- suttogta, hiszen itt még a falnak is füle lehet. Nem szabad megkockáztatni, hogy bárki meghallja, megint elkapják. Nem lenne kellemes.
-Téged buta kölyöknek? És akkor engem vak -süket-néma újszülöttnek? Amilyen gyerekesnek néznek nagyon sokan engem... - mondta kicsit szomorúan bár arcán egy széles mosoly rajzolódott ki. -Egy játék miatt? - lepődött meg. -Nem tudom elképzelni nagyon, hogy egy játék, vagy egy fogadás miatt ide lehetne kerülni. Vaaagy, talán egy olyan fogadás, hogy ha én vesztek én megyek az erdőbe, ha te vesztes te mész az erdőbe. Bár, ez hülyén hangzik. Mindegy. A lényeg az, hogy nem nagyon tudom ezt elképzelni. - vigyorgott, majd körülnézett újra. Elővigyázatos, ám nagyon könnyű elterelni a figyelmét egy kis beszélgetéssel, így akkor mindig a másikra figyel. -Az én családom nem bonyolult, apámat nem ismertem, anyám a kisérletek miatt halt meg tulajdonképpen. Fertőzést - borzongott bele a szóba - kapott így meghalt. Ám testvérem Dilayla még él. Nos ennyi lenne az én családom története. Viszont te nem nagyon említetted őket, így én nem is erőltetném, hogy beszélj róluk. - mosolygott Gloryra. Nem sokkal később egy egér szaladt át a folyosón, mire Scott felpattant, majd amikor rájött, hogy csak egy egér volt kicsit remegve visszahelyezte magát kényelmes helyzetbe, kihúzva magát ült le, farkát maga köré tekerve, mint egy úri macska. Ám nem volt szándékos ez az ülés forma, most csak ez volt számára kényelmes. |
Figyelmesen hallgatta Scott mondandóját. Ez a két csillogó szemén is jól látszott, amelyek egyébként szinte teljesen feketének tűntek a félhomályban. Itt-ott bólintott egyet, hogy mégjobban éreztesse a másikkal, itt van, és figyel rá.
- Laborból laborba? Nem valami kellemes. - húzta félre a száját - És mi történik odabenn? Mármint, rajtad is kísérleteztek? - kérdezte még Scott előtt, majd válaszolt az ő kérdésére.
- Ha elmondom egy buta kölyöknek fogsz nézni. - nézett a szemeibe, de azért néhány másodperc után sóhajtott egyet.
- Nos, én az utcán születtem. A szüleimet szinte nem is ismertem, mégis bonyolult volt a családom. - mosolyodott el egy pillanatra - Egy fogadás...egy játék miatt kerültem az erdőbe, és itt ragadtam. - adta meg a választ a kérdésre, mielőtt még belebonyolódott volna a Blue-Ginny-Glory történetekbe, hiszen azokból volt bőven. A csapatos bátorságtúrákat is jobbnak vélte kihagyni, hiszen ha mindebbe belefogna akkor akár estig is itt ülhetnének. |
-Tényleg? Nekem ezt senki sem mesélte...- esett egy pillanatra kétségbe, ugyan is ha tényleg lehetnek szellemek ezen a folyóson akkor villámgyorsan elkéne innen húzni a csíkot. Nem lenne kellemes egy mérges szellemmel találkozni aki csak arra vár, hogy bosszút állhasson, még azokon is akik nem éppen lehetnek hibásak. Nagyon nem lenne kellemes. Ám Glory gyorsan másfelé terelte a témát, így Scott nem is ragadt le ennél a gondolatnál, sokkal inkább érdekelte őt a beszéd. Szívesen beszélgetett bárkivel, feltéve ha nem ellenséges volt az illető. De az már a találkozás első pillanatában kiderülhet, hogy a beszélgető partnernek milyen szándékai vannak. Szóval, visszatérve.
-Én egy kísérleti laborból kiengedett macska vagyok. Pár hónap vándorlás során az intézetet körülvevő erdőben találtam magam. Rengeteg veszély leselkedett rám, így tulajdonképpen azt leszámítva, hogy itt is kísérleteznek rajtunk sokkal jobb helyre kerültem. Bár az utóbbi időkben történtek után nem tudom, hogy ezek után is megszabadna vajon ennyire bíznom ebben a helyben. És te... Te hogyan kerültél ide?- kérdezte meg mosolyogva. ~Légyszíves csak azt ne mond, hogy nem fontos, és egyáltalán nem érdekes. Hidd el, hogy kíváncsi vagyok rá!~ szólította fel Gloryt a gondolataiban. |
Scott egy pillanattal előbb tette fel a kérdést mint Glory, így ez elég furcsán jött ki, neki is feltűnt. Különösebben nem zavartatta magát, azon viszont meglepődött, hogy Scott nem ismeri az intézet történeteit.
