|
Témaindító hozzászólás
|
2012.08.14. 23:47 - |
Egy hatalmas terem, a végében egy színpaddal. A terem két oldalán rengeteg etetővályú helyezkedik el egymás mellett felsorakozva. Kora reggel két kutya végigmegy a termen, és megtölti a tálakat a saját gyomruk tartalmával. Ezt viszont senki se tudja... A napi koszt látványa viszont árulkodik erről. A teremben Mental fontos híreket közöl az intézet lakóival, és azt is pletykálják, hogy a híres banda, a Peace Peaches néha koncerteket is ad, az intézet lakóinak ezen a színpadon!
*Bővítve: Vigyázz a színpadra felvezető lépcsőkkel. Megeshet, hogy némelyik már nincs az eredeti helyén...
2012.10.01. 16:31 - #9 hozzászólás |
[45-26] [25-6] [5-1]
 //Folyt. Köv.: Pince// |
 Annyira elmélyed a saját gondolataiban, hogy nem is figyel Darkness mondandójára. Csak a fele jut el a tudatáig. Hogy min gondolkozik? Nagyon lényeges dolgokon. Például, hogy merre menjen oltani az éhségét. Itt valószínűleg nem találnak prédát, főleg, hogy hangos éneklésükkel már biztosan elűzték az összes rágcsálót. Cirpley egy pillantást vet a felszolgált étel felé. Csak a gondolattól is kirázza a hideg. Az a bűz, amit akkor érzett mikor fejét a vályúkba mártotta, örökké kísérteni fogja. Inkább halna éhhalált, de az Isten se tudná rávezetni, hogy belekóstoljon a mai menübe. De várjunk csak! Hisz ott van még a pince. Csak a gondolattól is összefolyik a nyál a szájában, hogy milyen húsos patkányokat vadászott ott le. Hiába, hogy macska szagú az egész alagsor, imádják a rágcsálók, mivel ennél több kaját sehol máshol nem találnának. A sötét pince egyben Mental kedvelt hullaháza, és csak ettől olyan nagyszerű. Arról pedig nem beszélve, hogy Cripley milyen jó kapcsolatot ápol ezekkel a helyiségekkel. Kölyökkorában egy hasonló helyen kellett megtanulnia jó pár dolgot, kezdve azzal, hogy vadássza le a napi betevőt, hogy ne haljon éhen. A fél életét a gazdája pincéjében élte le. Lehet, hogy rossz élménynek kellett volna lennie, Cripleynek viszont ez a legjobb emléke az előző életéről. A sötét alagsor olyan félelmetes volt kínzója számára, hogy sose mert lemenni oda. Pedig csak itt-ott leesett egy tárgy az asztalokról, recsegett a lépcső, és néha hangokat lehetett hallani. Mi rossz van ebben?
"Szóval, kaja. Én is éhes vagyok" Ezek a szavak juttatták vissza ismét a jelenbe. Nagyokat pislogott miközben a nőstényt bámulta, majd, hogy végleg visszatérjen megrázta a fejét.
-Az jó lenne. - Motyogta, majd lassan négy lábra állt, és nyújtózkodott egyet. Hosszú percekig ült ebbe a testhelyzetbe, teljesen elmacskásodott.
-Már mint szerintem se valami étvágygerjesztő a kaja amit felszolgálnak. Felháborító! De tudok egy helyet ahol sokkal fincsibb a husi. - Húzódott ravasz vigyor a képére.
-A jó és a rossz benne, hogy meg kell dolgoznod érte. Nem tudom te, hogy vagy vele, de én jobban szeretem ha nehezen adja magát az ebédem. - Ezzel a színpad széléhez sétált, és körbenézett. A válla felett még visszapillantott Nessre.
-Csak kövess! - Ezzel kilőtt a helyéről, és futásnak eredt, egyenesen a kijárat felé. Ellenőrizte, hogy Dark követi-e, és csak akkor megy tovább ha a válasz igen.
//Folyt. Köv.: Pince//
|
-Dehogy süketültél. Hidd el, hogy jobb volt. - vigyorgott a kandúrra. -A kísérteteket már a puszta jelenlétemmel is elűzöm. És ne, ne hidd azt, hogy azért mert annyira borzasztó személyiség vagyok, még szépnek és szép vagyok... És akkor hol marad, az "És még szerin is...' kijelentés. Szóval a lényeg. A kísértetek félnek tőlem.- húzta ki magát. Az pedig, hogy ezt Darkness honnan vette örök titok marad, de most még ebben a hitben van.
