|
Témaindító hozzászólás
|
2012.07.25. 01:02 - |
A hely amit a legtöbb lakó legszívesebben elkerülne. De sajnos itt az élet nem kívánságműsor, még arról se dönthetsz, hogy életben maradj, vagy meghalj. A szobában az ablakok be vannak falazva, hogy egy kis fény se jusson be. A szoba közepén egy "kínzóágyat" helyeztek el, ahová a páciens (legtöbbször) eszméletlen testét fektetik fel, majd kezdetét veheti a szórakozás. |
[12-1]
 Mikor Scott nyugodtan ki akart sétálni a sarokból Daemon felmordult, ám Mental lecsillapította egy "Hagyd! " szócskával. A kutya pedig engedelmeskedett neki. A fehér kandúr elégedetten vigyorogva nézte végig ahogy a páciens önakarásból felfekszik az asztalra. ~Wow! Zseniális vagyok! ~ Gondolta, majd szájába vette a tűt, és Scott után futott. Felugrott az asztal másik végére, hogy minél távolabb legyen a kandúr fejétől, majd még utoljára ellenőrizte. Daemon addig leült Scottal szemben, gyilkos tekintetét rajta tartva.
-Nyugalom, nem fog fájni. - Lehelte oda neki érzelemmentesen. Amint elhagyta a kan száját ez a mondat Mental hirtelen belenyomta a tűt a cirmos hátsójába. Így az altató rögtön bele is ment a szervezetébe. Pár másodperc után kiszedte, majd ledobta a földre azt.
-Mire felébredsz nem fogsz semmiféle változást észlelni. Ha mégis, hidd el az csak pozitív kimenetelű lehet. - Nyugtatta meg a kandúrt, bár most már úgy se tudna szabadulni. Körülbelül 10 másodperc és a páciens már az álmok földjén jár.
-Azt hiszem sikerült. - Mondta Daemon pár perc után, miután a macska már nem reagált arra, hogy nedves orrával bökdösi. Mental ezt csak elégedetten tisztázta, majd szavak nélkül, biccentéssel jelzett a kutyának, hogy hozza ide a megbeszélt eszközöket. Pár injekciós tű, kés, és még egyéb eszközök kerültek az asztalra, majd Mental Scott fejéhez sétált.
-Már próbáltuk süketen vagy nagyothallón a kísérletet. Úgy vettem észre Scott hallása tökéletes, talán rajta végre sikerülhet... - Mire észrevette, hogy magához beszél már késő volt.
-Mit gondolsz Daemon? - Kapta hirtelen tekintetét a kutya felé, szemeiből sugárzott a téboly, amit izgatottsága okozott. Meg se várva a választ folytatta a munkát, és az egyik injekciós tűt Scott fülébe szúrta....
Órákkal később...
Pár óra elteltével mikor Scott kinyitja a szemét éles fájdalom nyilall a fejébe, ami lassan enyhül, de nem szűnik.
-Életben van! - Még elég kába, így nem biztos, hogy hallja Daemon ujjongását.
-Hál' Istennek! Ha még egy órát fekszik, vihetted volna a pincébe! - Forgatta meg a szemeit Mental, majd nyújtózkodni kezdett. Felugrott az asztalra Scott mellé. Az első dolog amit a cirmos láthatott Daemon fürkésző tekintete, ahogy a szemét kémleli. Ám most, hogy a páciensük kinyitotta a szemét valószínűleg életben is marad. Hogy ne zavarja a két macskát inkább odébb áll, és leül az ajtóban, tovább felügyelve őket.
-Ébredj álomszuszék! - Támaszkodott rá a kandúr oldalára, majd megvárta míg az feltámaszkodik.
-Te jó ég! Micsoda szerencse, hogy felébredt! Talán ő lehet a kulcsa az egésznek, és talán sikerült javítani a hallását! Eutim, hogy fog örülni a hírnek! - Scott tisztán hallotta a fejében Mental hangját, ahogy kimondja ezekt a mondatokat, ám valami nem stimmelt. Ott volt előtte, látta a kandúr pofáját, de a szája nem mozgott. Most viszont tátog. Miért tátog? De a lámpazúgását se hallja! Semmi kintről szűrődő zajt? Talán megsüketült?