- Tessék? Hát még nem hallottál róla? - mondta meglepetten, szinte felháborodottan, de a kandúr félős tekintetére inkább ismét felhúzta magára a csendes kis mosolyát. Megkérdezte volna, hogy ismeri-e a helytörténetet, de ezek alapján nem igazán.
- Tudod, nem sok kellett, hogy Mental odavesszen a tűzben. - mondta sejtelmesen, majd a folyosó végére szegezte a tekintetét. - Egyesek szerint az árnyak ott bukkannak fel először, de sokszor csak hangokat hallasz a hátad mögül. Sokféle variácó létezik, de nem tudni melyek igazak. - szaladt egy picit előre, de a következő mondata után nyilván már Scott is tudta, mit akart mondani az imént a nőstény.
- Ő szerencsés volt, de egy valaki nem úszta meg olyan könnyen a...dolgot. - pillantott ismét a kandúrra, majd egy laza vállrándítással elhessegette a beszélgetés közben felszállt angyalokat. - De ki tudja, nyilván nem is létezik. - váltott hangosabb beszédre, majd halkan felkacagott.
- Hogyan kerültél ide? Mármint az intézetbe. - kérdezősködött tovább, s ezzel együtt témát is váltott. Szeretett beszélgetni, sőt, egyenesen imádta a társaságot. Más kérdés, hogy a társaság nem mindig szereti őt, de ez soha nem izgatta... |
-Hát, rossz színész nem vagy, csak tudod... Előbb ijedek meg, és aztán félek. Így előbb összehúzom magam, stb... Aztán körülnézek és rájövök, hogy nincs is mitől félni. Ha meg van akkor azt úgy is tudom. - mosolygott a nőstényre. -Szellemek?- kérdezte azelőtt, mielőtt Glory megkérdezte volna tőle. Persze, ez így érdekesen hathat, és valószínű, hogy a nősténynek is fel fog tűnni, hogy előbb kérdezett ő arra, mint amit Glory akart kérdezni Scottól utána. //kesze-kusza szövegek ftw xD//
-Szóval... Erre vannak szellemek?- Scott megborzongott egy pillanatra, majd kicsit félősen nézett a nőstény tűrkizkék szemeibe. |
A kis terve nem egészen úgy sült el ahogy tervezte. Úgy tűnt sajnálatos módon nem egy sérült macskával találkozott, bár azért elmosolyodott mikor a kandúr lehasalt a földre. Amikor felemelte a farkát Glory elnevette magát, majd a másik macska elé ugrándozott.
- Ennyire pocsék színész volnék? - meredt rá hatalmas szemekkel, majd ismét elmosolyodott. Persze látta rajta, hogy egy kicsit megrémült, de minimum borzolt szőrre azért számított. - Scott... - biccentette félre a fejét - Az enyém Glory.
- És mit keresel itt Scott? - ült le a kandúrral szemben, s közben aranyosan mosolygott. Nem remélte, hogy azért van itt amiért ő; elvégre a legtöbben elkerülik ezt a folyosót. Ő még nem látta az itteni szellemet, azt sem tudta hogy létezik-e, és azt sem, hogy Scott tud-e egyáltalán róla. Bár nyilván igen, errefelé gyorsan terjednek a pletykák.
- Nem félsz a szellemektől? - kérdezte miközben kicsit lejjebb hajtotta a fejét, így hangja is megmélyedt egy kicsit, te azért továbbra is kandúr tekintetét leste. |
Egyre közelebb került hozzá a hang, és a szag hordozója. Scott csak állt ott mereven, fülét-farkát behúzta, majd amikor a nőstény kijelentette, hogy "Megtaláltam..." Scott lehasalt a földre, majd körbeszaglászott. Már amennyire tudott, mert hogy nem nagyon érez messziről semmit. De kutya szagot főleg nem nagyon. Daemonét pedig már ismerte is, szóval ha ezzel a nősténnyel és a csatlósaival kerestette volna Scottot Mental akkor a szag ismerős lenne. Márpedig nem, hogy az a szag nincs a közelben, másfajta szag sincs nagyon. Persze ha eltekintünk a penész, a rothadó hús, és a többi ilyen undorító dolgotól, amit itt általában lehet érezni. Farkát lassan felemelte majd körbekémlelt vele, mint egy radarral. Természetesen nem látott vele semmit, de jó poénnak tűnt számára. Egy pillanatra feloldódott, majd újra félelem ült el rajta. Azért még is csak fóbiái vannak amik kihatnak a kísérletekre is. Pár perc múlva, amikor már tényleg biztos volt benne, hogy senki sem fog jönni, felült, és körülnézett. -A frászt hoztad rám!- mondta kicsit remegős hanggal a nősténynek. -Mellesleg, Scott vagyok.- váltott át egy pillanat alatt, és egy halvány mosolyt varázsolt az arcára ami később természetesen széles mosollyá alakult. Ami előbb látható volt Scott arcán, a félelem, és az, hogy "mindjárt elájulok" mostanra teljesen felváltotta a vidámság, és az ismerkedési vágy. |
A megszokottnál is jobb kedvében volt ezen a napon, amit az errefelé élők elég furcsának találtak. ~ Ez egy szellemház...gondolkodj te ostoba. Bármikor elkaphatnak. Az őrült fehér macska patkánya leszel. Blabla... ~ vigyorgott magában a nőstény, miközben a rá szegeződő, fintorgó tekinteteket nézte. Pontosabban, néhány macskánál nem tudta eldönteni, eleve olyan torz-e a képük, bár valójában nem érdekelte. Tudta, hogy élete legrosszabb korszakát éli ezen a koszos helyen, s persze mint mindenki, legszívesebben jó messzire szökött volna ettől az intézettől, de nem volt remény...legalábbis még nem. De ha már egyébként is itt kell letöltenie élete hátralevő részét, oly' mindegy, mit csinál. Legalább egy kicsit kihasználja, hogy végre kiélheti magát.