Majd egyszer csak megkordult Cripley gyomra. Darknessnek erre eszébe jutott, hogy ő is igen csak éhes, de a menzás kaját akkor sem enné meg ha beleszakadna. Mert, hogy valami borzalmas, és nem is néz ki jobban, mint amilyen az íze. Mert rengeteg étel van ami jól néz ki és rossz az ize, valamint olyan is van, hogy rosszul néz ki de az íze jó. De ez tipikusan az a kaja amelyik nem is néz ki jól de nem is ehető.
-Nos, azt hallom... De ha meg is akarod tartani a gyomrodban az ételt inkább ne menj a vájúk közelébe. Jobban jársz. Ha valami ehetőt akarunk találni itt akkor sajnos be kell érnünk a rágcsálókkal. Ha már egyszer be vagyunk ide zárva józan ésszel akkor legalább a kaja lehetne normális. De nem, minek az. A világ legpocsékabb kajáját kapjuk, és én már abban sem vagyok biztos, hogy elöttünk nem ette már meg valaki azt a kaját.- mérgelődött, majd megrázta a fejét és visszatért az eredeti témához. -Szóval, kaja. Én is éhes vagyok, keressünk valami ehetőt. - jelentette ki, majd körülnézett egy egér, vagy valami ilyesmi után keresgélni. Nem lehet tudni, hogy mire akadhat az intézetben. Lehet, hogy egy mutáns zombipatkány jön elő majd a függönyök mögül, hogy megegye Darkness és Cripley agyát. |
Cripley alig tudta megállni, hogy ne jelenjen meg a képén egy mosoly, ami tükrözi az elégedettségét. Hisz pont ez volt a célja, hogy kiprovokálja Darkness dühét, -amit eddig nem látott a macskán - és éneklésre bírja.
-Hát... Én nem adtam rá okot, hogy gyávának hívj. Te viszont igen. - Kacsintott, a nőstényre. Cripley egészen addig nem volt vele tisztában, hogy nyert, amíg Ness el nem kezdett kornyikálni. Addig fogalma sem volt, hogy mire készül ezzel az egésszel. De a helyéről nem mozdult, csak nézte az előadást, képén elégedett vigyorral. Az egész elég tűrhető volt, bár a nőstény hangja nem sokban különbözött a kandúrétól. Igaz teljesen más volt, de egy idő után már idegesítő. Ahogy ez általában minden macskánál így van. Drámai véget ért a darab, Cripley ha tapsolni tudna most biztos megtenné.
-Tessék? - Ráncolta a homlokát, ám nem sokáig tudta tartani a komoly ábrázatot, mert szája hamar mosolyra húzódott.
-Mondd hangosabban! Azt hiszem megsüketültem! - Tört ki belőle a nevetés.
-Már megbocsáss, de ez olyan rossz volt, hogy szerintem az összes kísértetet kiűzted ebből a házból. - Ez esetben amit mondott nem tükrözte azt amit valójában gondolt. De mivel Darkness nem gondolatolvasó, ezért csak az számított amit Cripley kiejtett a száján. Ha a nőstény belekezd abba, hogy megcáfolja az imént elhangzottakat, mondandóját biza a kandúr haskorgása szakítja félbe.
-A gyomrom is éneklős kedvében van. - Motyogta magának. |
A függönyök mögött végig sétált, majd valahol a színpad közepe felé kisétált onnan.
-Gyáva kiscica? Akkor te mi vagy?- nézett szúrósan a kandúrra, majd ráugrott a kanapéra. Igen, ez a kanapé egy visszatérő motívum Darkness számára. A háttámlán ücsörögött, majd akárcsak egy ember a mancsát szemei elé emelte, majd szépen kicsit lejebb húzta. Egy nagy sóhaj volt hallható, majd úgy tett, mintha leesne onnan. Az előadás része volt. Ez már csak akkor lehetett volna jobb ha még van zenei aláfestés. Akkor tényleg nagyon jó lett volna a darab.
