|
Témaindító hozzászólás
|
2012.08.16. 14:40 - |
Az épületet kívülről már lassan kezdi birtokába venni a természet. Talán ez lenne az intézet legkellemesebb helye, hogyha nem szaladgálna összevissza a sárga ház őre, akinek feladata, hogy megbüntesse a ki, és beszökőket. Még nehezebbé teszi a szökést, a 3 méteres kerítés, amibe még áramot is vezettek. |
[57-38] [37-18] [17-1]
Cirifischio még mindig a bogarat rágicsálta. Egész jó íze volt. Ahogy így eszegetett, egyszercsak megpillantott egy másik létformát is magán (és persze a bogáron) kívül. Nassolnivalója kiesett a szájából, de már nem érdekelte. Jobb elfoglaltságot talált. Lelkesen szaladt leendő játszótársa felé, azonban amikor elé ért, megtorpant. Döbbenten tapasztalta, hogy az illető kissé fog- és szőrhíjjas, valamint néhány része bizony már az enyészeté lett. A fiú kíváncsian nézte végig a macska alakú féregzsákot. |
 A kandúr lassan, unottan vonszolta magát a kertben, borzasztó kedvtelen volt. Nincs mit csinálnia a macskának a síron túl, ami habár remek dolognak tűnt elsőre, megszabadulni a mindennapi gondoktól, mint ivás, életbenmaradás, fajfenntartás. De valójában ezek nélkül csak értelmetlen lesz lenni.
A filozofálás közben megfeledkezett arról hogy ő amúgy épp gyalogol, úgyhogy azt sem tudta hol van. Mindenesetre észrevett egy kismacskát, úgyhogy nem lehetett annyira messze. Valamivel közelebb ment, ami eltartott vagy öt percig az ő hipersebességével, majd lefeküdt a földre és vakarózni kezdett, mert már megint ellepték az oldalát a dögevő férgek, meg lárvák. Ő csak a sajátjait tűri meg, holmi hajléktalan, csöves férgek ne is álmodjanak arról hogy magával viszi őket. Hát mi ő, máltai szeretszolgálat?! De nem ám! |
Egy teljesen közönséges bogár épp egy gyomon telepedett meg,és onnan vizsgálta környezetét. Valahol a fűben mozgás támadt. Az ízeltlábút ez nem érdekelte, túlságosan el volt foglalva a semmibe bambulással. Zizzenés. A bogár odakapja tekintetét, de úgy gondolta, nincs veszély.
Rosszul gondolta. A zörgés most egész közelről hallatszott. Ekkor hirtelen valami hatalmas emelkedett ki a fűből. A bogár halálra váltan próbálta menteni nyamvadt kis életét, de hiába: a felugró macska röptében kapta el áldozatát. Ahogy mancsával megérintette, rögtön a szájába is vette, majd nem túl elegánsan földre érkezett. A landolás nem úgy ment, ahogy tervezte, de desszertjét még mindig szorosan a fogai között tartotta. Az vergődött, próbált szabadulni, de nem volt menekvés. A gyilkos egy ideig pofozgatta a szerencsétlen teremtményt, majd visszavette a szájába, és elindult valamerre. Menet közben időnként nagyot harapott a bogárra, hogy az csaknem kiesett a szájából. |
Érdekes történet, tényleg. Helsinkit teljesen lekötötte majd amikor Neuro és Anne is a magyarázás végére ért drága kis amnéziás cicuskánk felült, és elsorolta a hallottakat. Így könnyebb megjegyezni a dolgokat és ha legközelebb találkozik egy ilyen... szellemmel akkor legalább tudni fogja, hogy mi az, és mégis mi okból maradt a földön, és egyáltalán él-e vagy sem.
-Szóóval... Halott aki él és azért van még közöttünk, mert van még valami dolga itt közöttünk. Gondolom eléggé személyes ügy ezért nem osztod meg velünk. Ez nem baj.- Húz egy széles mosolyt az arcára. Még mindig nem igen tudta felfogni, hogy ilyen létezik, eddig csak azt tudta, hogy van macska, kutya, madár és rágcsáló. Ja meg olyan izé, mint a kutya csak nagyobb meg olyan is, mint a macska csak az is nagyobb. Számára ez felfoghatatlan és még is valami varázslatos dolog. Azt, hogy Mental és kísérlet elengedte a füle mellett, valamit hallott már róla,hogy van ez a macska akitől félni kell a kísérletek miatt de azt pedig megint nem tudja elképzelni, hogy milyen lehet az a kísérlet, elvileg altatás alatt van az pedig megint teljesen más tészta és arra lehet, hogy megint nem fog emlékezni stb. stb.