-Hé! - Hajolt közelebb Mental a pácienshez, magasabbra tekerve a hangerőt. Kedve egyre csak lekonyult, mi van akkor ha fordítva sült el a kísérlet, és megsükítette Scottot?
-Scott, hallod amit mondok? - A kandúr hallása fokozatosan kezdett visszajönni.
-Figyelj rám! Scott? - Visszajött, ám már nem volt olyan mint régen. Érezhető volt a változás, ám nem süketült meg. Hallotta ha normális hangerővel szólnak hozzá, a suttogással viszont a jövőben meggyűlhet a baja majd.
-Mit csináljak még egy süket macskával? Mit ronthattam el? - Már megint ezek a hangok... Tisztán értette, de Mental szája nem mozgott. Furcsa...
-Ha elrontottunk valamit, az a te hibád lehet! Én mondtam, hogy a másik tűre mutatott Mental. -
-Nem, nem nem! A piros az nem kék és nem is sárga, érted? - Ezek a hangok már mélyebbek voltak mint a fehér kandúr hangja, de olyan tiszták. Ha Scott a hang irányába kapta a fejét láthatta maga mögött Daemont. Ezt ő mondta, de nem látta, hogy az ő szája is kinyílt volna. Ezzel viszont meg is szűntek a hangok amik gyötörték. Vajon mi baja lehet, mi volt ez az egész?
 |
Emlékszik, régen mindig foggal körömmel küzdött azért, hogy ne kapja meg azt az injekciót, mert ha egy embert bánt az maximum káromkodva visszadobja a ketrecébe, de legalább megúszta. Ám ez teljesen más helyzet volt. Itt nem volt mit tenni. Vagy felmész arra az asztalra, vagy megtép egy kicsit a kutya, és lehet, hogy most beleüldözték ebbe az injekcióba, de nincs mit tenni. Túl kell rajta esni, ez van ezt kell szeretni. Sóhajtott egy nagyot, majd vett egy mély levegőt. A fóbiája most kicsit enyhült. Nem a tűre koncentrált, hanem arra, hogy minnél hamarabb vége legyen ennek az egésznek, és végre mehessen a dolgára. Elsétált Daemon mellett, majd felpattant az asztalra, elfeküdt rajta, majd szorosan lehunyta a szemét, és amikor beadták neki az altató löttyöt akkor biztosan a fogát is összeszorította. Majd szépen lassan elaludt... |
Elégedetten tisztázza, hogy Scott a sarokba hátrál. Egy széles vigyor jelenik meg a képén, ahogy közeledik felé, és mikor a kandúr már teljesen sarokba van szorítva egy félméterre tőle megáll. Mikor az menekülni készül Daemon mélyen felmordul, fogait mutogatja, és elmozdul abba az irányba. Jól tudja, hogy eltudna szaladni a macska a lábai között is, már megtörtént ez párszor, így felvan készülve rá. Izmait megfeszítve várja, hogy Mental elvégezze a dolgát.
A kandúr állt egy darabig, mancsát rátéve a kiválasztott tűre, és képén egy mosollyal élvezte az előadást.
~ Milyen kár, hogy Dog perpillanat nem ér rá... Most nekem kell elvégeznem mindent. ~ Sóhajt csalódottan, miközben szakképzett orvosukra gondolt. (Doctor Dog KM kari lesz, tervbe van véve :'D) A fehér macska felsóhajt, majd szájába veszi az injekciós tűt, és elindul Scott felé. Nem zavartatva magát átsétál az eszkimó kutya alatt, majd közvetlen közel a cirmos előtt ledobja a zölden világító tűt. Természetesen ez csak a látszat, a folyadék igazából átlátszó, és ha jobban megfigyeljük, látszik, hogy csak kívülről van festve.
-Nos, elmondom amit minden betegemnek szoktam. Választhatjuk a könnyebb utat, te felsétálsz az asztalra. - Biccent a mögöttük lévő "kínzóágyra". - Én pedig beadom az injekciót, majd mikor felébredsz, garantálom, hogy mesés élményben lesz részed. - Húz a képére széles vigyort. Természetesen a vége hazugság, hisz Mental abban se biztos, hogy a kandúr felébred az altatás után. De külső jele nem látszik rajta, hogy hazudna.