Ness elkezdett hemperegni, majd néhány nyaffantást(?) lehetett hallanni, a 4. után felült, és "énekelni" kezdett. Ami valljuk be, tényleg nem volt a legszebb, mert hogy macskákról van szó. De ahhoz képest egész jó volt. Ezt a dalt, amit énekelt még valamikor régebben hallotta egy parkolóból kiszivárogni, megtetszett neki a dallam, így ezt énekelgette általában.
Miután előadása végére ért Cripley mellé sétált. -Lényegesen szebb előadási módom volt, valamint szerintem a hangom is szebb. - vigyorgott Cripleyre. |
Ha Darkness tovább folytatta volna a szemszín vitát, Cripley valószínűleg tátogva utánozta volna. De a témaváltás miatt erre nem került sor. Ez esetben nem idegesítette fel magát. Szépen, csendben ült, és várta, hogy a nőstény abbahagyja a mondandóját, és ő is szóhoz jusson.
-Hát, hiszem ha hallom. - Vigyorgott továbbra is. Cripley, egy kusza gondolattól vezérelve felállt, hogy kövesse a feketeséget, majd inkább jobbnak látta ha visszaül a fenekére.
-Mi az? Csak nem megfutamodsz? - Próbálta tekintetével keresni a nőstényt, ám az ahogy ment beljebb a sötétségbe, úgy tűnt el a kandúr szemei elől.
-Gyáva kiscica vagy! - Vágta még hozzá, hátha hallja, ám egyre kevesebb esélyét látta annak, hogy sikerül éneklésre bírnia Nesst. Jobban belegondolva viszont mit veszít ha nem teszi? Talán kihagyja a világ legszebb hangú macskájának exkluzív koncertjét, vagy mehet Mentalhoz rendbe hozatni sérült hallását. |
-Hát lehet, hogy te ritkábban találkoztál felemás szemű macskákkal, de én ritkábban sárga szemű macskákkal. Jó rengeteggel találkoztam már, de ilyen... Ennyire sárga szeművel még magamon kívül sosem. - kereste Cripleyvel a szemkontaktust hátha észreveszi, hogy nem teljesen ugyan olyan a szeme, mint a legtöbb sárga szemű macskának, bár úgy tűnt teljesen felesleges. Cripley már megsértődött egy kicsit, így nem sokat tudott tenni. Viszont a téma váltás jobban tetszett neki. Még a végén tényleg nekiáll "énekelni" vagy neki ugrik a kandúrnak. Kétesélyes. Majd még kiderül.
-Nem hinném, hogy megsüketülnél. Sokkal inkább ámulnál, mert hogy hidd el tényleg szebb hangom van. - mosolygott gúnyosan. -Az pedig egyáltalán nem érdekel, hogy mennyire bántalak meg. Te bajod, viszont az igen, hogy ne nekem nyafogj ha tényleg jobb a hangom.- fordított hátat a kandúrak, majd besétált újra a függönyök mögé. Tényleg rászánja magát erre az egészre? Majd kiderül a következő reagból. |
Felhúzott szemöldökkel hallgatta végig a macska beszámolóját a szemszínekről.
-De lökött vagy... - Így fejezte ki azt, hogy egyáltalán nem ért egyet vele.
-Nem azért, de én több sárga szemű macskát láttam mint felemást... - Rázta meg lemondóan a fejét. Kezdett megnyugodni, miután eljutott az agyáig, hogy igazából milyen kis hülyeségen vitatkoznak. Örült is neki, hogy Darkness elterelte a témát a hangproblémáira.
-Vagy még a végén megsüketülnék? - Húzott széles vigyort a képére. Nem dőlt be ennek. Ha ő valamiben jó akkor azzal dicsekszik, és elhíreszteli mindenkinek.
-Mellesleg pedig, mióta érdekel az téged, hogy én esetleg jobban megsértődök? - Vonta fel egyik szemöldökét. |
-Lehet, hogy bundám unalmas. De be kell lásd, a sárga szemeim nem épp hétköznapiak. Ezzel ellentétben, neked a bundád nem átlagos, bár a szemeid színe nem túl ritka a macskák körében. Rengeteg macskafajta van, aki ilyen... Kétszínű szemeket birtokol. Ez pedig a te részedről unalmas. - nem kapta fel a vizet, még nem. Persze ha így folytatják előbb utóbb nekiugrik a kandúrnak.