A nagy gondolatai között már lassan három óra körül járhat, és tudni illik, hogy hiába van már lassan a tél vége akkor is ilyenkor már kezd hideg lenni. Sőt, akár lassan már minusz is lehet, Annenek valószínűleg teljesen mindegy, ha kell átmehetnek a falon is, de Neurotic és Helsi hús vér macska, és hiába van hosszú és vastag bundája Annenek hála egy kicsit hidegebb is van. Csak annyit lehetett észrevenni, hogy elkezdt dideregni, majd hirtelen felpattan és kijelenti.
-Felőlem maradhattok, de én biztos, hogy bemegyek. Ettől függetlenűl örülnék, ha velem jönnétek, mert egyedűl mégsem olyan, mint társaságban.- Igaz mindkettőjükhöz szánta a kérdést, de Neurotic valahogy fontosabb volt számára, Neuro a második olyan személy az emlékezetében aki foglalkozik vele, aki elmagyarázza a dolgokat és ha valaki szóba áll vele azt értékeli. Anne pedig, ő egy szellem egy szabad lélek aki még mindig a földön maradta okát próbálja teljesíteni vagy mi a csuda, úgyhogy ha ő menni akar menjen. Vele bármikor összefuthat vagy is Helsi szerint hamarabb, mint Neurotickal.
//Folyt.köv. 404-es szoba// |
 Milyen furcsa, hogy ez a két macska így reagál a megjelenésére. Egy szellem nem éppen mindennapi látvány, de nekik mintha az volna... Vajon láttak már szellemet?... Helsinkiről nem lehet ilyemsit megállapítani, szegényről ordít, hogy nem egészen normális. Neurotic pedig... Kifürkészhetetlen.
Már belekezdett volna részletes magyarázatába, de Neuro megelőzte. Halvány mosollyal erősítette meg amit a kandúr mondott, majd az utolsó pár szótól felderülve belekezdett.
- Hát, tudod én már egyszer meghaltam - olyan hangon beszélt, mint ahogy az ötéves kisgyerekhez szokás, mikor valamit nem értenek, hisz Helsinkivel szemben úgy tűnik, ez a módszer a legmegfelelőbb. - Már meghaltam, egy kísérlet eredményeképp... Tudod, Mental... - gyorsan elharapta a mondatot. Helsinkinek bizonyára fogalma sincs arról, hogy ki is Mental. Gyors oldalpillantást vetett Neuroticra, aki valószínűleg tisztában van Mental kilétéről, de Helsinki előtt nem akarta ezt a témát feszegetni, így gyorsan, átugorva a kísérlet részletezését, tovább folytatta töreténetét. - Szóval, egy kísérlet kközepette meghaltam, de szellem képében visszatértem ide. Hogy miért?... Mint mondtam, még maradt egy kis elintéznivalóm itt, az intézetben... - fejezte be a monológját és elhallgatott. Hol Neuroticra nézett, hol Helsinkire, és várta a reakciójukat. |
Úgy tűnt sikerült megbántania a nőstényt, nem gondolta volna, hogy Anne így fog reagálni. Hiszen nem akarta megsérteni, de ez az első szellem amit akkor látott, amikor éppen normális állapotában volt. Az üres, kissé talán szomorú tekintet láttán Neuro sóhajtott egyet, majd Helsire nézett, aki úgy tűnt észre sem vette a kandúr sértő szavait. Inkább sokkal jobban érdekelte, hogy mi az a szellem. A kandúr vett egy mély levegőt, majd belekezdett a mesébe. - Valójában hallottak, pontosabban a lelkük, akiknek, ahogy Anne mondta, van még itt elintéznivalójuk. De ő jobban el tudná magyarázni... - nézett a másik nőstényre. |
Igazából neki fel sem tűnt, hogy miután Helsi szépen megdícsérte a szellmet, vagyis mostmár tudjuk, hogy Annet. Szóval miután Helsi megdícsérte Annet Neurotic hideg szavai nem eshettek jól a macskának, de ez Helsinek fel sem tűnt. Bár neki az sem tűnik fel ha egy beszélegtésben végig szidják őt, azokat is bóknak veszi vagy pusztán elengedi a füle mellett. Ez igazából még barátságos is volt a nőstény számára. Mindegy, térjünk vissza az eredeti témához. Helsi elnyúlt a havon, mintha csak meséltek volna neki, pedig Anne csak pár szót mondott magáról. Tulajdonképpen egy látható tényt, bár drága ragdollunk még ezt sem tudta.