-Ha pedig a nehezebb utat választod, nos akkor is ez lesz a vége, csak az sokkal fájdalmasabb lesz. - Biccent Daemon felé.
-Remélem leszel olyan okos, hogy felmérd az erőviszonyokat. - Ásít, majd mancsát ráteszi a tűre, Scott válaszára várva. A legtöbb áldozat a pániktól megmérgezve küzdött az életéért, de innen még senki nem szökött ki. Ebben a macskában viszont Mental lát egy kis reményt, hogy talán sikerül együttműködésre bírnia.
|
~Innen már nincs menekvés. Ha az ajtó zárva, ablakon rácsok, nincs mit tenni. De én félek! Nagyon félek!~ sóhajtott egy nagyot, majd amikor Daemon közeledett felé elkezdett hátrálni. Fülét farkát behúzta, majd összehúzta magát, és félelemtől csillogó szemekkel nézett a kutyára. -Hagyj békén.- suttogta majd szorosan összehúzta a szemét. Itt már tényleg nem volt mit tenni, Scott egyenesen a sarokba hátrált be, és még ha foggal körömmel küzdene akkor sem lenne menekvés, hát akkor inkább essünk túl rajta nem? Nem lehet annyira rossz. Ötlete sem volt, hogy merre menjen tovább a kutya úgy is elkapja, Mental biztosan nem segít, mert ő hozta ide. Egy halk sóhajt hallatott, majd kinyitotta a szemét, és megpróbált kimenni a sarokból, ám tudta, hogy úgy sem fog neki sikerülni. |
Engedelmesen leült a polc mellé, és türelmesen kivárta a sorát, addig amíg Mental nem jelez. Mikor Scott mozdult, Daemon is megindult az irányába. Bőrét már ígyis megannyi karmolás és seb tarkította, látszólag nem félt attól amit Scott igazából tehet vele. Tudja, hogy félelemtől feltüzelt macskáktól lehet ám sérülést szerezni, attól eltekintve, hogy tulajdonképpen mekkorák is hozzá képest. Hisz, a sarokba szorított patkány is támad... Fenyegetően közeledik Scotthoz, a célja, hogy sarokba zavarja, ahol már nincs menekvés. Az események közbe Mental nyugodtan helyet foglal a polc mellett. Megvizsgálja az injekciós tűt, majd a távolból figyeli az eseményeket. Majd ha szükséges beavatkozik, bár ahogy Daemont ismeri, nem lesz itt gond.
|
-Mindenféle mellékhatást lehet tőlük kapni, az anyám is emiatt halt meg. Rengeteg kísérlet, rengeteg mellékhatás. Az érzékszerveid romolhatnak, vagy éppen fejlődhetnek, az immunrendszered elgyengül, és bármiféle vírust elkaphatsz, ami még halálos is lehet. Nem mellesleg a kísérlettől is kaphatsz fertőzést, és abból sem biztos, hogy kigyógyulsz. Nem akarok egész életemben beteg lenni. Nem, nem és nem.- kezdte megint az ellenkezést Majd hátra pillantott, Daemon valami izét dobott be a szekrénybe. ~Neeee... Az lesz az injekció, ki kell jutnom innen. De hogy, azt ajtót nem bírom kinyitni. Ez gáz...~ Felállt, majd körbesétálta a termet, és lehet, hogy ő azt hitte, hogy halál nyugodtnak tűnik kivülről, valójában reszketett a félelemtől. Lábai néha meg-meg rogytak, majd megpróbált felmászni az ablakba. Alattuk 4-5 méterrel van a föld, nem érne földet. Majd maximum körbe-körbe fog itt futkározni. |
Pár perces keresgélés után Daemon rátalál arra amit igazán keresett. A szeme megcsillan ahogy meglátja a létfontosságú szert, ami a kísérlethez elengedhetetlen. Mégse lehet úgy felboncolni, és vagdosni egy élőlényt, hogy közbe kapálódzik, és az életéért küzd. Ez a tárgy egy kis injekciós tű volt, amiben zöld színű folyadék volt. Daemon óvatosan a szájába vette, majd ledobta a legalsó polcra, úgy, hogy az akkora zajt keltsen, hogy Mental is meghallja. A kandúr vette is a jelet. Széles mosoly húzódott a képére, de nem ment rögtön oda, tovább beszélgetett Scottal.