-Hogy én énekelni? Kizárt dolog, még a végén még jobban megsértődnél, mert nekem sokkal szebb hangom van.- húzta ki magát. Persze, nem volt sokkal szebb hangjan, hiszen ő is macska. A macskák meg nem a legszebb hangról híresek. |
A bókra büszkén kihúzta volna magát, de ami ezután következett az pofán vágta a kandúrt. Tehát tényleg részese volt az előadásnak. Egy pár pillanatig szégyenében elsüllyedt volna itt nyomban, ami nem is volt lehetetlen, mivel a szú ette fa könnyen megadhatja magát, még egy ilyen könnyű kölyök alatt is. De nem tartott olyan sokáig ez az állapot. Düh lett úrrá a kandúron. Hisz kinek hiszi magát Darkness, hogy őt sértegetni meri?
-Igen? Én legalább nem vagyok olyan unalmas mint te! Fekete bunda, sárga szemek? - Állkapcsát kitárta, mancsát pedig szája elé emelte, mintha egy ásítozó embert parodizálna. Volt ideje kitanulmányozni a kétlábúak szokásait, és imádta őket utánozni.
-Ezt már láttam. De ha már ilyen okos kedvedben vagy, mutasd mit tudsz te az éneklés terén! - Hunyorgott a nőstényre, és bosszúsan ráncolta a szemöldökét. Teljesen normális volt, hogy ő kritizálhat másokat, de ha valaki a szájára veszi a rossz tulajdonságait kifordul magából, és neki esik ellenfelének. Természetesen elsőnek csak szóban, de mivel a dühtől nem tudja felmérni az erőviszonyokat bármikor képes lenne egy kutyának támadni. Ezt elnézve pedig érdekes, hogy eddig életben tudott maradni, egy ilyen helyen. |
Látszott a kandúron, hogy zavarba hozta őt, ezért egy elégédett mosolyt húzott az arcára. Nem volt szándékos ez a dolog, de még is így alakult, és ezen Ness egész jól szórakozott.
-Az egyetlen és az utánozhatatlan? Mondjuk igaz, ami a bundádat illetti nem vagy átlagos, a jellemedhez még nem nyúlnék, de az éneklésed nem volt legszebb. - húzott egy gonosz vigyort az arcára. Na igen, nem is Darkness lett volna, ha nem jegyzi meg, hogy neki tényleg nem tetszett az az éneklés szerű nyávogás.
-Viszont meg kell hagyni, színésznek nem vagy rossz. De ha énekléssel szeretnéd tölteni az idődet szerintem inkább még gyakorolj. - vigyorgott továbbra is. Igazából ő sem nagyon tud "énekelni" de másokat kritizálni annál jobban, így számára csak ez van. A kiritzálás és ennek társai. |
Cripley annyira belemélyedt az éneklésbe, hogy nem is figyelt a mozgolódó függönyökre. Csak akkor eszmélt fel, mikor egy feketeség a látókörébe került, és meg is szólította. Pont a refrén közepén! Ám nem volt ideje szitkozódni. Az ijedtségtől szökkent egyet hátra. Ebben a helyzetben viszont inkább volt zavarban mintsem hatalmas félelemben. Már el is felejtette, hogy a nőstény a semmiből ugrott elő, a lényeg most az volt, hogy milyen hülyét csinált magából. Ha ember lenne, valószínűleg az egész pofája vörös lenne, nem csak a fele...
-Öö izé... - Csak ennyit tudott kibökni percekig. Tekintetét ide-oda kapkodta, majd nyelt egyet. Megnyugvására a feketeség nem említette az előző produkcióját, így a foltos merte azt hinni, hogy talán nem is figyelt, vagy éppen tetszett neki! Megrázta a fejét, hogy kiverje a kusza gondolatokat, majd erőltetett egy mosolyt a képére, és úgy hallgatta végig amaz bemutatóját.
-Ó valóban? Én pedig Cripley vagyok... - Pár másodperc gondolkodás szünet.