-És.. Mi az a szellem?- igaz, Anne lenne a szellem, de nem tőle várta a választ, Neuroticra pillantott, kíváncsian várta a kérdésére a választ. |
Ahogy sejtette, amint megpillantották őt, alaposan meglepődtek. Persze, hisz ez a normális reakció egy szellem megjelenésére - legalábbis egy normális macskától. De ki tudja, hogy ebben az intézetben ki normális, és ki nem...
Mindjárt bebizonyosodott, hogy a selymes szőrű nőstény az utóbbi kategóriába tartozik, ugyanis ahelyett, hogy megrémült volna, kíváncsi pofát vágott, és közelíteni kezdett a nőstényhez. Anne teljesen kifejezéstelen arccal, szoborrá merevedve ült továbbra is, illetve lebegett, s közben le sem vette a szemét a nőstényről. Mikor már elég közel ért hozzá, lassan felállt. Egy pillanatig farkasszemet néztek, majd a vlee szemben álló nőstény bemutstkozott, és rögtön hozzácsapott egy bókot is. Anne kedvesen elmosolyodott, és azonnal a szívébe zárta ezt a furcsa, de kedves Helsinkit, a kérdéseit viszont - egylőre - figyelmen kívül hagyta. Aztán lassan átemelte tekintetét a kandúrra, aki addigra már Helsinki melett állt. A kérdésére lefagyott arcáról a mosoly, és helyét átvette az a merev, jeges tekintet, ami a legtöbb szellemre jellemző. Nagyon ügyelt arra, hogy ne látszódjanak meg hirtelen feltörő könnyei. Érzéketlen, állapította meg magában, és úgy döntött, hogy nem válaszol.
Most már az egész kertet belepte a köd, kivéve azt a helyet, ahol ők hárman álltak. Ám ez a köd nem egyszerű köd volt; még most is kavargott, örvénylett, holott szélcsend volt. Igaz, a jeges szellő még mindig érezhető volt, de az nem is igazán volt nevezhető szélnek...
Ismét Helsinkire pillantott, és pár perces csend után halkan megszólalt. Hangja mintha a fuvolajáték, és a jég csilingelése keveréke lett volna; dallamos volt és lágy, de egyben jeges is, mégis álombaringató.
- Szellem vagyok - a szavai olyan hatást keltettek, mintha ez lenne a világ legegyértelműbb dolga, mintha ezt mindig is tudta volna az a két macska is, csak ő most egy kicit "rásegített".
- Nevem Anne - mutatkozott be, majd Neuroticra pillantott, és így folytatta: - Mint azt Neurotic barátod igen bölcsen megfogalmazta, nekem már a föld alatt lenne a helyem. De még van egy kis elintéznivalóm a földön... |
Épp készült volna megszólalni, amikor hirtelen átjárta a hideg a testét. Az a kis széllökés és a köd felkeltette Neurotic érdeklődését, ezért körülnézett, bár elsőre még nem látott semmit. Aztán valamivel odébb kirajzolódott a szemében egy elég érdekes alak. Macskára hasonlított, bár erre csak akkor jött rá igazán amikor már a szellem elég közel ért hozzájuk. Kérdőn nézett az ismeretlenre, még nem látott ilyen jelenséget...vagyis dehogynem, hát majdnem minden este ilyeneket lát, csak azok sokkal ijesztőbbek és nem is biztos hogy léteznek. Szó ami szó eléggé meglepte a látvány, de annyira nem ijedt meg hogy elrohanjon. Az pedig tovább nyugtatta, hogy Helsinki sem rémült meg, sőt szinte azonnal kérdőre vonta az idegent. Látszólag barátságos volt, de ki tudja, az ilyenekben nem lehet bízni. Neuro a nőstényre pillantott, majd ismét a szellemre, és tett néhány lépést a ködfelhő felé. Valójában szép látvány volt, a fény, ami áradt belőle, a csillogás, és valójában jó összképet alkotott a köddel, amelyet magával hozott. - Neked mi dolgod erre? Hát nem a föld alatt kellene már lenned? - nézett a szellemre majd leült Helsinki mellé. Helsi dicsérő, kedves szavai után Neuro hideg hangja nem volt a legbarátságosabb, de máshogy nem is tudta kezelni az idegent. Nem fogja megenni őket, hiszen már halott, de azért eldöntötte hogy nem lesz vele annyira fargatlan. Nem akarta hogy valaki megszállja a testét, jól megvan ő a bőrében. Pontosabban a lelke, már ha van olyanja, márpedig a látottak alapján nagyon is van. - Neurotic. - biccentte a szellemnek miután Helsinki is bemutatkozott. - Szóval, mi szél hozott erre? Ki vagy te? - tette fel újra a kérdést, bár igaz az utóbbit csak Helsi után ismételte. |