-Laborba? Talán téged egy laborba hoztak létre? - Neveti el magát.
-Nade mesélj, miféle labor volt ez. Kétlem, hogy hasonlított ahhoz amit mi teszünk. Tudod sokan negatívan élik meg ezt az egész dolgot... - Szalad végig tekintete a szobán.
-De tudod, csak az első injekciót kell látnod. Ami azután történik az már tabu. - Húz a képére egy megnyugtató, még is rosszat sejtő mosolyt.
-És mire felébredsz, az egész életed megváltozik. - Kacsintott Scottra. Mindezt azért árulta el, hogy a kandúr kevésbé álljon ellen, ami megkönnyítené a dolgukat. Persze amit mondott csak félig igaz, hisz minden kísérletnek megvan a veszélye, hogy az áldozatuk nem fog felébredni.
|
Amikor Mental odasétált Scott mellé a kandúr akkor sem tágított. Semmi pénzért ki nem jönne a biztonságot nyújtó sarokból. Mancsait szeme elé emelte, fülét-farkát behúzta. Jobban félt, mint bármikor máskor. Ez nem olyan, mint amikor valaki megijeszti, de az csak játszik vele. Viszont ez nem játék, ez teljesen más. Szinte már remegett a félelemtől. Nem, neki nem adják be az injekciót. Mental kérdésére, egy pillanatra elemelte jobban szeme elől a mancsát, és kinyitotta a szemét.
-Nekem? A kintiek? Semmit sem mondtak. Csak ismerem a helyet. Igaz még nem jártam itt de hasonlóban igen. Egy kísérleti laborban születtem. A terem ahol kísérleteztek velünk majdnem ugyan ilyen volt. Csak ott voltak gépek is. - Hunyta el újra a szemét, de még nem fejezte be mondandóját. -Ha nem is kísérlet lesz itt, akkor valami injekciót kapok, én pedig rettegek a tűktől. Nem vagyok jó választás. - Sóhajtotta, majd egy kicsit beljebb kúszott, mint ahogy eddig volt, már ha még a fal engedte, mert kitudja. A tűktől képes lenne még falra is mászni... |
Pontosan tudta, hogy mit kell tennie. Az viszont meglepte, hogy Scottot milyen könnyű volt meggyőzni, hogy bemenjen a szobába. Van, hogy végig kell kergetnie a kísérleti alanyokat szinte az egész intézeten, de ez most meglepően könnyen ment. Miután becsukta az ajtót Kérdően Mentalra pillantott, aki tekintetével követte a sarokba menekülő kandúrt. Ezután biccentett Daemonnak aki tudta a dolgát. Ezt már nem egyszer eljátszották. A szoba másik oldalán volt egy hatalmas szekrény, tele mindenféle kínzóeszközzel, palackokkal, amikben színes folyadék volt, ezen kívül még rengeteg injekciós tűvel, amikben kitudja mi lehet... Miközben a kutya a szekrénynél munkálkodott Mental rémült társához lépett. Leült mellé, majd halk dorombolásba kezdett. Ó hányszor látott már ilyet! A vad rémület az áldozatuk szemében. Számára mindez oly gyönyörű volt. Ahogy végignézett Scotton, képén megjelent egy halvány mosoly.
-Nyugodj meg fiam. Mit gondolsz, mi fog most következni? Mit mondtak neked a kintiek? - Az utolsó kérdést elég szemrehányóan hangsúlyozta. Utálta a pletykákat, amiknek a felük se igaz. Ez ellen már sikerült kifejlesztenie egy erre alkalmas, tökéletes emlékezetvesztő szert, de a pletykák nem szűntek meg, csak éppen sokkal kevesebb lett a valóságalapjuk.
|
Boldogan követte Mentalt, és közben még csak gondolni sem merte volna, hogy a fehér kandúr valami szörnyűségbe vezeti őt. Szinte már pattogva követte a másikat, ugyan is teljesen biztos volt benne, hogy Mental mellett semmi baja sem eshet. -Magamról? Nincs sok mesélni valóm, a történetem sem túl izgalmas. Legyen annyi, hogy életvidám, ám nagyon ijedős macska vagyok, de ez lényegtelen most. Legalább is szerintem. - Mondta, majd tovább mentek.