-Az egyetlen és utánozhatatlan! - Dobbantott a mancsával büszkén. |
Egy darabig hallgatta, hogy mit beszél, majd mit énekel a másik macska. De abban biztos volt, hogy olyan korú lehet körübelül, mint ő maga. Igaz, hallgatta, hogy milyen "szép" hangja van a másiknak ám egy idő után egy kicsit idegesítőnek tűnt a folyamatos nyervogás. Így kénytelen-kelletlen előkellett jönnie. De nem akárhogyan. Gyorsan végigszalad a függönyk mögött, minta csak a szél mozgatná ám az ablakok nem voltak kinyitva így logikusan a szél nem lehetett. Nem adott ki semmi hangot. Csendesen a színpad elejéhez sétált, majd egy pillanat alatt Cripley előtt termedt. Egy érdekes macskával találta magát szemben. A másik macska arca olyan volt, mintha direkt így akarták volna. mintha lefestették volna. Ugyan is szinte egy egyenes vonaltól a macsek arca fekete volt, de a másik oldalán vörös. És ez szemére is úgyszintén jellemző volt, mert hogy a fekete felén zöld volt, ám a vörös felén kék. Egy mosolyt varázsolt az arcára, majd megpróbált beszélgetni a másikkal. Nem volt benne biztos, hogy ez a macska olyan lesz akivel el tudna beszélgetni bármiről is, de egy próbát tökéletesen megért.
-Sziiiaaaa. - mosolygott továbbra is. -Darkness vagyok, téged hogy hívnak. - kezdte a beszélgetést barátságosan, majd megkerülte a kandúrt.
-A legrosszabb rémálmaidből lépek elő...- kezdte lassan a beszédet. -Nem akarki vagyok, Darkness, hallod a hangomat. - suttogta a másik fülébe, majd felugrott a kanapéra. -De mire megfordulsz, jobb esetben már nem vagyok sehol. - kuncogott, majd visszasétált Cripley melllé. Darkness bemutatkozott, most a kandúr jön. |
Megfontol léptekkel lépi át a hatalmas terem küszöbét. Egy gyors pillantással végigméri a szobát, majd gyorsan maga mögé kapja a tekintetét, ellenőrizve, hogy nem-e követték. Nagy megkönnyebbülésére a válasz nem, így teljesen nyugodtan kémlelheti körbe a számára új helyet.
-Ja, hogy itt van kaja is? Komolyan azt hittem, hogy nekünk kell levadászni az ebédet. Már meg is lepődtem, hogy egyesek, hogy tudtak itt életben maradni. - Futott lelkesen a falnál felsorakozó etető vályúkhoz. A terem végében elhelyezkedő színpadot még fel se fedezte, és fogalma se volt, hogy nincs egyedül. Izgatott volt mindaddig, amíg meg nem pillantotta a reggelit. Pofája grimaszba rándult, csalódottan sóhajtott egyet.
-Lehet, hogy az íze jobb, mint ahogy kinéz... - Nyelt egyet, majd közelebb hajolt, hogy szaglása, és bajszai segítségével megsaccolja az élelem ízét. Nem volt szükség arra, hogy belekóstoljon, a kaja már távolról bűzlött.
-Fúj! Mi ez? Több hetes vízi hullát daráltak össze? - Ugrott hátra a kölyök.
-Inkább maradok a pincében élő patkányoknál. - Még végigfutott a soron, hátha talál valamelyik vályúban, valami ehető ételt, de csalódott, ezért rögvest a színpad felé vette az irányt. Nem szórakozott, szemből ugrott fel, a nem is olyan magas emelvényre. Tett egy kis kört, majd leült középre, és úgy kémlelte a szobát.
-Váó! Amott nem nézett ki ilyen hatalmasnak. - Ha ember lenne, valószínűleg füttyentene elismerése jeléül.
-Milyen jó hely, leszámítva ezt a bűzt. - Fintorgott. A legjobban azt szerette ebben a helyben, hogy beszélhetett magában. Itt senki se nézte hülyének. Hisz ez egy diliház, teljesen normális, hogy valaki magához beszél. Cripley még nem vesztette el a józan eszét, csupán azért társalgott magával, mert mással nem tudott értelmesen beszélgetni. Vagy csak ritkán talált erre megfelelő személyt.
-Figyelem alattvalóim! - Köszörülte meg a torkát, majd közelebb lépett a színpad széléhez.