Örült, hogy Neurotic egyet értett vele. Bár nem gondolta, hogy a kandúr annyira barátkozós tipus lenne, de már csak annak is örült, hogy valaki meghallgatta. Nem egyszer volt már olyan, hogy amikor valami egyértelmű dologról megkérdezte, hogy még is mi lenne az valaki rávágta, hogy nem normális és faképnél hagyta, mielőtt elmondhatta volna hogy miért nem tudja. Belegondolva szomorú dolgok ezek, de valóságosak. Legalább is Helsinki életében nagyon sokszor előfordul ez a dolog. Emlékszik az intézetbe kerülése napján találkozott egyetlen macskával aki meghallgatta, bár ő rászorult arra, hogy meghallgassa Helsinkit, de türelmes volt. Meg, szerintem ő kölyökként tekintett rám, de én sem úgy tekintettem rá, mint egy kortársra, inkább olyan volt, és még mindig is olyan nekem, mint ha... nővérem lenne. Pedig közünk nincs egymáshoz, viszont abban biztos vagyok, hogy ő is megjegyzett magának, ahogy én is őt magamnak. Tényleg, majd meg kéne keresni Nightmare-t is... Vagy a pincében, vagy valahol kint lehet. Mindegy térjünk vissza a gondolatokból a valóságba és vegyük észre, hogy valami érdekes dolog történik erre.
A kertre köd ült le, és hideg fuvallatot lehetett érezni, bár az ilyen köd, és hideg meg minden télen teljesen normális lenne, bár ebben az intézetben ez nem a telet jelenti, ez inkább egy szellem megjelenését. És bár Helsinki nem, hogy nem látott, hanem nem is hallott a szellemekről egy pillanatra kirázta a hideg. Megfordult, majd meglátott egy egyre csak közeledő kicsit átlátszó ezüstös-kékes lényt. Eredetileg cirmos lenne, és ez tökéletesen látszott, de inkább az volt feltűnő, hogy olyan mintha világítana. Szemei pedig valahogyan, mintha sötétebbek lennének a kékes ködnél. Még életében nem látott ilyen lényt, és ahelyett, hogy megrémült volna inkább elkezdte fúrni a lelkét a kíváncsiság. Mint aki extázisba esett pár lépést közelebb tett a szellemhez. Abban viszont biztos volt, hogy ez a valami élő, még akkor is ha nem lélegzik táplálékra nincs szüksége, és már nem lehetne megölni, mert halott.
-Helsinki vagyok, alias Helsi... Te ki vagy, és egyáltalán mi. Még soha nem hallottam, és nem is láttam olyasmit, mint te. Mindenesetre nagyon szép vagy.- mondta Annenek, tényleg így gondolta, ahogy fénylett, csilogott, nagyon szép látványt keltett. |
A jéghideg fuvallat lassan bekúszott a kertbe, alattomosan, láthatalanul, mintegy előfutáraként a nősténynek. Nem sokkal később mintha enyhe köd szállt volna le a kertre, mely egyre sűrüsödött, de annyira azért nem volt sűrű, hogy ne lehessen tőle látni. Pár másodperc múltán láthatóvá vált ő maga is. Ott lépdelt elő egy hatalmas fa mellől. Teste átlátszó, tekintete üveges, mozgása nem is igazi mozgás, inkább cska suhaná, ahogy a talaj fleett lebegve közeledett. Utána sűrű ködcsík húzódott, mely azonban lassan elhalványodott.
A szellem körülnézett, majd megpillantott a kert végében két macskát. Száját halvány mosolyra húzta, s feléjük vette az irányt. Nem sietett, ráért. Bőven volt még ideje... Őt már nem fenyegette a halál veszélye. A két macska nyilván már észrevette, de ha a hideg fuvalat és a köd nem lenne elég, a szellem macskából áradó ezüstös fény biztosan felkeltette figyelmüket. Nem sietett, mint már mondtam, hisz ráért. Mikor már csak olyan két-három méterre volt a másik kettőtől, leült a földre - illetve leült a semmire, hisz lebegett. Egyelőre nem akart közelebb menni, hi sejtette, hogy az idegenek hogy reagálnak a közeledésére. A jobbik eset, mikor még csak szimplán megrémülnek, de némely macska, ha meglát egy szellemet, sokkot kap, és hanyat-homlok elmenekül. Remélte, hogy ezek ketten nem az utóbbi kategóriába tartoznak.