Miután lerázta a sok üres tekintetet, betévedt a folyosóra. Pontosabban gyorsan visszahúzódott, amikor meglátott egy másik macskát. Meglapult, és hatalmas szemekkel figyelte az idegent. Egy kicsit el is játszadozott a gondolattal, hogy odalopózik és jól ráijeszt a macskára, de az nem lenne valami szép. Mellesleg nem tudhatja kivel lesz dolga, lehet hogy egy dühös, személyiségzavarokkal küszködő nyáladzó félvak állat támad rá, és akkor futhat ahogy csak tud. Ámde miután jobban megfigyelte a macskát, ártalmatlannak nyilvánította és ravaszul elmosolyodott, fogta magát, és alattomosan a másik mögé lopakodott. Ha nem veszik észre, tökéletes frászt hoz a másikra.
- Jól van, megtaláltam! Szóljatok Mentalnak! - üvöltötte hátra a nőstény, méghozzá egészen mélyen csengő hangon, s ehhez ez hasonló arckifejezés is társult. Amolyan idegesítően nyugodt arckifejezés, üres mosollyal és "vérző" tekintettel. Ha a kandúr nem néz hátra, akkor megpöcköli a hátát, hogy mégjobban tudassa, itt vannak...eljöttek érte. Persze nem tudta, hogy szegény áldozata nemrég szabadult az asztalról, de ez így mégjobban sült el. Na igen, Glory egy kisangyal, akinek hiányzik a glóriája, és a szárnya is elég tépett ugyan, de szerethető a maga idegesítő, szadista jellemével. Várt néhány másodpercet, hátha sikerül szívrohamot kapnia a másiknak, s közben párszor körbejárta a kandúrt. |
Vett egy mély levegőt, majd beügetett a folyosóra.
Nagyon régen járt bármerre is az intézetben. Amióta kísérlet áldozatává esett nem nagyon mert menni sehova. Érzékszervei kevésbé lettek élesek, viszont kapott egy "áldást" amit még nem nagyon tudott kitesztelni. Annyit tud róla, hogy néha hallja más állatok gondolatait, és amire még nem igen jött rá, bár párszor megesett már, hogy pontosan azt csinlták, amit Scott szeretett volna, hogy csináljanak. Ez a telepátia képesség magában szórakoztató lenne, de egy olyan macskának, mint Scott nem sok értelme van. Nem szereti, hogy ez a képessége van, és a legtöbbek szerint ez csak előny lehet... A fiatal macska szerint ez nagy hátrány. Az érzékszervei pedig nem annyira élesek, erről már csak ne is beszéljünk. Rosszabbul hallja a dolgokat, nem lát annyira élesen, és a szaglása sem a régi már. Nagy árat fizetett a telepátiáért, bár mint említettem ez sem válik nagyon a macska előnyére.
Valami halk motoszkálást hallott valahonnan. Nem igen tudta bemérni, hogy honnan, és látni sem látott semmit, ám valami ismeretlen szagot érzett, de nem nagyon. Tulajdonképpen, csak remélte, hogy senki olyan aki meg szeretné őt támadni. De akármennyire is bízott abban, hogy biztosan nem ellenség, lábai földbegyökereztek, és nem nagyon lehetett látni, de meg-megremegett amikor megint hallotta a hangot. |
[37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Scottot kis híján agyon csapta a leomló vakolat darab. Na jó, ez enyhén szólva túlzás, a vakolat darab annyira nem nehéz, és még csak a mérete sem volt túl nagy, de Scott nem kapcsolt elég gyorsan így rá esett az összes vakolat, nem mellesleg amilyen érzékeny a macska még az a könnyed vakolat is fájt neki ami rá esett. Ezek mellett ki is volt akadva azon, hogy nekik most szellemet kell keresniük. Nem elég neki az, hogy már a vakolat lehullásától is halálra rémült?