-Mától új törvényt vezetek be! Mindig mikor a nap eléri a legmagasabb pontját el kell jönnötök ide, és meg kell hallgatnotok csodálatos dalaimat. - Dobbantott egyet a mancsával. Tudniillik, Cripley imád énekelni. Ismét megköszörülte a torkát, majd belekezdett a nyervogásba. Nem mondott semmi konkrétat, csak vékony hangon nyávogott, viszont ügyelt arra, hogy ne csapjon nagy zajt. Csak szórakozzon. Nos igen... Talán Cripley tényleg nem volt olyan ép elméjű, mint amennyire azt magáról hiszi... |
A sok összetört berendezés, és a rengeteg etetővájú között egy fekete árny suhant el. Pár perce még a cellák mellett sétálgatott ám mostanra már a menzához ért a fekete árny. Felszaladt a színpadra ügyesen kikerülve azt a helyet ahol be van szakadva a lépcső. Darkness amúgy is könnyű, és amilyen gyorsan felszaladt a lépcsőn szinte ideje sem lett volna beesni a lépcső alá, ha beszakadt volna még egy lépcsőfok.
Amikor felért a színpadra körülnézett. Valamikor egy nagyon régi színdarab kellékei maradtak ott, egy szép, mára már nem rózsaszín hanem valami szürkész színű kanapé, ami tökéletes volt a délutáni sziesztára. A kis fekete gombócnak sem kellett sokáig gondolkoznia, hogy mit tegyen. Felugrott a kicsit poros kanapéra, majd kényelmesen elhelyezkedett rajta. Igaz, hogy nem szokványos kölyök -vagy inkább mondjuk kamasznak- volt Darkness sem, de azért valami még is volt benne ami gyerekes. Még pedig ez. A felnőttek is szeretik a kényelmes helyeket, és közel sem volt biztos, hogy nem tudnák kihasználni egy kényelmes kanapé pozitív dolgait, ők is elhepregnek rajta, de egy kölyköt többször láthatunk ilyen helyzetben. Vagy nem? Szóval hemperegni kezdett a kanapén, majd egy pillanatra megállt a szórakozásban. Fület radarszerűen mozgatni kezdte. ~Valaki közeledik...~ termett egy pillanat alatt a függöny mögött. Ha ideér az a valaki akkor maximum a Darkness jelenlétét, vagy szagát érezhetik. Esetleg látták az előbb, de mostmár nem látható sehonnan. Már rég a függöny mögött rejtőzik.
 |
 Az öreg macska elégedett bólintással nyugtázta -csak úgy magának, mert ő ilyen-, hogy mindkét fél megfogadta tanácsát és barátságosabban állnak egymáshoz. Mire is menne ez a hely nélküle? Elégedettségében, s büszkeségében úszását az zavarta meg, hogy ismét hozzászóltak, ezúttal a doktor. Dicsfényében észre sem vette, hogy Monty-t is elvarázsolta valami és kicsikét későn reagált.
- Ó, a kert! A friss, jó levegő, a csicsergő madarak... Nagyszerű egy kis beszélgetésre. - jegyezte meg bólogatva a kandúr és már indult is kifelé a teremből, de hirtelen elsüvített mellette a barna kölyök. ( Hiszen jó pár fényévvel fiatalabb volt Eutimnál! ) Egy kifejezéstelen pillantást vetett Gordonra, hogy vajon mit szól a másik ahhoz, hogy a kicsi is velük jön. Majd észrevette a magányosan ücsörgő, magába fordult Armanit is.
De a kert tudata kivert minden más gondolatot a fejéből és ő is Monty után kezdett szaladni.
- Ilyeneket nem szép dolog mondani, kölyök! Az utolsó egy kisbaba! - javította ki a kandúrt.
// Folyt. akkor kert. ^^ // |
 Annyira elmélyedt gondolataiban, hogy nem is figyelte, mikor Eutim a pilláit rebegtette. Jól átrágta ismét amit az öreg mondott neki, mondatról mondatra, szóról szóra, majd végül rájött, hogy van értelme ennek az egésznek...
-Igen, igazad lehet! - Ugrott fel hirtelen. Már biztosan más témát beszéltek ki a macskák, mire Monty hozzászólt az előzőhöz. Ez is bizonyítja a kandúr villámgyors felfogóképességét.