Nem mintha ő olyan nagyon szeretett volna barátkozni. anne alapjárotan egy magányos farkas,nincs szüksége társaságra, megvan ő magával. De azért egy kis társalgás... hát, az sosem árt.
Ránézett a két macskára, s visszafogottan rájuk mosolygott, hogy jelezze: barátságos szándékkal jött... |
- Nem, nem igazán... - vigyorodott el - Nem is nagyon beszéltünk egymással, de ha mégis akkor valószínűleg összezörrentünk. - rántotta meg a vállát majd hallgatta Helsit.
- Hmm...ez a Felix igen jó barát lehet...tett. - mondta - Te? Kölyök? Ugyan. Csak azért vagy ilyen mert nem emlékszel szinte semmire, és állandóan furdal a kíváncsiság. - nézett a nőstényre. Bár nem biztos hogy ez volt az oka, lehet hogy ő eleve ilyen kis kíváncsi kölyök, bár ha elfelejti a dolgokat...akkor nem lenne csoda ha emiatt lenne olyan kis kíváncsi.
- De, de, azon bizony. - bólogatta szorgalmasan, noha fogalma sem volt a témáról, hiszen Neuronak nem igazán voltak barátai. Mindig is járta a saját útját, azt csinált amit akart, és nem igazán lehetett rá számítani. Különösebben nem érdekelték mások, magával törődött amióta az eszét tudja...vagyis, mióta kihalt a családfája. Hiszen mielőtt az intézetbe került valamivel másabb volt a jelleme, talán egy kicsivel. |
Elmosolyodott a "Mindenesetre engem ne felejts el." kijelentésen. -Hidd el nem foglak.- mosolygott, majd egy pillanatra elkomorodott de hamar visszatért belé az életkedv. Figyelmesen végighallgatta Neuro történetét. Neki is több mesélnivalója volt, mint Helsinkinek. De lényegtelen, figyelt a kandúr mondataira.
-És, attól függetlenül, hogy ég és föld voltatok, a kapcsolatotok jó volt?- kérdezte kíváncsian, majd amikor Neurotic őt kérdezte, egyből beszélni kezdett.
-Nos, nem tudom. Ha a közelben lett volna szerintem szól, hogy ne nézzem meg a csapdát. Annyira aggódott értem mindig, mintha a kistestvére lennék. Csak, hogy egy felnőtt macska vagyok, vagy egy kölyök macska felnőtt bőrben, és egy kicsit tudok vigyázni magamra. Aztán kitudja? Lehet, hogy tévedek. Végül is... Csak egy kicsit beszélgetni kell velem és mindenki rájön, hogy olyan vagyok, mint egy kíváncsi kölyök. - fejezte be. Azért belegondolva... Helsinek ha nem nagyon alakult ki... Akkor is megvan a maga furcsa jelleme. Olykor komolytalan, játékos és nagyon kíváncsi, ám ha beszédről van szó, akkor megválogatja szavait, és mintha egy bölcs professzor kerülne elénk. Érdekes dolgok ezek. Mindegy, visszatérve Neurotic kérdésére.
-Én mindenesetre bíztam Felixben, és én úgy gondolom, hogy ez teljes mértékben kölcsönös volt. De ezen alapul egy jó barátság, nem? A bizalmon.- |
- Igen, ha a hó vagy a jég megolvad a melegtől akkor víz lesz belőle... - magyarázta tovább a nősténynek. Valójában viccesnek tartotta, hogy a helyes szőrgombóc ennyi mindennel nincs tisztában, de több okból sem akarta ezt a tudatára adni. Egyrészt mert ő sem egészen normális, meg aztán, úgy errefelé csoda ha találnak egy normális macskát. Na meg persze nem akarta rontani a tekintélyét Helsi szemében.
- Ki tudja, mindenesetre engem ne felejts el. - vigyorogta - Viccen kívül...nemtudom, talán. - grimaszolta. Nem volt valami otthon az ilyen betegségekben, inkább csak a sajátjával volt tisztában. Már ha betegségről van szó...néha úgy érezte mintha az ördög bújt volna belé.