...
Igaza volt Mentalnak, Scott ezen a helyen, még sosem járt, és az igazat megvallva egy kissé baljós előérzete volt, de annyira nem aggódott, mint azt amúgy tette volna. Ám amikor a szoba elé értek elfogta őt a pánik. Nem látta még ezt a helyet, de pontosan tudja, hogy ez milyen hely. ~Nem, nem nem! Nem akarom. Neeem!~ Üvöltözött egyelőre még csak magában, majd megfordult, és megpróbálta kicselezni Daemont, de ez nem jött össze neki. Végül csak betessékelték őt az ajtón, és az pedig egyből csukódott. A kísérleti asztal, ahová felrakják a macskát szinte mintha a múltjából lépett volna elő. Mindenre pontosan emlékszik, és arra is, hogy emiatt a dolgok miatt jöttek ki a fóbiái. És a fertőzhetőségtől eddig is tartott, de a tűktől nem, és erre itt végképp nem számított. ~Ezek szerint az élet itt sem olyan, mint gondoltam. ~ sóhajtott magában, majd megpróbált megint megszökni, de az ajtót képtelen volt kinyitni, túl nehéz volt, és a kilincset se bírta volna lenyomni. -Nem akarom! Nem! - szólt, de tudta, hogy az ő szava sokat nem ér. Ha Daemon nem áll az útjába, akkor beszalad egy sarokba, és össze húzza magát, ám ha útját állják valahogyan tovább ellenkezik. |
Miután Mental és Scott betért az intézetbe, és az ajtó csapódott a hátuk mögött, a fehér kandúr bemutatta Daemont legújabb páciensjelöltjének. Ezután némán sétált tovább a hosszú folyosókon, míg végül, ha Scott nem, Mental szakította meg a csendet.
-Mesélj magadról Scott. - Fordult hozzá.
...
A szoba ahová a két kandúr tartott az intézet másik, eldugott sarkában volt, így tovább tartott a séta mint gondolták. De most itt vannak a nyitott ajtó előtt. Ahogy Mental a küszöbre lépett, orra alá elviselhetetlen bűz kúszott. Viszont nem látszott rajta, hogy ez zavarná, sőt! A titka az, hogy már megszokta ezt a szagot... Ha Scott már idáig követte innen nincs visszaút. Ha gyanú is ébredne benne, Daemon szorosan mögötte sétál, és minden kis jelre ugrik.
-Meg is érkeztünk. - Küld széles vigyort Scott felé ahogy besétál a szobába. Ha a kandúr ellenkezne, hogy átlépje a küszöböt Daemon rögtön cselekszik, mély morgással figyelmezteti, majd belöki, és becsapja maguk mögött az ajtót.
|
A hely amit a legtöbb lakó legszívesebben elkerülne. De sajnos itt az élet nem kívánságműsor, még arról se dönthetsz, hogy életben maradj, vagy meghalj. A szobában az ablakok be vannak falazva, hogy egy kis fény se jusson be. A szoba közepén egy "kínzóágyat" helyeztek el, ahová a páciens (legtöbbször) eszméletlen testét fektetik fel, majd kezdetét veheti a szórakozás. |
[12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Mikor Scott nyugodtan ki akart sétálni a sarokból Daemon felmordult, ám Mental lecsillapította egy "Hagyd! " szócskával. A kutya pedig engedelmeskedett neki. A fehér kandúr elégedetten vigyorogva nézte végig ahogy a páciens önakarásból felfekszik az asztalra. ~Wow! Zseniális vagyok! ~ Gondolta, majd szájába vette a tűt, és Scott után futott. Felugrott az asztal másik végére, hogy minél távolabb legyen a kandúr fejétől, majd még utoljára ellenőrizte. Daemon addig leült Scottal szemben, gyilkos tekintetét rajta tartva.