-Hisz ha egy ilyen csodálatos macska, mint Mental, megbízik valakiben, és ilyen komoly munkát ad neki, akkor azt szintén tisztelni kell! - Bólogatott magának elégedetten. Jól ment neki a mancsnyalás, a tudtán kívül is. Mivel gondolatait egy jó ideig Eutim szónoklata kötötte le, Gordon mondandójának már csak a végére figyelt, pontosabban oda, mikor felajánlotta az öregnek, hogy szökjenek ki a kertbe.
-Jóóóó! Menjünk! Egy kis friss levegő sose árt. - Ugrálta körbe örömében Gordont. Az egyáltalán nem zavarta, hogy esetleg az oroszlán nem neki címezte ezt a javaslatot, és még csak nem is gondolt rá, hogy Montyt is magával hívja. Ugyan már! Az új barátok miatt teljesen megfeledkezett Armaniról, akit valljuk be, nehéz nem észrevenni. Izgatottan futott végig a termen, de a bejáratnál olyan hirtelen lefékezett, hogy majdnem csinos kis pofijára esett.
-Lassú csigák! - Fordult vissza, nyelvet nyújtva a két macskára.
-Az utolsó egy... - Pár másodperces gondolkodási szünet után folytatta. - ...Egy csúnya dagadt macska! -
//Akkor talán, folyt. köv.: Kert? :3// |
 Kikerekedett szemmel nézte a túlbuzgó barnát, amint utána fut, majd bökdösni kezdi. De Eutim dicsérő szavaira büszkén és jókedvűen húzta ki magát.
~ Igaza van, nem lehetek ilyen rossz modorú újdonsült betegeimmel. Vissza kell fognom magamban a távolságtartó nemesoroszlánt.~
Ezután pedig válaszolt kedvesen mindkettőnek:
- Kedves hiperaktív barátom (remélte, hogy nem érti eme szakszót)! Elégedj meg annyival, hogy azért vagyok itt, hogy segítsek rajtatok tudományos módszereimmel, amik már bejárták velem a világot és hatásosnak bizonyultak mindenütt.
Ezután Eutimra nézett, majd mikor meglátta tágra nyílt, horrorisztikusan öreg tekintetét elkapta pillantását, és ismét (most lassabban) próbált ránézni, elképedését jobban leplezve.
- Köszönöm a felkomfot, Eutim, és a tanácsodat is. Javaslom folytassuk ezt a beszélgetést a kertben. -mutatott ki az ablakon a kellemes növényzetre. |
Eutim egy zavart mosollyal tudta le bocsánatát, azért, hogy neki méltóztatott ütközni doktorának, majd mellé lépett, hogy véletlenül se maradjon ki a beszélgetésből. Monty reakciójára nem reagált, legalábbis a rejtélyes mosoly és az alig észrevehető, hanyag vállvonásból senki sem gondolt volna rá, hogy azt üzeni Talán igen, talán nem.
Igazából a fakult bundával rendelkező, süket macska csöndben ücsörgött doktora mellett, hiszen nem talált semmi okot, indokot arra, hogy beleszóljon a társalgásba. Na, meg semmi érzelmet se mutatott véleményéről, miszerint kicsit túlzásnak tartja Gordon reagálását, aki épp ebben a pillanatban emelte magasban bájos alfelét és kezdett kibillegni az ajtón. Eutim épp utána futott volna, de fürgesége valóban nem volt már olyan, mint régen, így Monty sokkal hamarabb utolérte doktorát, aminek Eutim legbelül örült is, és talán kicsit el is mosolyodott, majd odalépett az oroszlánhoz.
- Doktor úr, ha sokáig akar itt maradni, jobban teszi, ha kedves marad a páciensekkel és a bizalmukba férkőzik. - nézett rá hatalmas szemekkel, mintha ezzel befolyásolni tudná a másik döntését. ( Bár belegondolva, elég félelmetes lehet, ha egy öreg folyamodik a "kiscica nézéshez", bár ki tudja?)
De, hogy Gordon Gim véletlenül se háborodjék fel, Monty-t is rendre inti, természetesen ugyanolyan nyájas stílusban.