- Faggass csak nyugodtan. - nevetett fel, majd bele is kezdett a mondókájába. - Egy farmon születtem...volt egy testvérem is, Phantasm. Ő meg én mint tűz és víz. - mosolyodott el a gondolaton, hogy mennyire különböztek is a testvérével. Ő állandóan elmászkált otthonról, gyakran napokig nem látták, hiszen mindene volt mások boldogítása a társaságával. Phantasm pedig, nos...visszahúzódó volt, morgós és szinte mindig egyedül akart lenni. - Aztán egy nap az emberek otthagytak minket. A farmot, a házat, az állatokat, mindent. Így mi is úgy döntöttünk hogy elmegyünk. - magyarázta, s közben figyelte Helsit, nem-e unja még a sztorit. - Csakhogy viharba keveredtünk. Anyánkat széttépte néhány kutya, mi pedig egy égő erdőbe keveredtünk. Phant azóta nem láttam. - zárta le a mesét. Próbálta rövidre fogni, de gyakorlatilag az egész életét levázolta a nősténynek. Hiszen miért ne? Mintha tudna vele kezdeni valamit. - És ez a Felix? Lehet hogy őt is elkapták volna, csak elfutott és otthagyott téged. - nézett kérdőn a nőstényre. Persze, nyilván azt fogja gondolni hogy ő nem ilyen, de ki tudja...Neuro pedig szeretett elbizonytalanítani másokat. |
-Ohh, mindent értek.- húzta ki magát, miközben egy széles mosoly ült ki arcára. Mintha eddig nem mosolygott volna. Meg kell hagyni, életvidám egy macska.
-Akkor, nem tudom mihez hasonlítani. Azt látom, hogy kicsi pihék esnek le, mondjuk ez igaz. Az eső az gömb, de ahogy látom - pillantott egyik hópihére ami ráésett a bundájára - ebből is víz lesz. Mindegy, nem fírtatom. Nem hiszem, hogy könnyű lenne elmagyarázni, hogy még is mi ez. - közben azért próbálta felfogni a dolgokat, tavasszal minden zöld, és színes, nyáron pedig meleg van. Amikor kora ősz volt akkor is eléggé melege volt, nagy bundával van megáldva, akkor nyár közepén biztosan még jobban melege lesz. Bár most inkább az előnyeit nézte. Nem fázott annyira, mint amennyire mások fázhatnak.
-Visszatérve a traumára, szóval ha valami olyan történik ami nagyon fáj, legyen az külső vagy belső sérülés akkor bármikor újra emlékezet törlésem lehet. Arra a kicsire sem fogok emlékezni ami van? - borzongott meg egy pillanatra. Mindenkinek van bőven mesélnivalója az életéről, a családjáról. De ő csak annyit tud elmondani, hogy van valahol odakint az erdőben egy barátja aki egészen addig tanítgatta őt a dolgokra, amíg el nem kapták Helsit. Ennyi a rövid történet, de mások órákat tudnának a múltjukról beszélgetni. És abban nem is csak az zavarja Helsit, hogy neki nincs ennyi mesélnivalója, hanem az is, hogy az unalmas történeteket is megosztják vele. A kalandosra természetesen ő is kíváncsi, ám amikor arról beszélnek neki, hogy 4 hétig vándorolt valaki egy mezőn körülvéve állatokkal, és csak ment, és csak ment, míg nem találkzott valakivel. Hát ez tényleg borzasztóan izgalmas. Szóval a lényeget leszűrve... Már én sem tudom, hogy mi lenne a lényege. De legalább hosszú reag lett miatta.
-Mindegy, költői kérdés.- mondta mosolyogva, úgy tűnt mintha mélyen belemerült volna gondolataiba, pedig pár másodperc alatt végigfutott agyán a gondolat menet. Ami azt a történetes részt illeti.
-Nos, most, hogy én beszéltem. Nem, nem kérlek meg arra, hogy meséld el a te történetedet, persze ha gondolod elmesélheted, de nem fontos. Macskától függő, hogy szeretne-e a múltjáról beszélni vagy sem. Ezért én nem is fogom erőltetni. - mosolygott a kandúrra továbbra is. |
Felvont szemöldökkel hallgatta Helsinki történetét. Valahogy kicsit megsajnálta, bár valószínűleg csak azért mert kedves és szép volt. Igen, Neurot ennyivel kellett levenni a lábáról, bár a kedves nem is hiányzott oda. Bármilyen nőstényre képes rávetni magát, bármikor. Gyakorlatilag egyfajta hobbija volt ez, amellett, hogy...nos szeretett másokat idegesíteni és a szívbajt hozni rájuk, bár ezeket a játékait az utóbbi időben mellőzte.
