Kasztor, a főnök.
Edward, a laza.
Ciceró, a komoly.
Stefán, a negyedik.

Mind a négy testvér meglehetősen más személyiséggel bír, ha nem néznének ki megszólalásig ugyanúgy, nem is lehetne tudni róluk, hogy testvérek. Mindig is Kasztor volt az, aki vezette testvérkéit és próbált apjuk helyett is apjuk lenni, annak ellenére, hogy nem is ő volt a legidősebb testvér. Kasztor nagyon felelősségteljes és lelkiismeretes volt, de haragját és hirtelen fellobbanó dühét nem tudta mindig kordában tartani. Agresszív és harcias alkat, aki nem fél senkit megtámadni, főleg ha testvérei megvédéséről van szó. Emellett nagyon érzelmes, könnyen a szívére vesz mindent, ezért kell mellé Ciceró, a rangidős testvér, aki tán még nála is komolyabb, ugyanakkor elég magának való teremtés és kevésbé törődik testvéreivel, mint öccse. Roppant nyugodt egyéniség, minden helyzetben képes hideg fejjel gondolkodni. Ellenben hagyja testvéreit hibázni, hogy hibás döntéseket hozzanak és nem is figyelmezteti őket, ugyanakkor bármikor segít nekik. E két testvértől még eltérőbb öccsük, Edward, aki teljesen olyan, mint egy tinédzser, aki a lázadó korszakát éli. Mindent próbál tökéletesen is ellenkezően tenni, mint ahogy testvérei elvárnák tőle. Bármit képes félvállról venni és csak legyinteni rá "ugyan, kit érdekel?". Kasztorhoz hasonlóan ő is eléggé agresszív természettel rendelkezik és ő is képes bárkinek nekimenni, no de nem csak védelemből, puszta erőfitogtatásból is, és, ha véletlen ellátnák a baját, akkor nem fél odarohanni bátyjaihoz, hogy védjék meg. ( Kasztor rendszerint meg is védi, amint Ciceró csak a fejét csóválja ).
A legkisebb és leggyengébb testvérük, Stefán, aki elég félénk volt, beteges külsővel rendelkezett és még harcolni se tudott, leginkább egy gyermekre avagy gidára hasonlított, aki sírógörcsben tört ki, ha nem lehetett anyja ( ez esetben testvérei ) mellett. Éppen emiatt a gyengesége miatt bukott el...

Történetük: Keverék kölykökként születtek, ugyanis vérükben farkasvér csörgedezett, és, ha emiatt nem lettek volna elég félelmetesek, ott volt éjfekete bundájuk és már-már világító sárga szemük, ami még sátánibbá tette ezeket a testvéreket. S nem is voltak túl közkedveltek abban a kisvárosban, ahol születtek anyjuk mellett, aki egy kutya volt. A kutya gazdái is féltek a korcs kölyköktől és nem tudták, hogyan is szabadulhatnának meg tőlük. Féltek attól, hogy, ha esetleg elengedik őket, esetleg visszajönnek a házhoz, így előbb megpróbálkoztak azzal, hogy elteszik őket láb alól, nem túl kulturális módon. Összeszedték óvatosan, félve őket és a hátsókertben fekvő, elhagyatott kis fészerbe ( fészer, milyen ironikus. ) vitték a korcsokat. Kasztort elfogta az aggodalom és a rossz érzés, mintha képes lenne a jövőbelátás bonyolult művészetére. Aggodalma abban a pillanatban beigazolódott, mikor a férfinemű emberi lény egy baltát ragadt meg a kezében. A második testvér jelleméhez híven nem hagyhatta ölbe tett manccsal azt, hogy a fegyver lesújtson, így normálisnál nagyobb és nehezebb testével ráugrott az emberre, aki elejtve a baltát eltalálta vele kedvesét... A támadástól felbuzdulva, Ed is támadásba lendült és megtámadta a férfit, míg Ciceró szabaddá tette útjukat. A kölykök ( akik igazából lassan majdnem elérték egy életévüket ) visszamenekültek a házba, anyjukhoz, hogy elmeséljék nekik a történteket. Rettegve vártak a szobában óráknak tűnő percekig. Tudták, hogy el kell menekülniük, de Stefán miatt nem tették, aki semmiképp nem akart elszakadni anyjától.
A félfarkasok hallották a szirénázó mentőt és a nagy mozgolódást a hátsó udvarban, majd miután elment a jármű, minden csendes lett. Kellemetlen nyugalom kerítette hatalomba őket. Kezdték azt hinni megmenekültek.
Nem is tudják már, mennyi idő telhetett el, mikor arra ébredtek fel, hogy nagy robajjal törik be az ajtót... egy baltával. A férj volt az, aki nem tűnt túl boldognak: Megdöglötök, mocskok! Főleg ebből a mondatából elég könnyen rájöhet bárki, hogy nem szimpatizált az ebekkel, akik nem tehettek mást, futottak annyi felé, ahányan voltak.
- Menekülnünk kell srácok! - kiáltotta a rangidős.
- Azt már nem! Elpusztítjuk! - vicsorgott Ed.
- Ne tedd, Ed! - visított hangosan Stefán.
- Fussatok ki, én leterítem! - vázolta a tervet Kasztor.
Így kiabálták keresztül egymást és a férfi állatias üvöltését, aki esetlen mozdulatokkal indult a legközelebb eső állat felé. Majd észrevette az ebek anyját, aki csupán remegve lapult a falhoz.
Azt hiszem, jobb lesz, ha nem írom le, miként látta a négy testvér, ahogy anyjukat kegyetlenül szétdarabolják. A fekete kölyköket így viszont már Stefán se tarthatta vissza, kimenekültek az ajtón, egyenesen ki az utcára és még onnan is messzebbre, az erdőbe.
A történet meg innen ismerős is lehetne, de nem az. Összefoglalom talán annyival, hogy összefut a négy farkaseb Mentallal és Rock-al, akik eljátszva, hogy ők milyen jók, elvezetik őket a szanatóriumukba. Furcsállják ugyan a helyet, de pár hét után kezdik megszokni. Addig a végzetes napig, míg Mental szolgáival nem cipelték őket a kísérleti szobába. A fájdalom, a kín, az, hogy hallják a testvéreiket visítani. Homályos emlékek, csupán fel-felvillanó képek és az, hogy látják, amint Stefán feladja a harcot, hogy folyik a vér, elernyedt testrészek a padlón... Majd a másnap borzalmai. A szörnyű kín, amit éreztek az összevarrt részeknél, az, hogy nem tudtak uralkodni a testükön, amibe végül bele is haltak, de szellemekké lettek. Stefán nélkül.
Kasztor sosem fogja elfogadni, hogy nem az ő hibája miatt tűnt el testvérük lelke a két világ közti fekete lyukban. Ugyanakkor továbbra is itt tartja testvéreit, hogy hátha megtalálják a negyedik felüket... kevés sikerrel.