- Kedves társam, Gordont Mental küldte közénk, hogy segítsen rajtunk. Minden bizonnyal olyan tudás lehet a mancsában, amiről mi álmodni sem tudunk. Megérdemelhetne egy kis tiszteletet, egy kicsit más hangsúlyt, nem gondolod? - rebegtette rá szempilláit. ( Valóban kezd egyre félelmetesebb lenni. ) |
Annyira belemerült gondolataiba, hogy észre se vette a háta mögött előbukkanó Eutimot, csak mikor az látókörén belülre lépett. Riadtan ugrott egyet hátra.
-Áh, szóval ketten vagytok! Körbe akartok keríteni? - A kérdést szinte suttogta, majd összeszűkült szemekkel kezdett hátrálni. De várjunk csak! Valami nincs rendben... Nem kapott méltó választ a kérdésére, és ez a bizonyos Gordon Gim mintha figyelmen kívül hagyná. Aggódóan pillantott Armani felé, Te látsz engem? Kérdezte volna, ám nem volt rá szükség, mivel ebben a szent pillanatban a kutya megszólította. Micsoda megkönnyebbülés! Már azt hitte a büntiszobába ott hagyta a fogát. De most mint kiderült igazán élő, és látható macska.
-Hé te! - Ugrott az éppen elsétáló oroszlán után, majd mancsával sietősen meg bökte azt.
-Hogy érted azt, hogy új doktor? Miféle doktor? Minek ide doktor? Ja és egyébként mi az a doktor? - Bombázta meg kérdésekkel az idegent.
|
[45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Annyira elmélyed a saját gondolataiban, hogy nem is figyel Darkness mondandójára. Csak a fele jut el a tudatáig. Hogy min gondolkozik? Nagyon lényeges dolgokon. Például, hogy merre menjen oltani az éhségét. Itt valószínűleg nem találnak prédát, főleg, hogy hangos éneklésükkel már biztosan elűzték az összes rágcsálót. Cirpley egy pillantást vet a felszolgált étel felé. Csak a gondolattól is kirázza a hideg. Az a bűz, amit akkor érzett mikor fejét a vályúkba mártotta, örökké kísérteni fogja. Inkább halna éhhalált, de az Isten se tudná rávezetni, hogy belekóstoljon a mai menübe. De várjunk csak! Hisz ott van még a pince. Csak a gondolattól is összefolyik a nyál a szájában, hogy milyen húsos patkányokat vadászott ott le. Hiába, hogy macska szagú az egész alagsor, imádják a rágcsálók, mivel ennél több kaját sehol máshol nem találnának. A sötét pince egyben Mental kedvelt hullaháza, és csak ettől olyan nagyszerű. Arról pedig nem beszélve, hogy Cripley milyen jó kapcsolatot ápol ezekkel a helyiségekkel. Kölyökkorában egy hasonló helyen kellett megtanulnia jó pár dolgot, kezdve azzal, hogy vadássza le a napi betevőt, hogy ne haljon éhen. A fél életét a gazdája pincéjében élte le. Lehet, hogy rossz élménynek kellett volna lennie, Cripleynek viszont ez a legjobb emléke az előző életéről. A sötét alagsor olyan félelmetes volt kínzója számára, hogy sose mert lemenni oda. Pedig csak itt-ott leesett egy tárgy az asztalokról, recsegett a lépcső, és néha hangokat lehetett hallani. Mi rossz van ebben?
Az öreg macska elégedett bólintással nyugtázta -csak úgy magának, mert ő ilyen-, hogy mindkét fél megfogadta tanácsát és barátságosabban állnak egymáshoz. Mire is menne ez a hely nélküle? Elégedettségében, s büszkeségében úszását az zavarta meg, hogy ismét hozzászóltak, ezúttal a doktor. Dicsfényében észre sem vette, hogy Monty-t is elvarázsolta valami és kicsikét későn reagált.
Annyira elmélyedt gondolataiban, hogy nem is figyelte, mikor Eutim a pilláit rebegtette. Jól átrágta ismét amit az öreg mondott neki, mondatról mondatra, szóról szóra, majd végül rájött, hogy van értelme ennek az egésznek...
Kikerekedett szemmel nézte a túlbuzgó barnát, amint utána fut, majd bökdösni kezdi. De Eutim dicsérő szavaira büszkén és jókedvűen húzta ki magát.