- Szóval amnézia... - bólogatta miközben pislogott egy párat. Már épp készült megkérdezni, milyen gyakorisággal vannak emlékezetkiesései, de erre is megkapta a választ. - Trauma? - egy pillanatra elgondolkodott - Mikor valami nagy sérelem ér...külsőleg, belsőleg. - grimaszolt egyet. - Visszatérve...fagyott eső, hmm...én azt inkább a jégre mondanám. Tavasszal pedig rengeteg virág van, zöld fű, meg idegesítő madarak amik nem hagynak aludni. Nyáron pedig olyan hőség, amibe beledöglesz. - vigyorogta. - Persze, ha megéled azokat az időket. Lehet hogy fagyott jégkockaként végzed Mental műtőasztalán. - ásította majd ismét elmosolyodott. |
-Áhh, szóval ez a cucc a hó. Akkor ez fagyott eső lenne? És onnan tudom, hogy tél van, hogyha van ilyen cucc. Az őszt azt tudom, akkor hullanak a levelek és minden barnás, pirosas és sárgás színű, és akkor még van a tavasz meg a nyár. Amiket gondolom majd előbb utóbb meglátok.- mosolygott továbbra is, majd egy hosszú kiadós magyarázatot akart adni, hogy miér nem tudja mind ezeket, de aztán talán... talán rövidre fogja.
-Hát, nem tudom, hogy hol születtem, kik a rokonaim, egyáltalán felismerne-e valaki a környéken, hogy "Helló kedves rokon!" nem tudom, hogy milyen lehetett a jellemem, most pedig olyan vagyok, mint egy kíváncsi kölyök. Mit is mondott Felix? Am... Amnestia?.. Nem nem az volt. Biztos, hogy am... Ja igen! Amnéziám van. Felix mutatta meg a dolgokat nekem az erdőben, hogy meg ő magyarázta el ezt az évszakos akármit de azt nem igen értettem, a hóról meg egy szót sem mondott. Ja, és pontosabban, hogy ki az a Felix, egy nagyon jó barátom, és hát ennyi lenne az én kis rövid történetem, mert többet nem tudok magamról mesélni. Nem emlékszem semmire sem. És elvileg az van, hogy bármikor újra történhet velem, ha valami trauma ér, vagy valami ilyesmit mondtak még nekem. De, hogy mi az a trauma... Azt már megint nem tőlem kell kérdezni.- igazából nem gondolt bele, de jól esett neki, hogy a másik nem kiröhögte őt, hanem tényleg elmagyarázta neki, hogy mi az a hó, meg tél, így -mintha eddig nem felszabadultan beszélt volna- még inkább megnyugodottan kezdett beszélni a másikkal. Találkozott már olyan macskával aki kiröhögte őt, mert nem tudott pár alapvető dolgot. Egyelőre szimpatikus számára Neurotic, és ha így folytatják, hamarosan meg is fog benne bízni. Mert, hát miért is ne? Helsi nem az a tipus aki ne bízna meg másban feltétel nélkül. |
Elmosolyodott a nőstény kis poénján. Megaztán, aki hülyének mondja magát, az biztosan nem hülye, vagy hogy szokás mondani. - Ha annyira veszélyes lennél ketrecbe zártak volna. - súgta vissza a nőstény fülébe, majd elhajolt tőle és kacéran elmosolyodott. ~ "a 6 hónappal ezelőtti múltamon kívül semmire" ~ hallgatta a nőstény mondókáját, de ez az egy dolog volt az ami szöget ütött a fejébe. Na meg az, hogy nem tudja, mi az a tél. Viszont ezzel együtt meg is nyugodott, hiszen ha nem tudja mi az a tél nyilván ott nincs minden rendben...ha pedig nincs minden rendben, Neuro kevésbé érzi magát hülyén, hiszen ő még a havat se vette észre. Talán kezd kialakulni valami furcsa betegsége?
- Aha...tél...szóval. - megköszörülte a torkát - Az a cucc az a hó. Az égből hullik le télen, amikor hideg van és a levelek már lehullottak a fákról. Ez van eső helyett. - magyarázta kissé tartózkodva, ha esetleg kiderülne, hogy ez is csak egy poén volt. - Hogyhogy nem tudod mi az a tél? És a hó? - kérdezte, hiszen Helsi nem tűnt már kölyöknek, élete során pedig már kellett volna hogy lásson havat. Még ha szobamacska volt, akkor is látta volna az ablakból vagy valami.
~ "és amióta tudom az eszemet, nem régóta" ~ kezdett egyre furcsább lenni ez a nőstény, amit Neuro végülis nem is bánt volna, ha tudja miért ilyen, elvégre errefelé szinte senki sem normális. ~ Talán enyhén szefós lenne szegény? ~ gondolkodott el egy pillanatra, bár még ez se zavarta volna Neurot, Helsi esetében elnézte volna. |
Szépség? Intézet? Ja persze, hiszen Helsi nem akármilyen macska, ő egy ragdoll, ami meg kell hagyni tényleg szép. Felix is dícsérte szépségét annak idején amikor kint éltek az erdőben. És igen, intézetben van, nem paradicsomban, ezt nem szabad elfelejteni, és nem is lehet elfelejteni. Az étel, és az életkörülmények... Még egy parkolóházban is jobbak. De Helsit igazából nem igen készíti ki ez az egész hely. Inkább boldogan éli a kis életét, amit itt tényleg nehéz, bár ő még is meg tudja tenni.
-Hát...- Hajolt kicsit közelebb, mintha valami titkos információt osztana meg. -Tudod én egy vérmes vadállat vagyok akit be kellett zárni ide, ugyan is nem bír magával.- kuncogott, poénnak szánta. Bár lehet, hogy nem annak tűnt. Elhúzta a fejét, majd folytatta. -Viccet félretéve, nem emlékszem a 6 hónappal ezelőtti múltamon kívül semmire. És szerintem nem tekintettek túlságosan százasnak. Vagy csak nem vigyáztam eléggé. És igen, ez lehet az ok. Mindig elfog a kíváncsiság amikor új dolgot látok, és a csapda amivel elkaptak igen csak új volt számomra. - vett egy nagy levegőt. - Szóval most itt vagyok, és igen... Ahogy mondtadt tél van. Ami nem igen tudom mit jelent, de biztos. És akkor egy kérdés. - Nézett le a fehér valamire a lába alatt.
-Ez itt micsoda? Ez a fehér cucc? Mert, hogy ilyet még nem láttam, legalább is amióta az eszemet tudom nem láttam. És mióta tudom az eszemet, nem régóta. - Szóval igen, az első macskával akivel találkozott megkérdezte, hogy mi is az a hó? Mert, hogy erről Felix neki sosem mesélt. Csak ősszel voltak egy légtérben, amikor sok levél volt a földön, a fák már kopaszodtak, és csak annyit tudott meg, hogy 3 havonta, amit nem tud, hogy mialapján állapítottak meg, változnak az évszakok. Van a tél, a tavasz, a nyár és az ősz. És, hogy melyiket mi jellemzi azt nem tudja, annyit tud, hogy az tél az egy évszak, és hogy mi az az évszak? Az már megint egy nagy kérdés Helsi számára. |
Mikor kijött a hóra észre sem vette, hogy van itt egy másik macska. Egyáltalán azt se vette észre hirtelenjében, hogy van hó. Erre is csak akkor jött rá, mikor elfeküdt a hidegben. Grimaszolt egyet, majd feltápászkodott és újra körbenézett. - Tél...tél van?! - kérdezte inkább magától, bár ekkor már ott volt a nőstény Neurotic mellett. - Jah, jah...igen, Neurotic. - húzott fel hirtelen egy széles mosolyt magára, mikor meglátta, milyen szép nősténnyel áll szemben.
- Helsinki? Igazán szép név. - dicsérgette miközben félrebiccentette a fejét, és megköszörülte a torkát. Helsi szinte beleolvadt a hóba, olyan fehér volt a szőre, csak néhány helyen voltak rajta barnás foltok. - Mit keres egy ilyen szépség egy ilyen intézetben? - kérdezte miközben közelebb ment hozzá. |
[57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
A kandúr lassan, unottan vonszolta magát a kertben, borzasztó kedvtelen volt. Nincs mit csinálnia a macskának a síron túl, ami habár remek dolognak tűnt elsőre, megszabadulni a mindennapi gondoktól, mint ivás, életbenmaradás, fajfenntartás. De valójában ezek nélkül csak értelmetlen lesz lenni.
Milyen furcsa, hogy ez a két macska így reagál a megjelenésére. Egy szellem nem éppen mindennapi látvány, de nekik mintha az volna... Vajon láttak már szellemet?... Helsinkiről nem lehet ilyemsit megállapítani, szegényről ordít, hogy nem egészen normális. Neurotic pedig... Kifürkészhetetlen.
